Azon gondolkodtam már egy jó pár perce, hogy vajon létezik-e olyan, hogy olyasvalakit szeressünk, akit nem is ismerünk? Mármint, semennyire sem ismerünk? Nem tudom hogy kijelenthetem-e 15 évesen, hogy tudom mi az a szerelem, de mindenesetre sejtem. Néha úgy érzem, hogy szeretem, mármint hogy SZERELMES VAGYOK bele. De aztán eszembejut, hogy csak egyszer beszéltünk, és SEMMIT sem tudok róla. Semmit. De egész nap ott van a fejembe. Mindig rá gondolok, mindenről ő jut az eszembe. 5 percenként megnézem, hogy fent van-e... Naponta legalább 2x felmegyek az adatlapjára, és nézegetem a képeit, mert nem tudok megtelni vele. Legszivesebben egész nap ölelgetném. (Azt zárójelben hozzátenném, hogy már annak is örülnék ha rámnézne, nem hogy megöleljen. Gosh.) Gondolhatjátok mi van, ha élőbe meglátom. Reggel a buszon, a folyosón, az ablakból, hazafele a buszon... Igazából ez most nem lesz egy tőlem megszokott, hosszú bejegyzés, csak így eszembejutottak ezek a dolgok, és gondoltam leírom őket. Nem tudom kinek mondhatnám el ezeket a dolgokat, mert igazából Dórin kívül nincs is egy barátom se. Ő meg netes csak, sajnos. Őszintén hiányzik egy olyan ember az életemből, akinek bármikor kiönthetem a szivem, megölel, megvigasztal, stb. Nekem ilyen volt Petra. De ő már a múlt (sajnos?). Angolból az a házi feladat, hogy írjunk a legjobb barátnőnkről bemutatkozást, tanuljuk meg, és mondjuk fel.
Egy szót nem írtam a füzetbe. 
Anyámból teljesen elegem van, most nem fejteném ki miért, igazából röviden annyi, hogy tegnap este elment bulizni, és ma délután 3kor jött haza full részegen, majd ment tovább inni, azóta a szemét nem láttam, és tiszta ideg vagyok, mert holnap suli, és tesóm.......nem akarok erről beszélni, de rohadt szar. Szétvet kb az ideg. Ma elmentem apumhoz is, csak ő már nem volt ott. Az már egy külön fejezet, hogy mennyit bőgtem ott is.. Elmentem a szemöldökcsipeszemért, ami igazából az övé, de nekem adta, és kibebaszott szar volt, hogy nincs ott. Sehol sem volt. Körbejártam a házat, minden szobába sírtam vagy 10 percet, megölelgettem az ágyneműjét, szagolgattam a ruháit, nézegettem az üres hűtőt, satöbbi...Szimplán csak fájt. 
Azt vettem észre magamon, hogy egyre többet bőgök. Mindenen. Ma mikor jöttem hazafele apumtól, és ilyen 0 életkedvem volt anyám, B., meg úgy általánosságba mindentől, így rámjött az, hogy "hú de elszívnék egy szál cigit". Kétszer próbáltam ki, egyszer 9 évesen (???), aztán most nemrég, kb. 1 hónapja, amikor Petráékkal voltunk kint. 9 évesen majdnem megfulladtam a köhögésbe, viszont az utóbbinál nem volt semmi hatása, se nem volt jó, se nem rossz, olyan semleges. Nem akarok rászokni, meg teljes mértékben elítélem a dohányzást, de akkor, abban a pillanatban olyan szinten szomorú és mérges voltam, hogy tényleg jól esett volna. Szerencsére anyám elvitte az egészet magával, így nem volt otthon, mert kinézem magamból hogy tényleg meg is teszem.. Utána, mikor lenyugodtam, elgondolkodtam rajta, hogy de egy hülye vagyok, emiatt nem kell tönkretennem magam, de egyszerűen mostanában úgy összejött minden, hogy az már fáj. Anyám tényleg tönkretesz. Vagy már lassan én teszem tönkre saját magam...? Hát, B. is tönkretesz, holott azt se tudja, hogy létezem. Vagy ha tudja is, azt biztos nem, hogy így érzek iránta.. De hogy is érzek? Fogalmam sincs, ez a legszarabb.. Most csak annyit tudok, hogy mérges és szomorú vagyok. (Amúgy lehet mégiscsak hosszú lesz. xD) Annyira linkelnék B.-ről képet, de nem merek, és talán jobbi is. :D De látnotok kéne azt a cuki pofát. Így utólag átgondolva szerintem tényleg nem vagyok bele szerelmes, könyörgöm, nem ismerem. De tényleg fullra olyan mint ami Viktorral volt. N.-nel nem volt ilyen. Tudtam, hogy N.-nél csak a külseje vonzott. De B.-nél más, valahogy a kisugárzása meg a dolgok, amiket róla hallottam.. (mert természetesen már FBI kutatást végeztem utána). Ja amúgy ugye Rebeka mondta, hogy neki senki sem elég jó, hát az ex barátnője olyan szinten csúnya, hogy nem azért mondom, de ahhoz képest én.... :DD Jó, ez elég egoista megnyilvánulás volt, de az a csaj járt Viktorral is, és valami nagyon csúnya. Nem szép. Úgyhogy nem értem B. mit izél xD 
Patrikkal (unokatesóm) is beszéltem erről, hát túl sok hasznos tanácsot nem adott, mert állítása szerint ő fiú, és nem ért a pasizáshoz. Még jó. Egyébként ő a napokban veszítette el azt, amit el kell, és levoltam döbbenve. Végül rájöttem hogy leszarom, úgyhogy ja. Gyorsan túltettem magam rajta.
Ma egésznap ilyen hányingerem volt, szédültem meg minden bajom volt, de nem értettem miért. Aztán most esik le, hogy valószínűleg a sok sírástól, idegeskedéstől, stb. Azóta kicsit jobb a helyzet, nem érzem úgy hogy ollót kéne csuklómba vágnom, vagy nekivágni a fejemet a falnak, úgyhogy ja. 
Tökre hiányzik egy ember az életembe, aki szeret, elfogad, tisztel, stb. Akár fiú, akár lány, nem számít, csak... basszátokmeg, megint Petránál tartok, de tényleg hiányzik.
Bocsi hogy ugrálgatok a témák között, de még mindig nem tudom mit csináljak magammal. 
Mikor ideges vagyok, vagy nagyon szomorú, akkor általában tiszta erőből belekarmolok a combomba/bárhova, addig amíg nem érzem azt hogy vagy a körmöm törik ki, vagy a combom/bármim kezd el mindjárt vérezni. (Az utóbbi már megesett jó párszor). 
Arra is rájöttem, hogy hazugságokba menekülök, mert túlságosan fáj az igazság.
Néha magammal sem vagyok őszinte. Nem hogy mással. Talán ez a baj. Ha megtanulnék őszinte lenni magammal, akkor talán nem is lenne ennyi lelki bajom. Néha úgy érzem hogy tök depressziós vagyok. Nincs kedvem kikelni az ágyból, vagy csak szimplán levegőt venni. Régi hobbim volt, hogy beletemettem az arcom a párnámba és addig voltam úgy, amíg tényleg azt éreztem, hogy mindjárt elájulok. 
Ja, vannak ilyen furcsa dolgaim. Ez még a töredéke se. 
Igazából szeretek sírni valamilyen beteg módon, mert így kitudom fejezni magam magamnak. Akkor őszinte vagyok magammal, amikor sírok. Mert azt nem tudom megjátszani. Az őszinte.
Legalább az.