Nem tudom mi van velem, mármint jelenleg azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, mert a szó szoros értelmében kb. 5 perce keltem.

8:24 van, és alig bírtam egész éjjel aludni. Na de mielőtt elkezdeném az elejétől, szeretném megköszönni azoknak, akik olvasnak. Meg persze azoknak is, akik írnak, bár ilyenekből kevés van :) Nagyon sokat jelent, hogy amikor feljövök az oldalra, és megnézem, hogy hanyan voltak egy nap, akkor látom, hogy különösebben nagy hírdetés nélkül mennyien jöttek :) Úgyhogy köszi, tényleg. Leiner Laurásan: Igazán.

Szóval, bár a tegnapi napom nem volt túl érdekes, de mivel nem tudok magammal mit kezdeni, ezért lefirkantom. 

0. óra hittan. A buszon végig tanultam a verset, mert már 100% volt, hogy sorra kerülök. Nagyjából tudtam is, csak nem tudtam, hogy melyik versszak hogy kezdődik. Na mindegy. Hálisten Klau ült mellém, így nem kellett Vivit hallgatnom. Így is felidegesített már kora reggel, mert míg az átszálláshoz mentünk egy másik buszon, folyton azt hajtogatta, hogy szálljak le vele az első megállónál, mert ott van wifi. Én meg mondtam neki, hogy nem, mert le tud ő szépen egyedül is szállni, ugyanis tudomásom szerint nem fogyatékkal élő, hogy kísérgetni kelljen. Ezen kicsit megsértődött de nagyon nem érdekelt, mi a ráknak szálljak le az elsőnél, csak azért, mert van wifi. Aztán meg még sétáljak 10 percet a hidegbe. Aha. Nem. Úgyhogy ő leszállt ott.

Hittan előtt bemehettünk a terembe, ami nagyon kevés óra előtt van megengedve, ugyanis félnek a tanárok, hogy a diákok huligán módjára elfuserálják a termet. Igazuk van. 

Na de a lényeg, hogy bent voltunk, én meg vagy 5 percen keresztül próbáltam a bakancsomat kifűzni, mert akkora csomók voltak rajta, hogy még magam is meglepődtem. Reggelente sosincs időm rendesen bekötni, úgyhogy mindig csak nyomok rá egy kis csomót. Hát a sok kis csomóból lett egy akkora, mint az öklöm, de nem baj. Ott szerencsétlenkedtem, végül oda jött Klaudia, majd Luca, de egyikűjük se tudta. Már kezdtem kétségbe esni, hogy egy alma méretű csomóval kell egész nap járkáljak, amikor Tina oda jött. Én feldobtam a lábammal együtt a bakancsomat a padra, ami elég érdekesen festett, de végül Tina megoldotta. Még fénykép is készült, tök jól bepózolok rajta. Sajna Tina nem látszódik, mármint az arca, mert pont elfordul, és a haja úgy áll, mintha eltakarná az arcát. Tehát úgy néz ki magyarul, mint Samara Morgan. Jó kép lett. Ez tipikusan egy olyan kép, ami most még jó, de 3 év múlva már szomorú lesz.

Hittanon nem volt semmi, vettük az anyagot, vagyis fogalmam sincs mit csináltunk, gondolom, azt. Nem nagyon figyeltem, a verset tanultam meg elmerengtem. Mint általában. 

A hangulatom egyébként már nem volt annyira rossz, sőt, kifejezetten jó volt, és nagyon nagyon vártam már az irodalmi előtti szünetet, ugyanis múlthéten ugyanott, ugyanakkor amikor Boldi feljött 2. órára a lépcsőn, rám köszönt. :)

Hittan után fizika jött, ami itt mindig laza. A dogám 3-as lett (!!!) egyébként, tökre örültem neki, viszont 2 ponton múlott a 4-es. Ez mindig így van sajnos, már kezdek hozzászokni. Amúgy csak vettük az anyagot, de én nem írtam, mert egyrészt a dolgozatnál majd kipuskázom (meg is engedi), másrészt verset tanultam. Az óra utolsó 15 percében már olyan szinten nem érdekelt a vers, hogy bevágtam a szöveggyűjteményt a táskába. De mivel addig azzal kötöttem le a figyelmemet, ezért utána olyan szintű hisztiket lecsaptam, hogy alig bírták Lucák nézni. Ugyanis fizikára a hátunk mögé költözött Vivi meg Klau, mellettem meg amúgy is Luca ült, úgyhogy ők ott beszélgettek, én meg konkrétan 10 másodpercenként belevertem a fejemet a padba és mondtam a magamét. Meg ilyen fura tipikus hisztis hangokat adtam ki. De nem azért amúgy, mert rohamom volt, hanem azért, mert tisztában voltam vele, hogy mindjárt látom őt, 50% hogy köszön, és azzal szórakoztam, hogy egy fél percig valami másra gondolok, mondjuk a versre, fél perc múlva meg arra, hogy mindjárt látom, és olyan görcs húzta össze a hasamat, hogy a fájdalomtól fejelgettem a padot. Ez tök fura volt, sosem volt még ilyen, hogy csak attól, mert rá gondolok, így "görcsöl" a hasam, vagy ha úgy tetszik, akkor előjöttek a "pillangók". Nem szeretem ezt a pillangós kifejezést, mert kiskoromban azt hittem, hogy szó szerint pillangók vannak a hasamba, és kicsit megijedtem. xD De akkor nevezzük úgy. Mert a görcs azért kicsit furán hangzik. És annyira nem is volt fájdalmas, csak éppen annyira, hogy lefehéredjek és ne tudjak kiegyenesedni. Klauék azt hitték AZÉRT görcsölök (havibaj) ami mondjuk igaz, mármint, hogy most meg van (???ezt miért írtam le???), de én sose szoktam görcsölni, NEVER, úgyhogy tuti nem azért. Meg ez nem effajta fájdalom volt, vagy görcs, hanem teljesen más. És basszus, annyira fura érzés volt. Na mindegy. Most, hogy kb. egy kisebb novella hosszúságú szövegre kifejtettem a hasi görcseimet, szerintem lépjünk tovább. No comment. Biztos, hogy nem vagyok normális.

Mikor végre kicsöngettek, na, akkor azt hittem tényleg, hogy elhányom magam. És matekon is ez volt, de erről majd később. Mentünk fel a lépcsőn - vagyis én futottam, a többiek követtek -, és gyorsan elfoglaltam azt a helyet, ahol a multkor ültünk. Csak most álltunk, mert a remény hal meg utoljára alapon TALÁN oda jön. Hát, nem jött. Na mindegy. Szóval éppen mondtam fel a verset Klaunak, de félúton megakadt a szavam, és nem csak azért, mert elfelejtettem hogy mi következik, hanem azért is, mert gyomorszájba rúgtak. Na jó, azért nem szó szerint, de kb. olyan érzés volt, amikor megláttam. A tipikus csőfarmer, deszkás cipő, fehér kabát, VANS-os sapka. Boldi arca egyébként valahogy mindig kifejezéstelen, és erre ma jöttem rá. Bár, amikor a tabletet/telefont nyomkodja, mintha látnék a szemében egy kis szeretet megcsillanni. Hah.

Úgyhogy ilyen fapofával jött fel a lépcsőn, én meg Klaunak suttogtam, hogy JÖN, ő meg rögtön odanézett, meg a többiek is, úgyhogy ja, tök jó hogy diszkréten kezeljük ezt a dolgot. Mindeki elfordult végül, még én is, és úgy bámultam a szöveggyűjteményemet, mintha valami érdekes lenne benne. Aztán mikor az utolsó lépcsőfokra is fel lépett, oda néztem, ő is rám nézett, és ... köszönt. Aztán én is köszöntem. És ami elősször szembetűnt, hogy ő úgy köszönt, hogy "szia". Én meg úgy, hogy "helló". Később a wc-ben Klauval megállapítottuk, hogy a szia határozottan kedvesebb, mint a helló. Hát, nem tudom. 

Miután köszöntünk, direkt háttal álltam neki, hogy Klau figyelje, hogy rám néz-e. Meg általánosságban mondta, hogy éppen mit csinál. Ilyeneket mondott, mint "éppen leveszi a kabátját. Jó a pulcsija. Nem, nem az Adidas-os. Tudom, hogy az a kedvenced, de ez most nem az. Valami szürke. Most levette a sapkáját. Most beletúrt a hajába. Ne, ne fordulj meg, már úgy sem csinálja. Most bepakolt a szekrényébe. Most kivette a telefonját. Bezárta a szekrényét. Áll. Nyomkodja a telefonját és áll a szekrény előtt. Még mindig azt csinálja. Hallod Szandi, szerintem azt várja, hogy menj oda." WOT??? Megpördültem a tengelyem körül, de mire elhatároztam volna, hogy oda megyek, lement. Hát, oké. Amúgy tényleg elég feltűnően állt ott, körülötte sehol egy osztálytársa vagy ismerőse, csak ott állt, nyomkodta a telefonját, és tipikusan úgy nézett ki, mint aki vár valakit. Fenébe. 

Irodalman jó volt a kedvem, mert hát köszönt, még hozzá úgy, hogy szia, de rájöttem, hogy tök nevetséges vagyok, míg van aki rá ír meg beszélget vele folyamatosan, én attól meghatódok, ha köszön? Menthetetlen lúzer vagyok. ☹

Felmondtam a verset is, és pont kicsengetésre fejeztem be. 5-ös lett amúgy, meg is lepődtem, hogy mennyire tudtam. A másik választott versem az Ady Endre - Őrizem a szemedet volt, és míg mondtam, végig valakira gondoltam. Hát persze. Még kicsit be is könnyeztem a végére. Hülye allergia. ☹

3. óra matek volt, ahol új anyagot vettünk (megint), és elég unalmas óra volt. Szintén, az utolsó 15 percben, sőt, az utolsó 25 percben inkább, ugyanaz volt, mint fizikán. Vágtam magam a padhoz, és próbáltam nem behányni. Ugyanis a következő szünetben látom Boldit, és ez a legeslegkedvencebb szünetem az összes közül, mert eddig itt beszéltünk talán a legtöbbet. Múlthéten is, amikor olyan volt, mintha beszélni akarna velem. Úgyhogy annyira, annyira, de annyira vártam már, hogy ott legyek, és megint beszéljünk! Szentül meg voltam róla győződve, hogy mivel a reggel kudarcot vallott abban, hogy beszéljünk, mert nem mentem oda, ezért most tuti oda jön, vagy valami. Hát, csalódtam már jó párszor, ez is egy kisebbfajta csalódás volt. Rohantam (!!!) a lépcsőn lefele, csak úgy suhantam, és mire leértem, rájöttem, hogy tök hiába. Boldi meg a haverjai sorban ülnek, mint a katonák, és mindannyian valami hülye játékkal játszottak a telójukon. ☹ Szerintem Ervin a sarokból meglátta azt a világfájdalommal teli arcomat, mert oda jött, próbált beszélgetni velem, de nem volt kedvem hozzá, úgyhogy elment. (Ja, amúgy a multkori nagy veszekedésünkről kiderült, hogy nem haragszik egyáltalán, csak nem vett észre (?). Sikeresen elüldöztem az egyetlen embert, akivel tudtam volna beszélgetni. Mert mindenki el volt valakivel, én meg ott álltam a kuka mellett, és nézelődtem. Ennyi erővel bele is ülhettem volna. Mármint a kukába. Szerintem egy léleknek se tűnt volna fel. Rég nem éreztem magam ilyen láthatatlannak. 

Ervin a sarokból folyton bámult, és nézte, hogy mit nézek. Ezt később mondta el. Én meg folyamatosan Őt bámultam, néha szomorúan (mert hiányzik, még ha nem is szabadna), vagy mosolyogva (mikor láttam, hogy áll a lába a földöm (?)), stb. Olyan szomorúan nézhettem, vagy csak feltűnően, hogy csomó osztálytársa észrevette és engem néztek. Ő persze egyszersem fordult oda. ☹ Volt egy olyan érzésem, hogy talán megsértődött, de hát miért sértődött volna meg? Meg amúgy is, nem forog minden körülöttem. Hirtelen olyan mértékben szánalmasnak éreztem magam, hogy a szünet hátralevő részében a telefonomat nyomkodtam. Magam sem tudom mit, csak ki-be lépketem a menükből és próbáltam úgy csinálni, mint aki el van. Nem akartam megint összezuhanni, tényleg nem, de elég fos lett a kedvem. Úgy voltam vele, hogy oké, még angolon depizhetek, de utána megint vissza jön az életkedvem. Ez valamennyire sikerült is, angolon csak feküdtem, nem érdekelt nagyon semmi, csak azon agyaltam, hogy miért? Miért kellett beleesnem??? A választ még mindig keresem, majd írok a gyakorikérdésekre.

Angol után jött egy gazdaság, csak írtunk, írtunk, írtunk. Az ég világon semmi sem volt. 

Aztán jött a duplatesi. Éppen mentem le a lépcsőn, kezemben a kabátommal, a tornacuccommal, hátamon a táskámmal, és pont azon voltam, hogy ne boruljak le, amikor random lepillantottam, és megláttam Boldit. Ott voltak egy nagy csoportba a D-sek, mert mentek úszni, és várták a tanárt. Pont arra fordult amerre én, és közvetlenül mellette mentem el, de még csak rám sem pillantott. Pedig úgy voltam vele, ha rám néz, rámosolygok, vagy oda szólok valamit, mondjuk, hogy kitartást az úszáshoz, mert tudom, hogy mennyire nincs kedve hozzá, de inkább nem szóltam semmit. Mentem öltözni. 

A duplatesi mintha 50 tesi lett volna, nagyon szar volt, fájt mindenem, kívül, belül. Próbáltam nem mutatni, próbáltam röhögni, de belülről megszakadt a szivem. Tök szarul esett, hogy nem nézett rám, nem beszéltünk, egész nap nem volt semmi, azon kívül, hogy köszöntünk. Egyébként nem tudom meddig fogjuk még ezt a köszöngetőset játszani, met előbb utóbb ő tuti megunja, és akkor abbahagyja, én összezuhanok, és megint kezdődik minden előről. 

Haza fele nem volt semmi, hallgattam a zenét és búskomoran néztem ki az ablakon, még romantikus is lett volna ez a kép, ha monduk romantikus zene szólt volna, vagy valami, de nem, 100% hangerővel szólt az Arctic Monkeys. Amúgy a fülesem ismételten tönkre ment, ez idén a második. Anyámnak már elege van, mert mondtam, hogy ma kéne venni megint.
Ja, amúgy pont ebben a pillanatban, mikor ezt beképeltem, szólt, hogy nem vesz. Kösz. Tök jó lesz majd úgy buszozni, hogy csak bámulok magam elé. Jó, egyébként is azt csinálom, de zenével jobb. Zenével minden jobb. Na whatever.

Tegnap miután hazaértem, befeküdtem az ágyba és néztem a sorozatokat. Pretty Little Liars, Walking Dead... Pont néztem a Walking Dead-et tesómmal, amikor írt Luca, hogy írjak rá. Ez már este 7 körül lehett amúgy. Írtam neki, hogy dehogy írok, úristen. Aztán miközbe a zombik ették a lónak a belét, elgondolkodtam, hogy miért ne írhatnék? Hiszen annyira beszélnék vele! 1 hete nem beszéltünk egy szót se, csak annyit, hogy szia/heló. Múlthét péntek óta. Az tök sok idő. Úgyhogy vagy 20 percig próbált Luca, Vivi, sőt, még Ervin is rábeszélni, hogy írjak rá. Ervin amúgy lassan már minden nap skypeol Boldival, naponta 5-6 órákat, annyira irigylem, hogy azt leírni nem lehet, ő viszont már állítása szerint unja. Hát, én hallgatnám. Egész nap. Úgyhogy ők ketten éppen skypeoltak egymással, én kétségek közt örlődtem, a ló meghalt, a zombik jól laktak. Végül tesóm is már mondta, hogy vagy ráírok, vagy bajok lesznek, majd miután közöltem vele, hogy ő engem ne fenyegessen, mert felrugom, nos, ráírtam.

Úgy bizony! Ráírtam.

És bár ne tettem volna... Borzalmasam megbántam, és pont ezért nem akartam ráírni. 

Nem írnám le részletesen hogy pontosan mikről beszéltünk. Beszéltünk? Pff, könyörgöm!!! Az egész kihallgatás szerű volt, én kérdeztem, ő válaszolt. Én kérdeztem, ő válaszolt. És ez ment vagy fél órán keresztül!!!!!! Szerintem már a halálba kívánt, amikor meguntam. Az egész beszélgetés alatt egy rohadt szmájlit nem írt!!!!!!!!!!!!!!!!! Egy mosolygósat, vagy kettőspontdét, SEMMIT. xd-t írt, bár már nem tudom mire. Annyira kínos volt, hogy legszivesegben magamra borítottam volna egy liter tehénszart. (?) Nagyon nagyon kínos volt. Élőbe ennyire azért sosem volt még kínos, még akkor sem, amikor a buszmegállóba álltunk egymás mellett és nem szóltunk semmit! Még az is jobb volt! Ez viszont! FÖRTELMES. Én még egyszer a büdös életbe rá nem írok, az fix. Ezermilliárd százalék. Eddig 3x írtam rá, vagy 4x, ha a a "Boldog karácsonyt" üzenetet is vesszük, és mindig ez volt. Ervin szerint Boldi sosem ír szmájlikat, meg mindig tőszavakban válaszol, de baszki, fúúúúúú. Nem is csalódott, inkább rohadt mérges voltam. Annyira bunkónak tűnt visszaolvasva! "Igen. Nem. Aha. Ja. Nem. Aha." Ennyit írt kb. össz vissz. Én meg szép, összetett, kifejtős magyar kérdéseket írtam. Még csak arra se kérdezett vissza, hogy "mit csinálsz?" Írtó bunkó. ☹

Az meg már egy másik fejezet, hogy el se köszönt, vagy valami. Negyed 12-ig vártam a válaszát, végül meguntam, és kinyomtam a gépet. A biztonság kedvéért a wifit bekapcsolva hagytam és telóról beléptem, hogy jelezzen, ha ír. A reggel (szal most) megnéztem, és háromnegyed 12-kor írt egy "nem xd"-et. Aha, értem. Azért írtam neki gyorsan egy "Fu bocsi, bealudtam" üzit, de annyira nem hatja meg. Bár szerintem még alszik.

Jövő héten minimum szerdáig rá se fogok nézni. Tovább úgy se bírom, de szerintem ez egy jó taktika, bár lehet hogy kurvafos, csak most tűnik jónak, mert mérges vagyok. A terv pedig a következő: szerdáig nem szólok hozzá (nem mintha eddig annyira nagyon beszéltünk volna), nem nézek rá (aha..), max köszönök, ha köszön, de akkor is csak ilyen laza "helót". Szerintem amúgy az sem tünt fel neki, hogy leléptem, akkor az hogy tűnjön fel neki, hogy semmibe veszem? Inkább örülni fog neki. ☹ Most biztosan nyomulósnak hisz. Eddig, még ha lett is volna minimális esélyem, szerintem most kicsit nagyon elcsesztem. Mindegy. Én ráírtam, ennyi. Élőbe teljesen más. Élőbe jó fej. Élőbe nem ilyen. Ahj, mindegy. Ez az egész szituáció annyira el van baszva, de tényleg. Csomóan mondták, hogy szeressek már ki belőle, meg felejtsem el. Bár olyan könnyű lenne!!!!!! És ez az ézés egyre nagyobb, egyre intenzívebb. Eddig még sosem volt ilyen, hogy görcsölt a hasam meg pillangók izéltek ott bent. Semmi ilyesmi. Izgultam, vártam, oké, de ami tegnap volt, az még engem is meglepett. Mármint hog annyira várom, hogy éppenhogy nem hányok be. Ajj. Szeretem. 

Hétfőn üljek mellé? Ne üljek? Mármint a buszon. Ajjj, nagyon ülnék én. De akkor hogy viszem véghez a tervem miszerint levegőnek nézem? Mellesleg az bunkóság is egy kicsit, nem? Nem akarom megbántani. Még ha ő folyton meg is bánt. Na mindegy. Menthetetlenül nagy lúzer vagyok. :)