Visszaolvasva a tegnapi bejegyzést bevallom kicsit túl hevesen reagáltam a dolgokra...  Hirtelen felindulásból és méregből írtam a bejegyzést, át sem gondoltam nagyon semmit, csak írtam le a meggondolatlan dolgokat. 

Tök nagy vihar van. Fúj a szél és esik az eső. Nincs netem. Szóval írok.

Mindenekelőtt: tegnap kitöltöttem egy tesztet ami elviekben arra a kérdésre ad választ, hogy "tetszel neki vagy csak barát vagy?" Khm. Szóval:

 

Válaszolj a következő kérdésekre igennel vagy nemmel!

1. Biztosan heteroszexuális? Válasz: Igen. 

2. Mesél neked a randijairól, de nem akar hallani a tieidről? Válasz: Nem.

3. Sokszor megérint, amikor együtt vagytok? Válasz: Nem. 

4. Túlságosan védelmez téged, ha jelenlegi kapcsolatodról mesélsz neki? Válasz: Nem.

5. Úgy viselkedik, mintha egyedül ő ismerne téged igazán, és csak ő lehetne a lelki társad Válasz: Nem. 

6. Mindig talál rá okot, hogy kritizálja jelenlegi szerelmedet? Válasz: Nem.

7. Viccelődik azzal, hogy egy nap össze fogtok jönni? Válasz: Nem.

8. Ha van barátnője, akkor ő féltékeny rád? Válasz: Nem.

9. Zavarja, ha részletezed a szexuális kalandjaidat? Válasz: Nem.

10. Szomorú lesz, ha baráti vagy testvéri gesztusokat, megjegyzéseket küldesz felé? Válasz: Nem.

Hát ez így elég egyértelmű. De nem hiszen ennek. Könyörgöm, mik ezek a kérdések? Tök balfaszok. Na. Nem egy hülye teszt vagy Dávid véleménye alapján fogom ezt megállapítani.

Ma lezárták a teljes hamardik emeletet, mert valami szakmai vizsga volt. Tök szomorú lettem, mert csütörtökönként mindig a harmadikon futunk össze Boldival. Siralmas volt az éjszakám, és bár gyorsan elaludtam elég szar volt. Főleg hogy alvás előtt begörcsölt a lábujjam és fetrengve, bőgve másztam ki a konyhába anyuhoz, aki úgy döntött hogy este 10-kor neki áll rántottát csinálni (?), aki csak annyit mondott, hogy pihentessem. Na ez nekem nem jött be szóval megpróbáltam betenni a teljes lábamat a fagyasztóba mire anyám beküldött a szobámba, mert hogy állítása szerint nem vagyok normális. De most na. A hideg biztos jót tett volna neki. Nem? Végül nem tudom miért, de felvettem vagy 5 réteg zoknit és hirtelen abbamaradt. Tényleg azt hittem lebénulok annyira fájt. Úgyhogy ha nektek is hasonló gondotok adódik tegyétek be a lábatokat a fagyasztóba vagy pedig húzzatok fel sok zoknit. 

Irodalom előtt ami általában a harmadikon szokott lenni a d-sekkel együtt, lementünk a lányokkal és a bejárattal szembeni padra leültünk. Így pont ráláttunk azokra akik bejönnek és ők is ránk láttak pont. Természetesen csak azért ültünk oda hogy az esetlegesen betámolygó Boldizsárt megfigyeljük, hogy vajon köszön-e. Pont azt mondtam a többieknek 7:52-kor, hogy "a normális emberek ilyenkor érkeznek iskolába. Boldizsár meg majd valamikor 39 körül fog beesni a suliba". Éppenhogy kimondtam ezt a mondatot már észrevettem. Hirtelen feltünően csöndbe lettünk majd mindannyian egyszerre elkezdtünk beszélni. Ilyenkorra kikéne eszelni egy tervet mert marha átlátszó. Olyanokat mondtam most is a mellettem ülő Lucának, hogy: "... na és akkor izé, szóval ja, azt mondta, hát azt hittem hogy ja, aha, igen hát ja. durva volt aha", Luca meg valami teljesen másról magyarázott. Klauék szintúgy. Aztán mikor elhaladt előttünk Boldi hirtelen mindannyian elhallgattunk és felénéztünk. Még ha nem is akart volna köszönni, kénytelen lett volna, mert 4 szempár pislogott rá nagyon feltünően. Szóval felémnézett és ennyit suttogott: "heló". Én elég hüvösen üdvözöltem egy "sziával". Igazából nem tudom miért. Mert valójában rá nem haragudtam tegnap se. Csak full olyan volt mintha ő haragudna rám. Mert hogy nem köszönt meg elment mellettem szó nélkül. Aztán Dávid is belém ültette a hülyeségeit én meg bebeszéltem magamnak hogy Boldi haragszik rám vagy hogy valamit elcsesztem. Ezért hát úgy láttam ezt a "helót" is mintha bunkó lenne. Elmondtam Klauéknak is hogy szerintem most elég bunkó volt, mert nem mosolygott és csak éppenhogy kinyitotta a száját. Erre mindannyian azt válaszolták, hogy Boldi eddig is így köszönt. xD Hát jó. 

Irodalmon nem volt semmi. Törin se. Fú, micsoda érdekes óráim voltak ma.

Tesin egyedül mi négyen öltöztünk át, a többiek csak fetrengtek és tanulták a kémiát. Mi meg tollasoztunk. Szóval értitek, végre csinálunk valamit tesin míg a többiek még csak át sem öltöztek, és még csak egy ötöst sem kaptunk. Amúgy összevoltunk vonva az a-sokkal. Nem birom azt az osztályt annyira. Az A és B osztály nekem olyan semmilyen. 1-2 embert ismerek, őket birom, de a többiek semlegesek. A C,D osztályt meg imádom. Főleg a D-seket. 

Tesi után jött a kémia. Ma dogát írtunk úgyhogy óra előtt mindenki tanult, puskát írt satöbbi. Én, aki bukásra állok és ha szereznék most 10 ötöt akkor is bukásra állnék, ahelyett hogy tanultam volna vagy elmélyülten olvasgattam volna a nemlétező jegyzeteimet, mit csináltam??? Kerestem Boldit. Pff. De hogy minek.. Igazából csak megakartam tőle kérdezni, hogy hogy sikerült a törije. Mert tényleg érdekelt. Szóval útrakeltem. Felmentem a másodikra hogy feltünően lassan betegyem a tesicuccom a szekrényembe. Pont a szekrényem melletti teremben voltak a d-sek, szóval amíg én a zárral babráltam addig ők szépen sorban jöttek ki. Ahogy jöttek ki sorba, kb. mindegyikőjük köszönt, mert éppenhogy kiértek a teremből velem szembesültek, szóval végülis kénytelenek voltak. xD Én persze tágra nyílt szemekkel vártam Boldit, de tudtam hogy ő utoljára fog kijönni. A buszról is mindig utoljára száll le. Most kedden mikor beszélgettünk a buszon, azt mondta hogy azért szeret utoljára leszállni mert nem bírja a tömegnyomort. Jogos. Úgyhogy megvártam vele amíg mindenki leszáll. Tehát tisztában voltam vele hogy ő utoljára fog kijönni. Kijött Dávid is aki köszönt, én meg elég hüvösen köszöntem vissza. Nem haragszom rá meg semmi de mindig olyanokat mond amivel megbánt. Főleg ha Boldiról van szó. A tegnapi dolog is. Csak egy fél mondatot mondott mégis elcseszte az egész napomat. Aztán fészen is írta azt a mondatot, hogy "nem akarlak megbántani meg semmi de szerintem neki csak egy haver vagy"... Az végképp betett. Tehát ma eléggé kerültem és nem is beszéltünk. 

Mikor már a d-sek több mint háromnegyede kijött, megláttam Ervint és a mögötte botorkáló Boldit. Esküszöm szerintem Boldi eltudna aludni járás közbe is. Úgy csoszog és vonszolja magát mintha agyonverték volna. Ervin rám mosolygott meg köszönt, aztán félve ránéztem Boldira aki rám nézett és köszönt. Aztán odaakartam menni, de annyit babráltam a zárral direkt, hogy végül tényleg nem bírtam bezárni, ezért nem tudtam odamenni, csak odaüvöltöttem neki amikor már messze volt tőlem, hogy: "hogy ment a töri?" mire visszaüvöltött hogy: "hát nem tudom majd kiderül". Szerintem jólesett neki hogy megkérdeztem. Vagyis gondolom. Aztán végre sikerült bezárnom azt a szart és figyeltem hogy merre megy. Pont arra ment amerre én is, úgyhogy gondoltam menjünk együtt. Szóval melléugrottam de ő éppen beszélt valakivel. Aztán lefordultunk, ő ment jobbra, én balra, de középen megint összefutottunk és akkor megkérdezte, hogy "az előbb még ott voltál, hogy kerültél ide?" mire válaszoltam, hogy "hát. ide jöttem". Taps. Egy folyosóra mentünk, csak ő a folyosó egyik végén volt én meg a másik végén. Ahol mi voltunk az E osztály ott a lányok a földön ültek vagy állva beszélgettek, a D-sek viszont bemehettek a terembe. Gondoltam akkor ennyi volt, beszéltünk 2 mondatot de jó, most bemegy a termébe én meg megyek kémiázni. Helyette megállt és kb. az E-sek és a D-sek között elkezdtünk beszélgetni. Na most akkor összegezzük. Ha tényleg leszarna, akkor alapból nem állt volna ott velem, hanem elköszönt volna és ment volna be a termébe. De ő megállt és elkezdtünk beszélgetni. Csak ketten álltunk ott középen, a két végletben meg a kettőnk osztálya akik néha felénk néztek de különösebben nem figyeltek. Természetsen Lucáék igen. Odafordultam feléjük mire Boldi is odanézett, és mindketten csak annyit láttunk, hogy Luca, Vivi és Klau felénk mutogatnak és röhögnek. Jézusisten. Ezek megölnek. A többiek már hozzászoktak ahhoz hogy minket együtt látnak, már nem igazán lepődnek meg. Az elején éreztem a pillantásokat magamon meg a kíváncsi tekinteteket, azóta azonban mindenki hozzászokott. Én azóta se, úgy izgultam hogy fú. Ilyenkor amúgy visszahallgatnám magam hogy milyen hülyeségeket hordok össze. Beszéltünk a suliról, a kémiáról, töriről stb... Aztán meglátta a kezemben tartott kulcstartót és mint egy ötéves aki egy új játékot lát, úgy nézett rá. Esküszöm láttam megcsillanni valamit a szemében. Talán a boldogságot. Nem tudom. Az előző kulcstartóm is ilyen volt, csak az piros, ez viszont fekete. Namármost az előzővel is mindig szuperül eljátszott, kivilágította mondjuk párszor a szemem de nem baj. Elég jól elszórakozik mindig azzal. Tegnap apum adott egy ugyanolyat csak más színbe mert a régi már alig világított. Boldinak ez felettébb tetszett. Elmeséltem neki, bár magam sem értem hogy miért, hogy tegnap azzal szórakoztam, hogy beteszem a számba a kulcsformájú kulcstartót és világító számat nézem a tükörben. Ezen baromi jól elszórakozott. Aztán mesélte, hogy ő egyszer egy teljes (hatalmas) zseblámpát tett be a szájába és ugyanezt csinálta. (Luca szerint azért ilyen nagy a szája. Van benne valami.) Ezzel megállapítottam hogy egyikünk se teljesen normális.

Annyira megtetszett neki, hogy elkérte matekórára játszani. Én megengedtem neki. Úgy volt, hogy óra után visszaadja, szóval örültem hogy majd megint megkereshetem vagy megkeres és beszélünk. 

A kémia dogámról inkább nem írnék semmit. KKKKKKKHm. Az viszont vicces volt amikor odajött hozzám doga közbe a kémia tanár és a tolltartómban kutatott. Talált benne egy összehajtogatott kis lapot, és önelégülten mosolygott, mert azt hitte, hogy puskát talált. Én csak pislogva néztem rá mert elősször le se esett hogy mi az a lap. Abban biztos voltam hogy nem puska ugyanis nem írtam. Mertem remélni hogy nem egy "Boldi <3<3<3<3" feliratú lap (nem mintha csinálnék ilyeneket). Erre szétnyitja és a múltheti fel nem használt kajajegyem volt. Háhá. Hát ezt benézte. 

Kémia után következett egy matek. Ott szintén dogát írtunk méghozzá témazárót. Nem mondom hogy jól sikerült de szerintem a kettes meglesz. 

Matek után lementünk Klauval az ötös teremhez mert általában ott szoktunk beszélgetni. Gyorsan befizettem a kaját aztán mint egy nemnormális körbe-köbre futkároztam és olyanokat mondogattam vagy öt percig, hogy "meg kéne keresni Boldit." Ezt elismételtem vagy százszor aztán rájöttem hogy vagy elindulok most vagy majd becsöngetéskor fogok rájönni hogy egy balfasz vagyok. Próba szerencse alapon felmentem a másodikra, hátha. Úgyis ott volt a szekrényem, az lehet az alibim. Igaz, hogy kulcsom nincs hozzá, de nem baj. Mert hogy rajta volt a kulcstartón amit odaadtam Boldinak. Vagyis konkrétan kiszaggatta a kezemből. Megláttam két osztálytársát beszélgetni a lépcsőn szóval megkérdeztem hogy most éppen hol lesznek. Erre megkérdezték, hogy kire gondolok pontosan. Én meg mondtam, hogy valakire. Persze tökre elvösörödtem meg rángatóztam. Aztán megszólalt az egyik: "Boldizsárt keresed?" ÁÁÁáá. Jézusom. Ennyire nyílvánvaló? Mármint. Dáviddal is csomószor látnak. Ervinnel is. Meg még csomó emberrel az osztályukból. Ő mégis Boldira gondolt. Erre azt válaszoltam, hogy "talán". Aztán elvigyorodott és mondta, hogy ott van a mögöttem lévő terembe. Megfordultam és tényleg, ott állt a tanári asztalnál rajta kívül még vagy 10 osztálytársával és az osztályfőnökükkel beszélgetett. Én beálltam az ajtóba és vártam hogy észrevegyen. Aztán észrevett (gondolom azért, mert amint beálltam az ajtóba 10ből vagy 9 ember odaköszönt) de csak nézett. Oda súgtam neki, hogy "I-DE-A-DOD-A-KUL-CSOT???" ő meg mondta, hogy "N-E-M". Amúgy tényleg kellett volna a kulcsom mert benne volt a kabátom. Vagy öt percig álltam ott mint egy hajléktalan aki kaját akar kunyizni a kirakatból (???). Már éppen azon gondolkodtam hogy talán jobb lenne ha lemennék, mert úgy tűnik nem igazán akar kijönni. Aztán végre kivonszolta a testét mellém és elkezdtünk beszélgetni. Milán az ajtóban úgy vigyorgott mint egy nemnormális, én egy ilyen "mi-a-halál-bajod-van-neked" fejjel néztem rá, Boldi meg "nincs-élet-kedvem". Bár neki mindig ilyen feje van. Jó, amikor röhög, akkor nem. Akkor mosolyog meg olyan életvidám lesz az arca. De azon kívül mindig ilyen. Kb. sosem ráncolja a homlokát vagy ilyenek. Olyan poker face-szel tud nézni hogy azt tanítani kéne. 5 perc beszélgetés után már a szó szoros értelmében könyörögtem neki, hogy adja ide a kulcsot, legalább addig amíg kiveszem a kabátomat a szekrényből, de hajthatatlan volt. Mármint. Azt hinné az ember hogy visszadja vagy ilyenek. De nem. Ő csak állt ott, a zsebébe volt a kulcscsomó (amire egyébként rátette a saját kulcsait is (?)), én meg álltam előtte és könyörögtem. A saját kulcsomért. De egyébként vicces volt. Mert én mondtam csomó dolgot hogy miért is kéne meg ilyenek, ő meg mindig csak annyit mondott, hogy "nem." Aztán végre valahára ideadta, kivettem gyorsan a cuccom aztán nem hiszitek el, de visszakérte. Odaadtam aztán megköszönte. Hát ilyet. :D Nagyon hülye. Aztán mennem kellett órára meg neki is, de ezen kívül amúgy tényleg jól elbeszélgettünk. Mesélte hogy rendelt ebayról egy kijelzőt az ipadjére de el van törve. Amúgy azóta is nála van a kulcs formájú kulcstartóm amin egy szerencsétlen szekrénykulcs lóg. Bár azóta Boldi házkulcsa, szekrénykulcsa és még kitudja milyen kulcsa is ott van. Végül megkérdeztem tőle, hogy hozzak-e neki ugyanolyat fehérbe. Erre ilyen sunyi fejjel megkérdezte, hogy "az is világít?" mire mondtam, hogy igen. Amúgy ezeket apum németből hozta. Szóval megbeszéltük hogy hétfőn hozok neki egy fehéret. Azóta átgondoltam a dolgokat és lehet hogy nekem marad a fehér neki meg a fekete. Én esküszöm nem bánom ezt. Mármint tényleg neki adom, nekem van egy csomó. És ez olyan kúúúl. Hogy lesz valamije ami tőlem van és ami mindig ott lesz nála.. És akárhányszor ránéz, eszébe jut majd hogy kitől kapta. Vagy nem. De lehet!!! 
Amúgy volt a kezébe egy filctoll amivel rajzolt egy pontot a karomra. Mondtam hogy rajzoljon valami szépet de nem tudta mit. Aztán mondtam hogy írja alá mire elkapta a röhögőgörcs (?). Utána kikaptam a kezéből és én is rajzoltam neki egy pontot. Aztán mondta, hogy most ugyanolyanunk van. EGYENTETKÓÓÓ. Azon agyaltam hogy soha többé nem mosom meg a kezem. Vagyis a karom. Teszek rá egy sebtapaszt és úgy fürdök majd. Aztán két hét múlva mutatnám neki hogy még mindig meg van, ő meg megkérdezné, hogy szoktam-e fürdeni. Luca szerint azt mondaná majd hogy: "inkább újrarajzolom csak fürödj meg". xD Jaj. Amúgy ez csak poén. Persze előbb utóbb le fog kopni. És fürdeni is fogok nyugi. (De a biztonság kedvéért csináltam vagy 20 képet róla. Minden pozícióban.) 

Amúgy miközbe kérleltem hogy adja ide a kulcsom, elment mellettünk Dávid de még csak ránk se nézett. Aztán utána üvöltött Boldi, hogy melyik terembe lesznek, mire nagynehezen megfordult Dávid és mondta, hogy a harminchatosba. Igazából örültem neki hogy lát minket együtt beszélgetni. Nem tudom mit olvastam le az arcáról.. Volt ott egy kis döbbentség, szánalom, szomorúság, harag.. De ahogy elősször Boldira, majd rám nézett.. Tényleg olyan sok minden rá volt írva az arcára. Mindenesetre elöntött valami boldogság féle, mert olyan volt, mintha bebizonyítottam volna neki: "Tessék. Látod? Nem szar le. Itt áll előttem és beszélget velem. Röhögünk. Beszélgetünk. Elvagyunk. Nem szar le." 

A nap hátralevő részében nem volt semmi érdekes. Jó volt ez a nap. Sokkal jobb mint a tegnapi. Miután beszéltünk Boldival Lucával lementünk az udvarra nyíló ajtóhoz beszélgetni. Őszintén megmondtam neki amit akkor éreztem és azóta is így érzem. Nem érdekel most már senki véleménye. Nem érdekel mit mond Dávid, vagy mit mond egy teszt, vagy akárki. Csak az érdekel amit Boldi mond vagy csinál. Majd ha ő oda áll elém és megmondja, hogy nem érdeklem, akkor elfogadom. Vagy ha látom rajta hogy nem akar többet velem lenni. Akkor elfogadom minden szó nélkül. De amíg más szájából hallom addig nem érdekel. Nem akarom hogy érdekeljen. Mert csak az a fontos amit Boldi mond, csinál, és ahogyan viselkedk velem. Lehet hogy csak haver vagyok neki de ki mondta hogy ez nem változhat? Rengeteg idő van még tizenkettedikig már ha nem bukok meg. Mondtam is ma éneken Lucának, hogy talán jobb is ha nem most jövünk össze és nem megy minden olyan gyorsan. Nem baj ha majd tizedikbe, esetleg tizenegyedikbe történik meg... Akkor még jobban fogjuk ismerni egymást, mégjobban felnövünk, stb... Szóval ja. Most még mindketten éretlenek vagyunk szerintem ehhez és engem nem zavar hogy lassan haladunk. Egyszer majd eljön az én időm is. A mi időnk.