Mondtam neki, hogy írtó fura ilyeneket hangosan kimondani, mert annyiszor eljátszottam már ezt a szituációt a fejembe, hogy most nem is tűnik igazinak. Erre mondta, hogy "de mikor eljátszottad fejben akkor más volt a reakcióm, nem?" mire mondtam, hogy "nem, mindig is tudtam hogy ez van. Sose éltem magam bele. Legbelül mindig is tudtam hogy te nem érzel semmit. De mindig ott volt a remény, hogy mi van ha mégis."

Aztán szóbajöttek a pasik is. Mondtam neki hogy mások is voltak, de mindig ő volt az első helyen és ha mással smároltam, akkor csak rá tudtam gondolni. Illetve azt is mondtam neki, hogy most is tetszik egy srác de nem mertem vele se komolyabban foglalkozni, mert 2 éve az lebeg a szemeim előtt, hogy "ha most lesz ezzel valami, mi lesz Boldival?". Mert azért attól függetlenül hogy tudtam, ő nem akar semmit, mégis reménykedtem. 

Le is hülyéztem magam, hogy "úristen, olyan hülye vagyok", mire vígasztalóan és kedvesen mondta, hogy "dehogyis vagy az, ezt meg kell beszélni" meg ilyenek. 

Oké. Hát ennyi volt a nagy beszélgetés. Jóval becsöngetés után ment fel, és úgy köszönt el, hogy "jó legyél". Erre mondtam neki, hogy "Boldi, ez írtó béna volt", mire mondta, hogy "tudom". Egyébként mikor még a padon ültünk az öltözők mellett, az osztálytársaim mind elmentek mellettünk hogy bemenjenek ugye az öltözőbe, szóval a kiakadásom előtt mindenki látta hogy Boldival voltam. 

A "kiakadás" szó alatt azt értem, hogy miközbe Boldi távolodó alakját néztem, hirtelen rámtört a hisztérikus sírás és egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Csak néztem Boldit ahogy sétál el tőlem, és olyan szomorúságot éreztem hogy azt hittem ott, reggel 8-kor fogok meghalni a bánatba. Gyorsan bementem a tesitanáros tanáriba és remegő hangon mondtam a tanárnőnek, hogy "én most inkább nem öltözök át", mire gyorsan odafutott hozzám és bevitt egy eldugott kis szobába. Hát erre se gondoltam ma reggel mikor felkeltem, hogy a tesitanárnő fog vígasztalni egy kis raktárhelyiségbe Boldi miatt. Egyébként nagyon rendes volt, megkérdezte hogy mi a baj amit nagyon nagy vonalakban el is mondtam neki, ezután ott ölelgetett és mondta hogy nem kell átöltöznöm csak ne sírjak. Ezután leültem oda ahol előzőleg Boldival ültünk és próbáltam nem sírni. Ekkor már szállingóztak ki az osztálytársaim az öltözőkből. Csikszi, Panna meg Tomi odajöttek és megkérdezték mi a baj, nekem meg ismét lejátszódott az egész a fejembe, szóval szó szerint elrohantam a másik öltözőnek a mosdójába. Bementem a wc-be, magamra zártam az ajtót és a wc-vel szemben leguggoltam, majd olyan sírásroham tört rám hogy azt hittem elájulok. Olyan szinten sírtam mint még soha. Eddig a legkeményebb sírásom akkor volt, mikor Füles meghalt. Na, hát ez azt is űberelte. 
Egy laza 5 perces sírás után megnéztem magam a mosdó tükrébe. Hát a szemem az vérvörös volt. A fehér rész teljesen elszineződött pirosra, ezekmellett felvoltak dagadva is. Az arcom is feldagadt a sok sírástól, a hajam égnek állt, szóval ilyen állapotba mentem be tesire. Az osztályból páran nem jöttek be, mert a szalagavató próbán voltak, köztük Klaudia és Luca is, aminek kiváltképp örültem, mert legalább nem láttak ilyen állapotba. Miközbe lepakoltam a cuccaimat az öltözőbe, Vivi megkérdezte hogy mi van, de mondtam neki, hogy majd elmondom. Az osztályból szinte mindenki megkérdezte a nap folyamán hogy mi a baj, de egyedül Vivinek mondtam el a teljes igazságot tesin, aki megölelt és vígasztalt. A többieknek kamuztam valamit. Egyébként utáltam a középpontba lenni, próbáltam nem sírni és nem mutatni hogy padlón vagyok, de nem ment, szóval akárhányszor odajött valaki, tiszta ideg lettem. Persze kedvesek, de semmi kedvem nem volt nekik ezt elmesélni, mellesleg mi közük hozzá? Szóval annyit mondtam általában, hogy "hosszú" vagy pedig "nem akarok róla beszélni". Tomi írtó aranyos volt, odajött tesin és mondta, hogy "bár nem ismerjük egymást, csak egy szavadba kerül, és megverek bárkit". Erre azt mondtam, hogy "de hát mi ismerjük egymást". Ja, meg persze megköszöntem a támogatását. Tanárnő néha felém pislogott és bíztatóan rám mosolygott, ja, meg megkértem hogy ne mondja el senkinek azt, amit elmondtam neki. Mikor mentünk öltözni, az öltöző ajtajában Panna hangosan felordított, hogy "Boldi csinált valamit?" mire a szar is belémfagyott, ugyanis az egész osztály hallotta ezt és mindannyian egy emberként fordultak felém. Mondtam, hogy "dehogyis", aztán gyorsan berohantam az öltözőbe. Egyébként nem csak Panna kérdezett rá konkrétan Boldira. Lilla, Csikszi és Csenge így kérdeztek rá, hogy "az a fiú csinált valamit, akivel folyton együtt vagy?" Lilla egyébként elősször azt hitte hogy Dani ("az a szemüveges gyerek") miatt sírok, szóval azon kicsit elröhögtem magam. 
Ugye rövidített órák voltak, szóval írtó gyorsan eltelt a nap. Eljátszottam hogy semmi bajom, ugyanúgy röhögtem Csengével meg minden, de legbelül kurva szarul éreztem magam.
Matek előtt egy folyosón voltunk Boldival. Elmentem mosdóba, így elhaladtam Boldi előtt de nem néztem fel rá, viszont éreztem hogy ő néz. Nem mertem ránézni. 
Matekon kivételesen szóltam, hogy ki szeretnék menni a táblához. Ezt azért csináltam, hogy kicsit elterelje valami a figyelmemet, és össze is jött, sőt, nagyjából értem is a feladatot. Egybként ma a hangulatjeles póló van rajtam, ami tele van ilyen vidám hangulatjelekkel. A sors iróniája. 
Fizikán ettem egy kocka csokit meg Csenge megkínált pilóta keksszel, és kb. ennyit ettem ma. Az óra hátralevő részében pedig feküdtem a padon Csenge meg játszott a hajammal. 
Fizika utáni szünetbe Boldi csak úgy elment mellettem. Petinek meg Gergőnek köszöntem, akik tök normálisan köszöntek vissza, szóval nem hiszem hogy Boldi beszélt nekik erről. Vagy kitudja.
Irodalom helyett töri volt. Azt el is felejtettem tegnap írni, hogy tegnap törin tanárnő mindenkit kiküldött óráról akinek a kabátja ott volt a terembe, hogy azonnal vigye fel a szekrényébe. Így késtünk óráról vagy 5 percet. Leginkább azért, mert Balázs puszikat küldözgetett a lépcső lelátójáról, és Csengével azon röhögtünk. Na mindegy. Szóval a mai törin kiselőadás volt Sisiről, majd az óra utolsó 15 percében bejött a várva várt Télapó. Aki ugye a 11.C-s Máté. De nem az a Máté, hanem egy másik. A krampusz egy 10.-es fiú volt aki odaköszönt nekem, szóval páran furán néztek rám, hogy miért ismerem a krampuszt. Pár lányt kihívott a Télapó, azokat pedig a krampusz elfenekelte egy papírdobozból hajtogatott vasvillával, azzal a felkiáltással, hogy "fogjátok meg a bokátokat lányok". A töritanárnő erre vörös fejjel ingatta a fejét és mondta, hogy "azért mégse kéne", Tomi meg hátrafordult és nekem magyarázta, hogy "ez milyen ciki már". Mindenki tök jól érezte magát, ott röhögött mindenki én meg könnyezve néztem a dolgokat. Pedig alapesetben tuti szétröhögtük volna a fejünket Csengével, de most annyira szomorú voltam, hogy nem érdekelt semmi.
Angol előtt elmentem wcre és találkoztam Viktorral. Elmeséltem neki a történéseket, időközbe persze elsírtam magam, szóval ő is megölelt és próbált vígasztalni. Sikertelenül. Angolon meg éppen nyomkodtam a telót, de igazából semmit nem csináltam csak össze vissza lépkedtem és gondolkoztam, amikor rámszólt a tanárnő. Amúgy semmi extráról nem beszélt, csak a quizlet című oldalról, amit én ismerek, erre elkezdi: "Szandi, tedd el azt a telefont, ne akard hogy csalódjak benned", ami tök szarul esett, mert ő az egyik kedvenc tanárom és így rámförmedt. Igazából jogosan szólt rám, de akkor is rosszul esett. Amúgy szerintem tudja hogy tegnap puskáztam, de mindegy. Nem érdekel. 
Angol után nem volt több órám, szóval simán mehettem volna haza, de Boldival még A Beszélgetés előtt megbeszéltük, hogy a 12:45-tel fogunk menni. Mivel megbeszéltük hogy minden marad úgy ahogy eddig volt, ezért nem állt szándékomban kerülni meg ilyenek, és ha nem azzal a busszal mentem volna, tuti azt hitte volna hogy A beszélgetés miatt. Szóval volt egy szabad órám. Odamentem Viktorhoz a büfés asztalokhoz és beszélgettünk, de aztán megláttam a tesiöltözőből kijövő Dávidot és odamentem hozzá. Nem Boldi haverja Dávid, hanem az a Dávid, akit érdekelnek a Boldis dolgaim. Szóval félrehívtam, leültünk a padra és elmondtam neki hogy beszéltem Boldival. Tökre le volt döbbenve és megkérdezte, hogy na mi volt, mire közöltem vele, hogy reggel óta ez az első olyan 5 perc, hogy nem könnyezik a szemem. Persze utána ismét elkezdett könnyezni mikor elmeséltem neki a dolgokat. Nagyon jófej volt ő is, de ő nem azt mondta mint a többiek, hogy ne fogalkozzak vele meg tegyem túl magam rajta, hanem azt, hogy ne adjam fel, van remény, mire konkrétan szemberöhögtem. Közbe kijött Boldi is az öltözőből, és tök kínos volt. Gyorsan témát váltottam Dáviddal, de szerintem Boldi rögtön levágta hogy róla volt szó, ugyanis ott bőgtem. Ahogy elsétált előttünk, óvatosan rámnézett és köszönt, de tök kínos volt az egész. Aztán odajött a másik Dávid, Boldi haverja és kezet akart velem fogni, de mivel tök szar kedvem volt ezért csak fapofával néztem rá a kezére, amit Boldi is észrevett. Dávid nem, ő gyorsan túltette magát rajta. 
Utána Dávidot felkísértem a másodikra, ott még utoljára mondta hogy ne sírjak majd megölelt. Jó sok emberrel ölelkeztem ma. 
Ezután még fél órát ott nyomorogtam a suliba, néha sírtam, néha játszottam a telómon, ja, meg begépeltem telón azt a szöveget ami a bejegyzés elején van. 11:45 körül kimentem a buszmegállóba. Ott álltam egy ideig a 12:00-es busz előtt, de nem szálltam fel ugye, mondjuk nem is tudtam volna mert annyian voltak. Ervin intett hogy menjek azzal, hát hülye azért nem vagyok, szóval nyilván nem mentem. Aztán oldalról láttam ahogy Boldi, Gergő meg Peti futnak a buszhoz, és beálltak a sorba. A szivem kihagyott egy ütemet, mert ugye azt hittem hogy Boldi fel fog szállni rá és nem várja meg velem a 45-öst, pedig megbeszéltük. Aztán oldalranézett és meglátott. Rá fél percre közölte a többiekkel, hogy inkább várják meg a következőt. Elindultak az én irányomba, kajak azt hittem odajönnek, erre tőlem 2 méterre megálltak. Tisztára le voltam döbbenve. Ezután 30 percen keresztül ott álltam tőlük 2 méterre, full egyedül, mert leszarták a fejem. Tiszta 11.D osztálytalálkozó volt már ott, ott volt Boldi, Martin, Peti, Gergő meg Pisti (?). Boldi néha felém nézett aztán ennyi, viszont kíváncsi vagyok hogy Martinék megkérdezték-e tőle, hogy miért állok tőlük 2 méterre, holott általában ilyenkor ott vagyok velük. Ezután elsétáltam a táblához és megnéztem hogy honnan indul majd a buszom, végül elsétáltam egészen a plázáig hogy gyorsabban teljen az idő. Visszafele találkoztam Rachellel aki ma nem jött suliba, szóval vele váltottam pár szót majd beálltam a 12-es elé. 45 előtt pár perccel Boldiék is beálltak, na, ekkor döntött úgy Boldi hogy odajön. Fura volt úgy tenni mintha nem történt volna meg a beszélgetés, mert határozottan ott volt a levegőbe. Aztán megjött a busz, és kiderült hogy amúgy egy busszal megyünk Rachellel. A buszon leültem és magam alá néztem, mert azt hittem hogy letörtem a lábtartót (?), amikor Boldi elsétált mellettem. Azt hittem hogy nem fog mellém ülni, de ilyen aranyosan megkérdezte, hogy "szabad-e a hely", én meg mondtam, hogy "persze". Szóval leült. Az utazás elég fura volt. Szóba se jött a reggeli beszélgetés. Próbáltunk normálisan beszélgetni, hát nem tudom mennyire jött össze. Nekem borzasztóan fájt a fejem a sok sírástól.

É: Úgy fáj a fejem.
B: Adjak gyógyszert?
É: Aha.
B: De nincs nálam.
(???)

Csomót röhögtünk Brendonon, aki valahol hátul ült le, de nem fért el az ülésbe szóval inkább felállt és egész út alatt hangosan panaszkodott. 
Aztán hirtelen Boldi előkapta a goproját, és elkezdi: "csinálok rólad egy képet". Helyette csináltunk közös képeket, és az agyamat eldobom. Tudjátok, nem hiszem hogy normális és egészséges az amit Boldival művelünk. Reggel még nagyba ott beszéltünk az érzéseinkről, konkrétan a szemébe mondtam hogy SZERELMES VAGYOK BELÉ, ő határozottan ELUTASÍTOTT, erre közli pár órával később a buszon, hogy csináljunk képeket. Ami nehezen jött össze, mert ő valamiért alsó szögből szeret képeket csinálni, ami az én esetemben nem túl előnyös a tokám miatt. Ott nyafogtam hogy akkor hagyjuk az egészet, mert nekem nem kell tokás, elmosódott kép (mert mindegyik kép amit ő csinál, az el van mosódva, ugyanis alapállapotban remeg a keze), szóval a kezembe nyomta, hogy akkor csináljak én. Csináltam is. Poénból mondtam neki, hogy majd ha elküldi, kinyomtatom és kikereteztetem, szóval ezen röhögtünk. Ez ilyen önirónia vagy mi. Értitek. Ami valójában kurvára nem vicces, de azért röhögtünk. Ez a faszfej közölte, de így halál komolyan, hogy menjek el hozzá (!) és megmutatja az új szobáját meg ilyenek. Erre varrjatok gombot. Szerintetek normális? Mi a fasz baja van neki??? Természetesen nem mentem el hozzá.. Nem csak azért mert őrültségnek tartottam az ötletet, hanem azért is, mert megfenyegetett, hogy megetet a kutyáival. (?) 
Leszálláshoz készülődve átordítottam a buszt és elköszöntem Brendonéktól, majd Bolditól is akivel utána még az ablakból is integettünk. Romantikus volt. Aha. Hát majdnem.
Utána Viktor közölte, akivel együtt szálltam le, hogy nem teljesen érti mi van most, mert előbb neki magyaráztam hogy "utálom Boldit", erre most ott csináltuk röhögve a képeket. Erre csak legyintettem egyet, és mondtam, hogy én se tudom mi a fasz van most. Ezután sétáltam fél órát a 100 forintoshoz, ahol anyumék vártak. Mikor sétáltam be a boltba, éppen akkor jött ki a régi magyartanárnőm, és elkezdi: "szerintem bent van a családod". Erre mondtam, hogy "szerintem is". A boltba anyám fél perc alatt levágta hogy valami bajom van, pedig akkor nem is sírtam. Elmondtam neki röviden, hogy "elmondtam Boldinak hogy szeretem, ő közölte, hogy neki csak egy barát vagyok", na, ekkor kezdtem el megint sírni ő meg ott ölelgetett. Tesóm hozzám se mert szólni, csak tágranyílt tekintettel nézett. Később megkérdezte, hogy "te tényleg elmondtad neki?", én meg mondtam hogy ja, habár még mindig nem hiszem el. Ténylg. Ahogy most írom ezeket a sorokat, nem teljesen fogtam fel hogy kész, vége...
Hazafele a kocsiba úgy rámtört a sírás, mint reggel a wc-be. Szó szerint hisztérikusan, remegve bőgtem, és alig tudtam kiszállni a kocsiból. Anyum amúgy ugyanazzal a szöveggel vígasztalt mint Dávid, hogy Boldinak most egy kis gondolkodási idő kell, "mert pasi", és majd rájön hogy szeret. Aha. Jó. Utána elmentem fürödni, és azzal szórakoztam, hogy csak a forróvizet engedtem meg és azzal fürödtem. Egész jól bírtam. Azóta írok. Ja, és a bejegyzés közepe táján Boldi írt facebookon, azaz elküldte a közös képünket amit ma csináltunk, és ahogy néztem a képet, úgy éreztem hogy nem birom ezt tovább.
Elküldtem Laurának a képet ezzel a szöveggel: "tudod úgy érzem hogy meghalok mindjárt". 
Hát, ennyi volt a mai nap. Összegzésképpen nem tudom mit írhatnék. Nem tudom mit csináljak. Hogyan viselkedjek. Semmit se tudok. Most egy nagyon hosszú szakasz zárult le az életemben, és most nem tudom mit kezdjek magammal. Hihetetlenül és már-már elviselhetetlenül fáj az egész. Több mit 2 éve szeretem Boldit. Sose tudtam elfelejteni, mert mindig az volt bennem, hogy mi van ha ő is szeret, csak nem meri bevallani meg ilyenek. Sose mertem senkivel se komolyabban ismerkedni, mert mi van, ha Boldi szeret. Na, most már tudom, hogy nem szeret, szóval talán sikerül végre elfelejtenem. 
Az lesz az egészben a legnehezebb, hogy ugyanúgy kell viselkednem vele mint eddig. Ami nem egy rossz dolog, csak éppenséggel mostantó kezdve minden egyes vele töltött perc fájdalmas lesz. Valahogy most kezdem felfogni a dolgot. Mostantól már tényleg semmi értelme szeretnem. Tök hiába. Mostantól csak barátként kell rá tekintenem. Mostantól nem írhatok róla a blogomba hossúesszéket, hogy mennyire jól néz ki és hogy mennyire flörtölt velem, mert minek? Most talán letudom zárni. Sose fogok belőle kiszeretni. Ezt tudom. Legalábbis teljesen semmiképpen sem. Ha tudtam volna 2 évvel ezelőtt hogy ez lesz a vége, ugyanúgy elkezdtem volna. Ha egy dolgot megváltoztathatnék az utóbbi 2 évvel kapcsolatban, egyet se változtatnék. Ez így volt szép és jó. Boldi felvillanyozta minden egyes napomat az elmúlt 2 évben. Ő volt az az ember akit mindenkinél és mindennél jobban szerettem. Ha majd a középiskolai éveimről kell mesélnem valakinek, Boldi lesz az első akiről mesélni fogok. Számomra ő legfontosabb ember az egész világon, bármi is történjen. Elviselhetetlenül fáj hogy nem érez semmit irántam, tényleg szavakba se tudom önteni. Mikor hallottam a szájából azokat a szavakat, úgy éreztem kitépik puszta kézzel a szivemet. Soha semmi sem fájt még annyira. Sokszor mondják, hogy a remény hal meg utoljára meg minden. Hát a reményről is megvan mostmár a véleményem, mert semmire se mentem vele. Ettől függetlenül nem változtatnék meg semmit az eddigi két évvel kapcsolatban, mert tökéletes volt. Még ha tele volt szar pillantokkal, akkor is tökéletes volt, és ennél jobb két évet nem is kívánhattam volna, mert elég szerencsés voltam ahhoz, hogy megismertem Boldit és a semmiből eljutottam arra a szintre, hogy "egy nagyon különleges és jó barát" lettem a számára. Talán ennek így kellett lennie. Nem tudom. Talán én csesztem el valamit. Most már mindegy. Én mindig is úgy képzeltem el a jövőmet, hogy Boldival együtt leszünk. Ez a gondolat tartott életben a nyáron például, amikor egyenként számoltam vissz a napokat. És írtózatosan fáj hogy sosem lesz ilyen. Sosem fogom megcsókolni őt. Sose fogom tudni megfogni a kezét. Soha nem hajthatom a fejemet a vállára. Semmi se lesz már köztünk, csak barátság. Eddig mindig reménykedtem benne hogy de igenis lesz ilyen, de most hogy már tudom hogy nem lesz, annyira fáj.
Annyira fáj. Fáj. Fáj. Fáj. Nem tudom hogy fejezzem ki magam. Teljesen tönkrementem most. Nem tudom mit kezdjek magammal. Össevagyok zavarodva. Nézem a közös képünket és bőgök, mert mi mást tehetnék? Bármit mondok vagy teszek, nem fog megváltozni a véleménye. 

Nem tudom mostantól hogy fogok Boldiról írni. Hiszen eddig minden nap leírtam hogy jól nézett ki vagy ilyenek. Most hogy írhatnám le? Istenem, teljesen kikészültem. Még soha nem voltam ennyire szomorú és csalódott.
Ezzel most lezárult a Boldi-korszakom. Mostantól csak nagyon jó és különleges barátok leszünk. Vagyis részéről mindig is ezek voltunk. 
De nem értem. Ennyi dolgot hogy olvashattam félre? Tényleg én olvastam félre? Vagy mi a fasz? Miért adott jeleket???? Ha nem akar tőlem semmit? Hiába tagadja le. Én tudom hogy azok jelek voltak. De miért fájdítaná a szivem? Miért?
Jaj istenem. Annyira furcsa most. Nem is tudom mit írhatnék már ehhez. Nem nagyon tudok mit. Megpróbálom túltenni magam, aztán meglátjuk mi lesz. Van valamilyen gyógyszer lelki fájdalom ellen? Csak mert elviselhetetlen.