Most értünk haza pár perce az Aquaworld-ből. Vagyis az Aquaparkból. Történt egy kis kavarodás ami azt illeti. 

Elősször is: ma majdnem meghaltam. Tudom sokszor írom a bejegyzéseimben: éreztem hogy megfogok halni stb. És ez Boldi esetében valóban így van mert rengetegszer úgy érzem hogy szívrohamot kapok miatta. Vagy mikor meglátom Máté lábait akkor is úgy érzem hogy kimúlok. De most szó szerint majdnem meghaltam.

Kezdjük az elején. Ugye megírtam hajnalba a blogot majd megnéztem még egy (pár) Szökés részt. Miért? Mert nem vagyok normális. Tudtam hogy 9-kor kelnem kell, erre lefekszek aludni 5-kor!!! És még míg elaludtam... Nagyjából 5 perc múlva (ami valójában kb. 3 és fél óra volt) anyum ébresztett én meg olyan voltam mint egy zombi. Amúgy évközbe ugye 5-kor szoktam kelni, most meg olyankor mentem aludni. Áhh, de fognak hiányozni ezek a nyári éjszakák. Olyan jól elvagyok. 

Elindultunk nagy nehezen, aztán kiderült a kocsiba, hogy két teljesen külöböző helyről beszéltünk egész végig... Anyum palija az Aquaparkról magyarázott én meg az Aquaworldről, anyum meg a kettőt ugyanannak nézte. Szóval választani kellett hogy hova menjünk. Én az Aquaworldbe akartam természetesen mert arról néztem az utóbbi napokban videókat meg képeket és már nagyon vártam, de anyum palija vagy negyed órán keresztül magyarázott arról, hogy az nagyon drága, és nem olyan nagy mint a Park, és nem is olyan jó satöbbi, úgyhogy ráhagytam. Így hát mentünk az Aquaparkba. (Ami egyébként ugyanannyiba került, de mindegy.)

Az egész utat síri csöndbe töltöttük ugyanis elromlott a rádió. Anyumnak szoktak lenni a kocsiba ilyen mulatós zenéi, esküszöm még rá is kérdeztem hogy beteszi-e azokat, de nem voltak a nála. Úgyhogy aludtam egész úton. Mikor megálltunk egy parkolóba pihenni (?) ott röhögtek rajtam hogy végig nyitva volt a szám és folyt a nyálam... Hát fantasztikus. Mindig ez van. Mikor tavaly nyáron apummal meg tesómmal mentünk Németbe nyaralni akkor is folyton arra ébredtem a kocsiba hogy azon röhögnek hogy nyitva van a szám és folyik a nyálam. Sőt, mikor Ausztriába mentünk Klauval meg Lucával télen, akkor is Luca vállára nyáladzottam, meg folyton Luca csukta össze a szám (mert rá szóltam, hogy ha kinyitódna, csukja be.) 

Miután jól kiröhögték magukat és anyum palija mondott pár szar viccet, folytatódott tovább az utazásunk. Megint elaludtam aztán megérkeztünk. 

Akartam a képes blogomba csinálni képeket, de ez rohadtul nem jött össze. 2 szerencsétlen képet csináltam a vízesésről, és azok is tiszta homályosak lettek, szóval TÖK JÓ. Napközbe is akartam csinálni de mivel egy raklap szarral egyenlő a telefonom így lefagyott és egész nap nem tudtam feloldani. Még most se. Anyum erre azt mondta: "légy türelemmel", amivel az iPhone-ra célzott. Hát 3 és fél év szerintem eléggé sok türelemről árulkodik. Ha megkapom az új telefonomat esküszöm ezt kalapáccsal verem szét. Majd csinálok videót. 

A nap folyamán egy csomószor felüvöltöttem, hogy EZT LE KÉNE FÉNYKÉPEZNI, de nem tudtam. Meg amúgy se tudtam volna hogy, mert a vízbe nem tudtam volna bevinni a telóm. Egy csaj egy ezüst iPhone 5S-sel fényképezett a víz alatt, és arra gondoltam: jövőkép. Ez az én jövőképem.

Szerintem egész jól eltelt a nap. Én legalábbis élveztem. Ugye van vagy 100 csúszdája de én csak kettőn csúsztam le. Az egyiken majdnem meg is haltam, de a másik nagyon jó volt.

Ebédeltünk (én csirkemellet sültkrumplival, és a kiszolgáló srác olyan helyes volt, és összenéztünk meg összemosolyogtunk, na mindegy, az életbe nem látom többet), később ettünk hamburgert, csavart fagyit meg tesóm jégkását. Most, hogy tisztában vagytok azzal miket fogyasztottam ma, rátérnék a legizgisebb részhez.

Szóval. Anyám egész nap azt mondogatta, hogy "élvezzük ki, próbáljunk ki mindent". Aham. Hát rá se hallgatok többet.

Elősször is lecsúsztunk egy ilyen sima zöld csúszdán ami baromi jó volt, komolyan ma vagy 20x lecsúsztam rajta. Csak valamiért az utolsó 2 méternél megállok és nem sodor tovább a víz, szóval a landolások nem voltak valami izgik. 

Aztán az a fantasztikus ötlete támadt a családomnak, hogy csússzunk azon a barlangos csúszdán. Én már az előző csúszdánál is vonakodtam mert tényleg eléggé ijesztőnek tűnt meg minden, de végül nem bántam meg mert az tetszett is. De ennél éreztem hogy nem kéne lecsúsznom. Sorba álltunk, amikor is elbambultam és elkezdtem olvasni hogy konkrétan hol is csúszunk le. A nevét nem tudom már, de ki volt írva, hogy 3,5 méter mély a víz és a csúszda és a víz között 140 centiméter van. Rögtön pánikba estem és odafordultam a többiekhez, hogy én itt nem csúszok le, mert 3,5 méter mély a víz stb, mire ott izéltek, hogy naaa, gyere, de egyiknek sem esett le hogy mondjuk, nem is tudom, NEM TUDOK ÚSZNI. Ami meg a pláne: ŐK SEM TUDNAK ÚSZNI. Vagyis tesóm meg anyum palija tud, de anyum nem tudom mit győzködött mikor ő sem tud és egy liter vízbe meg tudna fulladni. Anyum palija elkezdett hülyeségeket beszélni, hogy nem is 3,5 méter mély a víz, hanem 140 centi (?), én meg ott mondogattam, hogy nem-nem, az a csúszda meg a víz közötti távolság stb. Aztán oldalra néztem és volt még egy csúszda, lenéztem és oda volt írva: 140 cm mély víz. Gondoltam akkor csúszok ott, ők meg csúsznak itt, aztán a vízbe talizunk. Nem esett le hogy ugyanabba a vízbe megyünk, szóval mindkettő ugyanakkora mélységű... Tesóm lecsúszott, mire a pasi aki ott állt megkérdezte anyumékat, hogy "ugye tud úszni?" mire anyum rávágta, hogy nem. Pedig tud, csak nem profin, de tud. Úgyhogy a pasi teljesen kétségbeesett és beakart ugrani érte (?) de aztán látta hogy kiúszott és nincs baja, szóval mindenki lenyugodott. Igazából innentől kezdve eléggé homályos a történet. Arra emlékszem nagyon, hogy tökre izgatott lettem mert nagyon tetszett a csúszda és már vártam hogy lecsússzak. A háttérbe anyum meg a palija üvöltözött, mert a palija mondta, hogy ne menjen anyum mert nem tud úszni, mire anyum mondta, hogy "majd feldob a víz ne aggódjál", de aztán nem tudtam meg hogy anyum elindult-e vagy sem, mert szólt a pasi, hogy mehetek. Elkezdtem csúszni és annyira jól éreztem magam, de tényleg. Tök jó volt a csúszda, dobált össze-vissza én meg ott röhögtem meg üvöltöttem, hogy "yeeeeeee". Nem volt valami hosszú a csúszda, de a felénél felnéztem és tesóm kétségbeesett arcát láttam ahogy mászik ki a vízből, üvölt torka szakadtából, nem is nekem, csak úgy a semmibe nézve, hogy "NAGYON MÉLY A VÍZ, NAGYON NAGYON MÉLY, NE GYERTEK BE". Hát itt lehorvadt a vigyor az arcomról és nagyon megijedtem, mert akkor esett le, hogy a 155 centimmel el fogok tűnni a 3,5 méter mély vízbe. Az érkezést azért eléggé élveztem. Ahogy belecsobbantam, tényleg jó volt. Egy ideig. Aztán nem tudtam feljönni a vízből. Nem is tudom mennyi ideig kapálóztam a víz alatt, talán 2-3 percig. Ennyi idő alatt rengeteg dolog átfutott az agyamon, mint például:

- Tessék, itt fogok meghalni

- Az utolsó szavam az volt, hogy "yeeee"

- Nem fogom megtudni, hogy ki a PLL-be "A", ami ugye most kedden derül ki

- Valamilyen oknál fogva eszembejutott egy Odaát rész, ahol egy kislány fuldoklik a medencébe mert a szellem barátnője belelökte és Sam megmenti

- Úgy fogok meghalni hogy Boldinak el se mondtam hogy szeretem

- Szóval ilyen érzés a halál

- Miért is ugrottam be konkrétan?

Végig nyitva volt a szemem és a szám, és láttam a víz felszínén a világosságot és annyira közel volt, de nem tudtam elérni, csak ott kapálóztam és üvöltöttem a víz alatt, nem is tudom mit, talán azt hogy segítség. Néha felbukkant a fél arcom olyankor vettem egy mély levegőt és körül néztem, de ez mindig csak pár másodperc volt. Láttam tesómat ahogy ijedve néz felém, láttam anyumat aki kapálózik a vízbe, és láttam az úszómester csajt. Jesszusom, nagyon rossz érzés volt. Tényleg nagyon rossz. Nagyon közel álltam ma ahhoz hogy meghaljak és ez rohadt ijesztő. Ahogy ott kapálóztam a vízbe és éreztem hogy süllyedek és hogy senki nem fog megmenteni mert észre se veszik hogy fuldoklok, mire meg észreveszik én már rég meghaltam. Mivel nem állt tervemben meghalni, gondoltam valahogy felhívom az úszómester figyelmét, aki tőlem két méterre volt de még csak észre se vette hogy fuldoklok. A víz szélétől 1 méterre lehettem körülbelül mikor beestem és tényleg csak annak köszönhetem hogy nem süllyedtem le, hogy kapálóztam mint egy őrült. Néha felbukkant a fejem és olyankor kétségbeesetten néztem a csajra, aki csak nézett majd megkérdezte, hogy "segítsek?" halál nyudodt hangon, mire úgy felment bennem a pumpa, ott, a halál szélén. NEM BASSZUS, ITT FULDOKLOK, TÖK JÓL VAGYOK, NE AGGÓDJ. Aztán kinyújtotta a kezét én meg megfogtam és kihúzott a víz szélére, én meg csak fogtam a szélét és kapkodtam a levegőt, próbáltam megnyugodni. Körbenéztem és mindenki engem nézett, még a csúszda tetején lévő emberek is, és az jutott eszembe: biztos arra gondolnak: mi a francért csúszott le, ha nem is tud úszni. Hát ez egy nagyon jó kérdés. A csaj is megkérdezte: tudsz úszni? Mire én: nem. Mire ő: akkor hanyagold ezt a csúszdát. Én meg: mindenképp.

A csaj megkérdezte hogy kihúzzon-e, mire én mondtam, hogy ne, hagyjon kicsit pihenni. Aztán odajött anyum meg Kriszta de még csak meg se kérdezték hogy jól vagyok-e, nem tudom hogy leesett-e nekik a dolog hogy majdnem meghaltam.. Olyan furák voltak utána is, teljesen poénra vették. Anyummal is amúgy ugyan ez történt csak ő kitudott valahogy úszni a szélére én meg nem. És nekem ez egy nagy dolog volt mert még sosem álltam ennyire közel a halálhoz és ők meg teljesen elpoénkodták. Nem is vették komolyan. Nem tudom miért, lehet nem látták hogy tényleg ott vergődtem a vízbe és konkrétan küzdöttem az életemért, de ez nagyon fura hogy nekik ez semmit sem jelent. 

Na mindegy, utána kicsit bamba voltam és átgondoltam pár dolgot, mint például: ez megtanított arra, hogy most már muszáj lesz Boldinak elmondani ha akarom ha nem, mert egyszer kitudja, talán tényleg megfulladok, vagy rám szakad valami vagy ilyenek, és akkor talán nem lesz második esélyem. 

A nap további része jó volt, megtanultam úszni (nagyjából), meg medencéről medencére járkáltunk. 

Hazafele annyira álmos voltam és kába, hogy amint beültünk a kocsiba el is aludtam. Szóltam anyumnak hogy ébresszen fel ha Boldi városába vagyunk, de mikor ezt mondtam már félig aludtam. Megkérdezte hogy miért, mire félig alva azt válaszoltam: hát csak.. tudod.. úgy. 

Csomószor megébredtem arra hogy azon röhögnek hogy folyik a nyálam, pl. egyszer anyum palija hátraszólt tesómnak, hogy "töröld le Szandra nyálát, ha-ha". Ha-ha, de vicc. Ha-ha. 

Aztán anyum felébresztett hogy megérkeztünk a városba úgyhogy hirtelen teljesen éber lettem, mert tudtam hogy elfogunk hajtani a BMX pálya mellett, és mivel olyan fél 8 lehetett, gondoltam hátha kint lesz. Mit ad a sors? Megálltunk pont a pályával szemben egy dohányboltnál, úgyhogy tesómmal átszaladtam az úton, és konkrétan mint egy hülye álltam a BMX pályától 5 méterre és guggolva lestem hogy ott van-e. Nem volt. Legalábbis én nem láttam. Utána a hátralevő úton nagyon szomorú voltam mert tényleg azt hittem hogy látni fogom és úgy izgultam, mert tényleg írhatok bármit vagy mondhatok bármit, akkor is szeretném látni és szeretnék beszélni vele, és ha csak 5 méterről láttam volna már az is elég lett volna. De mit is vártam?

Na mindegy. Lényegében jó nap volt. 

Ugye tegnap azt írta István, hogy ma ír. 10 óra lesz és még nem írt, és tuti hogy már alszik, szóval ja, köszönöm szépen ismét. ÁÁÁ.