Amilyen klassz volt az elmúlt hét/pár nap, a mai éppen olyannyira volt szar. És visszagondolva, nem is igazán tudom, miért. De jó. 

Egy mondatot még írnék, mielőtt belekezdek a napomba: a másik dolog, amit Boldi kérdezett Ervintől, az az volt, hogy én jó fej vagyok-e. Ervin erre azt mondta, hogy igen. Ehhez nem fűznék semmit, mert nem igazán tudok mit. Nyilván örülök, de... mindegy.

Ja, meg még a tegnap délutánról is írnék, mert asszem arról még nem írtam. Nemtom, összefolynak már a dolgok. Szóval Ervin (és legfőbbképp Boldi miatt) megvártam a 3:10-es buszt, és hogy ne várjak feleslegesen 1 órát, elmentem a Rossmannba és vettem pár körömlakkot. Mire visszaértem, már csak 20 percet kellett kb. várni, de simán kibírtam. Már egy csomóan jöttek a buszhoz, viszont nem akartam túlságosan előre állni, hogy aztán ne férjenek oda Boldiék, és ne tudjunk beszélgetni. Ezért mindig leghátulra álltam. Végül azt hittem, már nem is jönnek, amikor megfordultam és jó messziről kiszúrtam természetesen a fehér kabátját. Nem tudom lesz-e valaha olyan pillanat, amikor nem kap el a szédülés, amikor meglátom. Szerintem nem. Szóval oda jöttek, köszöntek, Boldi vágott egy elég fura fejet, amolyan "ez meg mit keres itt" fejet, de próbáltam nem megsértődni vagy ilyenek. Ervinnel elkezdtünk beszélgetni, én meg vártam, hogy Boldi is szóljon valamit, vagy történjen végre valami, amikoris fogta magát Boldi, és elment. Mármint szó szerint. A nagy tömegbe fogta magát, és elment a másik oldalra, úgy, hogy jó távol legyen tőlünk. Még ráláttam, meg ő is rám, de iszonyatosan szarul esett. Várok rá 1 órát, sőt, még többet is, mert előbb kiengedtek MEB-ről, szóval kb. 1 óra 20 percet vártam rá, ÉS EZT KAPOM? Oké, nyilván nem tudta, hogy rá várok, de hát ott álltam basszus, az a lány, akiről ő kérdezgetett, hogy jó fej-e, melyik busszal megy, stb, és bár ez nem jelent semmit (szerintem) attól függetlenül már az alapvető emberi normák miatt is szánalmas volt az, amit művelt. Mármint hogy csak úgy ott hagyott. Ervin mondta, hogy menjek oda hozzá, de baszki, nem alázom meg magam. Vagyis nekem bőven a megaláztatás szintje az, hogy odamegyek, miközbe ő elmegy. Mellesleg nevetséges is. Végül felszálltunk a buszra, és leültem Ervin mellé, Boldi meg a leghátsó ötösbe ült le. Mellette üres volt a hely, egy pillanatig el is gondolkodtam rajta, hogy mellé ülök, amit ő szerintem észrevett, végül megcsóváltam alig láthatóan a fejem és egy szánalmasan savanyú mosoly kíséretében leültem Ervin mellé. Nem tudom Boldi ezután mit csinált, hogy nézett rám, vagy ilyenek, mert tőle 2 ülésre ültem, pont rám látott, viszont én direkt nem forgolódtam, pedig mennyire megtettem volna! Ervint egész úton szivattam, hogy forduljon meg, és nézze meg, mit csinál, végül feladtam, és rájöttem, hogy akármennyire és hajtom magam, ez az egész annyira erőltetett, hogy az már konkrétan leírhatatlan. Na mindegy. Úgyhogy eléggé elbaszódott a kedvem, többet nem szóltam Ervinhez se, mikor meg leszálltunk Ervinnel a buszról, el se köszöntem Bolditól. Pedig lett volna rá alkalmam, de minek? Még csak rá se néztem. Irtózatosan rosszul esett, amit tett... Lehet nem tette szándékosan, vagy csak előrébb akart furakodni, hogy ne álljon, de ez... ez fájt. Tényleg. Nagyon.

Miután leszálltunk a buszról, megigazítottam a buszmegálló padjánál a táskámat, Ervin meg megvárt. Aztán mikor elment a busz, mondta, hogy Boldi integetett az ablakon. Nekünk. Én meg nem figyeltem. De utólag örülök neki. Remélem tudja, hogy megbántott. Bár szerintem leszarja, de mindegy. Szerintem még csak fel sem tünt neki, hogy ez elég bunkó volt. Fogalmam sincs. Azután hazaérve hullámokban tört rám a sírás, anyám nem tudta mi bajom van, végül elpanaszoltam neki a dolgokat. Szerinte Boldi féltékeny Ervinre, mert mindig Ervinnel lógok/beszélgetek, és talán még egy párhuzamos univerzumban ezt elképzelhetőnek is találom. Hogy Boldi féltékeny legyen valakire, akivel én foglalkozom. Aztán kiröhögtem anyámat és inkább bejöttem a szobámba. Tanulni se nagyon tanultam, csak feküdtem az ágyban és sírtam. Igazából most mondhatnám, hogy azért, mert szarul esett, amiért faképnél hagyott, ami mondjuk igaz is, de nem csak emiatt. Csak úgy az egész szituáció miatt.

Visszatérve a mai napra. Reggel a buszon Ervin automatikusan mellémült, és elkezdtünk beszélgetni. Este facebookon még írta, hogy akar majd velem valamiről beszélni a buszon. Alapból úgy köszönt, hogy "Boldinak van két kutyája, Hatchi, meg XY (elfelejtettem)". Értitek, még csak annyit se mondott nagyon, hogy szia, hanem rögtön így indított! Oké, én felettébb örültem neki. Végül a buszon nem mondta el azt, amit akart, csak mikor már leszálltunk, és mondta, hogy kisérjem el a plázába, hogy vegyen innivalót. (???) Már félúton voltunk, amikor végre kibökte, hogy mi a baja. Idézem, nem szó szerint természetsen, csak úgy nagyjából: "Figyu, már kicsit elegem van, hogy folyton sajnáltatod magad Boldi miatt, meg mindig róla van szó. Facebookon is ott sajnáltattad magad meg ilyenek, már eléggé unom". Hát oké. Megfordultam és inkább jöttem a suliba, nem kisértem el. Már nem azért, de ő kezdi mindig úgy a beszélgetést, hogy elmondja a legújabb információkat Boldiról, amiket kiderített. Nem én kérdezgetem, hogy "na, kiderítettél valamit?". Oké, párszor megkérdem, hogy Boldi beszélt-e rólam vagy ilyenek, de ezt se minden percbe! Az meg, hogy sajnáltatom magam... Az nem sajnáltatás, csak színtiszta igazság! Olyanokat írkáltam neki facebookon miközbe kibőgtem a szemem, hogy sosem kellenék neki, álmodik a nyomor, stb, és azt hittem ő megért, mert tényleg a barátomnak tekintem, erre lehülyézett, hogy miért mondok ilyeneket. Azért, mert ez az igazság!!!! Na. Úgyhogy haragban váltunk el.

Azóta nem is beszéltünk, nem ír vissza facebookon, ma meg egész nap levegőnek nézett. De jó.

Első két óra gépírás volt, én meg beesett, karikás szemekkel bámultam magam elé (konkrétan egész nap, nem csak az első két órán) és csináltam a feladatokat. De amúgy tényleg egész nap ilyen voltam, közgé előtti szünet után meg pláne. Minden órán próbáltam figyelni, jegyzeteltem, de az agyam teljesen máshol járt. A szünetekbe sem voltam másabb, míg Luca, Klau, meg Vivi beszélgettek és röhögtek valamin, én ott ültem vagy álltam mellettük és bámultam meredten magam elé. Nagyon nem tünt fel senkinek.

Harmadik óra nyelvtan volt. A nyelvtan előtti szünetbe is csak ültem a mosdó előtti padon és annyira nevetségesnek éreztem magam. Külön csoportba vagyunk Klauékkal, úgyhogy ők már órán voltak, az én tanárom viszont késett. És azért bevallom az őszintét, szarul esett, hogy egész nap kb. Klauékon és Rékán kívül senki sem jött oda, hogy mi a bajom. Réka nagyon rendes volt, bár annyira nem vagyunk jóba (se nem rosszba, ilyen semleges), mégis odajött és megölelt, írtó jó fej volt. Amikor megjött a tanár, Fanni, az iskola kedvence, a jó nő, a jó tanuló, anyámfasza ott sírt a tanárnak meg könnyezett, hogy tegnap azért nem jött suliba, mert nemtom mi történt, nem érdekelt, bementem a terembe és forgattam a szemem. Szó szerint. Mindenki Fanni köré gyűlt és vígasztalták, kb én maradtam egyedül aki ült és nem ment oda. Azon agyaltam, hogy "Fannival történt valami, és mindenki ott van. Nekem megszakad a szívem, és senkit sem érdekel". Ilyen és hasonlóan vidám gondolatokkal elkezdődött végül a nyelvtan óra, ami maha unalmas volt, a tanár fel is szólított, mert elvileg annyira elbambultam, hogy azt hitte, elaludtam. Nem tudtam a választ, leszidott, de csak megvontam a vállam. Kit érdekel?

Mikor kicsöngettek, kimentem a terem elé, és vártam Klauékat a mellettünk lévő teremből. Akkor láttam meg elsőnek Boldit (mármint ma), és most, hogy elképzeltem azt a szituációt meg csak úgy szimplán őt, kivert a víz. Szóval ő jött velem szembe, mögöttem Nina állt, és várta velem a többieket. Boldi engem nézett, én őt, kb. farkasszemet néztünk (most képzeljétek el), mire Nina kérdezett valamit, én meg nem értettem, hogy mit, ezért hátrafordultam, hogy megkérdezzem, mit kérdezett. És puff. Mielőtt elfordultam volna, még láttam, hogy Boldi nyitja a száját, hogy köszönjön, én meg hirtelen elfordítottam a fejem, és ÁÁÁÁ. Később a falba vertem a fejem Klau mellett, aki próbált lenyugtatni, de annyira ideges voltam, hogy pár végzős is odanézett, elég furán. Éppen köszönt volna, erre én megfordulok és Ninára figyelek??? Mi a rák ütött belém? Klau szerint Boldi megsértődött, mert mire visszafordultam volna, hogy visszaköszönjek, már ki is "futott" úgymond az ajtón, és már csak a hátát láttam. Utánafutottam, de nem várt be, ment egyenesen, még csak rám se pillantott. Mintha gyomorszájba vágtak volna. 

Aztán jött az angol. Ideges voltam, csalódott, fáradt, és nem volt angolházim. Az a durva, hog nem érdekelt. Pedig azért egyes jár, mellesleg imádom az angolt, de valahogy csak annyit éreztem, hogy "nem érdekel". Végül óra elején gyorsan befirkantottam a válaszokat, de komolyan, még angol órán is olyan komótos voltam, hogy az már a tanárnak is fájt, mert kb. csak én szoktam figyelni. Valami hülye angol netes játékkal játszottunk, ami kitalálja, hogy kire gondolunk (?), és ez alapjáraton tök jó "móka" (?) lett volna, de én lehajtottam a padra a fejem és nem érdekelt. Ez nagyon durva. Én meg pont tegnap gondoltam arra, hogy Nina miért fejeli le minden órán a padot, meg hogy miért ilyen depressziós mindig, tök gáz. Hát tessék, most én fejeltem le a padot, de olyan szinten, hogy belenyilallt a fejem. 

Angol után föci jött, feleltünk, anyagot vettünk, stb. Az utolsó 10 percben már azt hittem kiugrok a bőrömből, mert jött a szokásos közgé előtti szünet, a második kedvenc szünetem egész héten (a másik persze az angol előtti szünet pénteken), és reménykedtem, hogy talán beszélünk Boldival, vagy valami. Úgy voltam vele, hogyha lesz rá lehetőségem, oda megyek és beszélek vele. Valamiről. Úgyhogy már izzadtam mint a kehes ló (?), nem bírtam magammal, firkáltam, dobáltam a ceruzámat, kopogtam a cipőm sarkával, félpercenként néztem az időt.. Luca már azt hitte szerintem, hogy rosszul vagyok. Végül kicsöngettek én meg futottam. Rohantam. Na jó, azért nem, de képletesen igen. Olyan gyorsan felértem, hogy konkrétan még a d-sek ki se jöttek a teremből szerintem. Elmentem a wc-re, mire visszaértem, már ott voltak egy csomóan, az osztályuk 3/4 része, ő persze még nem. Úgyhogy beálltunk Lucáékkal a lépcső elé, mert elvileg ott fog feljönni. Alapból nem értettem, hogy ez miért jó ötlet, ott állni, mert hát kicsit sem feltünő ugyebár, de mindegy. Ott álldogálltunk, kicsit megjött az életkedvem, mert hát hiába hogy haragszom rá, azért örültem, hogy látni fogom, erre szól Viki, hogy adjam már oda neki a fésűm. Nos, a fésűt nem találtam meg (azóta se találom), úgyhogy visszamentem. És pont jókor. Már csak pár lépésnyire voltam tőlük, amikor kb. mind a hárman ott üvöltöztek, hogy "ott jön, ott jön, gyere mááár". Na, azt hittem amilyen lendülettel elindultam, olyan lendülettel inkább vissza is fordulok, mert Boldi 140506543%, hogy meghallotta, mivel tudomásom szerint nem halláskárosult. Bár még ha az is lenne, akkor is meghallotta volna, amekkora decibellel üvöltöztek ezek. Írtó kínos volt, de végül beálltam melléjük, szerintem fullra elpirultam, a pulzusom valahol a tetőn lógott kifele (?), amikor felérkezett a lépcsőre az egyik haverjával. Beszélgettek. Ránéztem. Klau is. Luca is. Vivi is. Mindhárman bámultuk. Aztán éppen beléptek volna a folyosóra nyíló duplaajtón, amikor Boldi (kb. 2 lépésnyire tőlem) félrefésülte a kezével a haját, ami a szemébe lógott egy kicsit, és rám nézett. Nagyjából 3 másodperc volt, ami azért nem kevés ilyen szituációkban, nekem meg meghűlt a vér az ereimben. Mikor végül már elment, én még kb. 2 percig meg se tudtam szólalni. Az a nézés, amit leművelt... Nem olyan "rápillantok random valakire", hanem olyan "én most téged nézlek, direkt" nézés volt. Tyhű. Lucáék is észrevették, hogy engem néz, na és akkor, ott, végem volt. Bementem a folyosóra, leültem a táskámhoz. Klauék követtek, leültek körém. Ja, előtte még lementem Klauval csokit venni, és észrevettem, hogy Boldi leült, oda akartam menni, de mindkét oldalán ültek, plusz furán is jött volna ki, meg amúgyis eléggé megviselt az a nézése, mert nem tudtam semmi konkrétat se kiolvasni belőle, mintha valami megvetődés lenne, vagy nem tudom, ahj... Úgyhogy leültünk, ők beszélgettek a csokiról. Klau éppen ecsetelte, hogy "még csak most vette, de már meg is ette", ott röhögtek, én meg teljesen kikelve önmagamból, cérnavékony hangon, a folyosón ülve, megszóltaltam, hogy: "én kajak mindjárt sírok", és annyira könnyes volt a szemem szó szerint, hogy csak egy nagy foltot láttam belőlük. Végül kijöttek a könnycseppek és valemennyire kitisztult a kép. Hát, fura látvány fogadott. Klaudia halálra rémülve magát szidta, hogy miért nem figyelt, mert a csokira figyelt helyettem, Luca vígasztalt, hogy semmi baj, minden oké, Vivi az meg konkrétan lefagyott és tágra nyílt szemekkel bámult. Aha, oké. Azt hittem kettészakad a mellkasom a visszatartott bőgéstől, de muszáj volt visszatartanom, kicsit furán jött volna ki ha elkezdek bömbölni a folyosón. Annyira nagy volt a késztetés arra, hogy elmenjek a wcre és jól kibőgjem magam, de nem akartam. Úgyhogy visszatartottam, és a szünet végéig beszélgettünk a fiúkról. Aztán jött a tanárunk, egy utolsó pillantást vetettem könnybe lábadt szememmel Boldira, aki rámnézett (asszem) de be kellett menjek, úgyhogy tökmindegy volt. Amúgy az órán nem volt semmi, új anyagot vettünk, elvileg tök jó téma, értette mindenki. Hát, én ehhez nem tudok hozzászólni, mert egész órán elvoltam azzal, hogy a torkomban lévő gombócot lenyeltem, majd mikor újra ott volt, ismét lenyeltem. Elvoltam, az a lényeg. Konkrétan azt se tudom még mindig, hogy mi volt a téma, annyira nem figyeltem. Csak írtam, aztán nyeltem, majd könnyeztem, majd kijött egy két könnycsepp, gyorsan letöröltem, aztán addig nyomtam bele a körmeimet a kezembe amíg már éreztem hogy mindjárt kitörnek, végül megint nyeltem, szipogtam, és megkönnyebbülés volt a csengőt hallani. Elmentem gyorsan a mosdóba, kicsit lenyugodtam, aztán kimentem, és amíg vártam Klauékat, hogy kijöjjenek (a wcből), addig direkt úgy álltam, hogy jó messziről, de ha úgy van, lássam őket. A d-seket, ugye. Hát, elősször is megláttam Ervint, aki elősször elindult felém, majd meggondolta magát és megfordult. Aztán megláttam Boldit, aki nem vett észre szerintem, de én elmosolyodtam, mert rájöttem, hogy a kedvenc pulcsim van rajta. A piros Adidas-os. 

Aztán nem tudom nagyon mi volt már. Kajáltunk, vagyis a többiek kajáltak, én mára nem rendeltem kaját szerencsére, úgy se tudtam volna lenyelni. Amúgy egész nap csak egy sajtos perecet ettem, ennyi. Konkrétan nem fogadta be a gyomrom a kaját. Szótlanul ücsörögtem az ebédlőben, hallgattam a többieket, majd ugyanez volt a buszon is. A buszon néha bekönnyeztem, néha elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hog hogyan nézett rám (hogy direkt, nem véletlenül), vagy amikor eszembejutott, hogy hogy hívják a kutyáit, aztán megint könnyeztem, úgyhogy szépen elvoltam. Itthon jól kibőgtem magam még, de muszáj volt sajna nekifognom tanulni. Verset kellett tanulnom, hát, holnap akkora büdös nagy egyest kapok belőle, hogy az ki fog lógni a naplóból. Egy az, hogy én képtelen vagyok megtanulni egy verset, és nem azért, mert lusta vagyok, hanem mert nem tudom megjegyezni. Még ha van benne rím, akkor esetleg. De ebbe egy büdös rím nincs, csak egymás mellé vannak pakolva a szavak! Hiába próbálkoztam, végül feladtam és inkább a kémiát olvasgattam át. Nagyjából. Igazából nem tudom azt se, de az a leggázabb, hogy nem érdekel. Óra előtt átolvasom és valami majd csak megmarad, Luca meg úgyis segít valamibe. A kettest összekaparom. A versre meg már előre beírhatja az egyest, kajak mindjárt írok ofőnek, hogy írja be. Kb. 2 órán keresztül tanultam, de elkezdeni nem tudom. Ha van benne rím, mondom, megtanulom simán, így viszont.. Az előbb írtam Vivinek, hogy "holnap egyest kapok a versből :(" erre azt írta vissza, hogy "hát, én megtanultam :P" Rohadj meg. Ma mindenki meg van bolondulva?????? Ervinnel is összevesztem, vagy nem is tudom mit csináltam. Tulajdonképpen azt se értem, miért haragudott meg. Nekem kéne rá haragudnom, erre én kértem bocsánatot. A semmiért. Amit leszart. És tökre kétségbevagyok estve, mert ha Ervin haragszik rám, kinézem belőle, hogy befeketít Boldi előtt. :(

Előre félek a holnapi naptól. Nem csak azért, mert író sok doga lesz, felelések, tesi, hanem mert minden kezdődik előről. Az égvilágon semmi sem fog változni ezzel kapcsolatban, mindig is ez lesz: pár napig jó kedvem van, majd kicsattanok a boldogságtól, aztán meg nem tudok elmondani egy értelmes magyar mondatot, mert belebőgök. Biztos ti sem tudtok kiigazodni rajtam, hogy egyszer nagy boldogság van, aztán meg sírok mint egy anyátlan medve, de az a gond, hogy már én se. Angolon amúgy azt csináltam, hogy egy lapra felírtam kb 50x hogy szeretem. Elég gyerekes, de abban a pillanatban csak azt éreztem. Hogy szeretem. Őt meg ez annyira nem érdekli. :( Holnap nem akarok suliba menni. Tényleg nem. 

 

1

1