BLOG
BELÉPÉS
KÉPEK
EDDIGI BEJEGYZÉSEK
SZERKESZTÉSEK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BLOG

#368

2016.04.11. 18:15, szandi
Éppenhogy hazaértem, már rögtön le is ültem hogy írjak, még mielőtt beleesnék az internet sötét gödrébe és elfelejteném a blogolást. De hiányoznak a régi idők, amikor mindenféle bonyodalom nélkül képes voltam másfél óráig folyamatosan írni, méghozzá MINDEN NAP...
Akkor vágjunk is bele. Reggel beállítottam az ébresztőt 4:30-ra, mert úgy voltam vele, hogy LEHET, hogy bemegyek Boldival nulladikra. A biztonság kedvéért beállítottam 5:30-ra is, hogyha reggel nem lenne kedvem, akkor csak kinyomhassam és aludhassak még egy órát. Elég szarul váltunk el skypeon (úgy érzem ezt túl gyakran írom le), utána meg szokásosan tiszta bűntudatom lett meg minden szóval úgy voltam vele, én bemegyek, meglepem és megölelgetem meg minden. De reggel ez teljesen kiment a fejemből és nemes egyszerűséggel kinyomtam az ébresztőt és aludtam még egy órát. De szar vagyok. Na mindegy. Aztán izgatottan elkészítettem a sminkemet az új termékeimmel, mondjuk ettől függetlenül most, a nap végére az egész pofám el van csúszva meg úgy nézek ki mint aki két hete nem fürdött, de mindegy. Reggel még egész jól nézett ki. Emellett károsult a látásom is, ugyanis reggel berontottam anyám szobájába hogy azonnal varrja meg a nadrágom zsebét, mert pár hónapja (!) Boldi felemelt és szétszakadt (?), én meg azóta imádkozom neki hogy VARRJA MÁR MEG, de nem varrja, én meg már untam úgy hordani hogy a fél zsebem le van szakadva, szóval úgy voltam vele, vagy megvarrja most, vagy akkor megvarrom én, de azt nem köszönné meg senki. Tehát berontottam nagyba, felkapcsoltam a villanyt az meg ott fekszik anyaszült meztelenül.. Olyat sikítottam hogy úristenem. Elkapott a hányinger és úgy éreztem mindjárt elájulok. Mint egy bálna, úgy feküdt ott pucéran. Na mindegy. Hagyjuk ezt a témát. A lényeg hogy megvarrta, jó szarul, de legalább megvarrta. 6:45-kor nekem már indulnom kellett volna, erre én még ott álltam félig felöltözve a nadrágomra várva. A buszozás alatt végig Csengével beszélgettem facebookon, ott, a buszon ülve elkezdtem szakadni némán, hát Vivi mellettem szerintem azt hitte hogy megbolondultam vagy nem tudom, de hihetetlen hogy Csenge még telón keresztül is képes úgy megröhögtetni hogy a könnyem follyon. Megbeszéltük hogy a 3-as kocsiállásnál megvárom mert én előbb értem be, utána meg elmentünk boltba is ahol egy mentosért álltunk negyed óráig sorba. Aztán én bementem a suliba ő meg ment az anyja munkahelyére, mert neki nem kell hétfőnként és péntekenként tesire járnia. Tesin azt a netfit (?) cuccot mértük, egy ilyen valamit (kart?) kellett megszorítani, hát az egyik kezem valami gyenge 7-es lett, a másik asszem 13... Boldinak valami 60 lett... hát no comment... Folyton feszítek meg menőzök a karizmaimmal, hát sokra megyek vele ha ilyen nevetséges eredményeim lesznek.. Rendesen röhögött tanárnő... Még Rachael is pedig szerintem azt se tudta mi van... 
Amikor éppen nem én voltam soron, akkor Bettivel passzoltuk egymásnak a röplapdát, de az a csaj annyira utál röpizni hogy elképesztő, egyfolytába nyafog hogy ő ezt nem akarja, de ha éppen megállok fél percre pihenni, odaszól, hogy dobjam már. Jóisten az égbe. Mellettünk Csikszi meg Tuzi dobálták egymásnak a labdát, de Csikszi folyton felémcélzott és egyszer majdnem arcon is talált, csodálom is hogy nem történt ilyen. Amúgy én is folyton Csikszi felé céloztam a labdát, de nem direkt, viszont már a tizedik alkalomnál Csikszi odaszólt, hogy "te most velem játszol?", én meg olyan jót röhögtem ezen hogy félre kellett állnom egy pillanatra. Azon a szorítós dolgon kívül tanárnő még megmérte azt is, hogy mennyire tudjuk felemelni a törzsünket. Asszem nekem 9 centi lett. Vagy még annyi se. Csak azt tudom hogy szinte alig emelkedtem fel a földtől. Természetesen kicsöngetés után 3 perccel engedett ki, én már tiszta idegbe voltam, Betti meg figyelte a kiakadásomat. Amúgy hétfőtől szerdáig 5 emberenként mennünk kell a védőnőhöz hogy megmérjen minket meg ilyen alapdolgok. Nekem még megvannak a tavalyi eredmények, szóval majd összehasonlítom az ideiekkel. Boldi asszem 188 centi ha jól emlékszem és 83 kiló. Én meg 155 centi vagyok tudomásom szerint és 49-50 kiló. Úristen és kiderülne hogy ilyen 60 kiló vagyok csak rossz a mérlegünk. Elsírnám magam. 
Amint kiléptem az öltözőből, ott állt Boldi a kis rövid hajával (pénteken volt fodrásznál) meg a piros Vans sapkájába, én meg úgy elérzékenyültem mert olyan jól nézett ki hogy fúú. Leültünk a padra, megvizsgáltam a haját közelről sapka nélkül meg ilyenek, elmondtam neki tízmilliószor hogy milyen aranyos (biztos nagyon unalmas lehet már) stb. Aztán mentem fel matekra, ahol teremcsere volt, így a huszas kémiaterembe kerültünk (!), ami nagyon csúnya emlékeket idézett fel bennem, szóval egész órán ilyen nyomott hangulatom volt. Komolyan. Mellesleg tiszta pánikba voltam esve hogy nincs töriházim, szünetbe meg nem tudtam volna megírni mert tudtam hogy Boldival leszek, szóval ahelyett hogy mondjuk elővettem volna a törit és megírtam volna a házit, félpercenként odaordítottam Csengének, hogy "nincs töriházim, megkéne írni". Végül előkaptam és megírtam, nem igazán értem miért idegeskedtem nagyjából fél óráig ezen mikor simán megírhattam volna az óra elején is... Amúgy holnap duplaórás témazárót írunk, szóval nem vagyok túl boldog, majd írok egy kis puskát a telómba aztán jó lesz minden. Az előző is hármasra sikerült.
Szünet után Boldival lementünk az alagsorba és tanultam a törit. Nem is értem magam, sose szoktam, de most ott tanultam meg minden, sőt, fel is mondtam. Órán meg tanárnő felszólított hogy olvassak le valamit egy táblázatról, én meg nagyba nézem a táblázatot, komolyan még 15 másodperc se telt el, erre felszólított valaki mást, de olyan izé hangsúllyal, hogy "jólvan Dóri, mondjad inkább te". Úristen, hát még fel se fogtam a táblázatot, adjon már legalább egy fél percet. Csenge meg kiröhögött hogy de balfasz vagyok. 
Töri utáni szünetbe Boldival voltam, de valamiért beálltunk a C-sekhez (?), szóval nem éreztem túl kényelmesen magam. Ott volt Brendon is, aki most pikkel rám, mert multkor küldött egy képet a jogsijáról, én megnyitottam de nem írtam rá semmit (éppen Boldival voltunk a parkba), mire írta, hogy "köszönöm a jókívánságokat :) én is szeretlek" vagy valami ilyesmi. Utána megmagyaráztam neki meg bocsánatot kértem meg minden de azóta nem ír meg semmi. Élőbe is odamentem hozzá de kb. leszart. Az a szituáció amúgy nagyon kínos volt mert ott volt Máté is, aki kb. szarba se vett. Ezt egyébként úgy írom mintha az eddigi 3 év alatt foglalkozott volna velem. 
Ezután számviteli helyett ugye fizika jött az órarendváltoztatás miatt, és mint kiderült, dolgozatírás. Csengével az egészet kipuskáztuk kivéve a számolást, aztán az óra vége fele valamin nagyon röhögtünk, de már nem tudom min. Úgy volt, hogy a következő órán mi négyen (Zsófi, Réka, Csenge meg én) megyünk a védőnőhöz, de kiderült hogy már nincs ott, szóval csak holnap megyünk. Viszont első két órába tézét írunk úgyhogy majd beszélni kell Tinával (aki küldözgeti az embereket), hogy cseréljen ki minket valakivel. 
Szünetbe szokásosan Boldival voltam, aztán nyelvtanon meg kiselőadások voltak és azokat jegyzeteltük a füzetbe. Nem volt valami érdekfeszítő óra.
A kövi 20 perces szünetbe Boldival voltam, de most nem a szokásos helyünkön (a lépcső kiálló izéje...) hanem a folyosó végén. Órán tanőrnő kiosztotta a témazárókat, és az enyémet osztotta ki elsőnek, aminek tökre örültem, mert gyorsan túl voltam rajta és nem kellett végigizgulnom a többi 31 ember jegyét. Mert utolsó vagyok a névsorba tehát mindig én vagyok az utolsó mindenben. Én pótlót írtam múlthét kedden, tanárnő meg akkor ránézésre azt mondta hogy egyes lesz, mert két oldalt se írtam, de most kiderült, hogy KETTEST kaptam, merthogy "két oldalt se írtam, de amit írtam, az tele volt lényeges információval". A nyelvtanom is kettes lett, és ezekkel semmi gondom az égvilágon, azaz oké, lehetett volna jobb is, de csak jobb mint az egyes szinte nulla tanulással. Amivel a gondom volt, az a helyesírás volt, ugyanis HÁRMAS lett!!! És kb. egy helyesírási hibám volt. Amúgy novellát elemeztem erre beleírtam nagy vígan az elemzésbe, hogy "egyéb verscím lehetne...". Verscím. VERSCÍM. MIKOR NOVELLÁT ELEMEZTEM. Istenem. Szerintem az zavart meg hogy doga közbe ott ült előttem István. Na mindegy. Szóval ki is rohantam tanárnőhöz reklamálni, hogy mi ez a tévedés, miért kaptam hármas helyesírást mikor egy hibám van csak, mire azt mondta, hogy mivel kettes lett az irodalom meg a nyelvtan, ezért a helyesírásnak a pontozását is lejjebb vitte vagy mit magyarázott... Ami szerintem hülyeség, mert Csengének egyes lett az irodalma a nyelvtana meg kettes, erre négyes helyesírást kapott. Fúú... Kajak kevésbé érdekelne ha az irodalom meg a nyelvtan egyes lett volna. Mi az hogy hármas a helyesírás? Egy hiba miatt??? Fuhh..
Órán amúgy Rebekáék lementek a portára a pizzáért, mert angolon pizzáztunk. Szünetbe ott álltam Boldival az angolcsoportomnál és fogtam a két literes Pepsit. Erről Lana száma jutott eszembe, a Cola.. "My pussy tastes like pepsi cola.." Fú de rég hallgattam. Órán szétosztottuk a pizzákat, én egy egészet rendeltem mert úgy voltam vele hogy majd ami megmarad azt odaadom Boldinak meg Csengének. Konkrétan két szeletet ettem és már tele is voltam, úgyhogy maradt nekik bőven. Amúgy a 100. óra alkalmából volt ez a party. Ahol elősször csapatokba osztott minket Laci, majd a csapatkapitányok kimentek és körülírtak 16 szót, a csapattagoknak meg ki kellett találniuk hogy melyik (angol) szóról van szó. Hát, veszített a mi csapatunk, ami nem is csoda, ugyanis tagja voltam, szóval ja. A nyertes csapat kapott Toffifeet vagy mit, nemtom hogy kell leírni, de jó fejek voltak mert 15 db volt benne és mi 15-en voltunk, szóval elosztották. Amúgy csomószor tudtam a választ és beordítottam, de közbe ettem a pizzát, szóval ilyen debil volt a hangom. Na mindegy. Gondoltam ezt lejegyzem ide az utókor számára, biztos hasznos információ lesz ez a jövőbeli énemnek. 
Ezután elkezdtünk Activityzni, de konkrétan egy ember tudott kimenni és már ránk is csöngettek. Az az egy ember nem más volt mint Rebeka, aki azt hitte hogy magyarul fogunk activityzni (?), szóval teljesen lesokolódott mikor tanárnő közölte vele, hogy ezt angolul kell. Na mindegy. Előző órán amúgy odajött Karolina hogy tudnék-e neki segíteni az angolba.. Azt hittem hogy házira gondol vagy ilyenek, szóval mondtam hogy jóvan, erre angolóra végén nagyba veszem elő a telóm és mit látok? Karolina meg Viki csináltak egy chat csoportot ahova berakták a dogájukat és várták hogy megoldjam.. Úristen. Csak óra végén vettem észre így nyilván nem tudtam segíteni, de ezt akkor is felháborítónak tartom hogy azt várják hogy megírjam helyettük a dogájukat.. Már kezd kicsit elegem lenni hogy mindenkinek én írom meg az angolháziját. Jedló meg rendes, mert cserébe megírja a töriesszémet vagy valamit, Karolina is mondta hogy hoz valami csokit (és ha háziról van szó segítek is, és oké, doga közbe is, de nem az egész dogát baszki), viszont akiből a legjobban elegem van az Lilla... Minden egyes nap odajön, hogy tudnék-e neki segíteni az angolba, és már nagyon unom. Az elején szívesen segítettem neki, de most már kicsit unom, mert az nem is segítés, hanem konkrétan megírom helyette az egészet. Az a baj velem, hogy nem tudok nemet mondani, de már nagyon megmondanám neki hogy hagyjon. Ma még segítek neki, aztán valahogy tényleg közlöm vele hogy hagyjon... Most mire megy ezzel hogy én írom meg neki? Így megfog tanulni angolul? Nem. Boldi is amúgy ezt csinálja, hogy kipuskázza az egész irodalom témazáróját, négyes is lesz neki, tök jó meg minden, tényleg fasza, de majd az érettségin mi a lófaszt csinál? Jó, én se tanulok olyan hű de sokat de legalább nem puskázom ki az egészet.. Nem is puskázok szinte csak ha nagyon muszáj, pl. fizika, mert arra a halál se készül. A többit saját fejből írom meg, mégha egyes is lesz, legalább tudom hogy az az én tudásom és ennyi. Amúgy ennek semmi értelme. Mármint annak amit írok. Mert ha lenne bátorságom én is puskáznék de fosok, szóval inkább írok egyes dogákat. Jaj, az életem. Mi lesz vele. 
Angol után Boldival álltunk a bejáratnál és vártuk Csengét. Ezután leültünk a padokra és ők ették a pizzámat én meg ültem köztük és vagy Csengével vihogtunk valamin (elkezdte olvasni a facebook üzeneteimet amelyeket pl. anyum palijával folytattam vagy Bécyvel), vagy pedig Boldit etettem (vagy ő próbált etetni, tehát nyomta neki a pizzaszeletet a számnak, én meg csak néztem magam elé csukott szájjal). 
Aztán Csenge elment, de odajött Bede, akivel aztán kimentünk az udvarra kézit nézni. Végül egy csomóan odajöttek körénk meg ilyenek, de nem voltunk ott sokáig mert mentünk a buszhoz. 
Utána mentem apumhoz ahol képeket csináltam (hamarosan a képes blogon, már ha érdekel ez valakit), utána meg jöttem haza és jah. Írok. Most meg nemtom mit fogok csinálni. Írok Lillának, legyünk túl rajta. 
 
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!