Nehezemre esik eldönteni, hogy ma volt életem legjobb, vagy legrosszabb napja. Én tényleg nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy ez a nap kb. örökre megmarad bennem.

A reggel mikor szólt az ébresztő 5:15-kor, én idióta baromarcú, kinyomtam, így nem mentem nulladikra. Ezt később elég szépen meg is bántam, de mindegy. Még egyszer ilyet nem csinálok az biztos. Tehát lekéstem Boldit öltönybe. Fasza vagyok mondhatom.

Egyébként egész reggel hisztiztem, csapkodtam, üvöltöztem, hogy nincs egy rohadt ruhám se, úgy nézek ki mint egy hajléktalan, ronda vagyok satöbbi. Jó kis reggel volt. De ha tudtam volna hogy később mi következik, akkor biztos hogy normálisabban öltözök fel... Azta de titokzatosak vagyunk, pff. De azért arra még volt időm hogy lőjek egy gyors képet magamról, mert csak félig húztam fel a redőnyt így félig besütött a nap és ilyen csíkos volt a fejem. Szóval azt megörökítettem. (?) 

Amikor beértem a suliba benéztem a büfés asztalokhoz, hátha ott vannak Klauék, de nem voltak, így gondoltam oda megyek a suttogóba a padra, biztos ott lesznek, mert szerdánként mindig ott találkozunk mert olyankor ott van Máté meg Johhny. Éppen fordultam volna be a suttogóba amikor megláttam Lucáékat az első emeleten beszélni. Odamentem, beszéltünk nagyjából 5 szót, már akkor éreztem hogy hiába próbálkozok, így felmentem a szekrényhez és lepakoltam. Amikor lejöttem, pont ráláttam Boldira, ő meg pont felém nézett, de nem tudtam hogy engem néz-e, mert elég messze van a lépcső meg a tanári. Elkezdtem integetni, ő meg visszaintett, így ahelyett hogy mentem volna Klauékhoz nyomorogni, elindultam Boldi felé. Félúton egymásra mosolyogtunk, ami egy olyan "omg" pillanat volt. Aztán konkrétan 35 percet beszélgettünk ott megállás nélkül. Ő ült a széken, előtte egy kis pad volt, én meg a paddal szemben álltam. Néha felállt hogy beengedje a tanárokat a tanáriba, de leginkább ült. Tök jól elbeszélgettünk. Megkérdezte, hogy miért nem jöttem be nulladikra. Feltűnt neki. Hát végem. Igazából azt hittem majd odaköszönök, beszélünk pár mondatot és eljövök, mert nem akartam zavarni vagy ilyenek, de azt mondta unatkozik szóval ott maradtam. Közölte, hogy szomjas, mert nem hozott inni, mire mondtam, hogy hát én felajánlottam tegnap hogy hozok neki kávét vagy valamit, de ő elutasította. Aztán kijött a töri tanárom aki megkért minket hogy segítsünk neki levenni a tábláról a március 15-ei plakátokat. Amúgy meséltem Boldinak arról, hogy most fasírt van köztem meg a lányok között, de nagyon nem foglalkozott vele, csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzak velük, utána témát váltott. Ez kicsit dühített, megmondom őszintén. De egyébként nagyon jó volt ott lógni vele és beszélgetni. Nem mellesleg öltönybe volt. 

Mikor becsöngettek felmentem a terem elé, ahol Dávid pakolt a szekrényébe. Megkérdeztem tőle, hogy "mizu?", mire közölte velem, hogy "nagyon szexi vagy". Megköszöntem (?), aztán lement. Utána Klauékkal "beszélgettünk". Nem mondtam nekik hogy hol voltam de biztos látták egyébként. Klau elkezdte mesélni, hogy milyen aranyos volt Boldi reggel, mert odament hozzá és megmutatta neki a képregényét amit rajzra csinált meg megkérdezte hogy miújság stb. Legszivesebben úgy szájba vágtam volna. Azért elég keményen féltékeny voltam bevallom őszintén. És Boldit se értem mit beszél vele. :D Na jó, felőlem beszélhet, de na. Bár szerintem azok után ami ma történt, nem hiszem hogy Boldi szeretne még Klauval valaha is beszélgetni...

Bioszon kiselőadások voltak. Én is akarok majd csinálni az oroszlánból, mert az a kedvenc állatom. <3 A kedvenc rajzfilmem meg az oroszlánkirály. Köszönjük az információt. Hasznos volt. Látjátok ez történik akkor ha nem tud valaki normálisan összpontosítani és fogalmazni.

Fú, anyum csinált piskótát, behozta a szobába pedig nem is kérek, és hányingerem van az illatától. Most ki kell csempésznem, de úgy, hogy ne vegye észre. Ajajaj.

Biosz után beálltam a folyosóra egyedül és bámultam magam elé. Űztem a hobbimat. Klauék fogalmam sincs hol voltak, de nem voltak a folyosón. Hirtelen odajött hozzám Karolina, aki megkérdezte hogy mi a baj. Esküszöm, ha holnaptól kezdve még valaki megkérdezi, hogy mi a baj, én fogom magam és arréb megyek. Rohadtul unom már, mert tudom hogy leszarják, csak kell valami téma amin rágcsálhatnak. Máskor persze le se szarnak. Na mindegy. Mondtam a szokásos, betanult szöveget: semmi, tőlük kérdezd, nem szólnak hozzám, satöbbi. Aztán odajött Fanni. Majd Kitti. Majd a fél osztály. Kittivel megbeszéltük ezt a facebookos ügyet, elmondtam hogy én nem nagyítottam fel semmit, csak úgy ahogy van lefényképeztem a beszélgetést és úgy küldtem el Klaunak. Mondta, hogy ez neki rosszul esett (?), mire azt mondtam, hogy ha az én helyembe lenne és pl. Fanniról beszélne valaki, akkor biztos ő is szólna Fanninak hogy róla van szó. Egyetértett. Megbeszéltük. Lazán kibeszélték ott előttem Klaut meg Lucát, gondolom várták hogy csatlakozzak, de nem tettem. Most mit beszéljek róluk? Kitti mondta, hogy Klaudiával két év alatt egy szót sem beszélt kb, engem viszont kurvára bír. Na ez eléggé meglepett ugyanis velem se beszélt még egy szót sem körülbelül, és az elmúlt hétbe megfolytott volna egy kanál vízbe. De ő azért kurvára bír. Okés. Hát furán mutatja ki az biztos. Klauék időközbe megérkeztek és a folyosó másik végéről bámultak minket összehúzott szemmel. Mondtam Kittiéknek is, hogy most elátkozzák az unokáimat is kb, annyira idegesítheti őket hogy velük beszélek.

A fizika dogám kettes lett amúgy. Annak örültem. De közbe tanultam a törit, bár reménykedtem benne, hogy mivel a reggel segítettünk Boldival leszedni a plakátokat ezért nem feleltet. Hát ez be is jött, mert nem feleltetett. A töri meg csak úgy eltelt, azon gondolkodtam hogy mikor kéne beszélni a lányokkal, mert eddig nem igen jött össze ugyanis folyton kikerültük egymást. Vagy ők kerültek. Részletkérdés. Hogy Mátéról is írjak egy kicsit: egész nap semmi se volt vele, vagy 15x elmentünk egymás mellett de egyszer sem nézett rám így nem is köszöntünk. Ettől függetlenül jól nézett ki de ennyi. Holnap be se megyek nulladikra miatta, annyira nem éri meg. Főleg azok után amiket Klau mondott végképp elszállt minden reményem Máté felé. Igazából Boldi felé is, de Boldi ezt elég erősen kompenzálta ma.

Tesin a tanárnő lemérte mindenkinek hogy hány centis törzsemelést tud csinálni. Aki éppen nem volt soron az elővehette azokat a gumilabdákat és azokkal szórakozhatott. Klau meg Luca futottak a labdákért én meg leültem a padra és figyeltem ahogy mások csinálják a törzsemelést. Ekkor hirtelen a mellettem ülő Dóri megkérdezte, hogy mi a baj, miért nem vagyok a terem végében lévő Klauékkal. Na, ekkor betelt a pohár. Megértem én hogy kíváncsiak vagy éppen kedvesek próbálnak lenni de miután vagy 35 emberből 30 megkérdezi, hogy mi a baj, kicsit unalmas lesz. És akkor bekattant valami, fogtam magam, és mint egy vadállat, elkezdtem a lányok felé trappolni. Hátranéztem a vállam felett, és az egész osztály konkrétan megállt és egy emberként követtek a szemükkel. Még a tanárnő is érdeklődve nézett fel. Odaálltam Klauék elé (fölé), és közöltem velük: "Na figyeljetek. Most mondjátok el könyörgöm hogy mi a bajotok, mert már két hete ez megy, és már kezdem unni. Rohadtul nem tudom mi bajotok van." Na és ekkor kezdődött el a vita, ami egészen óra végéig eltartott. Amúgy elég fura volt, mert ők ültek azon a szaron, én meg álltam fölöttük. Elősször Lucával beszéltem meg a dolgokat. Elősször persze mindketten azt mondták, hogy nincs semmi. Mivel látták a véreres szemeimet úgy döntöttek jobb ha mégis elmondják. Luca mondta, hogy az a baja, hogy én még a multkor amikor veszekedtünk, olyan dolgokat mondtam neki, mint hogy "nem érdekel" stb. Meg hogy azt mondtam arra, hogy ő csak segíteni próbál, hogy nem kérte senki. Oké, tényleg durva voltam, de utána bocsánatot kértem. Mellesleg esküszöm nem emlékeztem már arra hogy miket írtam. Annyiszor összevesztünk már és olyan komolyabb dolgokon is hogy nekem nem is maradt ez meg a fejembe. Erre mondta, hogy ő már unja az egészet, hogy mindig hogy viselkedek, mindig leszarom amikor ő Johnnyról beszél (!), ők mindig segítenek meg meghallgatnak, én meg nem, és satöbbi, satöbbi... Persze én is érvelltem elég keményen, hogy ha én nem lennék akkor ő Martinnal semmire se jut, mert én beszéltem Martinnal is, én mondtam Lucának hogy írjon rá, stb. Meg ne csináljon már úgy mintha én sose hallgattam volna meg vagy segítettem volna. Azért álljon már meg a fáklyás menet egy pillanatra. Tudták jól hogy akkor éppen menstruálok, mi a faszért álltak le velem veszekedni. Pláne Luca. Azt mondta, hogy ez nem mentség. Hát szerintem az. Utána meg még bocsánatot is kértem, erre azt mondta, hogy "igen, annyit írtál, hogy bocsi, pedig élőbe kellett volna mondanod, hogy figyelj Luca ne haragudj hogy ilyen voltam, többet nem fordul elő" mi a fasz? Hát beszédet ne írjak rögtön? Meg neki van már elege? Neki telt be a pohár? Jézus mária! Mondtam nekik, hogy mi lett volna ha mondjuk nem 5 évesként viselkednek, hanem odajönnek és elmondják a problémájukat. Erre azt mondta Luca: "mit hittél, majd mi megyünk oda és mondjuk el hogy mi a bajunk?" Hát őőő, ja, igen, pontosan ezt vártam, de lehet bennem van a hiba. Mondtam azt is, hogy két hete kerülgetnek meg levegőnek néznek, mire azt mondta Luca, hogy "nem is". Na ekkor volt az, amikor összetettem a kezem és elkezdtem imádkozni, szó szerint: "édes drága istenem, valaki adjon egy kötelet hogy felköthessem itt magam", mire Luca elkezdett ilyen "hát, kössed" féle stílusba pofákat vágni. Klau meg kuncogott. Lucának az is baja volt, hogy az elmúlt két hétben ők hívtak engem csomószor magukkal (!!!), hogy menjek le velük, én meg azt mondtam, hogy nem, mert hogy inkább fent maradtam a harmadikon, hogy lássam Mátét. Én erre az incidensre kutya legyek ha emlékszek. Ja, meg hogy én nem mentem le velük. Ez is probléma volt. Mondtam nekik, hogy "tudomásom szerint nem vagyunk összenőve, nyugodtan közlekedhetünk külön is, nem muszáj mindenhova együtt mennünk, mellesleg meg nem tudom mit vártok, szerintem ti sem mennétek szivesen oda ahol tudjátok hogy nem vagytok szívesen fogadva. Kurvajó volt tényleg, hogy ti ketten ott beszélgettek, én meg ott vagyok mellettetek, mint egy bot". Erre Klau elkezdett röhögni, és mondta, hogy "olyan beszólásaid vannak", mire én idegbeteg fejjel mondtam, hogy "köszönöm".

Oké, Luca most emiatt haragszik, na ezen még túl tudtam volna tenni magam előbb utóbb. De amit Klau mondott az úgy bevésődött az agyamba, hogy nagyon. És marhára fájt. Szóval ezt mondta: "Nekem meg az tűnt fel, hogy mintha te féltékeny lennél rám, amiért nekem most összejön Viktorral meg Danival is a dolog, neked meg se Boldival se Mátéva nem jön össze". Erre elkezdtem tapsolni, és közöltem vele: "Azta Klau, köszi! Tényleg köszönöm szépen", na és itt jött el a pillanat mikor elkezdtem bőgni. Én nem akartam sírni esküszöm. Nem akartam hogy lássák hogy mennyire szar volt nekem ez a két hét, hogy mennyire megviselt és hogy milyen gyenge vagyok. De nem bírtam. Elkezdtem csecsemő módjára bőgni, és csak ilyen mondatfoszlányokat ejtettem ki a számon, mint "én nem akarom ezt.... én leszek Vivi 2 hogy kiközösítetek?.... miért csináljátok ezt velem?.... én nem is csináltam semmit és ezt érdemlem...." Klau mondta, hogy ne sírjak, Luca meg csak ült fapofával. Ekkor szólt a tanárnő hogy menjek lemérni azt a szart, de közbe folyt a könnyem és alig kaptam levegőt. Mindenki minket nézett, a tekintetük rólam átsiklott Klauékra, és látszott az egész osztály szemébe a megvetés, mert én ott bőgök ők meg fapofával, mintha mi sem történt volna sétálnak. Sorakozónál szó szerint taknyom nyálam egybefolyt. 5 perccel előbb engedett ki a tanárnő, mintha a jóisten is azt akarta volna hogy Boldihoz menjek. Mert ő órákon ráér, szünetekbe viszont mindenki megy oda hozzá hogy kihívja a tanárokat. Szóval gyorsan átöltöztem, elsőként hagytam el az öltözőt és a táskával meg tesicuccal együtt, szipogva indultam el Boldi felé. Minden folyosó üres volt szerencsére így senki sem látta ahogy bőgök. Még. Amikor felértem a suttogóba, és már láttam messziről Boldit, kész, vége, elvágták a szalagot, akkor megint elkezdtem sírni. Boldi elősször mosolyogva nézett rám, aztán amikor meglátta a szétbőgött fejemet, eltorzult arccal nézett rám. Szerintem megijedt. Szép látvány lehettem. Na és ekkor következett ÉLETEM egyik legjobb pillanata. Vagyis egyben volt a legrosszabb meg a legjobb is. Mert azért mégiscsak most "szakítottak" velem a barátnőim. Amikor odaértem Boldi elé, Boldi kiadott valami "jaaj te" féleséget, de mintha valami szétvert kutya lennék kb, felállt, odajött hozzám és ... átkarolt. Igen. Az egyik kezével megfogta a derekam, a másik kezével meg magához húzott, és úgy álltunk ott. Közbe én próbáltam elmagyarázni a dolgokat, de nem jött össze, össze-vissza hadováltam arról, hogy miket mondtak Klauék, meg arról, hogy mi volt 2 héttel ezelőtt, hogy viselkedtek velem eddig, és most is milyen megalázó és szar volt, ő meg csak ölelgetett. Aztán jött egy srác aki visszahozta a magnót, ő szó szerint félve nézett ránk, mert ott álltunk összekarolva, Boldi simogatott meg nyugtatgatott, én meg bőgtem. Megköszönte Bolditól a magnót (?) aztán elment, de az a fej neki, hát az nagyon megmaradt. Aztán jöttek még többen Boldi segítségét kérve, hogy hívja ki ezt meg azt a tanárt, így otthagyott. Hát ahogy tudatosult bennem hogy most konkrétan mi is történt, mégjobban rámtört a sírás, és mire kiért már kb. remegtem a sírástól. Még sosem éreztem magam ennyire szomorúnak meg boldognak egyszerre. Mikor visszajött már nem karolt át, hanem odaállt a padhoz, velem szembe, és hallgatta ahogy panaszkodok. Teljesen mellettem állt, mondta, hogy nem gondolta volna hogy ilyenek Klauék, meg nem bennem van a hiba hanem bennük, ne foglalkozzak velük, csak húzzam ki magam és legyek erős stb. Aztán valami miatt megint odajött és átkarolt, és ott álltunk megint, fogta a derekam, én is az övét és közbe magához húzott. Hát teljesen kész voltam gyerekek. Én már azt se tudtam mi miatt sírok, csak sírtam. Aztán visszaállt a helyére, akkor már kezdtem megnyugodni kicsit. Még röhögtünk is valamin. Aztán... aztán megkérdeztem, hogy fekete-e a szemem. Mondta, hogy kicsit. Elővettem a tükröt, és majdnem dobtam egy hátast. A teljes szemfestékem összefolyt, az egész egy nagy massza lett, a szemeim összeszűkültek, folyt a taknyom meg a nyálam... És mindig amikor sírok, tele lesz az arcom piros pöttyökkel. Hát ez most se maradt el. Inkább el is raktam a tükröt és hisztirohamba kezdtem, hogy "úristen Boldi, hát hogy nézek ki? na megyek is sminkelni.. na tessék, láttál a legjobb állapotomban is!", ő meg csak röhögött, és mondta, hogy "nem vészes". 

É: Mint egy hülye basszus. Idejövök bőgni. Nem vagyok normális. 

B: Dehogyis.

*becsöngetnek*

É: Na megyek. Köszi szépen mindent Boldi és tényleg ne haragudj hogy idejöttem, de nem tudtam ki máshoz mehetnék.

Ő: Csak nyugodtan, én itt vagyok. Bármikor számíthatsz rám.

És ekkor elindultunk egymás felé és megöleltük egymást. De ez ilyen igazi, rendes ölelés volt. Én lábujjhegyre állva tápászkodtam fel és karoltam át a nyakát, ő meg lehajolt és átkarolta a derekamat. Ráraktuk a fejünket a másik vállára, és úgy álltunk ott egy ideig. Közbe azért jól megtapogattam a hátát, azért a legszarabb pillanataimban is tudom hogy mi a dolgom. Ő meg belefúrta a fejét a hajamba és úgy álltunk ott. Életem legszebb pillanata volt. Bár az elején majdnem lefejeltük egymást, de belefér. Erre a momentumra várok már 17 hónapja basszátokmeg. El se hiszem. Az meg csak egy PLUSZ hogy közbe öltöny volt rajta. És tényleg, mintha a sors akarta volna hogy így legyen. Mi van, ha pl. nem ma, hanem holnap vesztünk volna össze Klauékkal. Akkor Boldi nem lett volna portás, nem tudtam volna odamenni hozzá, nem lett volna ez az ölelés. 

Ja, amúgy időközbe a biosz tanárom is odajött és megkérdezte mi a baj. Hát ez a nap basszus. Sose gondoltam volna hogy ott állok majd sírva a tanári előtt Boldival és a biosztanárommal, és mindketten nyugtatnak. 

Meg pont ölelkezés után jött fel Luca a lépcsőn és felénk nézett. Mondtam Boldinak, hogy "na, itt jön Luca", mire mindketten szúrós szemmel néztünk rá, Luca meg minket. 

Amúgy nagyon féltem órára menni. Mondtam Boldinak is hogy nem akarok menni, mert sírni fogok, és hülyének néznek, és majd rólam beszélnek. Mire elkezdett magyarázni, hogy neki is volt ilyen általánosba, de nem emlékszem már mit mondott pontosan, meg hogy szarjam le az osztályt meg Klauékat is. 

Összevissza írok, de most jut eszembe, hogy amikor mondtam Boldinak, hogy az is baj volt már hogy nem megyek velük le, Boldi azt mondta: "tudtommal nem vagy a tulajdonuk, nem?" és olyan igaza van!!!

Aztán elindultam és útközbe megint rámjött a sírás. Elmentem a mosdóba és rájöttem, úgy nézek ki mint akit elütöttek. Egymás után háromszor. Az egész folyosó felémnézett de én nem néztem rá senkire, csak mentem előre és szipogtam. Az angol terem előtt az osztálytársaim akik velem vannak egy csoportba angolon, mind odajöttek és megkérdezték hogy mi a baj, Kriszti elkezdett ölelgetni ami kicsit fura volt, mert előtte egy Godzilla méretű Boldit ölelgettem, de nem baj. Elmagyaráztam nagyjából hogy mi volt, és én tényleg nem akartam kibeszélni Klauékat de már annyira sok volt nekem ez az egész hogy nem fogtam vissza magam, elmondtam mindent úgy ahogy volt. Eddig szépítettem mindenkinek a dolgokat, hogy "ááh, nincs semmi", meg amikor Csikszi megakarta verni Lucát, akkor is mondtam hogy hagyja, de most aztán tényleg üvöltve mondtam, hogy "HÁT EZEK NEM NORMÁLISAK, ILYEN HÜLYESÉG MIATT BAZDMEG, ILYEN HÜLYESÉG MIATT." A fiúk akikkel együtt vagyok angolon eddig még beszélni sem hallottak, nem hogy bőgni és üvölteni, egyszerre, így mindannyian úgy néztek mintha még nem láttak volna embert. Rebeka is ott volt amúgy és szidta a lányokat meg nyugtatott engem (????). Egész angol órán szipogtam meg sírtam, a tanárnő meg szánakozva nézett rám. Emlékszem, kb óra közepén rámjött az erőteljes sírás és valamiféle nyögő hangot adtam ki, erre csomóan megfordultak. Laci megkérdezte jól vagyok-e. Hát nem voltam túl jól. Mikor a tanárnő kiadott egy feladatot és mindenki azt csinálta, halkan odajött hozzám és suttogva megkérdezte mi a baj.

Tanárnő: Mi a baj Szandi?

Én: Semmi, összevesztem a barátnőimmel.

Tanárnő: Jaaj, nem éri meg egy fiú miatt se sírni!

Én: Jaa, neem! Barátnőimmel vesztem össze, nem a barátommal! Nekem olyanom nincs.

Tanárnő: Jólvan, jólvan, nyugodj meg, egy fiú miatt se sírj soha.

Hát oké. Órán sminkeltem egy kicsit mert tényleg nagyon ronda voltam. Szegény Boldi. Én ezt sajnálom nagyon hogy közbe ronda voltam. Meg lehet hogy büdös is. Ugye tesi után volt pont.

Óra után futottam kajálni. Mit ad Isten? Pont Luca mögé kerültem a sorba. Megfordult és elkezdett beszélni velem (!), hogy megvan-e még a facebook csoportos beszélgetés. Mondtam, hogy meg, de nincs netem és most nem tudom megmutatni, mire mondta, hogy majd mutassam vagy küldjem el Fruzsinak. Egyrészről hogy jön ide Fruzsi? Másrészt mit parancsol nekem? Ezek után? Szétbőgtem a fejem az elmúlt 1 órában ő meg le se szarta. Máté mögöttem volt pár emberrel a sorba de legkevésbé sem érdekelt. Luca mellé ültem azért, és kajálás közbe mondtam neki, hogy "figyelj, én nem haragszom.Bevallom, elég szarul esett az elmúlt két hét meg az is amiket most mondtatok, de ha úgy döntötök hogy túlléptek ezen az öt éves szinten akkor én ott leszek, de addig én nem akarok oda menni hozzátok, mert teljesen fölösleges". Ezt tényleg így gondolom egyébként. Ha úgy döntenek hogy ki akarnak békülni, én ott leszek, de ha ki is békülünk, ezerszázalék, hogy soha, semmi se lesz már olyan mint 2 héttel ezelőtt. 

Kajálás után elmentem Máté mellett, HÁTHA, de éppen fújta az orrát. Szegényke elég beteg lehet, mert folyton fújja az orrát. 

Ahogy kijöttem az ebédlőből belebotlottam Viktorba meg Klauba. Viktornak köszöntem, de elég flegmán köszönt vissza. Gondolom jól elhordott Klau. De nem baj, mert szerintem most már Boldi se kedveli túlságosan Klaut, mert olyanokat mondott, hogy "gyerekes", meg "nem gondolta volna hogy ilyen". Közgé előtt odajött Vivi, elmondtam neki hogy mi volt, mire odajött Dorka, és ledöbbenve kérdezte, hogy: "te most ideges vagy? mert még sosem láttalak idegsnek". Aztán odajött még a fél osztály. Közbe felértek Klauék is és Lucával azt nézték hogy én hogy beszélgetek másokkal. Mondtam is Dorkáéknak, hogy most tuti arról van szó, hogy miért beszélek velük, mire Dorka mondta, hogy tavaly még nem voltam ilyen antiszociális, hogy csak velük beszélek, mert hogy tavaly még mindenkivel elbeszélgettem, idén meg már csak Klauékkal. True fact. Mindig éreztették velem Klauék hogy baj ha mással beszélek így inkább kerültem mindeki mást. Ezért automatikusan megutáltam az osztályt, pedig amúgy vannak jó fejek. Közgén nem volt semmi, az egész osztály engem figyelt a szeme sarkából. A padtársam, Csenge is, aki észrevette, hogy észrevettem hogy figyel, így gyorsan elkapta a tekintetét. Persze megkérdezte hogy mi a baj, mire azt hittem inkább kisétálok a teremből. 

Duplainfón nem volt semmi, neteztem és elvoltam. Bár rámírt az exem, Martin, hogy mi a baj, mert látta a folyosón hogy sírok. Fasza. Hazafele Ervinnel jöttem, aki mondta, hogy Klau említette neki hogy most rosszba vagyunk. Tök jó hogy még Ervinnek is szólt, csak nekem nem. Jaj. Amúgy itthon is elsírtam a bajom mindekinek. Anyum olyanokat mondott, hogy "jönnek még a te utcádba! nézz az égre és lásd a reményt", a palija csak annyit mondott egész végig, hogy "szia szandra", tesóm meg teljesen beleélte magát a sztoriba. Amúgy anyumnak mikor mondtam hogy Boldi megölelt, majdnem elsírta magát. Meg tesóm is. Anyum azt mondta, hogy milyen jó fej gyerek, tesóm meg azt üvöltözte önkívületi állapotba, hogy mennyire cukik vagyunk. Ohh, de jó lenne ha valaki lefotózott volna minket Boldival. Mert nem hiszem hogy lesz még valaha ilyen hogy megöleljük egymást. 

Boldiban ma ismételten pozitívat csalódtam és én nem tudom hogy lehet valakit napról napra egyre jobban szeretni de úgy látszik lehetséges. Abba az ölelésbe amúgy beleszorítottam mind az elmúlt 17 hónapot, remélem érezte. Annyira leírhatatlanul jó érzés volt ahogy megölelt. És még csak most kezdem felfogni agyilag. Eddig csak úgy: oké, megölelt. De így fokozatosan kezd leesni a dolog és kezdem felfogni. Úramisten, ahogy ott volt a feje a vállamon, meg az én fejem az ő vállán, közbe meg én a hátát fogtam ő meg a derekam.. hát mindjárt leesek az ágyról kínomba. A lányok részéről meg... ma vagy 20 különböző ember mondta, hogy ne foglalkozzak velük és tényleg hagyjam őket. Tudom hogy igazuk van, de azért mégse megy ez olyan könnyen. Majd meglátjuk mi lesz ebből... De azt komolyan gondoltam, hogy nem megyek oda többet hozzájuk. Hát minek? 

 

1

1