Tudjátok mit érzek most? (Azonkivül hogy egy sámlin guggolok és rohadtul kényelmetlen?) Félelmet. Mert nagyon félek. És ennek most semmi köze ahhoz, hogy a tegnapi horrorfilm miatt nem merek kimenni éjszakánként WC-re. Oké, poénokat félretéve. Tényleg félek. Kezdem az elején.
Viktor meg Laura elvileg jártak. Fájt, de hozzászoktam. Erre ma, szünetbe oda jön Laura, és közölte velünk, hogy szakitott Viktorral, mert Viktor folyton hanyagolta és nem is beszélt vele. Megkérdeztük, hogy miért? Erre tudjátok mit mondott? Idézem. "Szerintem még mindig téged szeret, Szandi. Folyton rólad beszélt. Mikor beteg voltál is, folyton kérdezte hogy jöttél-e már suliba, beteg vagy-e még, stb. Már rohadtul elegem van ebből." Na képzelhetitek mennyire próbáltam visszatartani a vigyort. Ránéztem Petrára és nem birtam tovább elmosolyodtam. Pedig  végig ilyen mérges fejet vágtam, meg ecseteltem hogy engem mennyire nem érdekel már. Minél többet hazudok, annál jobban megy. De nem hiszem hogy magára vette, elég nyitott az a tény, hogy szeretem..Bent a teremben már másképp néztem Viktorra, és ő rám mosolyogtt. Elkezdődött.  A boldogság után, matek órán elgondolkodtam a dolgokon. És akkor tudatosult bennem a dolog. Mosolyog rám? Szmájlikat ir? Rám ir Facebookon és Skypeon? Kezdődik, ismételten. Mindig igy kezdődik. És akkor... ott.. matek órán.. rájöttem, hogy félek. Félek a csalódástól. Félek a boldogságól. Mert ha egy kicsit engedek a boldogságnak, tuti fix hogy pár nap alatt véget ér és akkor jön a sirás meg a melankólikus zene. (Bár ha boldog vagyok, akkor is azt hallgatok, de ez már más tészta.) Szóval. Ha ebbe megint belemegyek, hogy flörtölünk, barátkozunk, ölelkezünk meg egyebek (ami egyébként borzasztó jó lenne), és elbiznám magam, elhinném akár egy pillanatra is, hogy boldog lehetek vele, akkor jönnek sorba a pofonok. Mindig ez van, könyörgöm, tiszta tapasztalt vagyok már ilyen szempontból. A tény a következő: Flörtöl valaki mással (általában Laurával, újabban Petrával), jár vele pár napig, aztán szakitanak. Én boldog leszek, ráirok, foglalkozok vele. Ő észrevesz, flörtöl velem (ölelésen túl még sosem jutottunk, de az is csak azért volt mert adtam neki ajándékot szülinapjára), elhiteti velem hogy akár lehet szerelem is.. Aztán pofára ejt, és közli, hogy nem hiszi hogy működne, stb. Én eltörök, bőgök és belülről meghalok. Ezt eddig kétszer (!!) játszotta el, és most komolyan arra készülök, hogy megint lejátszom ezt? De szeretem... és ha fájni is fog, talán megéri.. vagy nem? Ha rámir, mosolyog, beszélgetünk, akkor akar valamit. Ha nem, akkor Laura csak túlreagálta a dolgokat, és csupán annyira szeretné birtokolni Viktort ,hogy már mindent beleképzel a dologba. Majd csak lesz valahogy, tulajdonképpen ha 5 év múlva lenne ugyanez a felállás, akkor is belemennék. De komolyan megéri? Megéri hogy játsszon velem? Hogy aztán eltörjön? Tudja, és tudom hogy tudja, hogy én örökké itt leszek neki, és azt hiszem ez a baj. Lehet az lenne a legjobb, ha eljátszanám hogy nem érdekel, nem irok rá stb, és akkor rájön hogy én nem vagyok egy hülye tyúk, akihez bármikor odafordulhat ha játszani akar valakivel. (Pedig de. Haha.)
Majd lesz valahogy. Csak félek, hogy arra a sorsra jutok mint Laura. Csók, ölelés, járás, egy hét múlva meg szarik a fejemre és már nem is köszön. Tudom milyen szar érzés, és Laura ezt még csak elsőnek tapasztalta, én viszont már elég sokszor.
Egyébként ha Laura ennyire firtatta, hogy ő annyira de annyira beleszeretett, akkor miért szakitott vele? Azért, mert nem szólt hozzá, kerülte? Könyörgöm hülyelány, akkor menj oda és beszéld meg vele, van aki a fél kezét odaadná hogy a te helyedbe legyen. (Ha nem lenne elég egyértelmű: Én.)
Fellépett Skypera, és most várok. Várok mig ir. De tudjátok mi lesz most? 10 perc után rájövök hogy ő ugysem fog, tehát ráirok én. Beszélünk 30 percet, kisebb nagyobb megszakitásokkal, aztán elköszön és megy aludni. Én meg csupán attól boldog vagyok hogy beszéltünk egy kicsit.
Amugy szerintem alkotói válságba vagyok. Nincs ihletem, nem tudok fogalmazni, mostanság olvasni sincs kedvem csak sorozatokat bámulok. Már zenét se hallgatok, nincs életem.

Ráirjak? Hogyne. Ő úgysem fog.
- 3 perccel később -
Addig vártam, mig lelépett. Gyönyörű. Pff, megyek és elásom magam.