2014.10.10. 21:10, szandi
Hétfő:
- Boldi a folyosón észrevett (megdöbbentő módon) és a szendvicsével integetett.
- Kicsöngetés után egy random terem előtt álltam meg Klauékkal és figyeltem ahogy írják a közgé puskát, amikor észrevettem hogy abban a teremben vannak Boldiék. Aztán megláttam Boldit is, ahogy utolsóként húzza a testét maga után semmi életkedvvel. Észrevett ő is, intett, aztán úgy döntött valamilyen oknál fogva, hogy oda jön (pedig ott voltak Klauék is!), és elkezdtünk dumálni. Nos, ez erős túlzás, ugyanis ennyi volt a beszélgetés:
Én: Szia.
Boldi: Szia.
É: Milyen órád lesz?
B: Büfé.
É: Mi? Nem az.. hanem hogy milyen órád lesz.
B: Nemtom.
É: Értelek.
B: Nem várt meg Peti.
É: Ja, menjél nyugodtan, nem tartalak fel.
B: Szia.
É: Szia.
Na ez elég érdekes volt de azért aranyos volt hogy odajött.
- A suli után a buszmegállóba megláttam Boldit egy buszon, vagyis szerintem ő volt az, nem tudom, mert rá sütött pont a nap, azért integettem neki és szerintem visszaintett. Fasza ha valami idegen volt.
Kedd:
- Reggel álltam a buszmegállóba és vártam a második buszt. A terv az volt, hogy felszállok a 45ös buszra, beülök Boldi mellé és minden szuper lesz. Aha. A terv. Jött az első busz, nem is nagyon foglalkoztam vele, egészen addig amíg fel nem pillantottam merő véletlenből, és megláttam Boldi osztálytársait. Még ekkor sem tünt fel semmi, csak amikor Martin mellé néztem, és megláttam Boldit sapkában (!!!), fülhallgatóval a fülében, tök lazán. A szó legszorosabb értelmében leesett az állam, konkrétan ott álltam a buszmegállóba nyitott szájjal és bámultam Boldit. Ő nem vett észre, pedig lenézett (?). Nem értettem semmit. Rögtön arra következtettem, hogy biztos haragszik rám valami miatt ,vagy rámunt stb. Aztán gondolkoztam és rájöttem, hogy lehet csak elfelejtette hogy nekem is lesz nulladikom. Szóval megvártam a 45-ös buszt, felültem rá és ezen agyaltam végig. Végül nem hisztiztem emiatt egész nap (meglepő módon), hanem úgy voltam vele, hogy majd pénteken kiderül. Ha pénteken is másik busszal jön, akkor direkt csinálja.
Szerda:
- Suli után a buszmegállóba álldogáltunk Klauval amikor hátulról Boldi úgy köszönt, hogy "Szia Szandra", majd közölte, hogy "foglaljak neki egy állóhelyet", amit nem tudtam mire vélni szóval annyit mondtam rá, hogy "oké".
Egyébként nem nagyon emlékszem másra a keddből, szerdából és csütörtökből, mert elfelejtettem a nap végén leírni a fontos dolgokat, szóval ne haragudjatok. Jövőhéten tényleg megcsinálom rendesen. Igazából írnék én minden nap, de csomószor nem történik velem semmi érdekes, max. annyi hogy Boldival köszönünk egymásnak - vagy éppen nem. Szóval szerintem amíg nem történik valami nagyobb dolog addig hagyom a napi blogolást és péntekenként összegzem az egészet. :)
Ma viszont péntek van, és erről a napomról írnék részletesebben, az elejétől kezdve, kivételesen nem csak a Boldis részekről - rájöttem, hogy már csak róla szól a blogom.
A reggel egyedül álltam a buszmegállóba (persze voltak ott mások is, de senkit se nagyon ismertem csak látásból), majd megfagytam, és vártam a 45-ös buszt. Elment a 35-ös és direkt nem néztem fel rá, nem akartam esetleg meglátni Boldit hogy aztán depresszióba essek. Mert biztos vagyok benne, ha felnéztem volna és ott lett volna, nekem annyi. Mert tudtam volna, hogy azt már direkt csinálta. Szóval nem néztem fel, csak vártam a 45-öst egyedül, 20 percen keresztül. Aztán megérkezett, én meg annyira féltem felszálln, de tényleg. Reménykedve szálltam fel a hátsó bejáratnál és rögtön kiszúrtam, hogy valaki más ül a megszokott helyünkön és hogy Boldi egy idegen mellett ül. Volt egy csomó üres hely - kettes ülés is -, de én direkt Boldi mögé párhuzamosan ültem. És ekkor kezdődött el a Boldival való eddigi kapcsolatom egyik legszarabb, legfájóbb és egyben legkínosabb élménye. Ezt halál komolyan mondom. Sokszor sírtam már miatta, rengetegszer megbántott, de ez, amit ma reggel művelt 6:40 és 7:15 között, az mindent felülmúlt. Megszoktam már Bolditól, hogy tud ő bunkó lenni ha akar. De ez...
Szóval ott ültem "mögötte". Nem akartam nagy dobra verni hogy nem foglalta nekem a helyet, persze belül emésztett az egész, hogy te jó ég, mit csináltam már megint, de kívülről ezt nem mutattam és próbáltam úgy viselkedni ahogy mindig. Szóval hátulról megbökdöstem az ujjammal majd rámnézett én meg mosolyogva, tök boldogan oda köszöntem neki, hogy "szia Boldi!" mire ő ilyen nagyon flegmán átnézett a válla fölött és annyit mondott: "heló". Az a baj hogy hiába írom ezeket le, mert ti nem láttátok, nem voltatok ott. Azt a pillantást nem tudom leírni más szavakkal, mint flegma, lenéző. Mintha egy darab szarra nézett volna rá. A mosolyom egyik pillanatról a másikra lehervadt és csak ültem ott megsemmisülve, bámultam ki az ablakon és a 20 perces utat azzal töltöttem, hogy egyrészt próbáltam nem sírni, másrészt eljátszottam a fejemben a szituációt, amikor végre elmondom neki a dolgokat, belesűrítve minden egyes fájdalmat amit én éreztem. Annyira szomorú és mérges voltam, hogy tényleg azt hittem odafordulok hozzá és ott a buszon, mindenki előtt elkezdem neki mesélni a dolgokat. Hogy fáj, hogy így váltakozik a hangulata és így bánik velem. Hogy egyszer jó fej, egyszer meg nem. Na de ez még nem a teljes történet, szóval folytatom. Leszálltam a buszról és gondoltam azért megvárom, mégse leszek bunkó... aha. Hát ez egy szuper ötlet volt mit ne mondjak. Ekkor következett az egyik LEGKÍNOSABB fél perc amit valaha is átéltem nyomorult 16 évem során. A helyzet a következő volt: én ott álltam és vártam hogy leszálljon. Leszállt, megállt velem szembe, és fél percen keresztül csak egymás szemébe bámultunk, és ez most tényleg BÁMULÁS volt. Körülöttünk rohangáltak az emberek, mi meg csak álltunk ott és néztük egymást. Én reménykedve, nagyokat pislogva, mert féltem a reakciójától, ő meg... ő meg úgy nézett le rám, mint egy darab szarra konkrétan. Pár érzelmet tudtam csak leolvasni az arcáról, és azok se voltak túl pozitívak... Nem is gondoltam volna addig hogy képes ilyen érzelmeket táplálni, főleg nem irántam... Hát kb. ezeket olvastam le az arcáról abban a fél percben: utálat, megvetés, undor... És nem képzeltem be, tényleg nem. Fél perc után aztán kínosan elröhögtem magam, de ez tényleg egy annyira erőltetett röhögés volt, amolyan "mi a fasz" röhögés, hogy még ő is felfigyelt rá. Az egész szituáció olyan volt, mintha nem is velem történne. Mintha kívülről látnám magam és figyelném hogy mi történik azzal a szerencsétlennel, aki ugye én lennék. A kínos röhögés után hirtelen megfordult és elindult a suli felé, nélkülem.
Itt jött el az a pillanat, amikor közölnöm kell: Boldi skizofrén. Szerintem tényleg az. Mindjárt rájöttök, hogy miért gondolom ezt.
Szóval elindult nélkülem, én meg csak álltam ott és nem tudtam mi történik velem éppen. Tényleg elgondolkoztam azon, hogy most biztos csak álmodok, mindjárt felkelek és megyek a buszhoz... Észbe kaptam és utána futottam, megállítottam és akkor jöttem rá, hogy Boldizsár bizony vagy skizofrén, vagy nem normális.
É: Mi a bajod??? *üvöltve*
B: Mi lenne? *flegmán*
É: Elmenjek? Zavarok?
B: Miért kéne elmenned?
É: Nem tudom.. van valami bajod, látszik rajtad, de mi? Mit csináltam? Haragszol rám?
B: Mivan?
É: Idegesítelek? Zavar, hogy mindig ott vagyok a buszon, hogy ott vagyok mindig? Mondd meg, csak mondd meg ha ez a bajod!
B: *hirtelen teljesen megváltozott, szinte gombnyomásra, és már egyáltalán nem volt flegma* Nem, dehogyis. Nem haragszok.
É: *abbahagyom az üvöltözést* Csak.. csak olyan fura voltál most...
B: Azért mert nem foglaltam helyet?
É: Nem, dehogy. Nem ezért mondtam.
B: Nem volt már hely, nem tudtam foglalni.
É: Ne nézz hülyének kérlek. Rengeteg szabad hely volt még.
B: Nem is.
É: Jó, mindegy. Csak olyan fura voltál most, meg az utóbbi időben.
*Aztán témát váltottunk hirtelen, és megint elkezdődött ez a skizofrén dolog*
É: Elmegyek a boltba, jössz?
B: Melyikbe?
É: CBA- ba.
B: Persze.
*Ott vagyunk a CBA-nál, de még zárva van*
É: Mennyi az idő?
B: 7 óra.
É: És mikor nyit?
B: 7 órakor.
É: Akkor mindjárt.
B: Ja.
*1 perc múlva*
É: Mindegy, majd veszek a büfébe kaját, nem várok tovább.
B: Azt csinálsz amit akarsz. *flegmán*
É: *mi a a f* Oké
*Aztán megint elkezdett kedves lenni és beszélgettünk a kémiáról meg minden, majd bent a suliba kedvesen utánam szólt, hogy "szia!", én meg összeráncolt szemöldökkel azon gondolkodtam, hogy most mi is történt konkrétan.
Felvittem a kabátomat a szekrénybe majd csak álltam ott a szekrény előtt és nem tudtam eldönteni hogy most milyen a hangulatom. Ritkán van ilyen, általában vagy jó kedvem van, vagy rossz, vagy semleges. De most nem tudtam eldönteni melyik. Felmentem az ügyviteli teremhez majd ott bementem a mosdóba. Ott volt kettő osztálytársam, Panna meg Dóri, egyikkel se vagyok túlságosan beszélőviszonyba, szóval meglepődtem amikor éppen indultam be a wc-be és utánam szólt Panna, hogy "ti most jártok Boldival?" Én meg már meg se lepődtem, unott fejjel felé fordultam, és azt válaszoltam, hogy: "nem Panna, nem vagyunk együtt", mire azt mondta: "azt hittem, mert mindig együtt vagytok meg most is láttam hogy együtt jöttök.. és fogtok járni?" Mire én mindenféle erőlködés nélkül azt mondtam, hogy: "nem, valószínűleg nem", majd hátat fordítva beléptem a wc-be és pisiltem. Miután végeztem furán néztek rám de engem már az se érdekelt, aztán a folyosón megint odajött Panna és elkezdett Boldiról beszélni, és egyrészt ez volt a legrosszabb ötlet ami eszébe jutott egész életében, másrészt meg örültem hogy valakit tényleg érdekel, nem úgy, mint mondjuk Lucát, aki rögtön halálvágyat kap akárhányszor felhozom Boldit, mert hogy az ő Danijának barátnője van, és neki ez szar, hogy én meg Boldiról beszélek. Megértem én, hogy rossz neki, hogy Daninak barátnője van, de könyörgöm.. Luca a kisujját se mozgatta meg annak érdekében hogy legyen valami köztük... Egyszer bejelölte, Dani nem jelölte vissza és ennyi, ezen kívül semmit sem csinált... Luca nagyon jó barátnőm és nem akarom szidni meg semmi, de nem tett túl sok mindent a céljainak elérése érdekében.. Szerintem. Na nem mintha én aztán világmegváltó dolgokat vittem volna véghez de ennél szerintem lényegesebb több dolgot csináltam. Na visszatérve. Panna elkezdett Boldiról beszélni, hogy szerinte Boldi csak félénk, mert látszik rajta hogy kedvel, meg hogyha 1 hónap múlva sincs változás, akkor hagyjam, és mire erre azt válaszoltam, hogy nekem 1 hónap már meg se kottyan 1 év után, ő se tudott már nagyon mit mondani.
Ügyvitelin megírtam a dolgozatot és elsőként hagytam el a termet. Megkerestem Klauékat, meg is találtam őket a büfénél lévő padon ülve. Egyébként elmentem volna mellettük, csak odaszóltak. Kezdem átvenni Bolditól ezt a szokást, hogy senkit se veszek észre. Leültem hozzájuk, Klau meg elkezdte mesélni, hogy az előbb látta Boldit, és hogy milyen ruha volt rajta. Erre mondtam, hogy nem kell elmondani mert vele jöttem, és elmeséltem nekik az egész reggeli sztorit. Utálom hogy akárhányszor mesélek valamit Boldiról, Luca egyáltalán nem figyel. Talán az elején igen, aztán meg már kb. elfordul vagy csak néz, de nem figyel. Szegény Klau meg próbál segíteni meg minden de Luca.. Nem értem hogy akkor ő miért várja el hogy én segítsek neki a Danis dolgaiban amikor ő teljesen leszarja az én Boldis dolgaimat.. :( Na mindegy. Klau legalább ott van, ő tényleg segít meg látszik rajta hogy érdekli. (Néha). Amúgy Klau szerint is skizofrén Boldi. Vagy legalábbis van valami baja. Én nem tudom hogy most tényleg az-e. Azért csak nem. (????)
- Hármas lett a matek TZ-m (!)
- Kettes lett a Róma és Júlia dolgozatom, pedig elolvastam
Nos, ennyi a sulis dolgokból. Visszatérve Boldira.
Ez a kétféle személyiségváltakozás egész napra kihatott, konkrétan akárhányszor megláttam féltem ránézni, mert nem tudtam milyen kedve van.
És ma elég sokszor láttam természetesen.
Matek előtt észrevettem hogy a folyosón ül a földön. Elmentem mellette, ránéztem, megeresztettem egy fél mosolyt, mire megint azt a flegma pillantást kaptam.
A következő szünetben ismét egy folyosón voltunk amikor félénken felé néztem ő meg mosolyogva felém intett.
Na most erre varjatok gombot. Valaki könyörgöm mondja el mi ez mert én már tényleg nem értem.
Most szembesülök azzal, hogy tényleg folyamatosan összefutottunk, pedig vannak napok amikor egyáltalán nem is látom.
Utolsó óra előtt megláttam Boldit a folyosón és elment mellettem egy szó vagy pillantás nékül, míg a mellette álló Peti köszönt nekem. Én már fel se vettem, Klauék furán néztek Boldi után, mert alig merték elhinni a reggel történteket. Pár másodperccel később elindultam lefele a másodikra hogy kivegyem a kabátomat a szekrényemből, amikor megláttam Boldit a lépcsőfordulóba. Direkt a másik oldalon akartam menni mert nem voltam kíváncsi a flegma fejvágásaira, amikor észrevettem hogy ő észrevett és megállt a lépcsőn hogy bevárjon. Gondoltam egye-fene, oda megyek, max. megint bunkózik, de tök jó kedve volt és mosolygott. Én alapjáraton csak a másodikig akartam elmenni, de annyit beszélt, hogy nem akartam csak úgy ott hagyni, szóval lekisértem egészen az első szintig a terme elé. Ami mellesleg nagyon jó érzés volt, mármint lesétálni vele a lépcsőn és látni hogy csomóan minket néznek. Egyébként az is jó érzés volt hogy Pannának feltünt a dolog, mert akkor valószínűleg Boldi haverjainak is feltünt, meg kb. mindenkinek. Nem tudom ennek miért örülök, egyszerűen csak jó érzés hogy van aki észreveszi és elgondolkozik ezen. (Csak ugye Boldi nem. Kíváncsi vagyok vajob Boldi haverjai, mármint Dávid, Ervin, Peti1, Peti2, Martin, Gergő, akikkel mind jóba vagyok vagy pedig köszönőviszonyban, vajon szoktak-e mondani rólam valamit.)
B: Úúú, írtam egy olyan hittan dogát, hogy egyes lesz.
É: Jóvan, nem érdekel. A kémiád hanyas lett, azt mondd meg.
B: Négyes.
É: Ne bassz fel.
B: Kajak.
É: Boldi, ne idegesíts fel légyszives. Komolyan négyes lett? Nekem meg egyes?
B: Aha. De csak négyes lett, pedig ötöst akartam! Elírtam egy szót és levont egy jegyet.
É: Azta, tökre sajnállak. Pff.
B: Értettem most ezt az anyagot.
É: Jó neked, én nem.
B: Majd segítek.
É: Aha, jó.
B: De olyan kár hogy csak négyes lett, pár szót írtam csak el, és ezért négyes..
É: Most direkt próbálsz felidegesíteni?
B: *röhög*
É: *mérgesen nézek rá*
(Ezek az olyan fajta "veszekedések" amelyeket élvezem. Amiket csak poénnak veszünk később. Az olyan veszekedések, mint a reggeli is volt, na azokat utálom. De ezekért élek-halok.)
Istenem, bármennyire is felidegesít és szomorúvá tesz néha, annyira szeretem és rengetegen mondták hogy úgyis kiszeretek majd belőle vagy elfelejtem, de ezt jelen pillanatban lehetetlennek találom. Annyira szeretem mindenét, és most megint következik egy sor nyáladzás, aki utálja az ilyeneket az ne olvasson tovább, de egyszerűen nem birom ki. Annyira szeretem és annyira elszeretném mondani neki hogy szeretem. Kevés embernek szoktam mondani, sőt, szinte senkinek se, de neki bármikor a szemébe mondanám hogy szeretem, mert ő az akit tényleg tiszta szívemből szeretek és még ha sokszor mérges is vagyok rá sose tudnék úgy komolyabban haragudni rá. Mindenét szeretem, minden porcikáját és mindent ami vele kapcsolatos, ez már lehet hogy beteges, de 1 év alatt semmit se halványult ez az érzés csak napról napra egyre jobban erősödik. Minden egyes beszélgetésünkkel úgy érzem hogy ennél jobban már képtelenség szeretni valakit, de aztán minden alkalommal tudatosul bennem, hogy de, ennél jobban is lehet. Nem tudom meddig tart ez és hogy van-e az egésznak bármi értelme, de annyira boldoggá tesz, ő az oka hogy reggelente kinyitom a szemem és felkelek, ő ad értelmet a napjaimnak és mégha rengetegszer, tényleg rengetegszer érzem szarul magam miatta, akkor is szeretem és bármi is lesz a jövőben valamilyen szinten mindig is szeretni fogom, mert én embert még ennyire sosem szerettem. De tényleg. Mindig találtam valami kivetnivalót, valami okot, valami negatívumot, de neki még a negatív oldalát is szeretem, ezt a nyamvadt flegma oldalát is szeretem, pedig tudom hogy nem kéne, de ez van.
- Monológ vége -
Visszatérve a napomra. A földszinten beszélgetve mondtam neki, direkt kihangsúlyoztam, hogy még 1 db órám lesz, utána megyek haza BUSSZAL. Erre ő is mondat, hogy neki is csak 1 órája lesz aztán megy haza. Reménykedtem benne hogy leesik neki a dolog (mármint hogy ez azt jelenti, hogy akkor egy busszal megyünk). A földrajz óra mint mindig csigalassúsággal telt, alig vártam már hogy kicsöngessenek és mehessek a buszmegállóba Boldihoz. Előtte értem oda, ott volt már a haverja Martin aki beállt mellém. Még nem is beszélgettem vele egy szót se, mindig csak köszönünk, de aranyos. Aztán féloldalról láttam Boldit is hogy jön, és bumm, észrevett. Nem tudtam milyen kedve van szóval felé se néztem, de mikor meghallottam hogy "Szia Szandra", akkor tudtam hogy éppen jó hangulata van. Elkezdtünk beszélgetni majd fél perc múlva meg is jött a busz. Általában fél órát kell várni rá az esőben és annyian vannak mint az oroszok, most viszont 1) sütött a nap 2) alig volt pár ember 3) elsőnek szálltam fel a buszra.
Leültem a hátsó ajtó mellett lévő ülésbe, Boldi meg pont mögöttem jött. Minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy "istenem, kérlek add hogy leüljön mellém, kérlek ne menjen el mellettem, kérlek üljön le mellém", majd Boldi lenézett rám és megkérdezte: "leüljek melléd?", mire azt válaszoltam, hogy "aha." Gyorsan helyet cseréltünk hogy én üljek kívül hogy majd könnyebben letudjak szálni (ami hülye döntés volt, mert jobb lett volna majd átmászni rajta, de mindegy). A 20 perces út kb. 5-nek tűnt, végigbeszélgettük és röhögtük. Annyira nagyon jó volt érezni végig az illatát és hallani a hangját, a röhögését, ahogy mesél valamit és beléli magát. Ahogy figyel amikor mesélek valamit, de szigorúan csak félig, nehogy észrevegyem, mert akárhányszor utána ránézek, rögtön másfele néz. A röhögése amikor kiröhög folyton, vagy amikor mesél valamit. Ahogy megcsap hirtelen az illata én meg csak szívom magamba és próbálom örökre magamba tartani mert egyszerűen imádom az illatát, és legszivesebben csak belenyomnám az orrom a nyakába és egész nap szagolgatnám. (Na ez most betegesen hangzott, de ez az igazság hashtagsorrynotsorry.)
Mikor aztán készülődtem leszállni elővette a kulcstartóját, ami ugye az a kulcs alakú világítós kulcstartó amit tőlem kapott tavaly, és mosolyogva mutogatta, én meg annyira boldog voltam hogy megtartotta és hogy használja, mert akárhányszor ránéz tudni fogja hogy tőlem kapta. Vagy nem. Na ez már részletkérdés. Aztán jött az elbúcsúzás és annyira fájt a szivem otthagyni, viszont olyan aranyos és kedvesen köszönt el, hogy az egész hazautat végigmosolyogtam és úgy döntöttem ez a nap határozottan egy jó nap volt még akkor is ha ezúttal tényleg veszekedtünk.
É: Szia Boldi.
B: Szia.
É: Jó hétvégét.
B: Neked is.
És közbe olyan aranyosan mosolygott és nézett, és nem volt egyáltalán kínos, mintha a reggel meg se történt volna, és egyszerűen olyan tökéletes volt minden. Bárcsak, bárcsak minden napom ilyen lenne vele.
Ennyit Boldiról. Ezután elmentem a könyvtárba és 2 órán keresztül adminisztrációs dolgokat vittem be a gépbe (50 órás közösségi szolgálat), majd elmentem kozmetikushoz aki felírt egy krémet a pattikra. Kb. ennyi történt ma. Imádom, hogy Boldiról órákat tudok mesélni, minden mást meg elintézek egy mondatban.
Holnap meg reggel 9 körül megyek Pestre a Glamour-napokra az Aréna plázába, szóval már alig várom. Majd jelentkezem valamikor a jövőhéten. :) <3
Nem olyan nagy baj az, ha reménykedik az ember szerintem :)