Szóval próbálok belevágni a közepébe, mert nincs most sok kedvem írni mégis úgy érzem hogy egyfajta kötelességem bizonyos időközönként pár mondatot írnom, hogy tudassam veletek, életben vagyok. :D Az én laptopom befuccsolt, pontosabban mondva a töltője, és amíg nem veszünk újat addig kénytelen leszek telefonról vagy anyum laptopjáról lenni. Egyik se túl jó megoldás blogolás szempontjából, vagy bármilyen szempontból, mert a telefonom körülbelül 5 perces használat után lemerül, anyum laptopja meg olyan szinten lassú, hogy egy videót nem tudok megnézni rajta. 

HATALMAS nagy kémia tanulásokba vagyok, július 1-je lesz holnap és én a 42 témából tudok olyan 4-et. Igen, nos, tudom, ez semmi. Megkéne tanulnom tanulni, mert nekem 1 oldalt megtanulni 5 napba telik és kevés időm van. Nekem az a módszerem hogy szó szerint bemagolom az egészet aztán ennyi. Persze közbe megis értem meg ilyenek de mégis szükségem van pár napra amíg rendesen tudom. Jaj. Remélem végezni fogok mind a 42 témával augusztusig. Mindig attól parázok amúgy hogy hülyeségeket irok ki és hülyeséget tanulok meg xD Tanárhoz csak pár hét múlva fogok tudni menni mert nemsoká megyünk 2 hétre Németországba (tanulni fogok akkor is, nyugi), és remélem ő majd tud segíteni egy kicsit, mert egyedül marha nehéz. 

Hmm, miről is írjak még. Na igen. Boldizsár.

3 nappal ezelőttig semmi kommunikáció nem zajlott le köztünk a bizonyos buszmegállós dolog után. Minden 22:22-nél, 11:11-nél és 00:00-nál két dolgot kívántam. Az egyiknek köze van a kémiához, a másiknak meg Boldihoz, azon belül is arra gondoltam, hogy "bárcsak beszélnénk fészen". Minden egyes áldott nap SZENVEDTEM. Annyira hiányzott. 

FIGYELEM. Ez egy nagyon emocionális és filmbeillő jelenet lesz. 

Szóval 3 nappal ezelőtt is egy ilyen napban volt részem. Apumnál voltam és a bunkerben lazultam ami abból állt hogy olvasgattam a kémiát és szorongattam a telefonom. Hirtelen nagyon rám tört a "BOLDIT AKAROM" érzés és elkezdtem bőgni. Elővettem a kémia füzetem és elkezdtem írni. Nem szeretek kézzel írni mert gyorsan elfáradt a kezem, de olyan szinten rosszul éreztem magam hogy úgy éreztem muszáj írnom. Nem tudom beilleszteni mert egyrészt nincs nálam a lap (a megírása után el sem olvastam, csak félreraktam, szóval nem is nagyon tudom miket írtam), másrészt meg biztos vagyok benne hogy valami ultranyálas "meghalok a hiányába"  féle (megszokott) írás volt. Ja igen. Amellett hogy kurvára hiányzott, egyben haraugdtam is rá, hogy nem képes rámírni. Hiszen jóba vagyunk, barátok vagyunk. Dáviddal meg Ervinnel kb. napi szinten beszélünk mert rámírnak. Akkor Boldi miért nem képes rá? 

Miután jól kisírtam magam bementem a szobámba és tesómmal néztem a Titanicot. Éppen az a rész ment, ahol Jack meg Rose állnak a hajó orránál és ott repülést imitálnak meg csókcsatába keverednek egymással. Ez a rész olyan mélyen megérintett hogy egy kiadós bőgés után miszerint "nekem mié nem adatik ez meg élet pls" után körülbelül tesóm arcába üvöltöttem, hogy "leszarom, én most azonnal ráírok Boldira, még akkor is, ha rámszakad az ég". Kivettem a telefont a fenekem alól (ráültem), felnyitottam, és abban a pillanatban láttam, hogy jött egy üzenetem. Bolditól. 

Na erre varjatok gombot. Tesómat halálra ijesztettem a rekaciómmal. Megmondom őszintén egy kicsit én is ledöbbentettem saját magam. Felugrottam a kanapéról, a telómmal hadonászva ugráltam fel-alá a szobába, majd megálltam egy pillanatra hogy felfogjam mi is történt, és a szó szoros értelmében úgy elkezdtem bőgni, mint valami nem normális. Tesóm kifutott a szobából (állítása szerint zsepiért, de szerintem csak halálra rémült és félt hogy esetlegesen megtámadom), én meg eksztázisba esve sírtam. Jó, jó, tudom. Nézzetek hülyének. Ez már tényleg nem normális. De annyira örültem neki.. olyan boldog voltam. Mert ez azt jelenti hogy pont egymásra gondoltunk. És tényleg csak pár másodperccel előzött meg. 

A lényeg hogy utána beszélgettünk egy csomót, még képet is küldött magáról meg a kutyájáról, Hatchiról, és tök jól eldumáltunk. Írt egy csomó mosolygós szmájlit, kérdezett magától és aahhj. Aztán 11 körül megkérdeztem tőle, hogy mit csinál, és hát azóta se válaszolt, pedig látta, és utána még csomó ideig fent volt. Nem akartam irni neki, hogy itt vagy? hahóó? mert hát majd ir ha akar. Most, 3 nappal később úgy voltam vele hogy ráirok én is, bár sokat nem beszéltünk de én ennek a kicsinek is örülök. Most rajta a sor, igazából kiváncsi vagyok hogy rám fog-e irni és mikor. 

Majd jelentkezem. Legközelebb nagyon bátor leszek, és majdnem 2 éves blogolás után megosztok magamról egy képet.

Puszi <3Szóval próbálok belevágni a közepébe, mert nincs most sok kedvem írni mégis úgy érzem hogy egyfajta kötelességem bizonyos időközönként pár mondatot írnom, hogy tudassam veletek, életben vagyok. :D Az én laptopom befuccsolt, pontosabban mondva a töltője, és amíg nem veszünk újat addig kénytelen leszek telefonról vagy anyum laptopjáról lenni. Egyik se túl jó megoldás blogolás szempontjából, vagy bármilyen szempontból, mert a telefonom körülbelül 5 perces használat után lemerül, anyum laptopja meg olyan szinten lassú, hogy egy videót nem tudok megnézni rajta. 

HATALMAS nagy kémia tanulásokba vagyok, július 1-je lesz holnap és én a 42 témából tudok olyan 4-et. Igen, nos, tudom, ez semmi. Megkéne tanulnom tanulni, mert nekem 1 oldalt megtanulni 5 napba telik és kevés időm van. Nekem az a módszerem hogy szó szerint bemagolom az egészet aztán ennyi. Persze közbe megis értem meg ilyenek de mégis szükségem van pár napra amíg rendesen tudom. Jaj. Remélem végezni fogok mind a 42 témával augusztusig. Mindig attól parázok amúgy hogy hülyeségeket irok ki és hülyeséget tanulok meg xD Tanárhoz csak pár hét múlva fogok tudni menni mert nemsoká megyünk 2 hétre Németországba (tanulni fogok akkor is, nyugi), és remélem ő majd tud segíteni egy kicsit, mert egyedül marha nehéz. 

Hmm, miről is írjak még. Na igen. Boldizsár.

3 nappal ezelőttig semmi kommunikáció nem zajlott le köztünk a bizonyos buszmegállós dolog után. Minden 22:22-nél, 11:11-nél és 00:00-nál két dolgot kívántam. Az egyiknek köze van a kémiához, a másiknak meg Boldihoz, azon belül is arra gondoltam, hogy "bárcsak beszélnénk fészen". Minden egyes áldott nap SZENVEDTEM. Annyira hiányzott. 

FIGYELEM. Ez egy nagyon emocionális és filmbeillő jelenet lesz. 

Szóval 3 nappal ezelőtt is egy ilyen napban volt részem. Apumnál voltam és a bunkerben lazultam ami abból állt hogy olvasgattam a kémiát és szorongattam a telefonom. Hirtelen nagyon rám tört a "BOLDIT AKAROM" érzés és elkezdtem bőgni. Elővettem a kémia füzetem és elkezdtem írni. Nem szeretek kézzel írni mert gyorsan elfáradt a kezem, de olyan szinten rosszul éreztem magam hogy úgy éreztem muszáj írnom. Nem tudom beilleszteni mert egyrészt nincs nálam a lap (a megírása után el sem olvastam, csak félreraktam, szóval nem is nagyon tudom miket írtam), másrészt meg biztos vagyok benne hogy valami ultranyálas "meghalok a hiányába"  féle (megszokott) írás volt. Ja igen. Amellett hogy kurvára hiányzott, egyben haraugdtam is rá, hogy nem képes rámírni. Hiszen jóba vagyunk, barátok vagyunk. Dáviddal meg Ervinnel kb. napi szinten beszélünk mert rámírnak. Akkor Boldi miért nem képes rá? 

Miután jól kisírtam magam bementem a szobámba és tesómmal néztem a Titanicot. Éppen az a rész ment, ahol Jack meg Rose állnak a hajó orránál és ott repülést imitálnak meg csókcsatába keverednek egymással. Ez a rész olyan mélyen megérintett hogy egy kiadós bőgés után miszerint "nekem mié nem adatik ez meg élet pls" után körülbelül tesóm arcába üvöltöttem, hogy "leszarom, én most azonnal ráírok Boldira, még akkor is, ha rámszakad az ég". Kivettem a telefont a fenekem alól (ráültem), felnyitottam, és abban a pillanatban láttam, hogy jött egy üzenetem. Bolditól. 

Na erre varjatok gombot. Tesómat halálra ijesztettem a rekaciómmal. Megmondom őszintén egy kicsit én is ledöbbentettem saját magam. Felugrottam a kanapéról, a telómmal hadonászva ugráltam fel-alá a szobába, majd megálltam egy pillanatra hogy felfogjam mi is történt, és a szó szoros értelmében úgy elkezdtem bőgni, mint valami nem normális. Tesóm kifutott a szobából (állítása szerint zsepiért, de szerintem csak halálra rémült és félt hogy esetlegesen megtámadom), én meg eksztázisba esve sírtam. Jó, jó, tudom. Nézzetek hülyének. Ez már tényleg nem normális. De annyira örültem neki.. olyan boldog voltam. Mert ez azt jelenti hogy pont egymásra gondoltunk. És tényleg csak pár másodperccel előzött meg. 

A lényeg hogy utána beszélgettünk egy csomót, még képet is küldött magáról meg a kutyájáról, Hatchiról, és tök jól eldumáltunk. Írt egy csomó mosolygós szmájlit, kérdezett magától és aahhj. Aztán 11 körül megkérdeztem tőle, hogy mit csinál, és hát azóta se válaszolt, pedig látta, és utána még csomó ideig fent volt. Nem akartam irni neki, hogy itt vagy? hahóó? mert hát majd ir ha akar. Most, 3 nappal később úgy voltam vele hogy ráirok én is, bár sokat nem beszéltünk de én ennek a kicsinek is örülök. Most rajta a sor, igazából kiváncsi vagyok hogy rám fog-e irni és mikor. 

Majd jelentkezem. Legközelebb nagyon bátor leszek, és majdnem 2 éves blogolás után megosztok magamról egy képet.

Puszi <3