#292013.06.28. 14:31, sophie
Úgy felidegesített Martin. Komolyan mondom. Mostanába annyira más lett minden. Az elején még olyan jó volt, mikor még nem jártunk, csak ismerkedtünk. Mikor nem ismertem annyira, és azt hittem ő más, ő az igazi. Akkortájt eltudtam volna képzelni magamat mellette akár örökre is, de most, szerintem még jövőhétig sem tudom elképzelni magunkat együtt. Most éppen azon húztam fel magam, hogy meséltem neki, hogy az új osztályomba a 30 emberből csak 5 lesz fiú. Ő erre azt írta, hogy az jó, én meg írtam, hogy annyira nem. Az ő válasza, vagyis kérdése a következő igen intelligens megnyilvánulás volt: mer? Mi ez az alpári, bunkó stílus velem szemben? Hm? Én meg írtam neki, hogy : "mer" sokkal jobb lenne ha fele-fele arányban lennének a fiúk és a lányok. Ez egyébként hazugság, mert minél több fiú jár az osztályomba, annál több az esély hogy az egyik helyes lesz. Mert akik az új osztályomba járnak, és fiúk, hát, nem valami jók. Ez most annyira undorító megnyilvánulás volt tőlem, tudom. Hiszen pasim van. Csak az a kérdés, meddig? Utálom az ilyen undorító stílust.. Mi az, hogy "mer"? Talán miért? Látta, de nem ír. Felkapta a vizet, ebben biztos vagyok, de nem vagyok a kutyája hogy úgy beszéljen velem... Már 11 óra óta fent vagyok, és csak most jutott eszébe rám írnia. Pedig végig fent volt. És csak azután írt rám, miután ráküldtem Petrát, hogy írjon rá és kérdezzen rólunk.. szerintem így jutottam eszébe, alapjáraton eszébe se jutok. Multkor kérdezz felelekeztünk, amikor megkérdeztem, hogy miből gondolja, hogy szeret. Azt írta, hogy mikor nem találkozunk, hiányzom neki, amikor meg találkozunk meg akar ölelni. Szerintem ez nem szerelem! De komolyan. Furán hangozhat egy 15 éves lány szájából, de szerintem tudom, legalábbis sejtem hogy milyen az a szerelem. És az biztosan nem az, amit ő érez irántam. Bár az sem az, amit én érzek iránta... Az elején minden olyan TÖKÉLETES volt. Szerettem, legalábbis kezdtem megszeretni, ő kedves volt, aranyos, órákat beszélgettünk.. Mára ezek a beszélgetések megritkultak, éppen hogy rámír, éppenhogy találkozunk. Pedig elvileg járunk, vagymi.. Bár nem hiszem hogy sokáig. Még egy hónapja se vagyunk együtt, de már frász kerülget tőle. A történelem megismétli önmagát, ugyanez volt Gergővel is. Esküszöm, ESKÜSZÖM hogy még egyszer nem esek bele abba a hibába, hogy nálam fiatalabbal jövök össze. SOHA! Tapasztalatlan, unalmas, félénk.. Ha egy pár évvel idősebb pasival járnék, szerintem nem lennének ilyen problémáim, és nem azért hisztiznék, hogy nem smárol le, hanem azért, hogy folyton lesmárol. Mégha az osztályomba nem is fognak helyes pasik járni, lesznek évfolyamtársaim, akik között 100% hogy lesz nekem való. Bár, ha szakítunk is Martinnal, egy ideig nem szeretnék senkit... Túl gyors volt ez nekem, mármint Gergő után.. Maga Martinnal a dolog viszont kurva lassú volt, 2 hétig találkozgattunk, aztán éppenhogy lekapott, ami mellesleg - eddig senkinek sem mondtam el, még mamgamnak se mertem bevallani, annyira hittem benne hogy tökéletes - SZAR volt. Kimondtam! Leírtam! Kibaszott szarul csókol! Tiszta nyál lettem, az egész arcomról csorgott a nyál. Undorító volt, komolyan. Nekem a tökéletes csók nem ilyen... Az első csókomat mindig Viktorral képzeltem el, végül aztán nem vele, hanem egy másik Martinnal volt, ami mellesleg - míly meglepő - kurva nyálasra sikeredett. Komolyan, félek már bárkivel is smárolni, mert félek a nyálmérgezéstől. Miért nem lehet szépen, lassan, romantikusan? Miért kell ledugni a kurva nyelvét a kurva torkomon? Mindegy, tulajdonképpen örülök hogy nem szoktunk smárolni, mert baromi szar volt. Senkinek sem mondtam még ezt el, mindenkinek aki kérdezte, azt mondtam hogy tök jó volt, de valójában nem. És szerintem ezt ő is tudja, mármint Martin, mert utána 3-4 percig csak csöndben ültünk és jött az a bizonyos kínos csend. De most őszintén, mit vártam tőle? Tapasztalatlan.. nekem egy olyan pasi kell, aki kézben tartja az ügyeket, aki helyes, kedves, OKOS, nem félénk, bátor, romantikus...szóval egy szóval összegezve: Viktor. Bár ő is félénk, legalábbis annyiszor kavartunk, és egyszer sem kapott le, vagy ölelt meg, de majd középiskolában ez úgyis változik, és úgyis egy suliba megyünk, és.... és nekem kibaszottul van pasim. Miért van az, hogy minden pasimat egy időután megutálom? Nem utálom mondjuk őt, csak... marhára idegesítő. Ahogy szarik a fejemre, ahogy nem kap le, ahogy nem csinálunk SEMMI, de semmi olyat ami egy kapcsolatot jellemezne. Nem megyünk együtt sehova, nem smárolunk, nem hallgatunk csak úgy random zenét, nem lógunk, se semmi. Alig találkozunk. Meg hát ugye, szeptembertől másik suli... A naplómba azt írtam még 1 hónappal ezelőtt, hogy ő nekem a tökéletes, végre elfelejtem Viktort, stb. De komolyan, ez nem igaz. Csak mégjobban Viktor fele húz a szívem. Gergőt is és Martint is 1 hónap után meguntam, Viktort viszont közel két és fél év után is ugyanúgy... kedvelem? szeretem? Nem tudom.. a lényeg az, hogy még mindig érzek iránta valamit 2,5 év után, nem untam meg, nem utáltam meg, márpedig lett volna rá nem is egy okom. Szóval fogalmam sincs mit kezdjek a kialakult helyzettel. Szakítani lenne a legjobb, de nem akarom megbántani, a barátja akarok lenni. Erre még alszok párat, bár minden egyes nap elteltével csak még jobban biztos vagyok abba, hogy nem szeretem, és hogy nem hozzám való. Ha szakítani kéne vele, valami hasonlót kéne mondanom: "Figyelj, én nagyon kedvellek. Az elején azt hittem, szerelmes leszek majd beléd, de ez nem következett be. Az az igazság, hogy fiatal vagy hozzám, és egyszerűen nem illünk össze. Szeptembertől másik iskolába megyek, alig fogunk találkozni, egy héten egyszer maximum..Az se neked, se nekem nem lenne jó. Tudom, még messze van a szeptember, de már most, júniusba/júliusba (részletkérdés) úgy érzem, hogy ez nem megy. Nem működik ez a dolog. Lehet, hogy te nem így érzed. Én tudom, legalábbis sejtem hogy milyen az a szerelem. Amit te érzel irántam, az nem az. Amit én érzek irántad, az sem. Valóigaz, közrejátszik az is, hogy még nem teljesen felejtettem el egy személyt, aki sokáig kapott szerepet életem színházában. (Ez már túl hivatalos, ugye?). Tényleg sajnálom. Jó volt veled, sok szép pillanatunk volt, de az utóbbi időben érzem, hogy ez megváltozott, és már nem érezzük azt, amit az elején. Remélem barátok maradunk. Sokkal jobban passzolunk barátokként, mint eljátszott szerelmespárként." Szóval valami hasonlót. Úgy sem lesz rá merszem. Mit tegyek?
|