Végre suliiii!!! Hát félig rohadt szar napom volt, félig meg rohadt jó. :D Kezdjük az elején.
5-kor keltem, és nem voltam túlságosan álmos, ami meglepő, mert körülbelül éjfél fele tudtam elaludni csak. (Nem azért, mert nem voltam álmos, hanem mert túl sok American Horror Story-t néztem meg előtte.) Mire végre eltudtam aludni, tesóm elkezd bőgni a mellettem lévő ágyba. Hát azt hittem lefejelem. 8 éves könyörgöm, mi a rákért bőg hajnali 1-kor? Ráüvöltöttem ilyen kómás hangon, hogy "KUSS MÁ" aztán abbahagyta. xD Reggel tök fitt voltam, az már mellékes, hogy kb. lehúztam magam a WC-n, elégettem magam a hajvasalóval, nem tudtam mit vegyek fel (holott este kipakoltam, de mégse az lett), elcsesztem a sminkem (könyörgöm, a szempillaspirálozást hogy lehet elcseszni???) satöbbi..
Megrendeltem ugye az avonból azt a hajegyenesítő spray-t, kb a felét ráfújtam a hajamra stb, és valamelyest hatott, bár a vége még mindig ilyen kunkori.. :/ De kajak. Így feláll. Elég furán néz ki, de nem tudok már mit csinálni. Kezdek hozzászokni, hogy kezelhetetlen a hajam.
A buszon nem volt hely, szóval állnom kellett. Általában nincs ezzel gondom, de a körforgalomnál mindig a halálomon vagyok. Utálom. Folyton ráborulok valakire, vagy előreesek, tehát szerencsétlenkedek... úgyhogy elég rossz. Elöl álltam, Boldi meg valahol hátul ült, szóval nem láttam, csak mikor szálltam le. Úgy voltam vele, hogy "hah, hát igen, helyes, mint mindig, és wow, levágattatatta a haját, nagyon jó lett. na mindegy." szóval semmi köszönés vagy reménykedés, egyszerűen semleges volt a hangulatom. Se nem szomorú, se nem vidám. Olyan semmilyen. Örültem, hogy láttam (de még mennyire...) de nem voltam szomorú, hogy nem beszélünk. Hozzászoktam.
A suliba beérve megláttam Ninát, meg a D-seket. Odamentem és próbáltam nem figyelembe venni a fiúk pillantásait (sosem merek rájuk nézni olyankor, mert nem tudom hogy pozitív vagy negatív dolog süt ki a szemükből :D), odamentem Ninához, megvolt a szokásos "megszokott" ölelés, aztán felmentem a terembe, gépírásra. Lepakoltam, aztán úgy volt, hogy lemegyek, de nem volt nagyon kedvem ott ácsorogni mint valami idióta, mert 100% hogy Nina nem foglalkozott volna velem, csak Dáviddal beszélt volna, én meg ott ácsorogtam volna, mint a múltkor. Kösz, nem. Még akkor se, ha ott van 5 lépésre Boldi. Szóval fent maradtam. Nos, az egyik osztálytársam, Dóri (3 Dóri van) eléggé meglepett. Mármint kedvelem meg minden, de úgy kipakolta a csöcseit, hogy azt fájt nézni. Mármint akkora mint én, kb. 150 centi, és nincsnek túl nagy mellei, mégis úgy felnyomta, hogy az már nekem fájt. Szegény cicik, de komolyan. Nem értem, hogy nem fájt neki. Na mindegy... A gépírás tök unalmas volt, csak gépeltünk (nyilván), szóval nem volt semmi. Gépírás után lementem a lépcsőn (na jó, ez talán kicsit túl részletes) a 21-es teremhez, mert angol következett. (Csak szerintem olyan ez, mint valami könyv? lol) Ott voltak az A-sok, akikkel angolon vagyok (Noel is), meg egy páran a mi osztályunkból. Az egyik A-ssal, Lacival beszélgettem, tök jó fej. :D Meg vicces. Szóval vele diskuráltam. Aztán feljött a lépcsőm Rebi, megölelt, és beszélgettünk. Komolyan, szerintem őt kedvelem a legjobban az egész osztályból. Imádom egyszerűen. :) Olyan életvidám, folyton mosolyog, vigyorog, satöbbi. :D Nem úgy mint én. Én kb. egy nap ha 10x elmosolyodok, úgy járok-kelek mint valami élőhalott (vonszolom körülbelül a testemet), utálattal nézek az emberekre, szóval ja. De próbálkozom, na. :D
Angolon kiosztotta a tanár a témazárókat, egy csomó mindenkinek 1-es, 2-es, 3-as lett, úgyhogy tökre beparáztam, mert konkrétan nem emlékeztem arra, hogy én megírtam ezt a dolgozatot. :D Aztán mondta, hogy 5-ös lett, 4 hibám volt összesen. Csak egy fiúnak lett hibátlan, de nem csodálom, középszintű angol nyelvvizsgája van 15 éves létére. Nem semmi. Noelnek is 5-ös lett, és azt hiszem ennyi. Úgyhogy elég büszke voltam magamra :') xD Angolból nincs baj, tényleg ragadnak rám a szavak, a szabályok, a dolgok, egyszer sem ültem le angolt tanulni, mert egyszerűen rámragadnak órán a dolgok, plusz a sok angol sorozat, angol dalszöveg, etc... Van már, hogy angolul gondolkozok :D Na mindegy. Angol után tesi következett, na de itt következett a probléma. A hatalmas, a napomat megpecsételő probléma. Határozottan emlékszem, hogy mikor lementem a tesiteremhez, a kezemben volt a kabátom. Lepakoltam a cuccaimat az öltöző előtt található padra, és felszaladtam a szekrényemhez, hogy kivegyem a tesicuccom. Mire leértem, már mindenki bent volt az öltözőbe és csak a táskám volt ott. Bementem, és kb. 10 perc után esett le, hogy nincs meg a kabátom. Gyorsan kifutottam, de nem volt a padon. Na mondom jó, biztos felvittem a szekrényhez. (Tiszta kóma voltam, azt se tudtam hol vagyok, akkor jött ki a "fáradt vagyok, hagyjatok" érzés, konkrétan kiestek olyan beszélgetések, amikre így emlékszem, hogy megtörténtek, de hogy miről szóltak, azt nem tudnám megmondani.. :D)
Tesin elmentünk a pálya tornatermébe (nem értem még most se, hogy minek, ugyanolyan tornaterem volt, mint a suliba, és ugyanazt csináltuk...), ott már kezdtem aggódni, hogy hol lehet a kabátom.. Tesi előtt amúgy a kijárat előtt sorakozva a padon ült Viktor, köszönt meg minden, de nem tudom, semmit sem váltott ki belőlem. Róla később.
Tesi után jött a kémia, és nem volt kész a házim. 10 perc szünet. Döntenem kellett, hogy a kabátom keresésére indulok, vagy kémia házit írok (a D-sekkel egy folyosón). Végül egyik se volt jó, úgyhogy leültem és bámultam ki a fejemből. xD
Egész nap hiányzott a padtársam, Klaudia, szóval volt helyem. :D xD Szóval kéma. Hát, próbáltam figyelni, tényleg. DE ANNYIRA NEM KÖT LE! OLYAN ROHADT UNALMAS, HOGY AZ FÁJ. Komolyan, minden érdekesebb annál. Próbáltam csinálni a feladatokat, de ahj. Nem megy. Egyszerűen nem. Plusz lebuktam, hogy nem írtam házit. Upsz.
Utána jött a duplainfó. Végre 15 perces szünet, azt se tudom hova menjek hirtelen. Elmentem a portára, a takarítónőket is felkerestem, mindenkinek aki szembe jött, elmeséltem a szomorú történetemet miszerint nem találom a kabátomat. Azzal nem is lenne gond, nem érdekelt a kabát, de a zsebébe hagytam a telefonomat, bérletemet, diákigazolványomat. Semmi eredmény, senki se talált kabátot, semmi. Tiszta ideg voltam, késve érkeztem meg, de elnézte a tanár, mert kb. ráüvöltöttem, hogy a kabátomat kerestem, ne basztasson. Hozzám nem lehett szólni körülbelül, olyan ideges voltam. 1. órában nem csináltunk semmit, vagy ha igen, én nem. Mikor kicsöngettek rögtön csörtettem vissza a portára, de még mindig semmi. Amúgy nagyon kedves volt mindenki (takarítónő, portás, tanárok) mert segítettek. Ja, mégse. Vagyis a tanárok nem. A tesitanár ott üvöltözött velem, hogy minek hagytam ott. Hát kösz, most tehetek én róla? Kb. 2 percig hagytam ott, plusz ott voltak a többiek is körülötte, gondoltam vigyáznak rá. Ja. Gondoltam. És emberek, íme, következzen a napom fénypontja, amit eddig direkt nem említettem, mert meglepetésnek tartogattam (???).
Szóval. Éppen fent voltam a rádiósoknál, hogy bemondassam azon a ízén (tudjátok, na. ja igen, megvan. bemondón), hogy eltünt a kabátom. Na mindegy, szóval a takarítónő mondta hogy majd mondassam be, satöbbi, ahj mindegy:D És jöttem le a lépcsőn, hogy beérjek a második infóórára, tiszta idegesen trappoltam le a lépcsőn, és azt se tünt fel, hogy előttem (!) lépked Boldi (!). Egyedül. (!) Na, elszállt rögtön a dühöm, és megszállt a kétségbeesés. xD Volt körülbelül 10 másodpercem, hogy eldöntsem: odamegyek hozzá beszélni, vagy szépen maradok mögötte és kétségbeesetten bámulom.
Elősször úgy voltam vele, áh, hagyjuk, mindegy, nem. Aztán úgy voltam vele, hogy basszameg, minek rí a szám, ha oda se merek menni? Mégis mit várok, a csodát? Az nem fog eljönni magától, azért tenni kell... Úgyhogy fogtam magam, és kb. beugrottam Boldi mellé. Pont akkor értünk le a lépcsőn. Szerencsétlen annyira megijedt xD Mármint beugrok mellé és így ráköszönök, hogy "Szia Boldi" Plusz vigyorgok mint valami retardált. Na. Hát, azt hiszem nem túlzok, ha ez volt életem egyik legjobb 2-3 perce, amíg beszélgettünk.
Ez volt az első alkalom, hogy önszántamból mentem oda hozzá, kettesbe voltunk, még akkor is, ha körülöttünk ott volt egy csomó gyerek. Nem volt ott senki más, csak mi ketten. Valamilyen szinten. Na, megpróbálom vázolni a beszélgetésünket, és kb. szó szerint így történt, az ilyen dolgokat könnyen megjegyzek, nem úgy, mint a kémiát. xD Azt is leírom mellé, hogy miket váltott ki belőlem, satöbbi. xD

Sz: Szia Boldi :) - mosolyogtam (fel) rá.
B: Sziaa - meglepődött fejjel mosolyog le rám.
Sz: Uramisten de magas vagy - nézek fel rá.
B: *Röhög*
Sz: Miújság?
B: Semmi...
(Ekkor jöttem rá, hogy kéne valami téma, és nem a sziamizusemmiveledsemmiok)
Sz: Na elkezdtél már egy sorozatot? - vigyorogtam rá.
B: Milyen sorozatot? - értetlenkedik. Itt megjegyzem rohadt cuki volt, ahogy így összeráncolta a homlokát. Istenem de imádom.
Sz: Hát izé. Nem tudom. Te mondtad hogy majd belekezdessz egybe. Tudod, fészen írtad hogy írjak pár sorozatot. Tudod.
B: Ja, igen. Hát. Nem tudom. Nem kezdtem bele semmibe, szóval gondolom nem. - Röhög. Meg értetlenkedik. Egyszerre. Szexi. Komolyan az volt.
Sz: Értem - röhögök.
Na, és ekkor volt az a pillanat, mikor mosolyogva rámnézett (bocsánat, lenézett) én meg mosolyogva fel, egymásra mosolyogtunk aztán így lepillantottam a földre ilyen "pirulokbaszod" stílusban. Aztán felnéztem rá megint és mosolyogtunk.
B: Venni kéne bérletet.
Sz: Jah.
És ekkor elváltak útjaink, ment öltözni, én meg keresni a kabátomat. El se köszöntünk amúgy, de jött a haverja, satöbbi.. mindegy, rohadt jó volt :D

A 2. infón nem bírtam kiélvezni ezt a nagyszerű dolgot, mert a kabátom miatt aggódtam. Írtam Dórinak is, hogy elhagytam a cuccaimat, valamelyest megnyugtatott, úgyhogy nagyjából oké voltam. Aztán kikapcsoltam a gépet meg mentem szünetre. Ekkor volt az, hogy felmentem megint a sulirádiósokhoz, és mondták, hogy találtak egy kabátot a 21-es terembe. Ahol angolon voltam első órában.
Azt hittem keresztülfejelem a szemben lévő WC ajtót.
De komolyan. OTT FELEJTETTEM AZ ANGOLTEREMBEN!!!! Ezért aggódtam egész nap. De jó vagyok. Aztán matekon kitudtam élvezni a Boldival folytatott beszélgetést, végig vigyorogtam, az sem érdekelt, hogy 1 pontos egyes dolgozatot írtam (!), nem érdekelt. Hittanon csak írtunk, nem volt semmi.
Úgyhogy lényegében jó nap volt nagyon. Most valamilyen szinten büszke vagyok magamra, mert odamentem hozzá, beszéltem vele, és mindenféle segítség nélkül. Ez azért valami. Ő meg hozzámszólt, beszélt velem, nagyon közvetlen és jó fej volt, és most jobban imádom mint eddig. Ha az egyáltalán lehetséges.
Kirááály.
Visszatérve picit Viktorra.. úgy érzem, nem adok esélyt annak a dolognak. Tényleg Boldi érdekel. Viktor nem. Ő csak barát már... Szeretném megismerni Boldit, szeretnék jóba lenni vele, szeretnék hasonló beszélgetéseket vele.. Viktor csak barát. Ennyi. 
Egyébként Boldival tényleg fura volt, mert ő 180-185 centi, én meg 150-156, szóval ja. Tényleg fel kellett rá néznem. Basszus, olyan rohadt hosszú lett ez a bejegyzés, ne haragudjatok, de részletesen leakartam ezt írni, mert elég érdekes napom volt. :D Sok stessz, aztán meg a Boldis dolog is... Hiába a rossz dolgok, tökéletes napom volt. :) És ha megint meglátom, odamegyek, nem érdekel. Reggel köszönni fogok neki satöbbi. Elegem van, hogy én vagyok a gyáva kis ízé, aki a háttérbe szorulva várja hogy a szájába essen a rántott csirke. (Mi van? Ezt most miért írtam? Mit jelent ez egyáltalán???). Kézbe veszem a dolgokat. Elvileg. Hát, legalább csináltam valamit. xD Ez is számít, nem? Nekem nagyon. Rebeka nagyon büszke volt rám, mikor a fülébe súgtam matekóra végén. Felsikított és ott ölelgetett. :D
Imádom Rebit.
Imádom Boldit.
Imádok mindenkit. ♡
X