Áááá! Oké, szóval nagyjából 3 másodperce követtem be Boldit instagramon, méghozzá előzetes megbeszélés alapján!!!! Na de kezdjük az elején.

Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a szobámban repkedő 2 roppant idegesítő légy zümmögését, és kizárólag a blogra koncentrálni. Megmondom az őszintét, nagyon hiányzott a blogolás, az iskola, na meg Boldi. Mikor 1-2 hetes szüneteket tartok a blogolásban, aztán meg újra elkezdek írni, mindig olyan frissnek érzem magam, de tényleg. Amúgy én nagyon nehezen tudok koncentrálni egy bizonyos dologra, mindig eltereli valami a gondolataimat, vagy éppen idegesít. Mint most a kutya ugatása, a légy zümmögése, és anyám tévéjének a zajai, és még sorolhatnám. De azért megpróbálom.

A húsvét eltelt, én sosem szoktam túlságosan ünnepelni ezt az ünnepet. Gondoltam arra, hogy írok Boldinak egy "Kellemes Húsvéti Ünnepeket" című kis üzenetet, de végül elvetettem az ötletet. Karácsonykor írtam neki, oké. Születésnapján írtam neki, oké. De húsvétkor? Inkább ne, az egyrészt nagyon átlátszó, másrészt tök fölösleges, mert nekem speciel ez egy tök átlagos nap - vagyis két nap -, gondolom neki sem jelenthetett túl sokat. Szerintem ha elolvasta volna az üzenetem - már ha ugye elküldtem volna neki -, akkor bizonyára meglepődött volna, hogy "most akkor húsvét van?". Naja, én is ilyen reakciókkal ébredtem hétfő reggel, amikor két számomra ismeretlen öregember elkezdett valami botrányosan büdös kölnivel locsolni. Mivel megfogadtam, hogy a szünetbe nem vasalok hajat és max 1x mosom meg, hogy kicsit pihentessem és ne zsírosodjon annyira, ezért kénytelen voltam büdös hajjal aludni. Egyébként az, hogy a húsvétot ünnepeltem volna, nagyon nagy túlzás lenne. Vasárnap reggel apumnál keltem, ő mindig, mint minden évben eldugta a nyuszis kosárkánkat, amit aztán meg kellett keresnünk. Nagyon nehéz volt, konkrétan belebotlottam, mert a velem szembe levő bozótba próbálta elbújtatni úgy, hogy rászórt egy fél kiló füvet, de mindegy, azért hagytam, had örüljön. Én már ebből kinőttem, hogy izgatottan keressem az 5 kilós kosarat amibe nagyjából 15 kiló édességet gyömöszöltek bele, de tesóm természetesen még habzó szájjal, remegve futkározott körbe az udvaron, hogy megtalálja a kosarat. Apum az egészet végigdokumentálta, bár szerintem a legtöbb képen pislogtam, de miért is lepődöm meg? Nos, nem lepődtem, ez nálam abszolút megszokott, hogy minden képen, amit vakuval készítettek, be van csukva a szemem. Sebaj, ennyi bajom legyen. Vasárnap ezen kívül elmentünk anyuval, a pasijával és hugommal az unokatesómékhoz. Róluk még nagyon régen írtam. Négyen vannak testvérek, Beni, a legidősebbik, 11 éves, akit kiskorába gyűlöltem, most már leszarom, hogy létezik; Johanna, aki nagyjából 3-4 éves lehet és eddig utáltam, de mostmár megkedveltem; Luca, aki nagyjából 1 éves, nos, míly meglepő, az elején őt is utáltam, de most írtó aranyos ahogy gügyög és nyáladzik; na és a végére hagyván kedvencemet, akinek nem más a neve, mint Boldizsár. Őt már kiskora óta imádok, istenítek. 3 éves lesz, és írtózatosan imádom. Nem tudom egyébként mi ez a furcsa vonzalom minden Boldizsár után, de ez már kezd furcsa lenni. Konkrétan két Boldizsárt ismerek, és mindkettőt imádom, szeretem, satöbbi. A mini-Boldiból BMX-est akarok nevelni, bár az apja megmondta nekem világosan, hogy ő boxolót akar belőle. Nem érdekel, BMX-es lesz, és kész. Az elején passzív-agresszív magatartást tanusított felém, nem akart megszólalni. Nos, azóta se, de mindegy. Tic-taccal próbálom megvesztegetni, képet is csak úgy sikerült vele csinálnom, hogy megigértem neki, legközelebb viszek neki. Tud már nagyjából folyékonyan beszélni, persze babanyelven, tehát kb. semmit sem értek abból amit magyaráz, de nagyon édes. Már amikor beszél. Ő annyira nem kedvel engem szerintem, folyamatosan ütöget és bántalmaz. Miközbe tesóm nézte ahogy Boldi éppen rajtam ugrál - cipővel együtt -, éppen azt ecseteltem neki (mármint tesómnak), hogy azt se bánnám, ha az igazi Boldizsár ugrálna rajtam. Ezek után kicsit furcsán méregetett, és inkább kiment. Megértem. Amúgy meséltem a Mini Boldizsárnak a Nagy Boldizsárról. Figyelmesen halgatott, de szerintem sok mindent nem értett abból, amit hablatyoltam: olyanokat mondtam neki, hogy ismerek egy névrokont, aki olyan aranyos mint ő, tud bmx-ezni, és ha gondolja, majd bemutatom őket egymásnak és lehetnek jóba. Ilyen és hasonló dolgokat mondtam neki, mire tesóm végérvényesen elkönyvelt nem normálisnak, de hát ki hibáztatja? Végülis egy alig 3 évest próbálok meggyőzni arról, hogy haverkodjon össze egy számára ismeretlen kilencedikes fiúval, aki bmx-ezik. Most miért? Szerintem ez nem rossz ötlet.

Másnap, húsvét hétfőn ugybár arra keltem, hogy összevizelnek. Délután jöttek hozzánk Boldiék - mármint unokatesómék, ugyebár -, és velük babáztam (ami annyiból állt, hogy én horror filmet néztem, ők meg az ajtóból figyelték a reakcióimat) majd egész este olvastam. Egyébként tesóm is nézte velem azt a bizonyos horrorfilmet, ami később annyi bonyodalmat okozott: Stephen King - Állattemető regénye alapján készült filmet, a Kedvencek temetőjét néztük, 1989-es film. Én esküszöm nem kényszerítettem arra, hogy nézze. Ő viszont odaült és nézte velem együtt. Megjegyezném, egyáltalán nem volt vészes, egyszer sem ijedtem meg, nem ugrottak elő fura zombi szerű lények, nem volt tömeges öngyilkosság vagy más, egyéb megrázó dolog: egy kibaszott állattemetőről szólt, könyörgöm. A film végénél meg is kérdeztem tőle, hogy rémisztő volt-e, mire közölte, hogy nem. Oké, hát jó. Aznap este hajnali 1-ig olvastam Leiner Laurától az Akkor Szakítsunkat (kb. 3 óra alatt kiolvastam, rekord), aztán elmentem aludni. Nem kertelek: tesóm hajnali 2-ig basztatott azzal, hogy nem tud aludni. Már kerek egy órája forgolódtam és hallgattam a tv-t és tesóm hisztijét, amikor betelt a pohár. Könyörgöm, hajnali kettő volt, én full fáradt voltam, megállás nélkül olvastam ki egy könyvet, túl vagyok egy horrorfilmen satöbbisatöbbi, aludni akartam, na. Erre félpercenként megszólal tesóm, hogy ő nem tud aludni, mert rosszat álmodik. Kezdjük azzal, hogy meg se próbált elaludni. Mikor már betelt a pohár, és már nagyjából negyed 3 volt, anyu kiment pisilni, mi meg lélegzetvisszafolytva vártuk a folytatást. Én reménykedtem, hogy bejön, és közli tesómmal, hogy azonnal lefekvés, tesóm meg reménykedett, hogy nem jön be. Bejött. Elősször leszidta tesómat, hogy miért alszik, miért tévézik még, mikor már fél 3 van lassan. Erre tesóm közölte, hogy ő nem tud aludni, mert én megnézettettem vele egy horrorfilmet. Erre anyám természetesen, kizárásos alapon elkezdett engem szidni, hogy mit képzelek magamról, egy 9 évest kényszerítek arra, hogy ilyet nézzen. Mivel már kómában voltam és majdnem elaludtam, nem volt kedvem érvelni, de azért annyit még kiböktem, hogy "nem fogtam fegyvert a fejéhez". Erre persze azt válaszolta, hogy ne pofázzak vissza. Erre azt válaszoltam neki, hogy én nem pofázok, hanem beszélek, aztán mély álomba zuhantam. Volna. Csak hogy nem. Helyette anyámat hallgattam ahogy engem osztogat ki, majd közli mindkettőnkkel, hogy agyon csap minket. Ok. Végül kiment, tesóm tévézett még egy csomót, mire mondtam neki, hogyha akar, befeküdhet mellém, hátha úgy jobban tud aludni. Nem is mondanám, milyen éjszakám volt. Förtelmes. Azóta mindig ezt hozom fel tesóm ellen. Például tegnap megnéztem Pi életét, és ő is szerette volna velem nézni, mire közöltem vele, hogy "dehogy nézed, hát még a végén nem tudnál aludni egy tigris miatt!!!" Szivatom keményen, de megérdemli.

Tehát így telt a húsvétom. A szünetben meg nem csináltam nagyon semmit. Sokat ettem, filmeztem, olvastam. Nagyjából ennyi.

Borzalmasan és leírhatatlanul vártam már a mai napot. Egészen tegnap estig, amikor is megláttam Rebeka új borítóképét. Kíváncsiságból rákattintottam, és hirtelen minden vér kifutott a fejemből, ugyanis ki lájkolta? Hát vajon ki? Nehéz lesz kitalálni. Boldizsár. Természetesen. Mivel ő nagyon ritkán lájkol akármit is, teljesen ledöbbentem. Nekem speckó még semmimet  se lájkolta, de hát mit vártam. Megnéztem gyorsan Rebeka profilképét, és azt is lájkolta. Teljesen elment a kedvem mindentől és legszivesebben ma nem is mentem volna suliba. Már azon agyaltam, hogy mit találjak ki itthonmaradásom érdekében, de hála a jó égnek még is mentem. Miből maradtam volna ki, úhh.. Szóval elvoltam teljesen keseredve, mert hát attól függetlenül, hogy Rebinek most van barátja, még Boldinak tetszhet ő... És kitudja meddig lesznek még együtt a barátjával, és akkor megint kicsapja a hálóját Boldira, Boldi meg beleugrik, mint egy mélyugró a vízbe.. Vagy mi. Amúgy a szünet alatt 1x beszéltem Boldival fészen, akkor elég jól eldumáltunk, vagymi.. Igazából csak beszélgettünk egy pár szót a kiner meglepetésről (a motorról), aztán kb. 2 óráig nem volt semmi. Feküdtem nagyba az ágyba, néztem fél szemmel a tévét és a laptopot, amikor elkezdett villogni a facebook fül: Boldizsár üzenetet küldött. Mi a jóisten? Gyorsan megnéztem, és ennyit írt két óra kihagyás után: szandra. Ennyit. Borzalmasan megörültem neki, úgyhogy visszaírtam: boldizsár. Aztán küldtem neki egy virtuális pizzát, mire azt írta, hogy "szhééép". Ennyi. De akkor is eszébe jutottam!!! 

A reggel olyan voltam mint egy zombi, és úgy is néztem ki. Teljesen kipattogtam a sok csokitól, az egész arcom tele volt és van is pattanásokkal. Undorítóan néztem ki, mondjuk csak ki. Az alapozómról ma derült ki, hogy két árnyalattal sötétebb, ezért megrökönyödve inkább fel se kentem, ezáltal megmutatva arcom szégyeneit. Egész nap takargattam magam (a kezemmel.. nem, nem néztem ki hülyén), szóval ja, szép kis napnak indult. Hogy én soha az életbe nem eszek több csokit, az fix! Legalábbis nem ekkora mennyiségben... Amúgy én ma nagylelkűen elküldtem tesómat is suliba, de aztán délután kiderült, hogy ma nekik még nincs is, úgyhogy anyám az előbb megint jól kiosztott. De hát tehetek én róla? Azt hittem hogy ha nekem is akkor neki is van suli, de hát mégse. Mellesleg ne én legyek már lebaszva mert ő vagy tesóm nem tudták elolvasni az ellenörzőkönyvét, ahol magyarul le volt írva, hogy mikor kell nekik suliba menni!! Agyfasz, már elegem van, hogy mindig én vagyok lecseszve mindenért. Ááááá.

Annyira kómás voltam a reggel, hogy konkrétan majdnem felszáltam egy teljesen másik buszra, ami egyébként odament volna, ahol Boldi lakik. Miután megsemmisülve visszafordultam és rájöttem hogy nem is ide kell felszállnom, próbáltam nem a buszmegállóban állók szemébe nézni. Annyira ciki volt! Utólag átgondolva. Viszont akkor annyira nem érdekelt, hogy az fú. Mármint ha nem tűnt volna fel hogy csak én szállok fel, akkor szerintem én elmentem volna oda... Na mindegy, legalább egy városba lettem volna vele. Rájöttem arra, hogy amikor szerelmes az ember, akkor hajlandó a legkisebb dolgokat is nagyon komolyan venni. Például ez is. Mármijnt hogy akkor egy városba lettem volna vele. Na és akkor mi van? Rajta kívül még rengeteg odavaló embert ismerek, mégis telibeszarom hogy ott laknak! Persze nekem rögtön az jut eszembe, hogy hoppá, ő is ott lakik, akkor nyilván egy levegőt szívnánk, satöbbi.. Huhh. Vagy egy másik példa: ha a legjobb barátom véletlenül hozzáér a kezemhez, akkor fel se veszem. Ha viszont Ő ér hozzá a kezemhez, akkor úgy érzem elájulok. Na. Erről beszéltem. Klau is folyton hozzám ér, sőt, Dávid is, mégis hidegen hagy, utána nem gondolok rá egész nap, hogy úúú, hozzámértek!! Viszont ha Boldi kehézez érek hozzá vagy ilyenek, akkor vége a világnak, és a többiek egész nap azt hallgathatják. 

Eltértem a témától, na nembaj. Szóval a buszon mellém ült Vivi - sajnos -, utána pedig felszállt Ervin is, akivel azóta kibékültünk és minden a régi. Asszem. Kicsit sajnáltam hogy nem ő ült bellém, de Vivi beelőzte. Aki tegnap sikeresen felidegesített: facebookon megparancsolta (!), hogy a buszon bal oldalra üljek. Na, ezzel a kis mondattal úgy felidegesített, hogy vissza írtam, hogy "nem mindegy, melyik oldalon ülünk?" Mindegy, a biztonság kedvéért a jobb oldalra ültem. Há' nehogymá' megmondja, hova üljek!!! Hol élünk.. (:D)

Próbálok nem 5 másodpercenként a kezemen lévő gyűrűre nézni, de nehéz. Nagyon nehéz... :P

A buszról leszállva Vivi elment a CBA-ba, én meg elkisértem Ervint a pékségbe. Utána ő is elkisért engem a CBA-ba jó baráthoz méltóan, ahol vettem egy üveg ásványvizet, és dobpergést kérek, puffasztott rizst. Mivel egy egész hétig csak zsír és magas szénhidrát tartalmú ételeket vittem be a szervezetembe, úgy éreztem, ezen a héten csak és kizárólag puffasztott rizst fogok enni - legalábbis a suliba. A biztonság kedvéért suli után bementem a mekibe és vettem egy hamburgert. Juj.

Mint lassan minden szerdán, most is Lucával, Vivivel és Klauval a harmadik emeleten vártuk a szívszerelmeinket. Nos, ezúttal egyikőjükkel se találkoztunk, ezért végül felmentünk a gépíró teremhez. Első két óra ugye gépírás volt, ahol gépet írtunk. Haha, napi Szandi. Na jó nem, szóval nem gépet írtunk, hanem szöveget. Én elkezdtem olvasni A beavatott című könyvet, eddig egész jó, csak zavar, hogy első szám első személybe írja le a dolgokat. 

Harmadik óra nyelvtan volt. Óra elején gyorsan elkezdtem házit másolni, amit aztán a tanár meg se nézett.. Mindig ez van. Ha megírom a házit, akkor nem nézi meg, ha nem írom meg, akkor megnézi. Egyébként nyelvtanon megint osztfős dolgokkal foglalkoztunk, amiért a másik nyelvtanos csoport szívből gyűlöl minket, ők ugyanis nem ofővel vannak és keményen nyelvtanoznak. Ezt úgy képzeljétek el, hogy ők eddig írtak 4-5 témazárót, mi meg még egyet se. Nekik betelt lassan két füzet, nekünk egy fél se. 

Nyelvtan után angol jött, ahol az óra előtti szünetbe lementem Klauhoz és vele beszélgettem - meg házit írtam. Angolon nem volt nagyon semmi, eluntam az életemet.

Utána jött egy föci, ahol szintén ez volt. Már az óra felénél éreztem, hogy én bizonyára hamarosan kihányom a gyomromban lévő puffaszott rizst. Nem tudom mikor, nem is olyan régen írtam azt, hogy engem már hidegen hagynak a közgazdaság előtti szünetek szerdánként. Nos, lehet, hogy ez volt, kb 2 hétig, de most, úristen, még intenzívebb lett ez a fura fájdalom a hasamba. Előtte is volt ilyen, de most, konkrétan azt hittem lefordulok a székről. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést. Olyan, mintha belülről ütnének. De csak akkor éreztem ezt, mikor arra gondoltam, hogy mindjárt kicsöngetnek, mindjárt meglátom, 1 hét után végre ott lesz és jaaaj. Szóval nyugi, nem a föci tanár miatt háborgott a hasam. Bár nem néz ki rosszul. Tetszik, hogy nincs haja. Vajon Boldi hogy nézne ki kopaszon? Oké, hagyjuk.

Mikor kicsöngettek, gyorsan elpakoltam és halál komoly fejjel odafordultam Lucához: "Lucaaaaaa. hallod. 1 hete nem láttam. mi van ha összeesek? vagy behányok? hallod, akkor nekem annyi. szerinted befogok hányni? szerintem elképzelhető. akkor aztán meglesz rólam a véleménye.. érted, azt gondolja majd, hogy "meglát és behány" vagy ilyenek.." mire megnyugtatott, hogy nem fogok behányni. Irtózatos nagy sebességgel gurultam lefele a lépcsőn, és amikor elsőként értem a fordulóba, és az ajtón keresztül megpillantottam uganazon a helyen, mint a múlthéten, hirtelen, a nagy megkönnyebbüléstől és a hirtelen ért melegtől a mellkasomban csak úgy szimplán elkezdtem vigyorogni. Mint valami nemnormális. Áltam az ajtóban, kifulladva, mosolyogva, és úgy éreztem magam, mint egy filmben. Komolyan, még a háttérzenét is hallottam és láttam ahogy a kamerák lassan közelítenek az arcomhoz. 

Miután leesett, hogy gyorsan oda kell mennem különben más fog, konkrétan oda rohantam. Én tudom hogy nagyon sok mindent köszönhetek Dávidnak, és tényleg, nélküle talán sehol se tartanék, és nagyon hálás vagyok neki meg minden, de most egyszerűen zavart. Mármint ott ült Boldi ahol a multkor, full egyedül - na jó, ott volt a jobb oldalán 1-2 srác, de azok kit érdekelnek?! - simán odamehettem volna, leülhettem volna mellé satöbbi.. De Dávid elém ugrott és elkezdett dumálni velem... Végül leült Boldi mellé, én meg mellé, és úgy beszélgettünk tovább. Tökre elvoltam keseredve, mert ott ült Boldi tőlem egy lépésnyire, nem csinált semmit, nekem meg muszáj volt Dáviddal beszélnem, különben megsértődik és azt viszont nem akartam. Klau, Luca meg Vivi lementek az udvarra, én meg ugye maradtam, ezért Klau odaadta nekem a telefonját, hogy vigyázzak rá. Azt szorongattam és bámultam féloldalasan Boldit, amikor hirtelen felém fordult, és ... nem is tudom melyik volt előbb, a gyűrű vagy a telefon.. Szerintem a gyűrű. Szóval meglátta a gyűrűmet (hatalmas nagy, ezüst háromszög/piramis, ebayról rendeltem) és valami olyasmit mondott, hogy ez már fegyvernek minősül. Nos, nem tagadom, elég hegyes és nagy. Dávid (végre) háttérbe szorult, ő hozzá már nagyon nem szólt senki. Kicsit megsajnáltam. :( DE! Ott ültem már Boldi mellett és vele kommunikáltam! Elkérte a gyűrűmet és azzal kezdett el játszani. Aztán elkezdte próbálgatni. Fel is ment, de csak a kisujján. Aztán mondtam neki, hogy állítható, de nem tudta szegény átállítani, meg félt, hogy eltöri, ezért visszaadta, hogy átállítsam. Átállítottam a legnagyobb méretre, így legalább a gyűrűsujjára felment. Közbe persze rengetegszer hozzáértem a kezéhez, hihi. És nagyon nagy, meleg keze van. Brürühüü. Szóval azzal szórakoztunk, amikor visszaadta, és elkérte Klau telóját. Mondtam neki, hogy nem az enyém, úgyhogy visszaadta, és elkérte az enyémet. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Tudniillik, hogy én tegnapelőtt átszortíroztam a telefonomat, és az összes szar képet meg videót kitöröltem, hogyha véletlenül a kezébe kerülne, akkor ne lásson semmi gáz képet. Öcsém, szerintem jósnő vagyok. Ugyanis elkérte, én feloldottam, és megnézte a képeket. Az én képeimet! Oké, egy-két hülyeséget fent hagytam a poén kedvéért, például amikor a templomban gyónok, vagy a pap helyén állok és imádkozok, vagy amikor Jézussal szemezek, vagy amikor egy kukával pózolok, estébé.. Ezek olyan vicces, mégsem túl gáz képek. Mivel ő is megnézhette az enyéimet, én is elkértem az őt telóját. Mivel remegett természetesen a kezem, alig tudtam megtalálni a galériát. Hát, cuki, szexi selfiekre számítottam, de teljesen mást kaptam. Ő bezzeg nem szégyenlősködött, mint én!!! Odadopta a telóját egy ilyen "nesze nézzed" stílusba, sőt, még ő kezdte el mutogatni. Volt egy olyan kép, ahol fejjel lefelé van, tiszta piros az arca és nyáladzik. A másik képen egy pohár narancslével pózol a tükörbe és ijesztő fejet vág. Még sorolhatnám. Én nem tudom amúgy hogy ez a szerelem miatt van, vagy csak szimplán nem vagyok normális, de... Szóval, én sok mindent láttam már Bolditól. Láttam már ahogy keresztülbüfög egy karkötőn. Láttam már, ahogy folyik a nyála, ahogy piros fejjel pózol, láttam már ahogy összehúzott szemöldökkel írtó csúnyán néz rám, és egyéb fura/undorító dolgok. Mégsem riadok vissza. Ugyanúgy nézek rá! Sőt! Úgyhogy ja. Felőlem csinálhat bármit, asszem engem nem lesz könnyű leráznia.

Aztán fogalmam sincs már miről beszéltünk, de közölte velem, hogy béna vagyok. Mire én közöltem vele, hogy ő a béna. Mire közölte velem, hogy én meg hülye vagyok, mire én közöltem vele, hogy ő a hülye. Ezeket full poénból mondtuk persze, de annyira ösztönösen jött hogy visszagondolva olyan jót mosolygok rajta.

Egyszer éreztem, ahogy a fejemre csöpög valami. Elősször arra gondoltam, hogy talán lyukas a tető és ott csöpög át a víz. Aztán felnéztem, és Dávid és Milán spriccoltak le vízzel. Pont nekik magyaráztam, amikor hirtelen valaki megcsapta a kezem. Odafordultam Boldi felé, ő meg úgy csinált, mintha nem ő lett volna. Később, a buszon Vivi mondta, hogy látta ezt a jelenetet és hogy "arik" voltunk. Aztán ugyanez történt, csak ahogy visszafordultam, a telefonommal vágott pofán. Aztán - nem tudom mi ez a mánia nála -, de beleakarta dobni a telefont a pólómba. Aztán mikor nem nézett oda, elkezdtem a - nagy és férfias - kezét szúrkálni háromszög alakú gyűrűm végével. Szóval elvoltunk. Aztán jött Rebeka, odaköszönt Boldinak, és onnantól kezdve Boldi kedve tök szar lett. Alig szólalt már meg és szomorúan nézett körbe. Megkérdeztem tőle, mi a baj, és mondta, hogy nincs semmi életkeve. Úgy megsajnáltam. Próbáltam felvidítani de hát nem tudtam. Úgyhogy elkértem a karkötőjét, amit elősször nem akart odaadni, mert azt mondta, hogy nincs hozzá ereje, de végül csak odaadta, én meg felpróbáltam. Amúgy ezt még nem írtam, de reggel amikor Ervin elkisért a CBA-ba, a kasszánál mondta nekem, hogy Boldi mondta neki, hogy nem jön már be neki Rebeka, mert túlságosan nyomulós. Na. UGYE? Én megmondtam! Nem egyszer, nem kétszer írtam a blogba is!!! Hogy egyszerűen amit Rebeka művelt az gusztustalan és NYOMULÓS! TÚL SOK! Ő nem ismerkedett, ő rögtön beleakart csapni a lecsóba, egy "na szeva Boldi, járunk?" felszólítással. Igazából meg se lepődnék ha ezt így tényleg megkérdezte volna. Viszont én tudom azt, amit Rebeka nem, méghozzá azt, hogy Boldi egy komoly kapcsolatra vágyik és előbb jól megakarja ismerni a másik felet. Úgyhogy én szépen lassan haladok, nem keresem folyton facebookon, hagyok neki teret, nem mászok rá, satöbbi. Oké, az utóbbi nem igaz, mert ma eléggé rámásztam. Ami nekem amúgy fel se tünt, csak Vivi mondta a buszon, hogy látta. Oké, bevallom. Amikor nézte azokat a hülye képeket rólam, akkor kiakartam kapni a kezéből a telefont, de ő erősen tartotta, ezért teljesen belehajoltam az ölébe és olyan volt mintha ölelkeznénk. Tehát ő is meg én is fogtuk a telefont. Vagyis ő fogta a telefont, én meg a kezét, hogy megszerezzem a telefont. Ő is meg én is röhögtünk. Ő azt bizonygatta, hogy csak megnézi, én meg azt, hogy ne, mert gáz. És közbe teljesen hozzásimultam, teljesen rá voltam mászva! Te jó ég! Tök nyomulós vagyok!! WÁÁÁÁ! Jaj. De akkor így nem esett le, csak a telómat akartam vissza. Amúgy Dávid véleményére marhára kíváncsi lennék, csak nem akarom megkérdezni, mert ugye ő most megint érez irántam valamit -írta a szünetbe-, és nem akarom ezzel izélni, meg van egy olyan érzésem hogy úgy sem mondana teljesen igazat ha rá kérdeznék... Úgyhogy csak magamra számíthatok ezúttal. Mindig attól félek amúgy, hogy átlépek egy vonalat és elveszítem az irántam érzett szimpátiáját. Mert nyilván szimpi vagyok neki, ha elkérte a telómat, elbeszélget velem, elröhögcsélünk meg ilyenek. Nem? Mármint én egy olyannal aki nem szimpi nem csinálok ilyeneket! Vivi azt kérdezte tőlem a buszon, hogy láttam-e Boldit meg Rebekát olyan dolgokat csinálni, mint amiket ma csináltunk. Például hogy "összebújtak" (bár én nem nevezném azt összebújásnak hogy próbáltam szétfeszíteni a kezét), vagy így röhögtek volna satöbbi. Mire hosszas gondolkodás után azt válaszoltam, hogy nem. Mert... most tényleg nem. Belőlük csak annyit láttam és tudtam, hogy nagyon sokat beszélnek facebookon, élőbe meg csak állnak egymás mellett és beszélgetnek. De így, hogy ökörködnek, röhögnek meg ilyenek, na így nem.

Amúgy mikor Boldi képeit nézegettem a telóján, megláttam az "instagram" mappát, és meglepetten felkiáltottam, hogy "jéé, van instád?" Haha, a kis tudatlan el is hitte! Holott már több mint fél éve nyomon követem az instáját titokba!!! Haha!!! Viszont most megmondtam neki, hogy bekövetem. És bekövettem. Úristen, vajon visszakövet? Nem hiszem amúgy. Na mindegy. Örülnék neki. Rebekát visszakövette. Szerintem engem nem fog. 

Amúgy Luca meg Vivi is azt mondták, hogy túl negatív vagyok. Mármint történik valami jó, én meg rögtön bebeszélem, hogy az nem azért van mert kedvel mondjuk, hanem azért mert mittomén. Lehet hogy néha feleslegesen aggódom de én már csak ilyen pesszimista vagyok, ha történik valami jó, én rögtön a hibát keresem benne, a rosszat. Egy normális ember talán ezek után azt gondolná: igen, talán érdeklem, hiszen nem lehet véletlen hogy ilyen dolgok történnek, hogy beszélgetünk, egymáshoz érünk, satöbbi.. Én viszont 5 percet örülök neki, aztán rögtön elkezdek idegeskedni, hogy biztos csak havernak tekint, a képek láttán ahelyett hogy azt gondolná "azta" inkább azt gondolja, hogy "fú, hogy néz ki?" satöbbi.. De most tényleg. Elég sok képem van a telómon, megnézte majdnem az összeset, mi van ha arra gondolt: hogy néz ez ki? Jaj. 

Közgén végig idegeskedtem - meg dogát írtam nem mellesleg -, szóval szép kis doga lett szerintem. Olyanokon agyaltam, hogy biztos idegesítem, hogy mindig rajta lógok, biztos nem tetszett neki hogy odabújtam, hogy ott voltam, hogy odamentem... Biztos mondtam vagy csináltam valamit ami miatt mostantól kerülni fog, satöbbi.. Nagyon bebeszéltem magamnak ezeket a dolgokat ezért az óra elei jókedv olyan gyorsan elszállt mint az évvégi kémia kettesem. Ezért világfájdalommal tele másztam ki a terem elé. Klau meg Luca elmentek valahova, én meg Vivivel álltam a terem előtt és néztük ahogy a D-sek kijönnek a teremből. Persze Boldit vártam, de valahogy a kedvem elszállt, miután jól bebeszéltem magamnak a dolgokat. Aztán ki jött, és mikor meglátott, elkezdett csúnyán nézni, én meg vissza rá csúnyán. Ez már ilyen hagyomány. Kicsit megjött a kedvem, mert ha tényleg idegesíteném vagy ilyenek, akkor rám se nézett volna hanem csak szimpán elment volna, nem? NEM? Megállt tőlem kb. 5 méterre és várta az egyik osztálytársát aki még a tanárral beszélt. Mikor már 5 perce várt de még mindig nem jött a haverja, odament a terem elé - tehát tőlem kb 1 méterre volt - és elkezdtünk szemezni. Vagyis én ránéztem, aztán ő rám, én meg elkaptam a tekintetem. Aztán ő nézett rám, én rá, aztán elkapta a tekintetét. Így ment ez egy ideig, aztán rámköszönt (!), hogy szia. Holott kb 1 órával ezelőtt találkoztunk és dumáltunk!! Szóval odaugrottam hozzá és elkezdtünk megint beszélgetni valamiről. Már nem tudom miről, asszem a föciről. Aztán jött a haverja, és elmentek. Úgy köszönt el, hogy "na heló." Jaaaaj. Olyan jó kedvem lett utána. Én nem tudom de olyan könnyen megváltozik a kedvem és az egészet magamnak köszönhetem. Miért nem tudok csak szimplán örülni a dolgoknak? Talán azért mert félek hogy hamarosan valami borzalmas történik, és könnyebb úgy várni a rosszat, ha alapból negatív vagy, mint úgy várni, hogy tök boldog vagy. Úgy kevésbé fáj.

Hát, ennyi lenne. 

X