Szeretek írni.
Szerda esti "írni-akarok-szóval-összehordok-valamit" szöveg, amit most megosztanék veletek: 
Villog a kurzor, és azt várja hogy gépeljek. Három perce ülök az üres, fehér WordPad oldal előtt, ami epekedve várja már, hogy megteljen fekete, Trebuchet MS betűtípussal gépelt szöveggel. Összeráncolt szemöldökkel gondolkodom. Én bizony írni akarok. Tetszik, ahogy villog a kurzor, tetszik a fehér oldal, tetszik az, hogy tőlem függ az egész. Akkor miért ülök csak itt előtte, és várom az ihletet? Írni akarok. Csak nem tudom mit. Bár, most is írok, az információ amit eddig begépeltem, nem jutott el az agyamig. Csak írok. Miért kinlódok ezzel akkor annyit, ha csak fejfájást okoz? Nehéz kérdés. Mert szeretem. Szeretem az írást, szeretek írni, szeretem a hatalmat a WordPad felett, és hogy én szabályozom meg amit írok. Senki sem szólhat bele, hogy mit, és hogyan csináljak itt. Most nem. Máskor igen, mindig belszólnak a dolgaimba. Itt azonban, a sötét szobában ülve, a WordPad előtt, a villogó kurzor előtt, úgy érzem magam lehetek. Írok és írok, és még többet írok. Egész nap írnék. Csak közben félek is: tudok-e egyáltalán írni? Van-e értelme? Szerintem nincs. De ha ez az egyetlen lehetőség, hogy felszabadultan és önfeledten csináljak valamit, akkor nem érdekel. Ezt a kis szöveget valószínűleg kihajítom a lomtárba. Vagy az is lehet, hogy felrakom a blogomra, vagy csak itt hagyom a gépen, hogy majd jót röhögjek rajta valamikor. Nem fontos, mert írok. És írni is fogok. Mert szeretek írni.