Az a baj, hogy nagyon nagyon nagyon fáradt vagyok. De ezt a napot muszáj leírnom!!! Muszáj. Úgyhogy lehet hogy leírok majd egy fél sort, és pihenek egy fél órát (?), de muszáj összeszednem a gondolataimat mert összemosódnak a napok. Teljesen. Már abba se vagyok biztos hogy fiú vagyok-e vagy lány. Na jó, az azért dúrva lenne, de na. 

Szóval a reggel szokásosan nulladikkal indítottam. Régebben az volt a megdöbbentő, ha nulladikom van, most meg hetente 4!!!! Szóval már azon lepődnék meg ha egyszer nem hajnali ötkor másznék ki az ágyból, hanem hatkor. Vagy úristen, milyen jó lenne már, ha egyszer 9-10-kor. De ez még hétvégén se adatik meg szerény személyemnek, mert van egy hugom, aki folyamatosan felébreszt a hülyeségeivel. Ma pont nem alszik itthon (apumnál fog), és pont tudnék holnap aludni addig ameddig akarnék, erre tessék: holnap mennem kell vissza a suliba reggel 8-kor (!!), valami hülye közösségi szolgálatos szart csinálni, mert ha nem lesz meg az 50 órám, akkor nem érettségizhetek le. Szerintem így sem fogok, de mindegy.

Szóval Viviel a buszmegállóban vártuk szokásosan a buszt. Egymás után jön kettő: van a 35-ös, meg a 40-es. Mi (meg Boldi) a 40-essel szoktunk menni, ezért amikor elment a 35-ös, rám tör a pánik. Mármint szó szerint. És ez minden hétfőn (ha van nulladikom) és pénteken előfordul. Nagyritkán keddenként is, amikor Boldi javítót ír fizikából. 

Mint minden hétfőn és pénteken, most is rámtört görcsösen a roham. Vivi próbált lenyugtatni, de nem ment, folyamatosan azt hajtogattam, hogy "Vivi, rosszul vagyok. Fáj a hasam, nagyon görcsöl. Annyira izgulok. Le kell ülnöm. Annyira izél a hasam. Nem kapok levegőt. Izzadok. Hallod, én nem megyek ma suliba, jó? Jézusom, Vivi mindjárt jön a busz, én elfogom hányni magam." Satöbbi. Eközbe meg szó szerint ugrálok meg kétségbeesetten pislogok. És nem tehetek róla! Próbálom abbahagyni, de olyan, mintha belülről rúgnák a hasamat, és egyrészt nagyon kellemes érzés, másrészt viszont nagyon fájdalmas. 

Aztán bekanyarodott a busz. Annyira emlékszem, hogy teljes extázisba kerültem. Konkrétan nem tudom, hogy másztam fel a buszra, annyira le voltam sokkolva. Vagy nem is tudom mi bajom volt. Arra is emlékszem, hogy Vivi valamit mond, én meg csak bólogatok, illetve hogy majdnem hátraestem a lépcsőn (ugyanis elsőnek akartam felszállni). Elsőnek nem szúrtam ki, mert betolakodtak elém (!!!), és kétségbeesetten Vivihez fordultam: "VIVI! NINCS ITT" Erre ő mondott valamit, valamit a hátsó ülésekről, talán azt, hogy foglaljam azokat le, amikor a lépcsőre felállva megpillantottam a cipőjét. Nem tudtam, hogy most örüljek ennek vagy ne. 

Pont az ajtóval szemben ült, ahol még a jómultkor, amikor beszélgettünk. Azt hiszem, ez a hely egy szent hely, mert mindig amikor ott ülünk, beszélgetünk. Szóval odaálltam fölé. Elősször is megállapítottam, hogy nem hallgat zenté, csak nyomkodja azt a valamit. Na, ezután olyan dolog történt, ami nagyon vicces utólag, de akkor azt hittem kinyírom. Vagy őt, vagy magamat.

 

Én: Szia

Ő: Szia

Én: Leülhetek?

Ő: Aha

Én: Köszi - leülök -

Ő: Amúgy nem. Foglalom. - halál komoly fejjel -

Én: Ja.. hát.. komolyan? - össze vissza hablatyolok. annyira de annyira megdöbbentem, hogy pislogni is elfelejtettem. az összes vér kifutott az arcomból, sápadtan, tágra nyílt szemekkel néztem rá, ő meg vissza. én leesett állal, megdöbbenve, ő meg halál komoly fejjel. -

__ 15 másodpercig bámultuk egymást ____

Ő: Amúgy vicceltem. - elröhögi magát -

Én: Ó, hogy az a ... - elpirulok, röhögök, minden bajom van-

 

Szóval ja. És nem ez volt az első kínos szituációm a mai napon.. Jaj.

Miután visszakaptam az eredeti színemet és kezdtem megnyugodni - ne tudjátok meg milyen kínos volt, melleleg annyira ledöbbentem, mint szerintem még SOHA -, elkezdtünk beszélgetni. Vagyis.. na jó, vázolom. Ő továbbra is nyomkodta azt a valamit. Én rákérdeztem roppant intelligensen, hogy "azmi", mire elmondta a nevét (ami egyébként rá volt írva a kütyüre, de mindegy, égés 2.0), de sajna már nem emlékszem rá. Valami PSP. Azaz!! PSP. Szóval ő továbbra is játszott, én meg néztem. Ami kicsit furán nézett ki, mert khhm, szóval a hosszú lábai miatt kicsit nehézkésen ült, és a PSP (végre van neve!) a.. szóval OTT (ott!!!) volt. Ezért hátulról azt hihették, hogy AZT nézem. Meg ő is. Mert mindketten oda le bámultunk. Mellesleg full beállt a nyakam, mert 20 percen keresztül azt néztem, ahogy játszik. Közbe néha beszéltünk, de általában csak a játékról. Játszott asszem 3 különböző játékkal, és mindig mikor meghalt, olyan írtóóóó aranyos arcot vágott. Mármint ilyen szomorú fejet. Ilyet: :( És hozzá nagy bociszemeket meresztett. Én meg csak vigyorogtam, meg vele együtt dühöngtem amikor meghalt. Amúgy megmondom őszintén, nem tudnám visszaidézni, hogy mikről beszélgettünk. Ilyenkor csak rá tudok összpontosítani, és elfelejtem megjegyezni, vagy nem is tudom. Arra emlékszem, hogy játszott egy játékkal, amin kikellett lőni dolgokat, és a végén előjött egy nagy kígyó, és azt kellett megölnie. Erre én mondtam neki, hogy az a játék ugyanolyan mint a Chicken Ivaders, csak ott csirkéket kell kilőni. Erre egy jó nagyot röhögött. De amúgy az olyan jó játék. Mindegy, a lényeg hogy érett középiskolás diákok vagyunk.

Amúgy annyira jó érzés amikor röhög azon, amit mondok. Vagy éppen rajtam. Mert valami pozitívat kiváltottam belőle ezáltal. És a szeme körüli kis ráncocskák, ó istenem, de imádom őket. Na mindegy. Jó sokáig bírtam amúgy ismételten a "nem érdekel Boldizsár" dolgot. Pff, lőjetek le. De amúgy a buszon ülve, mikor éppen azt néztem, ahogy kilövi a téglákat, arra gondoltam, hogy nekem ez is bőven elég lenne. Mármint ha csak barátok lennénk. De tényleg. Szóval egyenlőre ennyivel is megelégszem. Nem kell feltétlenül járjunk meg ilyenek, főleg nem 9.-ben. Még úgy se lenne szerintem túlságosan komoly. Majd később.

Amúgy mikor végre (!!!!!) eltette azt a szart, vagyis bocsánat, psp-t, vagyis bocsánat, PSP-t, csupa nagybetűvel, akkor megkérdezte, hogy "feltünt amúgy hogy nincs is nálam táska?" És kajak! Akkor esett le. Mondta, hogy a szekrényébe hagyta (?). Erre én mondtam, hogy jó neki, nekem már szekrényem sincs, mert eltünt róla a lakat, ezért nem lehet cuccokat betenni. Erre azt mondta, hogy lehet bele cuccokat beletenni, csak elviszik. Mikor leszálltunk a buszról, még mindig a lakatról beszéltünk, és azt feltételezte rólam, hogy hazudok azzal kapcsolatban. Én ezen jót nevettem, úgyhogy megbeszéltük, hogy megmutatom neki majd a suliba, hogy tényleg nincs lakatom. Egyébként nagyon aranyos volt, mert leszálltam a buszról, és mint mindig, most is a táskámmal bíbelődtem (mindig olyan érzésem van, mintha ferdén állna rajtam), ő meg ahelyett, hogy elrohant volna vagy valami, ott állt mellettem és megvárt. Aztán együtt mentünk be a suliba, és csomó osztálytársa látta. A suliba megmutattam neki, hogy tényleg nincs lakatom, aztán végre elhitte. Amúgy szerintem csak szivatott azzal, hogy hazudok. Ja, meg olyan magas, te jó ég, hogy amikor leszálltunk a buszról, az volt az első mondatom hozzá, hogy "mekkora vagy már!" ő meg röhögött. De tényleg olyan magas, hogy alig hallottam mint mond ott fent. Úgyhogy csomószor visszakérdeztem. Szerintem azt hiszi, süket vagyok, mert multkor is vagy 5x visszakérdeztem, de akkor azért, mert nem hallottam az egyik fülemre. Majd megmondom neki legközelebb (ami talán jövő tanévben lesz, pff) hogy azért kérdezek néha vissza, mert olyan magason van, hogy hozzám, oda lentre egyszerűen nem terjed el. Szerintem jól kiröhög majd, de nem baj.

Aztán történt a kínos szituáció 3.0, mert az én szekrényem a másodikon van, az övé meg a harmadikon. De mivel én nem is akartam a szekrényhez menni, csak azért mentem, hogy megmutassam neki, ezért hülyén ácsorogtam ott, aztán közöltem vele, hogy "egyel lentebb leszek, szia", szóval elköszöntünk meg minden. Lementem az elsőre és tök üres volt a folyosó. Aztán esett le, hogy 0. hittan, tehát a harmadikon leszünk. Ahol Boldi éppen pakolászik a szekrényébe. Úgyhogy felbaktattam a harmadikra, ő meg vigyorogva nézett (le) rám, mire én vigyorogva közöltem vele, hogy "ne röhögj", ő meg mondta, hogy "akkor mégse egyel lentebb", mire én mondtam, hogy "nem, hanem egyel feljebb". :D Leraktam gyorsan a terem elé a cuccom, és elmentem a mosdóba, megígazítani a hajam (?). Azt hittem, mire kijövök már elmegy, de nem, még ott volt és látványosan (lassan) pakolt, úgyhogy mikor mentem vissza a terem elé, elsuhantam mellette, ő meg rámnézett. Oké, nyilván rámnézett, de vigyorogva. 

Klau ma nem jött suliba, mert beteg lett, ezért hittanon írtam neki egy jobbulást smst. Mivel tudja, hogy valószínűleg úgyis ott a kezembe a telefon, vissza is írt. Amúgy hittanon nem volt semmi, Jézusról nézünk lassan 2 hónapja filmeket, de mindegy. Ja, meg megittam Vivi energiaitalának a maradékát. Vártam, hogy felpörögjek, de annál jobban hova? Becsöngetés előtt ott ugráltam meg sikítoztam Vivinek, aki utólag elmesélte, hogy habzott a szám is. Na, mindegy. (Amúgy az energiaital hatása délután 5-kor mutatkoztak meg, amikor teljesen megbolondultam és olyan voltam, mint aki bevan tépve.)

1. óra fizika, ahol annyira unatkoztam, hogy nemes egyszerűséggel elővettem a Tízezer könnycsepp című könyvet, amit aznap akartam visszavinni a könyvtárba kiolvasatlanul, és elkezdtem olvasni. Annyira megtetszett, hogy inkább vissza se vittem. Olyan rég nem olvastam már rendes könyvet, hogy teljesen ledöbbentet hogy milyen jó érzés megfogni egy könyvet és lapozni.

2. óra irodalom, ahol haladtunk tovább az anyaggal. Amúgy elegem van már az ofőnkből, folyamatoasn beszól mindenért. A töriversenyen utolsók lettünk (én természeteyen nem mentem), és ezért tökre lecseszett, meg hogy mi vagyunk az iskola szégyene stb. A töritanár meg, vagy ahogy én hívom, a Sátán, ott nyugtatgatott minket a tegnap, hogy ez nem szégyen, satöbbi. Úgyhogy civilbe jó fej, de mikor töriről van szó, akkor.. inkább hagyjuk, mielőtt olyat írnék, amit magam is megbánnék.

3. óra matek volt, ahol gyakoroltunk.

4. óra angol volt. Szintén. Amúgy én birom az angol tanárt meg minden, mert folyton mosolyog meg velem jó fej (kivéve amikor egyetlenegy hibáért nem ad kisötöst, khhm) de annyira unom már a prédikációit. Minden órából elmegy vagy 20 perc arra, hogy az éppen kiszemelt áldozatot (ma éppen Marci volt a szerencsés) leoltja ilyen közhelyekkel, hogy "tanulj vagy hülye maradsz" satöbbi. 

5. óra közgé volt. A szünetbe elmentem egyedül a mosdóba, és a tükör előtt így megráztam a hajam, hogy ne legyen olyan lapos. Ott ált két felsőbb éves, akik látták hogy mit csinálok, és elkezdtek "pffff"-ögni. Legszivesebben beszóltam volna, de inkább hagytam. Annyira felidegesítettek. Ezt most nem tudom miért írtam le, de tényleg nagyon mérges lettem. Nagyon szánalmasnak tartom az ilyet. Attól, mert idősebb, nem kellene beszólni stb. 

6-7. óra ugye úszás lett volna, de én nem járok, ezért mehettem haza. Éppen mentem (vagyis rohantam) le a harmadik emeletről, amikor váratlanul megláttam Boldit. Zsófi éppen mesélt valamit, mire én elkezdtem mosolyogni, és Boldi pont rámnézett. Mármint amikor mosolyogtam. Úgyhogy szerintem lehet azt hiszi, hogy rá mosolyogtam, mert a nagy embertömegbe nem hiszem hogy feltünt neki, hogy Zsófi ott magyaráz mellettem. És majdnem ő is elmosolyott! Majdnem! De elég sokáig rámnézett. Egyébként van egy álmom. Az álmom az, hogy egyszer elérem, hogy Boldi visszakérdez, vagy - most merész leszek, vigyázzatok - esetleg (csak esetleg!) kérdez valamit tőlem, csak úgy, saját akaratából. Szép álom. Egyszer elérem.

Amúgy tegnap voltak a D-sek színházba, és mivel maradt ki üres hely, ment pár lány az osztályból. Én nem akartam, viszont Rebeka ment. És Boldi is. Valamelyik szünetbe odajött Rebeka hozzám, és nagy vigyorogva közölte, hogy tegnap csináltak közös képet az öltönyt viselő Boldival. Én csak bólogattam meg mosolyogtam, de fú, Lucáék látták hogy mindjárt a., sírvafakadok b., szájbaverem. De amúgy nem értem Rebeka miért csak akkor jön oda hozzám ha valami olyasmit akar közölni ami Boldival kapcsoaltos és nekem szarul esik. Na mindegy.

Ma összvissz 5x szálltam fel buszra. Egyszer a reggel. Aztán apumhoz. Aztán vissza a kondiba. Aztán apumhoz. Aztán haza. Amúgy nagyon kiakadtam, mert 20 perc maga az út a sulimig (busszal), ami elég unalmas és megterhelő, úgyhogy egy pöppet kiakadtam, amikor 10 perc futás után közli a tanár velünk, hogy mehetünk haza, mert ő megy versenyre. Hirtelen azt se tudtam mikor van buszom meg ilyenek, de elértem a 3:10-est szerencsére. 

Ja meg mikor bementem vissza a suliba, a buszmegbe betalált egy részeg fazon, és olyanokat kérdezgetett, hogy mikor megy XY-re busz. Mire én válaszoltam neki, hogy 40-kor. Utána félpercenként megkérdezte tőlem, hogy "elment-e már a busz". Aztán lefeküdt a padra és aludt. Remélem azért elérte a buszt. Ja, meg mondogatta, hogy őt tegnap baromira megverték meg elvették a pénzét. Én csak együttérzően bólogattam meg ilyenek. Nem akartam se túl bunkó lenni de túl kedves se, ilyenekkel azért vigyázni kell. Eléggé kirúgott a hámból.

Aztán a buszon is betaláltak. Csak egy ember mellett volt szabad hely, egy nagyjából 16 éves cigányfiú mellett. Nem vagyok rasszista vagy ilyenek, de azért elővigyázatos vagyok, úgyhogy rögtön eltettem a telómat a táskámba. Odaszólt a gyerek, hogy oda leülhetek, mire mondtam, hogy köszi. Direkt próbáltam nem ránézni meg ilyenek, semmi kedvem sem volt beszélgetni vele, de folyamatosan megszólított. Megkérdezte, hogy az ujjamon lévő gyűrű az jegygyűrű-e (???), mire mondtam, hogy "dehogyis." Aztán megkérdezte, hogy "a barátomtól kaptam-e", mire azt mondtam, hogy nem. Pedig mondhattam volna azt is, hogy de, Boldizsártól kaptam, akivel lassan fél éve együtt vagyunk - a képzeletemben. LOOOOOOOOOOOOL. Jaj.

Írtó fáradt vagyok és még hajat is mosnom kell. Holnap meg kelhetek fél hétkor, aztán 4 órán keresztül osztogathatom az almát az embereknek. De jó. 

A Boldis sztoriról meg csak annyit, hogy nem vagyok telhetetlen, én ennek borzasztóan örültem, hogy végre beszélgettünk és nem nzéett levegőnek. Pont.