Jézusom, több, mint két hete nem írtam. Ez nagyon durva, mert általában pár naponta írtam. Bocsánat mindenkitől, akik várták a bejegyzéseket. Tapasztalatból tudom, hogy milyen rossz, ha naponta többször felmész egy oldalra, és semmi friss sincs. 

Részben a félév miatt nem írtam, mert nagyon belehúztam a tanulásba, részben pedig azért, mert tudtam, hogyha elkezdek blogolni, akkor 100% hogy előjön Boldi, és ezt szerettem volna elkerülni.

A félévem siralmas lett, le se írom, mert tényleg szégyellem. Ezen a héten kaptuk ki (szerdán), de azóta már ki is javítottam a törit. Ezen a héten rengeteget tanultam, napont 3-4 órát, és látszik is az eredménye. Nem értem magam, hogy eddig erre miért nem voltam képes. A lényeg, hogy mostantól tényleg rendesen fogok tanulni, mert irigykedve néztem a többiek ellenörzőjét, akiknek tele volt jó jegyekkel. A másik meg az, hogy eddig órákon se igazán figyeltem, mindig elkalandoztak a gondolataim, de mióta tényleg odafigyelek arra, amit a tanár mond, még a matekot is megértettem. (!!!!!)

Ezzel a bejegyzéssel csak egy kis helyzetjelentést szeretnék írni, szóval rengeteg dolog ki fog maradni, nyilván nem írom le most a kimaradt két hét összes pillanatát, mert semmi értelme nem lenne. Csak ami jön, arról írok. 

Bevallom, minden nap feljöttem az oldalra. Nagyon szerettem volna írni, de valahogy sosem volt rá időm/energiám. Na meg Boldi...

Ezzel a bejegyzéssel egyaránt szeretném lezárni a Boldis témát. Nem áll szándékomban továbbra is róla írni, illetve vele foglalkozni. Az elmúlt 4 hónapban próbálkoztam eleget. Nem vagyok az a feladós típus (mármint a szerelem témában - lásd, Viktor), de ezt én már tényleg nem birom. Eleget szenvedtem anno Viktorral, nekem nem hiányzik ez megint. 4 hónapig bírtam, feladom. 

Ne értsetek félre, nem "szerettem" ki belőle, ugyanazt érzem - bár nem tudom pontosan mit -, mint 4 hónappal ezelőtt, amikor felfigyeltem rá. Rájöttem arra, hogy ez tulajdonképpen egy plátó szerelem, ami a büdös életbe nem fog beteljesedni. Mellesleg gőzöm sincs, hogy mit érzek iránta. Azt tudom, hogy nem szerelem. Talán ez egész csak szimpla szimpátia. Tetszik. Pont az tetszik benne szerintem, hogy sosem lehet az enyém. Hogy lehet(ett) érte küzdeni. Mert milyen lett volna már, ha első beszélgetés után kölcsönös a szimpátia? Vagy ha rögtön elkezdtünk volna járni? Tök unalmas lett volna szerintem. Ettől függetlenül belül fáj. 

A 2 hét alatt, mialatt nem írtam, nem igazán történt semmi. Mármint köztem és Boldi között, vagy ezzel a témával kapcsolatban. Egyszer leültem vele szembe a buszon, és ő köszönt elősször. És belenézett a szemembe. Akkor eléggé boldog voltam. Mindegy, nem szeretnék erről írni, mert nem jó ám. Utána kicsit szánalmasnak is éreztem magam emiatt. Könyörgöm, csak köszönt, én meg már szinte sírvafakadok az örömtől?! Szánalmas. Mindegy.

Más nem igazán történt. 

Nem egyszer elhatároztam, hogy következőre odaköszönök, vagy odamegyek, vagy ráírok, vagy csinálok valamit, de aztán valahogy sosem tettem meg. Nem azért, mert nem mertem, hanem mert nem akartam. Van egy bizonyos határ, amit már nagyjából kitapintottam, és nem akarom azt átlépni. Párszor ráírtam, oké. Odamentem, oké. Leszarta. Én nem vagyok Niki, hogy utána minden egyes szünetbe ott lógok a nyakán, és folyamatosan ráírok. Ez nekem már a határon kívül van. 

Meg ugyebár egy kapcsolat egyik legfontosabb dolga, hogy elfogadjuk egymást 100%-osan. Namármost, ez hogy valósulhatna már meg, ha még saját magamat se fogadtam el? A tükörbe nézek és szó szerint felfordul a gyomrom. Miért kellenék én neki? 

Egész héten az volt a tervem, hogy "na, mostantól leszarom", de nem ment. Mármint az, hogy ne beszéljek róla. Minden második gondolatom ő volt, sőt, még mindig az. 

Jövőhéten viszont tényleg meg is valósítom ezt. Nem fogok róla beszélni, írni. Gondolni igen. Azt szabad. Ha viszont nem beszélek róla, akkor előbb - utóbb csak elfelejtem, nem? Az az igazság, hogy nem akarom elfelejteni. 

Szóval a közeljövőben szerintem Boldiról nem igazán lesz szó. Max. ha valami irtó nagy csoda történik vagy ilyenek, de hát szerintem nem fog, úgyhogy mindegy. 

A családi dolgokról most nem szivesen írnék. Költözünk, és eléggé szar. Szar?! Borzalmas inkább. Annyira összejöttek megint a dolgok. Tesóm kórházba került amúgy. Semmi extra, jól van, de akkor is megijedtem. Apummal szilveszter óta nem beszéltem, mert leszarja a fejem. Anyám is. Boldi is. Miért szar le engem mindenki? 

Ezért nem akartam blogolni. Mert napközbe nem mondom ki ezeket a dolgokat, és nem gondolok rájuk. De ilyenkor, mikor összegeznem kell az érzéseimet/napjaimat, és látom ezeket a dolgokat LEÍRVA, akkor tudatosul bennem, hogy haha, rohadtul ez a helyzet. 

Annyira félek az érzelmeimtől. Írni szeretnék Fülesről, borzalmasan. Pont egy éve halt meg, és istenem, annyira írnék róla, annyira, de úgy érzem, hogy 1 év után se vagyok képes arra, hogy leírjam ezeket a megtörtént dolgokat. 

Ofő szerint a fájdalomból lehet a legjobb ihletet meríteni. A többiek ezt nem értették túlságosan, de nekem annyira átjött ez a mondat, mert annyira igaz. Mikor fáj valami, szarul vagyok, akkor kiírom. Ha meg boldog vagyok, akkor annyira intenzíven nem tudom leírni őket. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom. 

Miért vezet minden Boldihoz? Mindenről ő jut eszembe. Megfogadtam, hogy 2014-ben nem sírok (annyit). Azóta nem egyszer megszegtem már. Kb. 3x sírtam ebben az évben. Ja, most már 4. Csak nézem a képét basszátok meg, és annyira szar érzés fog el. Mert tudom, hogy nem fog soha úgy rámnézni, ahogy én azt szeretném. Tök jó lenne elfeleljteni egyrészt, másrészt viszont akkor nem lenne miért felkelnem reggel. Ez így most furán hangzik, de igaz. Ha nem lenne Boldi, nem lenne életkedvem. Mert tudom, hogy ha felkelek, elkészülök, kimegyek a buszhoz, akkor látni fogom őt. Ha meg nem lenne Ő, akkor mégis mi értelme lenne? Mert az engem annyira nem dob fel, hogy az osztálytársaim közé menjek, akik mindenkit kibeszélnek, megy a nagy szarkavarás, stb. 

Boldi, szívből kívánom, hogy rohadj meg. Rohadj meg, mert szeretlek. Haha, hát ez tök kedves, mindjárt meg is írom neki. 

Na jó, ez elég szar "visszatérő" bejegyzés volt. Próbálkozom, na. Majd talán 2 hónap múlva jelentkezem. Nem amúgy, tényleg próbálok többet írni, csak minden bejegyzés végén olyan érzésem van, hogy "jesszus, most jó sok szart összehordtam itt". Olyan, mintha egy ilyen "nesze itt van" stílusban odahajítanám elétek. Egyétek mert ez a munkám gyümölcse!!! 

LOL

Amúgy erről eszembe jutott a töri felelésem.

Tanár: Mikor született Jézus Krisztus?

Én: Krisztus előtt 4-5 között.

Tanár: Maga értette most, hogy mit mondott? 

Én: Hát, nem igazán. Miért, nem jó?

Mindenki más: Röhög

Én: Most mi van?

 

Aztán csak leesett, hogy mit mondtam. Jólvanna, izgultam. Egyébként hármas lett.

Amúgy múlthét hétvégén azt álmodtam, hogy mindenki megtudta a blogom címét, mindenki azt olvasta, és anyám agyonvert miatta XD 

X