Hú. Nagyon hosszú nap van mögöttem. Rengeteget nevettem és rengeteget sírtam. Na de akkor sorjában. Reggel 9-kor keltem, mert 10-re jött értünk apu. Felvett minket és irány a strand! Na, félúton fordulás vissza, mert tesóm itthon hagyta a fürdőruháját. (Hogy hagyhatja valaki otthon a fürdőruháját mikor strandra megy? o.O) Elég érdekesnek indult a nap, tekintve hogy a kocsiban ülők (apum, tesóm, én) közül senki nem tudta hol is van a strand. Azért azt fontos megemlítenem, hogy körülbelül kéthetente járunk abba a városba.. Végül odataláltunk... a jegyvásárlással is akadtak gondok, mert a nő valami nagyon gusztustalanul bunkó volt, egy kicsit sem volt türelmes apummal szemben... Na mindegy. Végül bejutottunk. ~11 órától délután 5-ig voltunk. Az egész strand körülbelül két medencéből áll, egy gyerekmedence és egy felnőtt medence. Köztes állapot természetesen nincs. Namármost, a gyerekmedencébe 12 éven fölüliek nem mehetnek be. Én ezt nem tudtam, szóval nagyba lubickoltam az alig fél méteres vízben amikor kitessékeltek. Okés. Irány a másikba. Az egyébként is szimpibb volt, csak hát a 2 méter mély víz nem éppen annak való, aki beletud fulladni 2 deci vízbe. Semmi gond, a szélébe lehet kapaszkodni. A lábam nem ért le, alapból pánikot kaptam, körülbelül el sem engedtem a medence szélét. Ellenben tesómmal, aki nagyban lubickolt benne.. Jó, ő sem tud túlságosan úszni, de nem fogta a medence szélét mintha az élete múlna rajta! (Ami egyébként igaz.) Szóval én ott álldogáltam egy ideig, aztán meguntam és kimentem napozni. Sikerült is lebarnulnom, de hálisten nem égtem le és napszúrást sem kaptam. 3 óra fele bejött apum is a vízbe, és akkor már nem féltem annyira. Elkezdtem megtanulni úszni. Még mindig fogtam a medence szélét, de legalább csináltam valamit azon kívül: hadonásztam a lábammal mint egy retardált. Azt látni kellett volna... Rájöttem hogy az úszás sem fog a tehetségeim közé tartozni, pedig olyan szép volt a víz. Persze tudom hogy valójában tele volt 100 féle baktériummal, nyállal, meg ilyenekkel.. Tesómra vagy 100x ráüvöltöttem, hogy csukja be a száját mert tulajdonképpen láttam ahogy ki jön 20 liter nyál a száján. Azt hittem lesznek majd helyes pasik, de nem... 1 volt talán, aki helyes volt, de kb. 20 éves.. ja, meg stírölt egy 40-50 éves pasi is. Meg egy ~2 éves is. Ez már eredmény, anyukám. Amúgy tök kényelmetlenül éreztem magam egész nap, mármint a fürdőruha miatt.. meg az alakom miatt. A pénzemből mindenképp új fürdőruhát szeretnék, igaz nem rég vettem, de miután itthon is felvettem rájöttem hogy NO. Olyan bikinit kéne vennem, ami kiemeli az előnyös testrészeimet (has), és elfedi a kevésbé előnyös testrészeimet (minden más). Szerintem ennyi erővel mehetnék sátorba is, de mindegy. Egyébként fel vagyok háborodva. 2 jégkrémet vettünk, és fizettünk 800 forintot! Mikor közölte a pasas, azt hittem elküldöm a bús picsába. Aztán hazajöttünk 5 óra fele. Tesóm elaludt a kocsiba, szerintem nagyon elfáradt. Én nem nagyon voltam fáradt, inkább .. nem is tudom, ilyen fura érzésem volt. Úgy volt hogy megyünk még apumhoz, de végül hazavitt minket mert Kriszta ugye aludt. Nem nagyon akartam hazamenni, mert reggel anyám megint bunkóskodott velem. Tegnap megint elment beb*szni, ma reggel meg tiszta másnapos volt, szóval mindenért belémkötött.. 1. Belémkötött, mert nem tettem vizet a hűtőbe, ezáltal szegénynek meleg csapvizet kellett innia. Szívből sajnálom. 2. Bevetettem az ágyat, és ugye az este csak leraktam a laptopot az ágy szélére. Ahogy ráraktam a takarót az ágyra, ráterült a takaró a laptopra, és ott hagytam, mert ugyebár úgyse használtam reggel. Erre bejön anyám, és elkezd üvöltözni, hogy miért dugtam el a laptopot. Elmagyaráztam neki szépen, hogy nem direkt volt, nem dugtam el, csak bevetettem az ágyat. Erre valami olyasmit mondott, hogy "félsz hogy napszúrást kap?" Are you fucking crazy? Azt hittem ott fakadok sírva. Semmi rosszat nem tettem és üvöltözik velem illetve beszól. És már marhára elegem van ebből. Szóval hazamentünk, egész normális volt, megkérdezte milyen volt stb. Aztán ... bementem a szobámba gépezni. Gépeztem 1-2 órát, majd éreztem hogy valami nagyon büdös. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Fél órával később gondoltam kiveszem kicsit Mogyit (a hörcsögömet) játszani, mert egy ideje nem láttam. Felemeltem a házát (cipősdoboz) és valami orrfacsaró bűz csapta meg az orrom.. Oda néztem és az első pillanatban tudtam: meghalt. Nem mozgott, nem lélegzett, nem pislogott. Csak ott feküdt a hátán. A szeme még félig nyitva volt. Általában ha felemelem a cipősdobozt, nagyokat pislogva rámnéz, mert felköltöttem. Most azonban.. csak ott feküdt. Mikor még nem emeltem fel, már akkor tudtam valami baj van. 2-3 napja nem láttam, nem hallottam esténként ahogy rágcsálja a házát, semmi életjel. De nem vettem észre a jeleket. Sírógörcs. Kifutottam anyuhoz hogy "ANYA, MOGYI MEGHALT." Közben nagyokat szipogva. Taknyom-nyálam egybefolyt, egyszerűen olyan szomorúság fogott el mint már nagyon régóta nem. Kriszta is sírt, anyu pedig tudom hogy nem akarta kimutatni, de láttam hogy ő is mindjárt elkezd bőgni. Nagyon szerette Mogyit, mindig rárakta az orrára, Mogyi meg mindig kikarmolta... :') Kimentünk, eltemettük, és ráraktuk a sírjára a cipősdobozt. Kriszta rakott rá egy rózsát. Holnap rendberakom egy kicsit, mert ma valahogy nem ment. Azt hiszem még mindig nem fogtam fel hogy meghalt, mert ugye nem volt velem a nap 24 órájában, nem láttam mindig, csak ritkán mikor kijött/kivettem. De most, ahogy odapillantok az akvárium helyére - ami már nincs ott - egy üresség fog el. Mert éjszakánként, mikor hajnali 2-3-ig gépeztem, mindig hallottam ahogy rágcsál, eszik, iszik, stb. Most meg már nincs ott semmi. Csak a helye. Miután megtaláltam a holttestét, másfél óráig pityeregtem, de aztán nem. Ugyanúgy röhögtem, stb. És ezért bűntudatot éreztem, szóval úgy voltam vele: nekem most szomorúnak kell lennem. De nem ment. Szerintem már annyira hozzá szoktam ahhoz, hogy elveszítem azokat akiket szertek, hogy már valahogy meg sem visel. Mondjuk most, hogy ezeket leírtam, ismét sírok, és nemnemnem,nem akarok sírni! Elegem van hogy mindenkit elveszítek! Nagyon szerettem Mogyit. Emlékszem mikor elhoztuk, október vagy november volt. A szomszéd szólt, hogy kell-e hörcsög, és persze hogy kellett. Utánamentünk, hazahoztuk. Akkor még Füles is élt, és vigyázni kellett meg ne egye. Most már mindketten meghaltak. Remélem valahol ott fent jól elvannak egymással. Nagyon fura volt az elején, hogy egy kisállat van a szobámban, nem is tudtam tőle aludni. Aztán szépen lassan megszoktam. Emlékszem 2012-2013 telén, mikor még Viktorral is jóba voltam és hajnalig beszéltünk és FG-t néztünk, általában Mogyival játszottam közbe. Ez egy nagyon szép emlék, mármint az a tél. Nem csak Viktor, hanem Mogyi szempotnjából is. Szerencsére sok képet csináltam Mogyival, közöset is, meg olyat is ahol egyedül van. Ki is van nyomtatva egy kép, ahol Kriszta fogja. Hogy fogok ezentúl ránézni arra a képre? Attól hogy nem sírok 0-24-ben (mint amikor Füles meghalt) attól nagyon is megvisel. Fáj. Kit fogok következőre elveszíteni? Buksit? Anyumat? Apumat? Krisztát? Petrát? Kit? Már várom a következő csapást... Most még annyira nem hiányzik Mogyi, de majd 1-2 nap elteltével biztosan fel fog tűnni, és akkor fel is fogom fogni, hogy nincs többé... Borzasztó volt látni ahogy a kis élettelen teste ott hever... Büdösen.. Ki tudja mióta volt halott? Én meg 2-3 napja rá se néztem! Csak adtam neki a kaját meg a vizet de meg se néztem hogy jól van-e! Aztakurva! Mekkora egy felelőtlen idióta vagyok. Bár , szerintem megakadályozni úgy se tudtam volna. Szerintem már nagyon öreg volt, vagy beteg. A lényeg az, hogy sok szép emlékem van róla, és szeretnék rá úgy emlékezni: a kis harapós Mogyira, aki sosem harapott meg senkit, csak engem. Nem tudom ilyenkor kinek kell megköszönni, Istennek, a sorsnak, vagy a szomszédnak - de köszönöm hogy vele tölthettem több mint fél évet, sosem fogom elfelejteni, örök nyomot hagyott bennem. Szeretlek Mogyi! Már most hiányzol... és megint sírok. [A képen Mogyi van KATT.]
xoxo