Tegnap miután elküldtem a bejegyzést, bejelöltem Danit. Ez volt kb. 6-7 órakor. Teljesen pánikba voltam esve hogy nem jelöl vissza, komolyan azt hittem hogy nem is fog és már bebeszéltem magamnak mindent. Aztán 10 órakor, mikor éppen egy videót néztem amit Brendon küldött (valami ritka gusztustalan volt, komolyan itt öklendeztem) amikor jött egy értesítésem. Dániel hivatalosan 22:04 perckor visszaigazolt! Hát én olyan boldog voltam. 

Ja, István. Hát pár perc írásos beszélgetés után nemes egyszerűséggel felhívott telefonon, és vagy 50 percen keresztül dumáltunk. Pontosítok, ő dumált, én hallgattam. Komolyan annyira leakartam néha rakni. Csak magáról tud beszélni. Aztán a vége fele kezdett izgi lenni a beszélgetés, és pont ekkor döntött úgy anyám, hogy bejön. Szóval míg István az érzéseit ecsetelte és a csókunkra emlékezett vissza, addig anyám direkt pakolászott és közbe nézett. István meg várta a választ, én meg csak: aha, aha. Mert hát hogy beszélhetnék vele ilyen dolgokról, mikor a fél család bent van a szobámba? Aztán megbeszéltünk egy találkozót szombatra, de én ma lefogom mondani. Én bele se gondoltam hogy mire mondok igent, csak úgy rávágtam. Aztán megbeszéltük hogy ma 1. óra után feljön hozzám, de az se jött össze mert én boltba mentem helyette. Egyszerűen nem akarok már Istvántól semmit. És ma meg is fogom írni neki. Vagy hívjon fel és akkor elmagyarázom neki. Most írtam Istvánnak, hogy "amúgy gondolkoztam". Hát tessék. Ez a hét a lezárások hete, ugyanis ma lezárom Istvánnal remélhetőleg VÉGLEG a dolgot, pénteken meg Boldival. Na erről majd később, így is a szívroham kerülget ha erre gondolok. Most szakítottam Istvánnal. Képletesen értem. Szegény. De nem szegény. 17 napig le se szart. Mindig ezt csinálja. Egy hónapig leszar kb. aztán meg mintha mi sem történt volna, talizni akar meg minden. Hát velem ne. Meg amúgy is, most mit húzzam az agyát? Sose fogom őt szeretni. Bármennyire is próbáltam nem tudom magam elképzelni vele. Ezt most meg is írtam neki és most tök nagy bűntudatom van. Úristen, ezt írta: "szerintem is jobb lesz így". Ennek emlékezetkiesése van, vagy mi? Csak mert tegnap ilyenkor azt ecsetelte a telóba, hogy ő többet akar tőlem. Na, mindegy. Hát ennyi volt Istvánnal. Kicsit azért megkönnyebbültem.

Ma miközbe vártuk Vivivel a városi buszt, hirtelen felémfordult és közölte velem, hogy lefeküdtek Norbival. Mármint nem az én Norbimmal, úr isten. A pasija-Norbival. Nem tudom ezt nekem miért kellett megtudnom, de oké. Láttam hogy várja a kérdéseimet, szóval feltettem pár kérdést meg ilyenek. Mondjuk tényleg kíváncsi voltam kicsit. Annyira beleélte magát hogy az csak na. Hadd ne fejtsem ki. A lényeg hogy más se hiányzott nekem reggel fél 7-kor, mint Vivi (részletes) szexuális életét hallgatni. Meg elkezdi: "ez olyan, hogyha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni". Hát ez fantasztikus. Tényleg. Kíváncsi vagyok én valaha fogok-e ilyeneket mondani. Nem valószínű, tekintve hogy mostanába meglepően sokat agyalok azon, hogy zárdába vonulok. Komolyan azt osztályom 90%-a nagyba éli a szexuális életét meg minden, én meg olyanokon izgulok hogy vajon Boldi ott lesz-e a buszon, vagy hogy Dani jön-e suliba. Na mindegy. Amúgy Vivi azt mondta, hogy.. na jó, írtózatosan furcsa ilyeneket leírni, egyrészt mert megkért rá, hogy ne mondjam el senkinek, én meg leírom 30-40 embernek, másrészt meg nem igazán gépeltem még be ilyen szavakat. A lényeg, hogy Vivi mondta, hogy Norbi, hát, hogy fogalmazzak szépen, jóistenem... A hátsó bejáraton szeretne bemenni. Vagy mi. Jézusom. Boldi ilyet mondana kettétörném a kezét. Nem mintha aggódnom kéne amiatt hogy ilyen kívánságai lennének felém, de mindegy. 

Aztán felszálltunk a buszra, végre. Már esküszöm kezdtem gáznak érezni magam, mert Vivi ott nagyba mesélte hogy minden hétvégén ott van Norbinál és !ElVaNnAk! én meg közbe mit csinálok hétvégén? Alszok. Egész végig. Szóval már örültem hogy végre a buszon vagyok. Megláttam Boldit, leültem mellé és tök jó kedvem volt hogy végre beszélünk meg minden. Aha. Hát szó szerint idézem a buszon folytatott ÖSSZES beszélgetésünket:

 

B: szia

É: szia

B: miújság?

É: hát, nemsok, veled? 

B: velem se.

 

* kínos csönd, általában ilyenkor hoz fel valami témát, most meg csak ült *

 

É: amúgy tök vicces hogy Peti mindig észrevesz, te meg csak mész előre *viccesen*

B: hát van ez így *fapofával*

 

Na, itt kaptam fel a vizet és itt döntöttem el, hogy én nem próbálkozok tovább. Akkor némuljon el, mit bánom én. Egész úton dühösen meredtem magam elé, mert annyira felidegesített azzal, hogy egyszerűen nem szólalt meg! Máskor tényleg folyton beszélünk vagy legalább néha monduk valamit, de most végig csak ült csöndbe, én meg már tiszta ideg voltam, komolyan magamba már megfogalamztam a szöveget amivel majd elküldöm a búbánatos picsába, mert hogy én már kurvára unom a hangulatváltozásait, az is biztos. Egyszerűen annyira mérges voltam rá, hogy bele se gondoltam, hogy esetleg valami bántja. Akkora egy köcsög ember vagyok. Na mindegy. Szóval amikor leszálltunk, még mindig nem szólaltunk meg (!). Én dühösen trappoltam előre, ő meg egy hang nélkül követett. Aztán mondta, hogy tegnap látott a 0. utáni szünetbe menni a boltba (?) és hogy mostanába nem szoktam menni. Hát, de, szoktam, csak nem vele. Itt próbált beszélgetni, de én csak lehurrogtam egy egy szavas válasszal, hogy "ja". Aztán beálltam az asztalokhoz, már nagyba felkészültem a szövegre amit eldarálok, miszerint "ELEGEM VAN HOGY EGYIK NAP ILYEN VAGY, A MÁSIK NAP MEG OLYAN, MI BAJOD VAN NEKED???". Azt hittem oda se jön, mert most mit nyomorogjon ott tovább velem? De odajött, és komolyan mondom vagy 5 percig néma csöndbe álltunk! Ilyen bánatos képpel nézte az oszálytársait, komolyan én éreztem magam kellemetlenül hogy odajött. Ekkor mondtam neki, hogy "amúgy nyugodtan odamehetsz". Erre azt mondta, hogy "nem akarok én már sehova se menni", de ezt olyan hangsúllyal, hogy majdnem megszakadt a szivem. Megkérdeztem tőle hogy mi a baj, mondta hogy semmi, de végül kiszedtem belőle annyit, hogy otthon van valami gáz. Úgy láttam nem akar erről beszélni szóval hagytam, ezután magamat szidtam fejben, hogy én meg még leakartam baszni szegényt amiért nem szólt hozzám. Pedig csak egyszerűen szar kedve volt, szomorú volt erre én rá voltam dühös. Istenem. Tényleg egy szar ember vagyok. Mondtam neki hogy nem nagyon tudok mit mondani erre, de ne szomorkodjon, majd megoldódik meg ilyenek, meg hogy mosolyogjon. Halványan elmosolyodott aztán ismét csak nézett maga elé. Annyira sajnáltam, és úristenem, úgy kellett visszafognom magam hogy ne közöljem vele akkor, hogy én szeretem és rám számíthat meg ilyenek. (Attól függetlenül hogy vagy tízszer elátkoztam a buszon azt a napot amikor megismertem.) Ekkor, pontosan ekkor döntöttem el, hogy én pénteken ha törik, ha szakad, én elmondom neki. Komolyan, esküszöm hogy pénteken én elmondom neki. Én ezt már nem tudom csinálni tovább gyerekek. Tényleg nem. Még egy hetet nem birok így ki. Én már annyira belefáradtam ebbe az egészbe, hogy ha most pénteken nem mondom el neki, akkor soha. Megkérdeztem, hogy pénteken bejön-e nulladikra, mire mondta, hogy nem tudja, és megkérdezte, hogy jöjjön-e. Erre megvontam a vállamat, hogy nekem mindegy. Utána olyan aranyos dolgot mondott, idézem: "bejövök és majd törizünk". Mert mondtam neki hogy témazárót fogok írni belőle. Hát. Én tudom hogy most ott van Dani meg minden. És hogy most érte vagyok megpusztulva meg ilyenek. De ilyenkor annyira nem érdekel. Se Dani se Norbi se senki. Ilyenkor egyszerűen bármit megtennék azért hogy Boldival mi együtt legyünk és hogy szeressen ő is úgy ahogy én őt, és uhh. Én nem tudom hogy lehetséges az hogy valaki egyszerre okozza a legnagyobb örömöt meg a legnagyobb fájdalmat. Na mindegy.

Amúgy egyszer rácsaptam az asztalra tiszta erőből, amikor már megint elnémultunk mindketten, és ráüvöltöttem, hogy mosolyogjon már. Erre elkezdett röhögni azon, hogy hogy rácsaptam az asztalra. Meg mondtam neki, hogy nagyon rossz így látni hogy szomorú, és tök aranyosan elmosolyodott. 

Aztán odajött Dávid, felrakta a fejét a padra, és közölte, hogy ő alszik. Senki sem hívta oda, de mindegy. Aztán megkérdezte hogy "mi van velem", mire megkérdeztem, hogy "beteg vagy?" mert ilyen rekedtes volt a hangja. Amúgy írtó fura azt írni hogy Dávid. Senki se hívja így. Senki. Mindenki a családnevén hívja. Aztán becsöngettek és elindultam. Integettem Boldinak és hátraszóltam, hogy "ne szomorkodj", mire ő ilyen aranyosan rám mosolygott, Dávid meg vágott egy ilyen "ez a szerencsétlen még mindig próbálkozik?" fejet. Dejó. Aztán ahogy sétáltam fel a lépcsőn az elsőre, úristenem. Kit láttam meg? Danit!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Egymásra néztünk, nekem leesett az állam, ő meg ment a teremhez. Ahogy felértem beállt egy bizonyos pózba, futólag egymásra néztünk aztán ahogy elhaladtam előtte, éreztem hogy néz. Amikor odaértem az osztályomhoz, olyan eksztázisba voltam esve hogy nem is gondolkoztam azon hogy esetleg valaki meghallja, konkrétan odamentem Csengéhez és beleüvöltöttem az arcába, hogy "ITT VAN!!!!!!". Ezt Klaudia meg Luca meghallották, na és ekkor jöttek rá szerintem hogy nekem bejön Dani, mert a nap hátralevő részének minden percében engem figyeltek és analizáltak.

Dani... Hát, úristen. Én annyira boldog voltam hogy végre jött suliba. És annyira jól nézett ki, hogy csak úgy néztem. Tudjátok, az jutott eszembe, hogy Dani = Boldi + Máté, mert a stílusa full Mátés, de a testalkata meg Boldis, és akkor a feje meg Danis. Jaj, hagyjuk.