Nagyon nagyon ideges vagyok. Begépeltem szinte az egész szöveget, már nagyjából a befejezést írtam, amikor is lemerült a laptopom, és az EGÉSZ elveszett. Na, gondolhatjátok. Ez történt 2 órával ezelőtt. Szükségem volt egy kis időre, mielőtt újra nekikezdek, mert tényleg úgy éreztem, hogy kihajítom az ablakon. Most nem tudom hogy fogom megírni újra, mert tuti kifogok hagyni valamit meg ilyenek, de mindegy, neki fogok, megpróbálom kicsit rövidebben és tömörebben leírni.

Szóval csak a lényeget.

A tegnap irodalom előtt Klauékkal beszélgettem. Pont ráláttam féloldalasan Boldira, de próbáltam nem foglalkozni vele, mert hát ő sem foglalkozott velem. Gondoltam leülök egyedül, és átolvasom a törit, mert témazárót írtunk a második órában. Mivel csak Boldi "oldalán" volt hely, kénytelen voltam oda leülni. Tőle nagyjából 2 méternyire leültem, és köztünk ült körülbelül 4 ember. Így nem láttam, nem hallottam, és ő se látott, vagy hallott. Tökéletes. Éppen a hűbériséggel voltam elfoglalva, amikor Dávid belerugott a lábamba (?), majd leült mellém. Elkezdtünk dumálni, aztán következett életem egyik legszarabb pillanata a sok közül, amit biztos megjegyzek nagyon sokáig és valószínűleg ez az egyik olyan ok, amiért olyan bizonytalan vagyok magammal kapcsolatban és kisebbségi komplexussal rendelkezem, de nagyon durván:

 

Dávid: Kiderítettem valamit, de ígérd meg, hogy nem fogsz sírni. 

Én: Hát ezt nem tudom megigérni, én általában minden Boldival kapcsolatos dolgon kisírom a szemem..

Dávid: De ígérd meg, különben nem mondom el.

Én: Megígérem. *spuriba tettem a kezem*

Dávid: Na, beszéltem Boldival, és azt mondta rólad, hogy "nem vagy a zsánere".

Én: Mi? Miért? Vagyis ezt honnan tudod? Rákérdeztél? Te normális vagy egyébként? Mi? Mi az hogy zsáner? Ideál, vagy mi? És miért nem vagyok a zsánere? Mivan? Mi? Ezt most miért mondtad el? Mivan?

Dávid: Neee, ne sírj!!! Kérdezgettem Rebekáról, azt mondta, nem tudja mi legyen vele. Aztán megkérdeztem, hogy más tetszik-e neki, mire visszakérdezett, hogy kire gondolok. Erre válaszoltam, hogy "mondjuk Szandi", mire mondta, hogy nem vagy a zsánere.. De ne sírjál már!

 

Na. Hát, ja. És akkor még mondják páran, hogy legyen önbizalmam. Ezek mellett hogy? De most tényleg. Ilyen visszajelzések alapján. Az egyetlen fiú aki tetszik, és aki miatt az utóbbi időben kb. 3 fiút elutasítottam (Zsolt, Dávid, Erik), aki miatt már 5 hónapja gürizek, azt mondja, hogy nem vagyok a zsánere? Egy lány ebből rögtön azt szűri le, hogy nem szép. Mert ha szép lenne, akkor nyilván tetszene neki és a zsánere lenne. Dávid fűrkészve bámult én meg próbáltam nem sírni. Aztán sikerült végülis, és az ígéretemhez híven nem sírtam. Este se. Részben azért, mert nem akartam a betegségem miatt (tuti, hogy megfulladtam volna a takonyba), részben meg azért, mert... nem, csak ennyi az össz ok. Miután Dávid rájött, hogy most képtelen vagyok a kommunikációra, és a "miért? mivan?" kérdéseken kívül mást nem tudok mondani, inkább elment. Megértem. Én gyorsan odamentem Klauékhoz és úgy éreztem el kell mondanom nekik. Elmondtam. Klau vígasztalt, ölelgetett, Luca Boldit szidta (?), Vivi meg szokásához híven azt kérdezgette, hogy "mi történt, miről maradt le". Konkrétan ott állt mellettem mikor elmondtam az egészet, de ő hajlamos arra, hogy elbambul vagy ilyenek. Azért remélem mostanra rájött, hogy mit is mondtam. Na, mindegy.

Ma reggel a buszon ülve életvidám dalokat hallgatva (Miley Cyrus - Giving you up, Demi Lovato - Don't forget, stb) merengtem. Vivi rájött hogy a passzív-agresszív hangulatom miatt most jobb, ha nem szól hozzám, ezért inkább békén hagyott. Azért próbáltam beszélgetni vele meg ilyenek, de folyamatosan az jár a fejembe, hogy "miért???????". Amúgy Klau azt mondta, hogy hagyjam a fenébe, nem érdemel meg, stb. Luca azt mondta, hogy Boldi egy seggfej rohadék, Vivit inkább hagyjuk, Dávid szerint meg "üssem meg". Sajna még így se tudtam eldönteni, hogy mit akarok. Végül ma reggel a buszon eldöntöttem nagyjából. Nem fogok sírni, nem fogom utálni. Tegnap elég bunkó voltam vele, sőt, már egy ideje az vagyok, de nem. Köszönni fogok, rá fogok mosolyogni, ha úgy van, elbeszélgetek vele (már ha valaha is képes leszek egy értelmes mondatot kinyögni a jelenlétében), sőt, ha nagyon bevállalós akarok lenni, akkor esetleg leülök mellé a buszon. Nem fogok többet beszélni róla (már így is elég jól megy), gondolni fogok rá, meg írni is fogok róla ugyanúgy, szóval sok nem fog változni, csak nem akarom hogy ezt a többiek nagyon érzékeljék. Higyjék csak el, hogy engem már nem érdekel. Persze becsapni nem tudom őket, egyértelmű, hogy vonzódom hozzá, de legalább nem fogok 0-24ből 48-at róla beszélni. Ők is unják már gondolom, én meg sokra nem megyek vele. Ennyi.

A nulladik óra hittan volt, ahol valami tök érdekesről beszéltünk, sőt, még figyeltem is, de most nem jut eszembe, mi is volt az. Jaa, a nagyböjt. Asszem. Szóval most az a házink, hogy 40 napig ne csináljunk valamit. Aha, oké. Én azt határozom el, hogy 40 napig nem beszélek róla. Ó, ugyan. Kit akarok becsapni? 1 napig se bírom. Amúgy meg a nagyböjt már elkezdődött, nem? Vagy mi? Én nem értem ezt az egészet, de ha már elkezdődött akkor miért most beszélünk róla? És miért ez a házi? Jesszus, hagyjuk.

Ja, amúgy ma márc. 15 miatt ünneplőbe kellett mennünk. Én szeretem az ünneplőt, mert szerintem jól áll a matróz blúz (???). Egyébként a mai szettem: cicanadrág, matrózblúz, balerína, iskolai logóval ellátott nyakkendő, kokárda. Csincike voltam. Amúgy nekem most mi is a bajom?

Előre féltem egyébként. Direkt nem akartam látni. A legnagyobb félelmeim és a legnagyobb álmaim közé tartozik ez a dolog: Boldi öltönybe. Sajnos/szerencsére ha akartam volna se tudtam volna kikerülni. Nagyjából az angol előtti szünetre  saccoltam volna a szivem leállását és Boldizsár hirtelen megerőszakolását, de hamarabb bekövetkezett, mint vártam. Éppen sétáltam fel Klauval az oldalamon a harmadikra (irodalom, harmadik óra) amikor a másodikon (a társalgóban) megláttam. Háttal állt nekem. Pár osztálytársával beszélgetett. Klau éppen nekem magyarázott valamit, de hirtelen elveszítettem a fonalat, és csak ennyit tudtam kibökni, jó hangosan: aztakurvakibaszottélet. Klau valami fura szaggatott légzést adott ki (?), tehát ő is meglátta. Na igen, Boldi mindenkire nagy hatással van, de hát kit hibáztathatnék érte? Nagyba bámultuk, és pont mikor elfordultam volna (hogy ugye ne háttal menjek fel a lépcsőn), Boldi egyik haverja mondott valamit, mire Boldi megfordult és rámnézett. Vagyis felém nézett. Én gyorsan elfordultam és hipnotizálva másztam fel a lépcsőn. Ugyanis az, hogy hátulról jól néz ki, az oké, de mikor megfordult, és láttam elölről is, akkor kész. Kivert a víz, és á, inkább le se írom miféle tüneteket tapasztaltam magamon. Botrányos. Úristen, annyira de annyira de annnnnnnnyira leírhatatlanul jól állt rajta a fekete nadrág, az ünneplő cipő, a fehér ing és a fekete zakó!!!!!!!!!!!!! Plusz az a haj. Meg a beállás. Istenem. 

Egyébként fizikán nem volt semmi, az irodalom meg elmaradt, mert mentünk a művházba megnézni a műsort. Ami elég uncsi volt, úgyhogy csak bambultam és kerestem Boldit a tömegbe. Megtaláltam. Jackpot. Rebeka persze tök közel ült hozzá. Ez már nem zaklatás? Oké, én is csinálom, de azért nem ennyire feltünően! Jaaaa, azt még nem is írtam. Szóval tegnap angolon Rebeka mellett ültem, és a következő beszélgetés zajlott le köztünk (nagyon érdekes volt. Amúgy előre szólnék hogy direkt vagyok vele kedves, nem akarom hogy Boldi előtt befeketítsen vagy ilyenek):

 

Rebeka: Tök jól elvagytok Dáviddal mostanába.. *kacsintós fej*

Én: Hát. Aha. De csak haverok vagyunk.

Rebeka: És szoktatok facebookon is beszélni?

Én: Ja. De inkább élőbe. Jó BARÁTOM.

Rebeka: Értem én.

Én: És.. ti Boldival? Sokat lógtok együtt mostanába.

Rebeka: *zavarba jön, nem néz a szemembe* Aha.. hát nem tudok kiigazodni rajta... Facebookon nagyon sokat beszélünk, meg küldött képeket is.. meg ilyen matricákat..

Én: Aha.

Rebeka: De nem hiszem hogy lesz valami.

Én: Aha.

Rebeka: Amúgy neked még tetszik? 

Én: Nem.

Rebeka: Biztos? Mert nem akarom hogy... tudod, aztán én meg itt beszélek róla..

Én: Nem, dehogy. Persze jól néz ki, de ennyi. Nem szoktam vele nagyon beszélni.

Rebeka: Akkor jó.

 

Aha. Jó. Mindegy. Rebeka amúgy írtózatosan buta, de mindegy.

Szóval az elmaradt irodalom óra után következett a matek. És most figyelmet szeretnék kérni mindenkitől, ugyanis olyan információt fogok most közölni, amit nem biztos hogy valaha újra lefogok írni. Szóval: értettem a matekot. Ezt gyorsan lekopogom. Bizony. A tz-m ettől függetlenül egyes lesz, de legalább valamit elértem.

Matek után jött az angol. Klau lekisért (ő a harmadikon szokott lenni, én az elsőn), és tök jól esett, hogy lejött velem, mert tudta, hogy csak ott állnék és magamba fordulva bámulnám Boldit, így meg inkább úgy bámulom magamba fordulva Boldit, hogy ő ott áll mellettem. Ez így határozottan jobb volt. Még nem voltak lent a d-sek, ezért random beálltunk egy helyre. Ilyen ritkán van, mert általában annyian vannak, hogy levegőt nem lehet kapni, most viszont kényelmesen elfértünk. Úgyhogy megálltunk a szekrényeknél, és oda lecsöveztünk. Állva beszélgettünk, amikor kijött a teremből Boldi. Na, így már értem, hogy miért érnek mindig olyan korán a d-sek. Mivel egy olyan teremből jönnek ki, ami közvetlenül a folyosóra nyílik. Szóval míg én lebaktatok a sajátos tempómban a harmadikról, addig ők kényelembe tudják helyezni magukat. Így viszont a kezembe volt a döntés! Hah! Miután kiözönlöttek állatok módjára a d-sek, azon kaptam magam, hogy ott áll velem szembe Boldi. Mellette meg Rebeka. Mellettem meg Klaudia. Így álltunk ott négyen. Az már egy másik kérdés, hogy mit keresett ott Boldi. Merthogy én nem vettem észre, hogy odajött, az biztos. Éppen elbambultam, vagy nem tudom, de egyszercsak felnéztem és ott állt. Rebekával beszélgetett, én meg, hogy ne nézzek ki olyan szerencsétlenül, odarángattam Dávidot (?). Vagyis nem szó szerint, csak segítségkérő pillantásokat lövelltem felé, ő meg hálisten vette az adást. Oda jött és olyanokat motyogott, hogy "nyugi". Merthogy véreres szemekkel bámultam Rebekáékat. Klau az igazából mintha ott se lett volna, csak állt és nézett. Mindegy, a lényeg a támogatás. Végül az egész társaság egybeolvadt, nem volt már a "Rebeka+Boldi" klikk, vagy a "Szandi+Dávid(+Klau)" klikk, hanem már mindenki beszélt mindenkivel. Hirtelen azon kaptam magam, hogy egy írtózatosan nagy röhögést hallok. Boldi meg Dávid akkorát röhögtek, hogy szó szerint belremegett az egész iskola. Boldi röhögése alapjáraton vicces, mert nagyon nagyon mély hangja van, és amikor röhög, akkor vicces fejet vág és hozzá társul még az a "HÖ - HÖ - HÖ" röhögés, Dávid az meg ... hát le se tudom írni hogy röhög. Rebeka az nem tudta min röhögnek, úgyhogy azt kérdezgette mindenkitől, hogy "mi történt?" Sajna én se hallottam, mert éppen Boldi lábait néztem (annyira vékonyak, fúú) de valahogy nekem is röhögnöm kellett. Még akkor is, ha nem tudtam min kellene. Én azon röhögtem, ahogy ők röhögnek. Klau meg azon, hogy kipirosodott fejjel guggolok és úgy röhögök. Szépen nézhettünk ki. Dávid körbe körbe ugrál és röhög, Boldi csak áll és röhög mint egy mammut, Rebeka kérdezgeti, hogy mi történt, én guggolok és röhögök, Klau meg veri a kezét a falba és röhög. Végül elmagyarázta Dávid, hogy mi volt az a vicces: a lényeg ,hogy Boldi zakóján volt ugye a kokárda, és megkérdezte Dávidot, hogy "szerinted be tudom kapni?" és megpróbálta.. bekapni a kokárdát. Ahogy elképzeltem a szituációt, mégjobban röhögnöm kellett, úgyhogy Boldival összenézve szakadtunk. Rebeka az meg.. még mindig nem értette mi van. Erről beszéltem. BUTAAAAAAA. Jó, nem értem miért butázom le, mikor én meg Boldi lábait néztem perceken keresztül. Na de most tényleg. Olyan vékony lábai vannak, és annyira jól állnak neki. Vagy én nemtudom hogy fogalmazzam meg, ezt látni kell. Jó rájuk nézni. És neki nem állt rosszul az a fura fekete cipő se. Miért is lepőm meg? Van Boldinak valamije, ami nem "menő, jó, szexi, aranyos" stb? Nos. Nincs. Oké, ezt megbeszéltük.

Utána Boldi megint Rebekával kezdett el beszélgetni, Dávid elment a haverjaihoz, Klau meg a harmadikra. Én meg álltam ott egyedül, velem szembe Rebekáék, és néztem, ahogy beszélgetnek. De jó. Aztán.. aztán olyan dolog történt, amin még mindig mosolygok. Szóval odajött Máté, az osztálytásunk, és .. hát, csak ott állt. Visszajött Dávid is, és ő is állt. Én meg bámultam Boldiékat és hallgatóztam (?). Rebeka éppen mesélt valamit az ajtójáról, amikor Boldi elkezdte volna mondani, hogy "velem meg egyszer volt olyan, hogy...." erre Rebeka elfordult és Mátéval kezdett el beszélni!!!!!!!!!!!!!!! Miközbe Boldi beszélt. Hozzá. Boldi elkezdi Rebekának, hogy "hallod?", de Rebeka nem figyelt. Én fogtam a fejem és próbáltam nem röhögni, de aztán még nehezebben ment, ugyanis Boldi odafordult Dávidhoz, és ezt mondta: "hát bazdmeg, ez megint nem figyel". Dávid erre azt mondta, hogy "üsd meg" (?). Na, kész. Nem bírtam. El kellett fordulnom, annyira rámtört a röhögés. Hogy, ismétlem HOGY lehet valaki ennyire buta? Boldi vele foglalkozik, hozzá beszél, erre elfordul és mással kezd el beszélni??? Van aki (én) a fél kezét odaadná azért, hogy az ő helyébe legyen! Te jó ég. Na és akkor tudatosult bennem, hogy lehet, hogy megtudja szerezni, de megtartani? Ugyan, kérlek. Ő ahhoz túlságosan buta. Szerintem ez Boldinak egyáltalán nem tetszett. 

Amúgy tegnap Dávidhoz odament Rebeka, Dávid meg "barátilag" úgy hátbavágta, hogy Rebeka majdnem orraesett a magassarkújába. Te jó ég, hogy én akkor is mennyit nevettem. Amúgy Rebeka utána rögtön ment Boldihoz, hogy "Jaajj, Dávid megütööööött", Boldi meg elkezdi, hogy "hol van, hol van?" Ilyen agresszívan. Szal hogy megvédje Rebekát. Hirtelen nem tudtam eldönteni melyik sarokba hányjak.

Angolon nem volt semmi, utána következett egy közgazdaság. Ahol rosszul lettem. Vagyis annyi a történet, hogy éppen írkáltuk a definíciókat a kivetítőről, amikor rámtört a köhögés. Muszáj volt kikéreckednem, mert attól féltem, behányok. Ez az a fajta köhögés, amit nem tudsz visszatartani, mert kaparja a torkod, viszont ha köhögsz, akkor érzed, hogy mindjárt feljön az ebéded.. ami az én esetembe diós tészta volt. Szóval kimentem és jól kiköhögtem magam. Tök gáz volt, mert mindenki engem nézett, meg kérdezgették, hogy jól vagyok-e. Igen, köszönöm kérdéseteket, tökéletesen, csak éppen visszaöklendeztem a diós tésztát. De minden rendben.

Ééés mivel ezután duplatesi következett, tehát úszás, én, mint felmentett mehettem hazaaa. Azaz. Nem éppen. Mert Klauhoz mentem. Plusz el kellett még kéreckedni a tanártól is, úgyhogy a d-sek mellett elhaladva (rám nézett Boldi) odamentünk a tanárhoz. Amúgy van ott egy ilyen kis tanári szoba, tényleg csak a tesitanárok lógnak ott, és Lucáék nem metrek bemenni. (Nyitva volt az ajtó). Rögtön rámnéztek, én meg simán bementem. xD Ez azért hízelgő, hogy ilyen bátornak tartanak. ^-^ Ja, csak nem vagyok az. Egy tanári szobába simán bemegyek, de ha másról van szó.. inkább hagyjuk.

Klauéknál ettünk pizzát, beszélgettünk, szóval elvoltunk, viszont 45 perc múlva mehettünk is vissza a sulihoz. Busszal. Ott kondiztunk pár osztálytársunkkal, akiknek szintén van még felmentésük. Tök jól elvoltunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, röhögtünk, csak éppen nem kondiztunk. Mindegy, majd sírni fog a szám, ha nyáron, strandidőbe formátlanul próbálgatom a bikiniket. 

Amúgy ma 5x ültem buszon. A reggel, aztán Klauhoz menet, utána megint a sulihoz, utána Klau falujába, ahol régen laktam, aztán meg haza. Komolyan, úgy kifáradtam. Mellesleg már lassan odaköltözhetnék a suliba, folyton ott vagyok. Többet látom az iskolát mint anyámat. Bár ez nem feltétlen rossz.. 

Na, mindegy. Hát, ennyi volna. Néha elgondolkodom azon, hogy van aki ezeket tényleg elolvassa? Csak mert akkor respect. Én egyszer visszaolvasom (hogy kijavítsam ha félregépeltem valamit vagy kihagytam mondjuk egy szót), és majd elunom az életem. Plusz rájövök, hogy nem tudok fogalmazni.

Majd jövök. XXXXX

 

1

1