Csütörtökön írtam utoljára, és az nem is volt olyan rég. Ettől függetlenül azóta nagyon sok minden megváltozott..

Igazából írni akartam róla, de valahogy mégse. Most se a történtekről akarok írni, mert egyszerűen nem akarok. Vagyis akarok, de nem tudom. Ennek így most semmi értelme, de mindegy. Boldival nincs baj, vele minden oké, habár a dolog vele kapcsolatos. Ettől függetlenül az a bizonyos dolog csak még közelebb hozott minket egymáshoz szerintem, és rájöttem hogy bármekkora szarba is kerülhetek vagy kerülhetünk, mi tényleg számíthatunk egymásra. Felnőttek módjára oldottuk meg a problémát mindenféle segítség nélkül, mondjuk Dávid elég sokat segített, de rajta kívül senki, és ő is csak a fuvarozásba. A többit Boldival ketten oldottuk meg, nem pánikoltunk, nem kaptunk sokkot (habár ő egy kicsit igen), hanem megoldottuk a dolgot. Remélhetőleg. Legalábbis minden tőlünk telhetőt megtettünk a dolog érdekében. Én már csak imádkozni tudok hogy ne legyen baj.

Ennyit a dologról. Természetesen engem is megviselt meg meghatott a dolog, és én is ideges vagyok miatta, de Boldi még nálam is jobban. Ma úgy köszöntött a suliba, hogy a sok idegeskedéstől meg stressztől már fáj a hasa (?), úgyhogy ott simogattam neki egész nap. Az elmúlt pár napba olyan aranyos dolgokat mondott, hogy az elképesztő. De tényleg. Mikor a gyógyszertár után ott ültünk a kastélykertbe és elmondta hogy ő mennyire boldog velem és hogy velem minden jó, még ez a rossz dolog is jó, és hogy csak én tudom megnyugtatni és hogy én vagyok a mindene meg ilyenek. Hol mertem volna én arra gondolni hogy Boldi valaha nekem ilyeneket fog mondani.. Hát sehol. Én komolyan mondom nektek, hogy habár még 3 hónapja se vagyunk együtt, olyan, mintha már évek óta együtt lennénk. Egyszerűen a mindenem ez az ember... Nem tudom most miért nyáladzok itt róla, de olyan régen tettem. (Előző bejegyzés) Ma hazafele pont ezen agyaltam, meg mondjuk úgy egész nap, hogy MENNYIRE szeretem mindenét. Egyszerűen mindenét. Jézusom, ugyanezeket írtam le az előzőekbe is, de mindegy. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Imádom puszilgatni, ölelgetni, és egyszerűen egész nap csókolnám mert annyira finom kis puha szája van, és én komolyan eltudnám sírni magam emiatt. Mint amikor itt a múltkor. Hát az örökre megmarad. Hajnali nem tudom hány óra volt, itt égtek még a karácsony fényeim, ő meg feküdt az ágyamba, én mellette térdepeltem és csak beszélgettünk, aztán valamiért elhallgattunk, asszem elaludt (?) vagy nemtom, de csak néztem, aztán annyira néztem, hogy elsírtam magam. Túl sok érzelem tört úrrá rajtam, egyszerűen annyir elkapott a szeretet hogy csak sírni tudtam, mert máshogy nem tudtam kiadni magamból, hogy mennyire szeretem. Ő meg azt se tudta mi a fasz bajom lett hogy hirtelen elkezdtem bőgni. Mert nem csak szipogtam halkan, hanem így csecsemő módjára elkezdtem bömbölni, de vagy negyed órán keresztül sírtam úgy, ő meg csak ölelt meg vígasztalt, én mge csak azt hajtogattam egyfolytába, hogy mennyire szeretem. 

Na mindegy. Akkor áttérek a mai napra. Ahhoz képest hogy most itt taglaltam hogy mennyire szeretem, tegnap tökre felidegesített, így ma úgy döntöttem reggel, hogy nem megyek be már csak azért se nulladikra. Ezzel a hisztis, nyafogós, hirtelenharagú énemmel kéne kezdenem valamit, aztán teljes boldogság lesz. Én tényleg nem tudom mit tehetnék ezellen, de egyszerűen nem tudom visszafogni magam. Na mindegy. 

Egész napomat az éhség jellemezte. Habár ettem kakaós győri édest, nem volt elég. Ugyanis tegnap anyum csinált izét. Mi az. Zakuszka. Vagy mi. Hát gőzöm nincs mi az, de kurva finom. És esküszöm nektek hogy egész nap azon agyaltam, hogy de megenném. Már rendesen elképzeltem magam ahogy belépek a házba, majd a konyhába, előveszem a kenyeret és megkenem vele, aztán beleharapok.. Rendesen éreztem ahogy összefut a nyál a számba. Boldinak minden egyes szünetbe ott hisztiztem, hogy enni akarok zakuszkát, de akkor még nem tudtam a nevét, se azt hogy mi az (mondjuk azt még most se), szóval Boldinak halvány lila gőze se volt arról, hogy én tulajdonképpen mit is akarok enni, mert csak azt hajtogattam, hogy "enni akarok olyan izét". 

Reggel Vivivel beálltunk a plázához hogy cigizzen. Azt hittem hogy egyet fog max, erre még kb. el se szívta az elsőt és már mondta is, hogy "egy még belefér". Te jó ég. Én meg ott próbáltam kikerülni a füstöt ilyen mátrix mozdulatokkal. Nem mintha láttam volna valaha a mátrixot, de asszem ott vannak ilyen nagy hajolgatások. Közbe a hétvégén történtekről beszéltünk, mert ő az egyetlen akinek így elmeséltem a dolgokat. Nem mintha ő lenne a világ legmegbízhatóbb vagy legkomolyabb embere, sőt, talán a lehető legszarabb embernek meséltem a dologról, de akkor ő tűnt a legjobb és egyetlen lehetőségnek.

Egyébként ma a lyukas nacimat vettem fel, mármint azt, amelyiknek mindkét térdénél van két lyuk. Nem tudom igazából hogy miért, mert esett egész nap szinte az eső és tök hideg volt, de mindegy. Reggel jó ötletnek tűnt. 

Miután Vivi elszívott egy fél doboz cigit, bementünk a suliba. Gyorsan átöltöztem tesire, aztán ennyi. Nem tudom miért írom ezt ilyen részletesen. Tesin leginkább Bettivel beszélgettem, ezenkívül kaptam egy kettest kötélmászásból. "Kötélmászás" Azért írtam most idézőjelbe, mert amit én leműveltem, az semmilyen szempontból nem nevezhető mászásnak, mert csak öt másodpercig lógtam a kötélről. Ezt viszont olyan komolyan vettem, hogy meghúztam a bal karomat, szóval könnyezve engedtem el a kötelet. Mikor tanárnő közölte velem, hogy kettes, Csabi hirtelen megszólalt, hogy "ez nem is volt 5 másodperc, csak 3". Tanárnő erre közölte vele, hogy "volt az 5 is", én meg közöltem vele, hogy "vegyen vissza" és "álljon le". Miután gyorsan átöltöztem, a nagy méregbe kiakartam kerülni Boldit és semmiképpen se akartam vele találkozni, erre miközbe elhaladtam a büfés asztalok mellett meghallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Hát nem is tudom, a méreg egy 0,01 másodperc alatt elszállt, és már azt se tudtam hirtelen hogy hol vagyok. Ilyen nagyon szomorúan közölte velem, hogy fáj a hasa a stressztől, mire mégjobban meglágyult a szivem és a továbbiakban ott simogattam a hasát meg puszilgattam össze-vissza mindenét. Aztán mentem matekra. Ahol kaptam egy plusszpontot, és ennyi volt a nagy matekóra. Illetve megint én fényképeztem le valamiért (????) a házit, szóval nekem kellett ma beraknom a facebookos Házi csoportba. De hogy ilyet se csinálok többet, az is biztos. Itthon Vivi írta a csoportba, hogy mikor rakom ki a képet? mire írtam, hogy mindjárt. Igazából rögtön kiraktam volna, csak a telómnak kell egy kis idő, míg betölti a dolgokat, szóval még 10 perc után se volt kint a kép. Ekkor VIvi rámírt privátba, hogy mikor rakom ki. Hát úgy felidegesített. Igen. Ennyi a történet. Ezért voltam ideges. Szerintem nekem valami mentális problémám van hogy minden kis apró dolog felidegesít annyira ,hogy már kb. remegek. Ezt orvosolni kéne valahogy úgy érzem. Hosszútávon ez nem jó. Hova fog ez fejlődni? Legközelebb mi lesz? Megütöm Boldit ha valami olyat mond ami nem tetszik? Vissza kéne vennem. Majd utánanézek a neten.

Töri előtt odamentem Boldihoz és a padon beszélgettünk meg ilyenek. Egész nap olyan kis szomorú volt, látszott rajta hogy ideges meg minden. Én is az vagyok tényleg, de nem tudom, annyira mégse. Mindent megtettünk a dolog érdekében, most hiába idegeskedjük halálra magunkat, attól nem lesz jobb. De olyan fos volt így látni. Ahogy azokkal a nagy barna boci szemeivel pislogva néz. Ááá. Meghalok. Itt halok meg ebben a pillanatban. Törin nem történt semmi, az eleje meg a közepe tök uncsi volt, aztán a vége fele elkezdett érdekelni a dolog úgyhogy figyeltem. Számviteli előtt Boldival voltam, és kb. az egész napi együttlétünket jellemzi az, hogy folyton a nyakába voltam bújva. Annyira jól nézett ma ki. Jó, amúgy is nagyon jól néz ki, de ma nagyon nagyon. Teljesen végem volt. Én már nem is tudom minek írom ezeket le. Tök unalmas lehet. De tényleg csak annyit kívánok mindenkinek hogy egyszer érezze azt egy ember iránt amit én érzek Boldi iránt. Mert annál jobb esküszöm nincs. 

Számvitelin tanárnő kiosztotta a dolgozatokat, nekem meg hármas lett. Az előző meg ötös. Yeeee! Javító tendenciát mutatok. Habár még egyiket se írta be. Órán amúgy Réka megkérdezte, hogy segítek-e neki az angolházijába, és persze, szivesen, ha mondjuk egy-két feladatról van szó. Erre elémtolta a könyvét meg a füzetét, hogy fordítsak le neki egy egy oldalas szöveget... Nyilván már nem mondhattam azt, hogy bocs mégse, szóval az elkövetkezendő 3 órában azt csináltam. Szünetekbe persze nem, mert azokba Boldival voltam. Mondjuk.. egyik szünet végén mikor elbúcsúztunk Boldival, még kb. el se ment Boldi Réka meg már jött, hogy "gyere fordítani" azért álljon már meg a menet. Ilyen se lesz többet. Azért az oké hogy 1-2 feladatot megcsinálok vagy SEGÍTEK, de az milyen már hogy lekell fordítanom egy egész oldalas szöveget? 

Nyelvtanon eluntam az életem meg angolt fordítottam az utolsó 3 percbe, szünetbe meg Boldival voltam. Ugyebár. Irodalom órán az éneklést próbáltuk a márc 15-ére, és hát valami förtelmesen hangzunk. Itt volt egy vicces történés, ugyanis én valami olyasmit hallottam, hogy a hittantanárnő férje fog majd gitározni nekünk az ünnepségen, nekünk meg majd arra kell énekelni. Na. És az eddigi próbákon egy olyan dalra próbáltunk, ami ugye rendes. Szóval értitek. Nem csak a háttérzene van hanem az éneklés is meg minden, csak a gitár helyett hegedű van. Ma meg már a gitáralapra énekeltünk, én meg azon agyaltam egész éneklés alatt, hogy hogyan tudta a hittantanárnő férje felvenni ilyen jó stúdióminőségbe a gitározását. Ezt a dal végén meg is kérdeztem Csengétől, amit az előttünk ülő Dóri is meghallott, és mindketten hatalmas nagy röhögésbe törtek ki és ott szakadtak a röhögéstől, hogy ez már hogy lenne a hittantanárnő férje, ezt a netről töltötték le, mármint a gitáralapot. Erre azt mondtam, hogy "ja" és megvontam a vállam. Óra végén aztán Dorka panaszkodott a gitárra, hogy "ez egy szar", mire ofő ott magyarázott, hogy most már nem mondhatjuk le, mert hogy mennyit dolgozott ezen a hittantanárnő férje hogy ilyen jól felvegyék a gitárt meg minden. Erre Csenge meg Dóri is ledöbbenve fordultak felém én meg büszkén felordítottam, hogy "MONDTAM!!! MEGMONDTAM!!!". 

Angolon egész aktív voltam, Rachael meg úgy döntött hogy inkább elül mellőlem. Hát igen. A nagy barátság. Boldinak ezután már nem volt több órája, de megvárt, szóval tök édes volt. Ehhez képest én basztam bejönni nulladikra. Istenem. Hát grat magamnak. Ezután volt még egy próbám, amit végigszenvedtem szöveg híján, aztán mentünk Boldival a suttogóba és vártuk a buszt. Ja, nem is írtam. Irodalom órán az éneklés után tanárnő mondta, hogy a pendrive-ján fent van a Jégvarázs: Partiláz, szóval megnéztük!!!!!!! Szerintem én voltam az egyetlen aki tudta a szöveget. Meg aki itthon, saját akaratából letöltötte és megnézte. Többször is. Hát én annyira boldog voltam.

A buszon Boldival nem sikerült egymás mellé ülnünk, szóval alig tudtunk beszélni valamit. Meg aztán itt is volt egy kis balhé, de ezek a minibalhék olyan szánalmasak, hogy gyorsan túltseszük magunkat rajtuk. A buszmegbe Vivivel dumáltam, aztán hazasétáltam és ettem rizseshúst, most meg megyek és eszek zakuszkát. Áhh nyami. Majd holnap jövök. Asszem. Nemtom. Valamikor jövök.

Ja, és tessék, hát nem tudom minek rakom ki, de annyit ígérgettem már. Nem kell nézni a zsíros hajam.



 

1

1