Múlthéten írtam valami olyasmit, hogy majd holnap, azaz péntek blogolok, mert péntekenként úgyis mindig írok.. xD Hát ez nagyon vicces mert egy hete nem írtam. Egyszerűen nem volt semmi kedvem, meg olyan egetrengető nagy dolgok se történtek. Persze voltak dolgok amiket amúgy leírtam volna csak nem tudom, írtó lusta voltam, de jövőhéttől próbálok megint aktív lenni, mert ilyenkor úgy haragszom magamra, hogy nem tudok napi egy órát arra szánni, hogy leírjam a rühes napom. Mikor írtó szar kedvem van visszaolvasok pár bejegyzést és olyan jó a Boldival történő dolgokat visszaolvasni, és rögtön jobb lesz tőlük a kedvem. Akár csak annyi, hogy "köszöntünk Boldival" írtó sokat jelenthet néha, úgyhogy tényleg odateszem magam mostantól. Na. Elhatározás megvan. Mellesleg a jövőhét szerda az nálam egy ünnepnap, mióta megtudtam hogy mikor leszek portás azóta tervezgetem és szövögetem a dolgokat. Már számolom vissza az órákat (!), és aaaaaaaa. Nagyon nagyon szeretném hogy jól süljön el. De amúgy nem tudom mi. Csak amikor Boldi volt portás olyan fantasztikus dolog történt, hogy valamiért úgy gondolom majd most is lesz valami jó, amikor én leszek portás. Pedig valószínűleg nem lesz semmi, de na, akkor is várom. Plusz órákra se kell bemennem úgyhogy már megéri. Szóval kérem a fentieket hogy valamilyen úton módon csinálják úgy a dolgokat hogy az jó legyen xD 

Hogy mi történt az elmúlt 1 hétben és 1 napban amíg nem írtam? 

 

Klauval és Lucával: Hát ez egy elég rövid sztori lesz, ugyanis az égvilágon semmi. Az 1 hét alatt istenemre mondom, 5 szónál többet nem igazán váltottunk... Azok is leginkább köszönések voltak.. Egyszer sem mentem oda hozzájuk, ők se hozzám. Bár ma többet beszéltünk matek előtt mint egész héten. A lényeg hogy a 14-esbe lett volna matekunk, de szóltak hogy teremcsere lesz és a 27-esbe leszünk. Klauék erről nem tudtak mert nem a 14-es előtt voltak hanem a suttogóba beszélgettek (csak tippeltem hogy ott vannak, és igazam volt), ezért gondoltam jó fej leszek. Odamentem hozzájuk és elmondtam a dolgokat, mire Luca flegmán nézett Klau meg mosolyogva mondta, hogy "dejóó, köszi szépen hogy szóltál". Amúgy Luca olyan, hogy tényleg kimutatja ha valakivel baja van (mindenkivel), bunkó, lekezelő, figyelmen kívül hagyja az embert, míg Klau mosolyog, köszön, stb. Hát nem tudom melyik az őszintébb. Most ráírtam Klaura nagyon hosszú idő után, de csak elküldtem neki egy linket miszerint az egyik kilencedikes kivel jött össze, és most arról beszéltünk egy 10 percet. Viszonylag normálisan. Ezen a héten is rengetegen megkérdezték, hogy mi van a lányokkal, és én már annyira kimondhatatlanul utálok erre a kérdésre válaszolni, hogy múltkor Vivit szó szerint elküldtem a picsába a kérdéseivel együtt. Hát mi a ráknak kell naponta megkérdezni nem is értem. Mégcsak nem is úgy, hogy "mi van a lányokkal?" mert az még oké, talán. De a MÓDSZER ahogy kérdezi.. "Még mindig nem szólnak hozzád?" Fúú ilyenkor úgy felmegy bennem a pumpa.. és nem csak ő, MINDENKI így jön oda, ugyanezzel a kérdéssel, mintha összebeszéltek volna, nekem meg már a gyomrom felfordul ha látom hogy valaki közeledik felém, mert 80% hogy ezt kérdezi. Ez olyan lekezelő kérdés, vagy nem is tudom, mintha én lennék az áldozat és mintha ŐK nem szólnának hozzám, holott én SEM szólok hozzájuk. Az elején oké, tényleg nem szóltak hozzám és áldozatnak is éreztem magam, de mostmár egyáltalán nem arról van szó hogy ők nem szólnak hozzám meg kiközösítenek, most már engem sem érdekel és nem is keresem a társaságukat. A hét valamelyik napján tisztán emlékszem, még csak rájuk se néztem annyira undorom volt tőlük. A másik nap meg teljesen melankóliába voltam esve mert hiányoztak a barátnőim. Két oldala van ennek a dolognak. Van egy rossz meg egy jó oldala. A jó oldal az, hogy nem függök tőlük, az égvilágon bármit csinálhatok szünetekbe, míg eddig minden szünetem be volt táblázva (most wc, most ebédlő, most suttogó, most álljunk az asztalokhoz, most menjünk Boldi után, most menjünk Johnny után, keressük meg a c-seket) most meg azt csinálok amit akarok, oda megyek ahova akarok, ha akarok leülök a folyosóra, ha akarok kimegyek az udvarra, elmehetek kíséret nélkül a mosdóba, büfébe, bárhova. BÁRKIVEL beszélgethetek. Míg velük voltam egész nap csak velük beszéltem (meg max Boldi/Viktor/Roli, de velük is inkább a buszon), ha meg esetleg szóba álltam órán a padtársammal, a következő szünetbe le lettem hurrogva, hogy mégis miért beszélek vele. Most meg? Úristen! Hát azzal beszélek akivel csak akarok. Olyan társaságokba kerültem a hét folyamán hogy néha csak lestem. 2 év alatt egyszer sem volt olyan, hogy Réka, Csenge, Dóri stb társaságába lettem volna és velük dumáltam volna. Soha. Csengével pl. 20 mondatnál többet 2 év alatt nem beszéltünk. Most meg számtalanszor előfordul. Tegnap végigbeszéltük a 20 perces szünetet és tök jó volt. A rossz oldala pedig az, hogy habár most több haverom van, vagy bármi is legyen ez (?), egyiknek sem tudom kiönteni a lelkem. Nem tudok egyikkel se Boldiról beszélni, vagy Máté lábairól, csak ilyen normális dolgokról, mint pl. ma Csengével arról beszélgettünk vagy negyed órát, hogy miért félünk az óceánoktól. De el sem tudom képzelni hogy én Csengének elkezdjem mesélni a Boldis dolgaimat. És egy ilyen embersincs az életemben akinek ezekről mesélheték, aki segítene, akivel megoszthatnám a jó pillantaimat vagy a rosszakat akár... Emellett az is rossz, hogy nagyon hosszú ideje nem volt olyan, hogy hasfájásig nevetek, amíg rosszul nem vagyok. Lehet hogy ez apróságnak tűnik de nekem talán ez az egyik legnagyobb dolog ami hiányzik. Úristen, mennyit röhögtünk mindig. Mindenen. Írtó idegesítőek lehettünk de olyan jó volt. Emlékszem idén október környékén kint voltunk az udvaron, amikor Klau elkezdett hablatyolni ilyen hülyeségeket más nyelven (amit ő talált ki), és annyira vicces volt hogy szó szerint az egész szünetet hangtalanul, csapkodva töltöttük. Luca leguggolt és úgy röhögött, Klau körbe-körbe mászkált, én meg összegörnyedve, a hasamat fogva nevettem és komolyan azt hittem hogy megfogok halni a röhögéstől. Istenem de hiányoznak az ilyen pillanatok. Komolyan mindjárt sírok. A jó dolgok eltörpülnek ezek mellett, annyira hiányoznak hogy elmondani nem tudom habár ezt soha senkinek nem mondanám el. Mindenkinek azt mondom hogy nem érdekelnek, és néha tényleg nem, meg sokszor úgy érzem hogy jó így nekem, de valójában legbelül annyira rossz és úgy fáj, hogy ez lett, mert annyira nagyon szeretem őket és borzasztóan szar tudni hogy már sose lesz ilyen. Sose lesznek ilyen nagy röhögéseink, sose fogunk együtt sírni... Emlékszem mikor mentünk Ausztriába a sulival, már hajnali x óra lehett és Grétiről meg Boldiról beszéltünk, és olyan szar kedvem lett hogy elkezdtem sírni, ők meg velem együtt sírtak és ölelgettek. Vagy amikor úgy volt hogy kiköltözünk németbe, ott sírtunk hárman és éreztem hogy szeretnék és törődnek velem. Akárhányszor Luca rámnéz azzal a bunkó tekintetével olyan rossz. Mert emlékszem mennyit röhögtünk együtt és mennyi mindent megosztottunk egymással. Klaut meg ovi óta ismerem és fáj hogy Luca miatt, akit 1 éve ismer így semmibe vesz engem. Na mindegy. Semmi sem tart örökké. Vagy mi. 

Nem terveztem amúgy ezt a kifakadást.. Csak kijött belőlem. Mi lesz a Boldis rész alatt te jóságos isten...

Máté (igen, direkt hagyom utoljára Boldit): Hát vele aztán végképp de semmi nem volt. XD De tényleg. Most ide XD-t írtam pedig ez nem vicces. Egész héten 1x köszöntünk egymásnak. Ja, de az nem is ezen a héten volt, hanem múlthéten. Oké, nos, hát akkor korrigálom magam: egész héten egy árva szót sem váltottunk. Na nem mintha máskor olyan jól eldumcsiznánk, de legalább köszönünk minden nap. Általában. Most meg az se. Igazából látni se nagyon láttam bevallom. Mióta Klauékkal nem követjük a c-seket mindenhova, vagy nem megyünk minden szünetbe a büfébe/udvarra/bárhova, szóval sétálgatunk, azóta nagyon ritkán futunk össze, mert én egyedül minek menjek ki az udvarra, vagy minek járjam a folyosókat mint egy hülye, egy folyosón meg kb. sosem vagyunk. Ma viszont amikor ott álltam a szekrényem előtt és tanultam a verset a szöveggyűjteményemből, akkor jöttek fel a c-sek. Na én nem viccelek, de tényleg egy negyedmásodperc alatt felismertem Máté lábait. Még fel se ért a lépcsőről de már akkor rámnézett, és vagy 10 másodpercig egymás szemébe bámultunk. Én álltam ott a szöveggyűjteményt szorongatva, ő meg sétálás közbe nézett. Annyira néztük egymást hogy felakart menni a harmadikra, amikor szólt az egyik osztálytársa hogy a másodikon vannak. Nagyon komoly volt ez a bámulgatás, én mondom. Amúgy egy olyan fura, Mátéval 10 másodpercig egymás szemébe nézünk?? Világszenzáció!!! Boldival meg ez folyamatoan előfordul és mégse említem mert olyan természetessé vált. 

Na mindegy. Máté nem izgat annyira. Oké, tudom, akkor minek írok róla minden egyes bejegyzésben. Persze hogy érdekel. Hát olyan jól néz ki. Az a farmering ami ma is rajta volt, hát én azt hittem utánarohanok és letépem róla. De kb ennyi. Szóval az ilyen furcsa szexuális dolgokon sok mindent nem vált ki belőlem, most is 1 hétig nem volt köztünk kb. semmi kontakt és nincs rossz kedvem, nem vagyok miatta szomorú meg semmi. 

Amúgy már ebédes se vagyok, úgyhogy már ott se látom. 

Boldi: Rájöttem, hogy a múlthét (amit végigblogoltam) az volt a kapcsolatunk egyik legjobb hete. Minden egyes nap beszéltünk, egymás mellett ültünk, egyszerűen annyira jó volt. Ehhez képest a mostani hét nem volt valami jó. Se kedden, se szerdán, se pénteken nem foglalta nekem a helyet reggel. Egyszer sem jött oda szünetekbe, csak ha odahívtam vagy én mentem oda. Boltba se mentünk. Ja, most jut eszembe, hétfőn a 20 percesbe odajött magától, és az mondjuk nagyon jó volt. Kb. ennyi. 

Ma reggel se foglalta ugye, de már kezdek hozzászokni. Pont arra gondoltam a reggel, hogy jövőhéten tuti nem fogok bejönni egyszerse, mikor úgyse foglalja. Hát mi a ráknak? Csak miatta járok be, hogy reggel beszélhessünk, feláldozok miatta 50 perc alvást (!!!), és így teljesen felesleges. 

Hazafele foglaltam neki a helyet, és ez volt az első ezen a héten hogy egymás mellett ülnük. Múlthéten azt hiszem ötször volt ilyen ha jól számolom. Megkért, hogy had üljön ő kívül (?), mire elkezdtem szivatni, hogy "tudod Boldi, nekem amúgy nem kötelességem foglalni neked a helyet", mire mondta, hogy "nekem sem az" én meg "örülök hogy ezt így megbeszéljük" mire ő "igen én is, nem is értem miért vagyok itt" én meg "én sem, azt se értem miért szólok hozzád" ő pedig "igazad van, megyek is", majd elkezdtünk röhögni. 

Sajnos leszakadt a kulcsos kulcstartóm a kulcstartómról (lol) és amikor meséltem neki tök aranyos volt a reakciója, elkezdett mosolyogni amikor mondtam, hogy majdnem sírtam, meg hogy valszeg azért szakadt le mert csak behajítom mindig a táskába xD Erre előszedte a zsebéből (!) az ő kulcstartóját amire rávolt rakva a kulcsalakú kulcstartó, amit tőlem kapott. Hát majdnem bekönnyeztem a boldogságtól. Ott van mindig nála, és akárhányszor előveszi én jutok eszébe és úristen, ha ebbe belegondolok olyan jó. Meg hétfőn mondtam neki, hogy "nem Boldi, nem most szerdán leszek portás, hanem jövőhéten", megelőzve a kérdését, mire mondta, hogy "basszus, tényleg? pedig pont tegnap gondoltam rád, hogy biztos most leszel portás". Na álljunk csak meg egy kicsit és gondolkozzuk el azon, hogy Boldi ilyeneken agyal szabadidejébe. Vagy hogy egyáltalán eszébe jutok héba-hóba. Oké. Mehetünk tovább. 

Megmutattam neki a képeket Buksiról amiket csináltam. Vagyis pontosítok. Elővettem a telóm és kerestem a képeket, mire megkérdezte, hogy mit csinálok.

B: Mit csinálsz?

É: Képet akarok mutatni, habár azt mondtad hogy téged nem érdekelnek a képeim.

B: Hát nem is.

É: Akkor jó.

Jaj de szeretem hogy nem ilyen karótnyelt, hanem lehet vele poénkodni. De tényleg. Meg hogy érti a poént. Azért az is lényeges. Mondjuk nem mindig érti, olyankor várom hogy röhögjön ő meg csak néz, hogy mi bajom van. Amúgy megdicsérte hogy milyen szép képeket csinálok, mire teljesen zavarba jöttem és olyanokat hadováltam, hogy "mi?? hogy én?? jaj hát köszi! én??? komolyan? köszike!!" Még mindig meglep ha Bolditól kapok egy dícséretet, az ilyeneket komolyan kell venni..

Mikor készülődtem a leszálláshoz

É: Kiengedsz lécci?

B: Muszáj? *szomorú fej*

É: Hát aha

*már állok, de nem fér be tőlem*

B: Engedj már be.

É: Várjál már, hát nem tudok arrébb menni.

*bepréseli magát, Dávid a kezébe nyomja a táskáját, hogy tegye Boldi az én helyemre, mire Boldi ahelyett hogy letenné, felém nyújtja*

B: Tessék, vidd magaddal!!

É: Dehogy viszem, hagyjál már.

B: Na, vidd már!

É: Nem kell Dávid táskája, köszi.

B: De viheted nyugodtan, itt van.

É: NEM KELL BASSZAMEG. Szia, jóhétvégét! *leszállok*

B: DE VIGYED MÁR! Szia! 

Tesóm megint elémjött vagyis ez egy álca, valójában azért jön, hogy az ablakból lássa Boldit xD Mindig az az első reakciója, hogy milyen nagy szája van. Na az már biztos. 

ÉÉs ennyi volt a buszozás. Egész hétre. Jó volt amúgy belül ülni. Jézusom, jövőhét ilyenkor nem lesz suli, fúúú de rossz lesz. 

Amúgy a suliba is beszéltünk. Ott álltam a lépcső tetején irodalom előtt és tanultam a verset, amikor jöttek a d-sek tesiről. Boldival egymásra mosolyogtunk, köszöntük, aztán láttam hogy jön oda, ezért utánaüvöltöttem férfihanggal, hogy BOLDI mire odajött, és közölte, hogy "tanulnom kell a föcit", mire mondtam, hogy "nem érdekel a föci, had mondjam fel a verset". Felmondtam Csokonaitól a Tartózkodó Kérelmet, és 1 napja azt játsszom el a fejembe, hogy miközbe mondom a verset, Boldival egymás szemébe nézünk és a végén, amikor azt mondom, hogy ".. Ezer amróziacsókkal fizetek csókjaidért", akkor hirtelen felémhajol és megcsókol. Na hát nem hogy csók, de még szemkontaktus se volt, mert egyrészt vagy 3x elrontottam a verset mert úgy izgultam, másrészt meg a szöveget leste és nem engem. Romantikus volt. De megdicsért, hogy ügyes vagyok. Úgyhogy ja. A vers után odajött egy tanár és lekapta Boldi fejéről a piros vans sapkát, mire Boldi elkezdett káromkodni és majdnem sírni (!). Megkérdezte, hogy lemegyek-e vele visszakérni, mire rávágtam, hogy PERSZE. A lépcső másik részébe Klau, Luca meg Ervin voltak, akik mindhárman szúrós szemmel figyelték, hogy mégis hova mehetünk Boldival. Amúgy Ervin is bekaphatja, tuti valami baja van. Egész nap nem szólt hozzám meg bunkó volt, máskor mosolyog meg odajön. Biztos a lányok mondtak valamit. Vagy zavarta hogy nem mentem odahozzá és Boldival voltam. Na mindegy. Boldival megkerestük a tanárt, és bocsánatot kért. Olyan elbűvölően aranyos volt, hogy az kész. Nem csak én, még a tanár is szét volt csúszva attól az aranyos kis pofitól, hát é nem hiszem el. Mint egy elsős, aki valami rosszat csinált, elkezdi hogy "Szeretnék elnézést kérni amiért rajtam volt a sapka, többet nem fordul elő" stb... Én meg azt hittem hogy majd annyit mond, hogy "visszakérhetem a sapkám?" Erre ilyen jólnevelt meg kedves volt plusz az az állás neki, meg a bűnbánó kiskutya szemei, oké, megyek kiásom a sírom, sziasztok. Esküszöm még a tanár is mosolyogva nézte. Meg én is. Szó szerint úgy néztem rá ahogy egy pár hónapos kiskutyára szokás. Amúgy nem kapta vissza mert nem tudott válaszolni egy kérdésre, úgyhogy visszafele végig káromkodott. Pont jól jött ki amúgy, mert amíg sétáltunk a lépcsőn végig röhögtünk és Ervinék felénk fordulva lestek. Hát lessenek csak. Most mit kezdjek velük. Ervinnel is hétfőn beszélek, mert nem hiszem el hogy mindig van valami baja. 

Amúgy lehet hogy ez nem olyan fontos de Péter mostanába elég normálisan köszön úgyhogy úgy döntöttem elhagyom a neve előtt lévő kiérdemelt "Pletykás" megnevezést. A változtatás jogát fenntartom.

Dáviddal azonban nagyon megromlott a kapcsolatunk, kb. egy szót se beszélünk már max köszönünk és azt is hüvösen... Nekem valahogy mindig az a benyomásom hogyha Boldi egyik osztálytársa furán viselkedik velem, hogy biztos nem kedvelnek mert rávagyok tapadva Boldira folyton stb... Ilyen pl. Dávid, Péter, Ervin. Náluk változó a dolog. Vannak a normálisak, akik folyton kedvesen köszönnek bármi is legyen a véleményük, pl: Martin, Pisti, Gergő, Máté. Habár Pisti nem éppen tartozik Boldi baráti körébe de mindegy. Pisti amúgy egy általános iskola 4. osztályába járó fiúnak néz ki és mindenki halálra cikizi. Én viszont nagyon jóba vagyok vele és mindig integetve köszön. 20 méterről. Boldi meg folyton kiröhögi.

Na mindegy. Úgy érzem ez az egész bejegyzés egy ilyen nagy összevisszaság, de nehéz bepótolni 1 hetet. Majd jövőhéten írok gyakrabban. Kéne valami motiváció.

Ja, amúgy nagyon nagyon szeretném a blogot priváttá állítani de ez még nincs eldöntve. Kb. 1 hónapja filózok ezen hogy nem lenne rossz ötlet, jelenleg gyűjtöm a pro és contra érveket úgyhogy majd meglátjuk mi lesz, de most nagyon rávagyok állva erre a "priváttá állítom a blogom" dologra. Majd meglátjuk. 

XXX