Jesszusom, azt se tudom hogy kezdjek bele. Annyira utálok belekezdeni egy bejegyzésbe, mert rohadtul nem tudom hogy kezdjem el. Kb. minden bejegyzés elkezdésekor sírógörcs kerülget, mert van, amikor elfelejtek fogalmazni. (?) Az picit kellemetlen. Mostanában amúgy is elég idegbeteg vagyok, úgyhogy comme des fuck down. Ma vagy 5 ilyen feliratú sapkás srác jött velem szembe. A lényeg az egyéniség amúgy. 

Egyébként tesóm irtó nagy karácsonyi lázban ég. Az egész házat teleragaszotta ilyen home made készítésű hópelyhekkel. Ritka gusztustalanul néz ki. Mindenki szerint húú de aranyos, szerintem annyira nem, főleg, hogy a vécén ülve is egy papírból készült hópelyhet bámulok. Na mindegy.

Szünet van. Van akinek már 1-2 napja, de nekem csak mától. Nagyon féltem ettől a naptól, bevallom őszintén. És nem azért, mert utoljára látom ebben az évben az osztálytársaimat, vagy mert korán kellett kelni. Nem. Azért, mert tudtam, hogy most látom utoljára Boldit, utána két hétig nem. Max. ha valami bazi nagy csoda történik. De velem miért is történne? Úgyhogy ja, tökre féltem. Mármint, értitek, azzal a tudattal kelni, hogy ma látod utoljára, és valószínűleg ugyanolyan lesz, mint eddig. Tökre nem reménykedtem már abban, hogy például ma beszélünk, vagy közünk lesz egymáshoz, mert nyilvánvaló volt, hogy mégcsak látni se nagyon fogom, ugyanis templomba mentünk, művházba mentünk, előadást néztünk - legalábbis ez volt a terv. A hét bármelyik napján jobban reménykedtem volna. Ahhoz képest, hogy itt tolom a dumát a reményről, meg a hitről, rohadtul nem mennek nekem ezek a dolgok. Tökre antiszoc vagyok. Meg realista. Sőt, inkább realista - pesszimista keverék vagyok. Az optimista leghalványabb árnyalatát sem találom meg magamban, de tényleg. Bármi történik, nem a jóban reménykedem, hanem reálistan nézem a dolgokat. Mondok egy példát is, hogy jobban lehessen érteni. Például írok egy dolgozatot. Egyáltalán nem tanultam rá. Nem kezdek el reménykedni, hogy hátha meglesz a kettes, mert TUDOM, hogy nem lesz meg, mivel nem tanultam. Míg más reménykedik, hogy "tuti meglesz a kettes, bárcsak meglenne a kettes", addig én tudom, hogy nem lesz meg, és elfogadom. Reálisan nézem a dolgokat. Boldival is így vagyok. Bár talán mikor róla van szó, néha érzek magamban egy kis optimistát is. De csak nagyon kevés ideig. 

Szóval visszatérve a mai napra. Szinte biztos voltam benne, hogy ma semmi sem lesz Boldival, ezért nem túl nagy életkedvvel indultam el a reggel. 7:30-as busszal mentünk volna be Klauval (fél 9-re kellett bemenni a suliba) de amikor az megjött a buszmegbe, olyan zsúfolt volt, hogy volt akinek fel volt kenődve a képe az ablakra. A buszsofőr kiordította, hogy 5 perc múlva jön egy üres, azt várjuk meg, mert ide nem férünk fel - nyilvánvalóan. Amúgy a buszon ott volt Viktor, legelől állt a bejáratnál, és amikor megláttam, ugye odaköszöntem. Pff, oda köszöntem, aha. Mint később Klaudia mesélte, elkezdtem üvöltözni meg ugrálni, hogy "SZIA VIKTOR!!!! HAHÓ LÁTSZ? SZIAA." Na mindegy. De amúgy nem azért mert tetszik vagy ilyenek, az már elmúlt, csak úgy köszöntem. Meg amúgyis, szeretem. Barátilag nagyon. Tizenakárhány éve ismerem és szerintem ez természetes hogy köszönök neki. Oké, kicsit talán túl lelkes voltam, de semmi hátsó szándék nem volt bennem, esküszöm. Klaudia már rögtön kombinált, hogy "húúú szandiiiii", de aztán leesett neki, hogy mivel reggel hét órától délután háromig be nem áll a szám, és egyfolytába Boldiról beszélek neki, akkor valószínűtlen, hogy Viktor iránt érdeklődöm hirtelen. 

Az 5 percből lett szerintem 15, annyian voltunk már a buszmegbe, hogy levegőt alig kaptam, de nem baj. A busz aztán megérkezett, és tényleg csak egy-két utas ült benne, ezért kényelmesen elfértünk. Ma amúgy megvolt gyűlve a bajom a buszokkal, de tényleg. Suli után is. De arról majd később. *kacsintós fej*

Mivel tegnap ofő kiírta a facebookos csoportunkba, hogy nem kell ünneplőbe jönni, de azért öltözzünk fel csinosan, elvetettem az ötletet, hogy bakancsba indulok el. Előhalásztam a magassarkú csizmámat, amit egyébként ma teljesmértékben meggyűlöltem, és abban indultam el. A mai "szettem" elég átlagos volt, semmi extra, tulajdonképpen csak egy fekete farmer, csizma, szürke póló, fekete blézer. Szerintem ez így elég "csinos". Beérek a suliba, megyek fel oda, ahol gyülekezni kell, és az osztály 3/4 része bakancsba meg kapucnis pulcsiba álldogál. Hát szinte szívbajt kaptam amúgy. Mivel már nagyjából 1 hónapja bakancsba járok, tökre elszoktam a magassarkútól, és úgy jártam egész nap, mint akit hátulról ütnek. De tényleg. Ezért aztán megérte rohadtul szenvedni. Mellesleg úgy néztem ki, mint aki esküvőre megy, vagy valami tárgyalásra. 

Mivel ma ilyen "lelkinap" volt, ezért nem is vittem sulitáskát. Az ebayról rendelt gyönyörűséges táskámat vittem, de olyan könnyű volt, hogy tulajdonképpen felesleges volt cieplnem. Csak telefon, pénz, kulcs, egy csoki, zsebkendő és alapozó volt benne. Ezek simán elfértek volna a zsembembe is. Na mindegy.

Jött egy tanár, és beültünk a terembe. Megkellett hallgatni azon a izén, na, a hangszórón vagy min, az adventi előadást. Eddig minden hétfőn volt, vagyis az utóbbi három hétfőn, aztán ugye most volt a negyedik. Tök unalmas volt, de tényleg. Megettem közbe a csokimat.

Után a tanár mondta, hogy a másodikon gyülekezzünk, mert jön a pap, és tart egy előadást. Csak a kilencedikesek vettek ezen részt, a többiek mentek a művházba. Kivolt rakva egy csomó pad egymás után. Leghátul ültek az A-sok, utána B-sek, C-sek, D-sek, és végül legelőlre ültettek minket, az E-seket. Boldit az istennek se tudtam megtalálni, egyfolytába forgolódtam hátra, szerintem azt hitték, elment az eszem, mikor 5 másodpercenként, kiguvadt szemekkel merengtem magam mögé. De sajna nem találtam. 

Jött a pap, előadta az előadást, vagy nemistudom mit, a lényeg, hogy majdnem elaludtam. De szó szerint! Már csukódott le a szemem. Ott csipkedtem magam, hogy el ne aludjak, mert tuti leborultam volna a székről. Amúgy kiderült, hogy a pap tudja mi az a facebook, sőt, van is neki. Ez kicsit meglepett. Mármint nem gondoltam volna. Azért ez elég szuper szerintem. Lehet ájfónja is van. Swag.

Ezután a 10.C-sek előadták a Betlehemi műsorukat, ami szintén unalmas volt, és majdnem bealudtam. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Oké, tudom, bunkóság. Tök sokat gyakorolhatták meg ilyenek, én meg ott ásítozok, de nem tehetek róla basszus. SZOMBAT VAN!!!! Én olyankor még nagyba aludni szoktam, nemhogy előadásokat nézzek. 

Ezt követően jött az igazgatóhelyettes nő, aki amúgy tök bunkó, és mondta, hogy 5 perces pisiszünet után találkozzunk az alulában, mert megyünk a templomba. Kifele menet megpillantottam ŐT!!!!!! Öcsém, durva volt. Mindenki már felállt, ment kifele, ő meg ott üldögélt és beszélgetett az egyik osztálytásával. Én meg, mint valami retardált, elkezdtem vigyorogni. Páran, akik mellettem elmentek, nem tudták mi bajom van. Az a baj, hogy én se tudtam.

Máris jobb lett a kedvem. Klaudia mellém csapódott, és rögtön elmeséltem neki a dolgokat. Klaudiával egyébként nagyon furcsán kommunikálunk. Képesek vagyunk két külön dologról beszélni egyszerre. Mármint ő mondja a magáét, én mondom a magamét, de mégis tudjuk, hogy miről beszél a másik. Például:

 

Én: Basszus, olyan menő. Csak ott ült. Végülis igaza van, minek ugorjon bele egy tömegnyomorba, mikor utána kényelmesen kisétálhat.

Klaudia: Most még menjünk a templomba is? Meg fogok fagyni! Így is tiszta náthás vagyok. Minek kell templomba menni???

Én: Lehet odakéne csapódnom hozzá. Szerinted visszafussak? 

Klaudia: A templom után remélem takarodhatunk haza. Nincs ehhez kedvem.

Én: Nem, mégsem megyek oda. Az fura lenne.

Klaudia: Haladjunk már baszki, takarodnék haza!!!

 

Szóval igen. De utána azért hozzáfűzűnk valamit ahhoz is, amit a másik mond. Mindketten tudjuk, hogy két különböző dologról beszélünk, de annyira belevagyunk merülve, hogy leszarjuk. Nagyon vicces egyébkén... :D

Ezután mentünk a templomba. Nem volt egy szabad hely se, ezért állva kellett végighallgatni a szentmisét. Ennek amúgy örülök, mert így nem kellett fel-le álldogálni, térdepelni, stb. Nem szeretek templomba járni. Vessetek meg, de tényleg nem. Katolikus vagyok, hiszek Istenben meg minden (asszem, nemtom, nem foglalkozok nagyon ilyenekkel), de templomba kb. sosem jártam. Van ilyen. 

A templom után mehetett mindenki a dolgára. Klaudiával bementünk egy ajándékboltba, ahol vettem anyumnak karácsonyra egy bögrét, amire rá van írva a neve. Plusz vettem egy nagyon aranyos csomagolópapírt, cicák és kutyák vannak rajta, majd ha csinálok róla képet, felteszem ide is, irtó aranyosak!!! Hétfőn szerintem még visszamegyek oda, mert nem volt nálam elég pénz, és veszek tesómnak is. Igaz, hogy nem érdemli meg, de na. Majd kap egy faragót. Úgy is tőlem kéri el mindig.

Klaudiát felhívta az egyik barátnője, hogy találkozzanak, úgyhogy ő ment megkeresni őt (vagy őket, nemtom), én meg mentem a buszmegbe. Klaudia tökre bevolt pánikolva, hogy odatalálok-e a buszmegállóhoz (????), meg hazajutok-e. Mert mindig együtt megyünk haza, ezért kicsit fura volt mindkettőnknek, hogy elválunk. Én nem voltam kétségbeesve, csak rohadtul nem tudtam mikor jön busz, hanyasról, és a telóm is levolt merülve. Útközbe összefutottam Ervinnel, akitől megkérdeztem, hogy mikor jön busz (ugyanazzal szoktunk menni). Egyik osztálytársával volt, és mondták, hogy menjek velük be spárba. Végül kiderült, hogy nem spár, hanem CBA, de mindegy, ami mellesleg, bent van a plázába. Erről én fullra nem tudtam xD Úgyhogy nagy táskával, és kezemben a másfél méteres csomagolópapírral elindultam velük a plázába. Öcsém, tiszta hangulatos volt a pláza. Mikor utoljára voltam (moziba), akkor tiszta sivár volt, meg üres. Most meg, tele volt új üzletekkel, hangulatos fényekkel, karácsonyfákkal... Persze a pesti plázákhoz képest ez semmi, de így is tök szép volt. Én nem mentem be a CBA-ba, megvártam őket kint. 

Amúgy tök jó volt. Mármint, tartozni valahova. Lógni valakikkel. Visszafele is összefutottunk egy csomó mindenkivel, akik hozzánkcsapódtak, vagy csak úgy odaköszöntek. A plázába is minden második embert felismertem, ha nem is névről, így arcról, és nagyon jó érzés volt. Egyben furcsa is, mert régebben nem volt ilyen. De nagyon nagyon jó. Hozzátudnék szokni, de tényleg. 

Utána mentünk Ervinnel a buszmegállóba, vagyis buszpályaudvarra, mert 20 percen belül jött a busz. Egyébként nehogy azt higyjétek, hogy nem gondoltam Boldira. Miután kijöttem a suliból, rögtön arra gondoltam, hogy "na, akkor és ott, a padon ülve láttam utoljára". Aha, vagy mégsem. *kacsintós fej part 2*

Amúgy tényleg bocs, ha néha túl részletes vagyok, mert ezek olyan semleges dolgok. Mármint kit érdekel, hogy én ma voltam a plázába? Senkit. De azért leírom, mert marhára unatkozom, plusz nem is gondolkozok mikor írok, csak írok.

Ervinnel az oldalamon tehát odamentünk a 11-es vágányhoz/megállóhoz/fogalmamsincsmihez. Na, jó, előtte azért volt valami. Kb. 6 méterrel a 11-es tábla előtt megpillantottam valamit. EGY ZÖLD/FEHÉR/KÉK VANS SAPKÁT.

Na, és vajon kinek van ilyenje? Na vajon kinek? HAHAHA. Azt hittem összeesek. Csak egy picit vert ki a víz amúgy. 
 

Egy full más busz volt akkor még a megállóban, de Boldi már előre bevédte a helyét, és beállt legeőlre. Én nem tudom hogy csinálja ez a gyerek, de mindig ül a buszon, és mindig valahol legelől áll. Bár, én is előreengedném, ha úgy van. Mármint, na, könyörgöm, rá kell nézni, ki nem engedné előlre????? :DDDD

Mi Ervinnel beálltunk a sor végére, ígyhát pont ráláttam. Részben azért, mert két ember között pont volt egy rés, amin láttam, részben pedig azért, mert kitünt a tömegből a két méterével. Haha. Próbálok most mindent (még) részletesebben leírni, mert erre pontosan emlékezni akarok. Ha majd a téliszünetbe szarul leszek, elolvasom ezt, és rögtön jobb lesz. 

Előttem állt pár fiú, aki Boldi osztályába jár, és velük beszélgettem, meg hülyéskedtem. Mondom én.. régebben attól féltem, ha rámnézett valaki, most meg 5-6 fiúval elkezdek csak úgy társalogni. Fura. Mindenesetre velük hülyéskedtem mikor az ott álló busz elindult, és vártuk a miénket. Na, és ekkor következett valami.

Ervin a CBA-ban vett egy üveg Ice Teát, és azt szorongatta. Meg a Galaxy S4-ét. (Hatalmas az a telefon!) Boldi pedig legelőlről ... oda jött hozzánk. Mármint. Mellém. Kért Ervintől egy kortyot, de nem adott neki Ervin. (-______-) Úgyhogy Boldi felkapta a vizet (poénból) és IRTÓ aranyos volt, ahogy próbált csúnyán nézni, de nem ment neki, mert nevetségesen nézett ki!!!!! Plusz mivel mellettem állt, a másik oldalamon meg Ervin, ezért elég fura szituáció alakult ki: Boldi ugye bámulta az Ice Teás üveget, Ervinnek meg nem esett le, hogy azt bámulja, és azt hitte, mármint Ervin, hogy Boldi engem néz olyan csúnyán. Én meg nem mertem ránézni Boldira, ezért összevissza pislogtam. Ervin meg mondta, hogy Boldi nagyon néz. Mondom aha, jó, leszarom, azt hittem ott halok meg. Aztán ránéztem Boldira, és láttam, hogy az üveget nézi. Plusz ő is megszólalt, hogy "nem, az üveget nézem ilyen csúnyán." Hát még jó, hogy nem engem néz csúnyán!! A lényeg, hogy Ervin mindenkinek adott a teájából, de Boldinak nem. Közöltem Ervinnel, hogy milyen gonosz, Boldi pedig egyetértően bólogatott. Végül Boldi átsuhant Ervin oldalára, és próbálta meggyőzni. Mivel Ervin még mindig szivatta szegényt, ezért Boldi fogta magát, és ... elővett... valamit. Na jó, fogalmam sincs mit. Nem tablet, nem telefon, FOGALMAM SINCS MI VOLT AZ. De tényleg. Voltak rajta gombok. Szerintem valami játék izé lehetett. Olyan volt mint egy fényképező, de mégse. Oké, nem tudom. Leírást se tudok adni róla, mert még életemben nem láttam ilyen kütyüt szerintem. Ervinnel próbáltam fejmben kommunikálni, hogy adjon neki abból a rohadt ice teából, hátha akkor elrakja, mert én rohadtul nem akarom azt, hogy végig azt a szart nyomkodja. Ervin szerintem nem hallotta meg a fejben küldött üzenetemet, ezért ... belerugtam. Na mindegy. Így se esett le neki, csak furán nézett. Végül csak adott szegénykémnek, aki már a kiszáradás szélén állt. Na jó, talán picikét beteg vagyok, de olyan aranyosan ivott. Mármint nézzetek betegnek, nem bánom, de tényleg. Ha láttátok volna.. Boldi egyfolytába nagyokat pislog, meg néha így összezárja a szemeit, ami már önmagában aranyos, de ha még hozzá iszik is.. Amúgy szerintem kicsit zavarta, hogy bámulom, ahogy iszik, de hát na. Most két hétig úgyse lát, aminek szerintem felettéb örül. 

Aztán fogalmam sincs hogy, de megint odaállt mellém. Mostmár közvetlenül mellettem volt. Mármint egy köpésnyire. Bár nem köptem le vagy ilyenek, de értitek. Megtudtam volna érinteni. Sőt, szerintem a kabátunk néha össze is ért. Azt azért nem ér elfelejteni, hogy egy hatalmas tömegben álltunk, a buszmegálló közepén, ezért rengeteg ember volt körülöttünk, de nem bántam. Előttem állt egy gyerek Boldi osztályából, aki tök furán néz ki, mert vörös haja van, zöld szeme, és fekete szemöldöke. Most ezt képzeljétek el. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megkérdezném, hogy festi-e a haját/szemöldökét/szemét(?), de nem akartam bunkó lenni. Boldi vele beszélgetett, én meg, hát, néztem a csizmámat, és hallgatóztam. Néha persze felpillantottam, mert próbáltam résztvenni a beszélgetésben, ilyen "minden mindegy" alapon. Boldi éppen XY-nal beszélgetett (nem tudom a nevét), én meg néztem a cipőmet, amikor Boldi megszólalt, hogy "az micsoda?" A fiúnak a kezén volt egy karszalag, és a felől érdeklődött. Próbálom megint beszélgetéssel magyarázni a dolgokat. A fiú XY lesz.

 

Boldi: Az ott micsoda?

XY: Karszalag.

Boldi: Ja.

Én: Milyen karszalag?

XY: -

Boldi: Hát nem tudom. Szerintem koripályás. 

Én: Jah.

*Ekkor Boldi véletlenül leszakította a szalagot*

XY: Na kösz, most már csak kettő van a kezemen.

Boldi: *röhög*

Én: *röhög* (bár nem volt vicces, de azért röhögtem)

Boldi (nekem!!!): Tessék. *odanyújtja nekem a karszalagot*

Én: Nem kérem köszi. *röhög*

Boldi: Én a helyedben elfogadnám. Az övé volt. *Rámutat XY-ra.*

Én: Oks, majd eladom eBay-en. 

Boldi: *röhög* Eladod ebayen *röhög*

Én: *röhög* Aha. 

Boldi: Új, sosem használt, karszalag eladó. *röhög*

Én: Tuti megveszik. *röhög*

 

Szóval röhögtünk. Mivel ott volt a kezembe a másfél méteres csomagolópapír, amivel néha csak úgy indokolatlanul elkezdtem hadonászni, Boldi elvette. Megint próbálom idézni.

 

Boldi: Ezt most elveszem.

Én: Oké.

Boldi: Az enyém.

Én: Oks. Tiéd. (Csak így leírva olyan amúgy, mintha két nyomorék beszélgetne, valójában nem volt olyan. Annyira.)

Boldi: Hát ez nagyon jó. *A csomagolópapírra mondja*

Én: De nézd már meg, milyen cuki. 

Boldi: *fogalmam sincs erre már mit mondott, tényleg nem emlékszem*

 

Ezután Boldi elkezdett hozzám hasonlóan hadonászni a csomagolópapírommal. Egy élmény volt. Minden jelenlévőt fejbevágott vele, meg basztatta őket hátulról, elég vicces volt. A körülöttünk állóak, akik nem tartoztak a csoportunkhoz, lenézően néztek Boldira, hogy nyugodjon le a picsába, de nem zavartatta magát, tök jól elvolt. Mint egy ovis, esküszöm.  :D

Ja, amúgy az már mellékes, hogy ott volt a kezébe a csomagolópapírom. Az ÉN csomagolópapírom. Értitek. Az ENYÉM. Ott, az ő kezébe. Ami hatalmas. Utána próbálta betenni a zsebébe, de egyértelműen nem fért bele, ezért fogta tovább. Én tökre el felejtettem amúgy, hogy ott a kezébe, úgyhogy zsebrevágtam a kezeim, mert lefagytak. Boldi szegényem meg ott fogta. Próbálta odaadni nekem, de nem figyeltem, vagy csak nem esett le, úgyhogy fogta tovább. Utólag esett le, mikor már kibökte a szememet vele, hogy megunta egy picikét, szóval elvettem. 

 

Boldi: Fúh, lefagyott a kezem.

Én: Hát, nekem nem, mert fogtad.

Boldi: Hát igen.

 

Amúgy közbe persze nem ilyen fapofával beszéltünk, hanem mosolyogtunk meg ilyenek. Aztán mondta, hogy most megy, és előretolakodik a helyére. Természetesen sikerült neki. 

A buszon annyian voltak, hogy azt nem tudom leírni. Fogalmam sem volt, hogyan fogok leszállni, mert álltam, de előttem is álltak egy csomóan, és aj, nagyon szar volt. Plusz a buszon pont előttem ott ült Laura, akit utálok. A Petrás bejegyzésben írtam róla is. Befestette a szőke haját szőkére, ami így sárga lett. Okos vagy leányom. Nagyon ronda lett. Na mindegy, ez volt a legkevesebb bajom, és az sem érdekelt, hogy lehet, le se fogok tudni szállni, mert BESZÉLTEM VELE. BESZÉLT VELEM. Ott álltunk egymás mellett. Megfogta a csomagolópapíromat. Röhögött az eBay-es poénomon. Rámnézett. OH ISTENEM. Végem. 

Nem nyáladzanék tovább, mert már magam is unom, de nagyon jó volt. Csak azt bántam irtóra, hogy ronda voltam közbe. Mármint tiszta ragyás voltam, elkenődött szemfestékkel, retkes csizmával... Na mindegy. Tuti megvan rólam a véleménye. De nem érdekel, mert nagyon kedves volt, jó fej, vicces, és tényleg olyan, mint egy 5 éves. 

Nem gondoltam volna amúgy a reggel, hogy pont ma, mikor egyáltalán nem számítok rá, akkor fogok vele beszélni. És a legdurvább, hogy ő jött úgymond oda. Tökéletes befejezése volt ennek az évnek. Jövőre majd folyt. köv. Készülj fel Boldi, mert nem foglak élni hagyni. :DDD 

Újévi fogadalmaim:

- Jobban, többet tanulni. Ez elég egyértelmű. Nagyon szarul állok mindenből, rá kell húznom, mert nem akarok elmenni ebből a suliból.

- Harcolni Boldiért. Próbáltam már elfelejteni, de nem ment, úgyhogy a jövő évemet arra fogom szentelni, hogy 1 évvel később, 2014. december 31-én azt tudjam mondani, igen, sikerült, megérte. A mai nap után végképp. Ma is ott állt mellettem, én meg csak úgy néztem, és arra gondoltam, hogy lehetséges-e egy embert ennyire szeretni. Mert ahogy ránéztem, csak azt érztem, hogy rohadtul, kimondhatatlanul, leírhatatlanul szeretem. Jöhetek megint azzal a dumával, hogy jaaj, nem is ismerem, stb. De valamilyen szinten igen, és most be kell érnem ennyivel. Néztem, mosolyogtam, és csak arra tudtam gondolni, hogy "ez a szerelem? amit most érzek?". Mert akkor rohadt jó. Bárcsak ő is így nézne rám. Na mindegy. Jól zártam az évet Boldival kapcsolatban szerintem, és most nagyon boldog vagyok.

Kb. ennyi. Ezek a nagyobbak. Vannak kisebbek, mint például többet mozogni, pénzt szerezi, stb, de ezek a legfőbbek.

Jesszus, de király volt ez a nap. 

 

1 | 2 | 3 | 4

1 | 2 | 3 | 4