2015.01.10. 19:18, szandi
Na, hát ez a nap se volt valami átlagos... Ezúttal nem írom le hogy mi volt órákon, mert annyira lényegtelennek tűnnek a Boldival történtek mellett.
Szóval ahogy számítottam rá, Boldi nem jött nulladikra, és egész nap nem is beszéltünk. Egyszer köszönt amikor jött fel a lépcsőn (amin meg is lepődtem, mert elég távol voltam tőle, mégis hangosan odaszólt), de ennyi.
Tudtam, hogy órák után ő meg Dáviddal dolgozni így semmiképp sem fogunk együtt hazamenni. Mivel ma rövidített órák voltak így már 11:10-kor kiengedtek minket, a buszunk meg 12:15-kor ment, így várnunk kellett egy órát. Ettől függetlenül amint kicsengettek, Klauval mi rögtön rohantunk a buszmegállóba hogy pontosan megnézzük honnan is indul a busz és kik vannak ott. Esett az eső mi meg elő se vettük az esernyőt, így teljesen eláztunk mire visszaértünk a suliba. A suliba bementünk a mosdóba és megigazítottuk magunkat, de még így is úgy néztünk ki mint az ázott kutyák xD Mivel még volt 1 óra a buszig, gondoltuk leülünk az aulába a padra és addig elbeszélgetünk. Már csak egy szabad pad volt, és amikor elindultunk felé, akkor tünt fel mindkettőnknek, hogy a kiszemelt pad melletti padon ül Boldi meg Dávid.
Hát egy kissé lesokkolódtam. Odaültünk, köszöntünk, aztán ennyi. Így ültünk: Dávid, Boldi, Én, Klau. Így Boldival háttal ültünk egymásnak (köztünk meg volt egy kuka). Egyáltalán nem beszélgettünk egymással. Ő elbeszélgetett Dáviddal (meg játszott a malacos játékkal), én meg Klauval beszélgettem. Klau felhozta, hogy mi lenne, ha ő elmenne egy kicsit nézelődni az suliba, és akkor hátha elkezd Boldi beszélni velem. Elment, aztán Dávid elkezdett röhögni, én meg ránéztem, mire mégjobban röhögött, így felhúztam a szemöldököm, és végül emiatt röhögtek mindketten. Vagy én nem tudom mi miatt, de mindketten elkezdtek röhögni. Megkérdeztem hogy min röhögnek, de Boldi azt mondta semmin, így sértődve előrefordultam. Dávid elment kávét venni (nem tudom miért, de van egy olyan sejtésem, hogy esetleg DIREKT ment el, mert hogy látta hogy Klau is elhúzott, és szerette volna ha Boldival kettesbe maradunk (???)) Végülis a terv bevált. Ugye Boldi és köztem volt kb. 1 méter távolság, mert külön padon ültünk, meg közbe Klauval helyet is cseréltünk, hogy én lássam Boldit. Ez is elég érdekes volt, mert megbeszéltük hogy én felállok és kidobom a rágót a kukába, addig ő "véletlenül" elejti a szövegkiemelőjét, és mikor én visszamegyek az ő helyére ülök ő meg az enyémre xD De közbe szakadtunk a röhögéstől meg elvileg Boldiék látták is ahogy Klau kihajítja a kezéből a szövegkiemelőt, szóval hát ismételten elég feltünőek voltunk..
Visszatérve: Boldival volt köztünk egy csomó hely és egy ideig nem is beszéltünk, csak ültünk. Aztán hirtelen felémfordult és megszólalt, én meg amikor meghallottam a kérdést azt hittem ott fordulok le a padról. Meg aztán amit utána csinált... A kérdés a következő volt: "Mit akartál tegnap mondani?" Én meg csak bámultam vagy 20 másodpercig az 1 méterre ülő Boldit. Erre ő felállt, és odaült mellém. (!!!!) De nem csak úgy mellém, hanem rendesen MELLÉM, összeért a lábunk meg minden, szóval tök közel ült. Hirtelen lejátszódott előttem az eddigi életem és rájöttem hogy én erre képtelen vagyok, így ennyit mondtam neki: "Hagyjuk, már nem aktuális... bonyolult, nem fontos" mire azt mondta, hogy "én nem erőltetem", mire mondtam, hogy "majd talán egyszer..."
Utána elkezdtünk másról beszélni.
Mikor már hazafele ültem a buszon annyira elszomorodtam, mert tudtam, hogy ez volt az az alkalom, most kellett volna elmondanom, és én nem tettem meg. Annyira rettenetesen bánom hogy nem mondtam el neki. De nagyon féltem. Mert látszott rajta is hogy halál komoly, egyáltalán nem poénkodott vagy röhögött, csak halál komolyan megkérdezte, és ő nagyon ritkán ilyen. Ki kellett volna használom az alkalmat és én nem tettem amit nagyon nagyon sajnálok. Most már rég tudhatnám a válaszát.
A következő héten hanyagolom ezt a témát, de az utána való héten megint megpróbálkozok vele. Addigra felkészülök lelkileg. Anyum, tesóm, Klau, Luca, Viktor (?), mindannyian azt mondták, hogy mondjam el. És rájöttem hogy én is elakarom mondani. Ahogy felállt, és odajött, és tudtam, hogy basszus, itt az idő, hát olyan furcsa érzés futott át rajtam...
Remélem lesz még ilyen lehetőségem, hogy csak kettesbe legyünk nyugodtan az iskolába, mindenki más nélkül, és akkor valami ilyesmit mondok majd neki:
"Szóval. Egyáltalán nem könnyű ez most nekem. Nem is tudod mióta akarom ezt elmondani. Tovább már nem birom, úgyhogy most elszeretném mondani, hogy nagyon nagyon kedvellek és tetszel. Ez még a szolidabbik megfogalmazás. És most hogy ezt kimondtam, el sem hiszed mennyire megkönnyebbültem. Fogalmam sincs hogy te hogy érzel ezzel kapcsolatban, úgyhogy KÉRLEK mondj valamit. És bármit is mondassz szeretném ha tudnád, hogy én egyáltalán nem fogok haragudni rád vagy ilyenek, és felőlem maradhatunk barátok úgy ahogy eddig. Csak szerettem volna ha tudnád, bár már biztos sejtetted vagy valami."
Na ezt még jópárszor átfogom írni, de ma legfőbbképp az volt a bajom hogy nem gondoltam át előtte hogy pontosan mit is mondanék majd.
Megyek, nézem a Titanicot és sírok rajta, közbe dolgozom a szövegemen.
X