Hát akkor sziasztok.

Majdnem napra pontosan 4 éve írtam utoljára. Mikor utoljára írtam, 19 éves voltam... most meg 22 vagyok. Mikor elkezdtem ezt az egész blogolást 2013-ban.. akkor pedig 14 éves voltam. Ez számomra olyan ledöbbentő, hogy inkább bele se folynék...

Hogy mit keresek itt? Én magam sem tudom. 4 évig nem történt semmi ezen a blogon. Valószínűleg egy lélek se tér már ide, vagy néz fel, hiszen ki gondolná, hogy valaha visszatérek? Én biztos nem gondoltam volna soha. Nem is hiszem hogy ezeket a sorokat bárki is olvasni fogja, hiszen nem tervezem sehol megosztani az oldalt. De mégis... mégis itt vagyok. Miért? Nos... egy dologért mindig hálás leszek önmagamnak, mégpedig azért, hogy volt annyi eszem, hogy elkezdtem ezt a blogot, és hogy utána évekig vezettem is. Az, hogy le van írva nekem szinte az egész középiskolás korszakom, RÉSZLETESEN, az számomra felfoghatatlan. Mindig is tudtam miközbe írkáltam a nyomi kis napjaim, hogy egy nap mennyire hálás leszek magamnak hogy leírom a dolgokat.. és hát tényleg. Mióta nem írtam, 2x olvastam végig az egész oldalt. Egyszer még évekkel ezelőtt, amikor jól esett nosztalgiázni. Másodjára pedig most. Mikor pár éve olvastam, fele ennyire se hatott meg a dolog, én sem tudom miért. De most engem olyan szinten megihletett (és megviselt), hogy az hihetetlen. Mióta elkezdtem olvasni őket újra (most tartok 2015 novemberében) minden nap eszembejut, hogy lehet újra írni kéne... Na de miről? A fő problémám az, hogy eltelt 4 év.. Azóta annyi minden történt, hogy ha akarnám se tudnám őket felidézni, elmesélni. A másik dolog meg, hogy nagyon unalmas ember lett belőlem. Élem a kis hülye életem, és nagyon nem történik velem semmi. Bánom hogy abbahagytam annó az egészet, egyik napról a másikra, de közbejött az élet. Vagy mi. De mégis itt vagyok, és megpróbálkozok a dologgal. Nem tudom mennyire follyak bele a múltba, mennyire próbáljam meg felidézni a történéseket. Ezen még gondolkoznom kell. Ez a bejegyzés csak egy kis próba, hogy milyen érzés újra írni. Ugyanis kb. 4 éve nem írtam semmit. Persze az alapdolgokon kívül, mint önéletrajz meg messenger üzenetek. Nem tudom hogy bennem van-e még az, ami volt. Itt arra gondolok, hogy tudtam értelmesen írni. Ugyanis most marha idiótán érzem magam, hogy itt pötyögök. Hányszor írtam azt régen, hogy milyen hülyén fogalmazok meg utálom az írásomat visszaolvasni... Így, hogy visszaolvastam, igenis be kell vallanom, hogy egész jól írtam, érdekesen, viccesen. Azóta eléggé kijöttem a gyakorlatból. Az is rossz érzés, hogy megvolt már a kis megszokott blogos közösségem. Mondjuk nem tudom ezt miért így írom, mikor a mai napig nem tudom pontosan hanyan és kik követték végig a napjaimat. Néha kaptam 1-2 kommentet, meg láttam a sok látogatót, és most így elszomorít, hogy azok az emberek már rééég elfelejettek, mert hát ki látogat egy oldalt, ami ezer éve halott? Gondolom senki. Úgyhogy eléggé vaciláltam hogy írjak-e, mert 1.) miről írjak? 2.) kinek írjak? 

De hát itt vagyok. Írnék még kicsit az idő múlásáról, aztán majd meglátjuk visszatérek-e még...

Én mindig is egy olyan ember voltam, aki utálta a változást és félt az idő múlásától. Így, hogy visszaolvastam a 14-19 éves életemet, engem olyan szinten elkapott a szomorúság, hogy azt nem is tudom, hogy megtudom-e fogalmazni és magyarázni. Egyszerűen annyira jó volt számomra az az időszak.. tényleg életem legjobb éveit írkáltam le és éltem át. Maga az, hogy középiskola, szerelem, barátok.. Imádom visszaolvasni egyszerűen. De közbe meg végig éreztem egyfajta fájdalmat, hogy basszus, ez már mind a múlt, sose lesz már ez, sose lesz már ilyen. Sose fogok többé iskolába járni és sose leszek már tizenéves, sose fogok pasik után hajkurászni a folyosón a barátnőimmel.. Tudom hogy már azóta felnőttem és szó szerint egy felnőtt ember vagyok és 22 éves, de egyszerűen gombóc van a torkomba most is, ahogy erre gondolok. Mert nekem nem az maradt meg, hogy fú de szar volt, utáltam az iskolát. Én tényleg minden percét imádtam! Imádtam bejárni, csövelni a folyosókon, unatkozni órákon, imádtam hogy mindig történik velem valami, mindig van valami szerencsétlen hímnemű aki után fájhat a szivem, stb. Tényleg minden pillanatát élveztem. Persze akkor nem mindig éreztem így. De így utólag visszanézve, annyira jó volt minden. Igazán úgy gondolom, hogy az egészből lehetne egy könyvet csinálni, mert tényleg mindig volt valami velem. 

22 éves fejjel őszintén mondhatom, hogy nem érzem magam egyáltalán ennyinek. Nekem valahol megállt az idő 16-17 éves koromnál. Nem tudja felfogni az agyam ép ésszel, hogy több mint 5 éve együtt vagyunk Boldival. Hova tűnt az idő? Hiszen most volt az, hogy visszapillantottam a vállam fölött és megláttam.. Most volt az, hogy vártam a reggeleket hogy mellette ülhessek a buszon. Most volt az, hogy elmondtam neki a padon ülve, hogy mit érzek iránta. Miért érzem úgy mintha ez csak múlthéten történt volna? Nagyon durva. Állandóan ledöbbenek ezen. Lehet ha nem írtam volna le akkor mindent és nem olvastam volna azóta vissza párszor, hogy akkor már így elhalványultak volna az emlékek. De így, hogy feltudom őket pontosan eleveníteni, így nagyon durván úgy érzem hogy még csak most voltak ezek a dolgok.

Lényeg a lényeg, fel kell fognom most már, hogy az a múlt, és nem szomorkodni hogy már elmúlt, hanem örülni, hogy megtörtént (és hogy részletesen le van írva az egész). Csak őszintén bevallom, hogy hiányzik. Hiányzik az az időszak, amikor nem volt semmi dolgom és gondom, csupán az, hogy suliba járjak és hogy jaaj, Boldi nem szeret. Hiányzik. Azóta rengeteg felelősség van rajtam, dolgozó asszony vagyok (vagy mi), vannak igazi nagy felnőtt problémáim. És ez szar. De nagyon. Mindenesetre örülök hogy bármikor visszatudom olvasni a dolgokat és tudok nosztalgiázni. De hátha ha most elkezdem újra írkálni a napjaimat, dolgaimat, akkor rájövök, hogy most is vannak jó dolgok, most is történnek érdekes dolgok, stb. Mert őszintén úgy érzem, hogy egy kupac unalom vagyok, akivel semmi nem történik soha. Na de erről majd mesélek máskor, ha úgy van...

Nem tudom ennek a szövegnek van-e bármiféle értelme, de hát na. Bele kell jönnöm újra ebbe az egész írás dologba.

Lehet most nem írok megint hetekig, majd meglátjuk. Azért remélem fogok írni még. Jó érzés volt most is. 

 

Boldi azt tanácsolta tegnap, hogy írjak. Egyáltalán nem akartam, mert nem igazán rajongok már az írásért úgy, mint régen, de annyira beleültette a fejembe a bogarat, hogy egyfolytába azon kattog az agyam, hogy talán ha leírnám a mostani helyzetet és összegyűjteném a pro és contra érveket, akkor talán előrébb jutnék ebben a dologban. Szóval megpróbálom, de nem tudom mi lesz belőle.

Lényeg a lényeg, hogy a kapcsolatunk finoman szólva is válságban van. És annyiszor volt már ebben a szituációban, hogy az nevetséges, és én annyira unom már ezt, hogy már az is nevetséges, szóval valahol a szívem legmélyén abbaakarom hagyni az egészet. De valahogy mégsem, mert annyira szeretem őt, hogy azt megfogalmazni se lehet, de mégis, úgy érzem hogy ez a kapcsolat már mérgező, és talán már javíthatatlan is. Persze éreztem már így párszor az elmúlt 1 év és majdnem 4 hónap alatt (ami szintén elég nevetséges), de talán ennyire komolyan még sosem gondoltam. Pár hónapja volt egy hasonló állapot, de akkor is csak a SZÜNETELTETÉSRE céloztam, semmi drasztikusra, és az a szünet is annyiból állt volna, hogy max. egy hétig megpróbálunk kicsit egymás nélkül lenni, hátha az segít, de végül nem lett belőle semmi. Most már abban sem hiszek. El jutottam arra a szintre, hogy már egyszerűen nem akarok vele lenni. Rágondolok és eszembe jutnak a szép pillanatok, de mellette ott vannak azok a szörnyűek is, és anno tudtam, hogy lesznek majd veszekedések, de nem gondoltam volna, hogy azok ilyenek lesznek. Hogy miből is indult ez az egész? Hát akkor megpróbálnám leírni, hátha a bejegyzés végére teljesen máshogy fogok gondolkozni és talán még pozitívan is fogom látni a dolgokat, de őszintén, ezt nagyon kétlem.

Nem is tudom hol kezdjem. Ez nem csupán "egy" probléma, ez sok, mélyen gyökerező probléma, amibe ha akarnék se tudnék belefolyni most, mert akkor sosem hagynám abba az írást. Amit most lefogok írni, úgy tűnhet, hogy szánalmas indok, de ne felejtse el senki, hogy emellett még számos indok van, amiket igyekszem majd felsorolgatni vagy megemlíteni.

Szóval az egész csütörtök este indult. Sőt, mondjuk inkább, hogy szerda reggel. Szerdán ugye nem volt suli a március 15.-e miatt, ezért úgy gondoltuk Boldival, elmegyek hozzá és együtt töltjük a napot. Reggelre már megvolt a tervünk, ugyanis a szülei közölték, hogy reggel 10-re legyünk készen, mert megyünk valahova, de nem mondták meg, hogy hova. Boldi megvolt győződve arról, hogy az apja vesz új kocsit, de én valahogy érzem legmélyen, hogy valami másról van szó. Megmondom őszintén, nem repestem az ötlettől, hogy mennem kell velük, mert tudtam, hogy 99%, rossz kedvem lesz. Meg amúgyis, elősször úgy beszéltük meg, hogy ő jön hozzám, de aztán közbejött ugye ez a dolog és ezért mentünk hozzá. Na mindegy. Tehát reggel elindultunk, aztán kiderült, hogy a szüleitől kap ballagási ajándékként egy tetőt a kocsijára (hosszú sztori). Mindenki nagy boldog, én meg állok ott mint egy idióta, ugyanis előtte az anyja ott basztatott a hülye kabátommal, hogy milyen télies, és elkezdte hirtelen leszedegetni a kapucnimat (?). Ez se segített túlságosan a hangulatomon. Amúgy én is örültem Boldinak, mert tudom hogy örült neki, de rögtön éreztem hogy én el leszek felejtve a következő pár órába. És ezt valahol megértem, mert ha kapnék egy koncertjegyet Justin Bieberre (most hirtelen ez jutott eszembe. igazából ennél nagyobb vágyam nincs is az élebe, sőt, több vágyam nincs is, ami azért elég sokat elárul rólam és arról, hogy milyen egy érdekes ember vagyok) akkor én se Boldival foglalkoznék, hanem a könnyeimbe fetrengve haldokolnék vagy egy hétig. És nem túlzok. Amúgy Boldi valahogy nem fogja fel hogy nekem mélyen gyökerező problémáim vannak. Tehát mikor nekem rosszul esik valami, az nem azért van, mert egy hisztis picsa vagyok és nincs jobb dolgom, hanem mert... igazából én sem tudom miért. Sose voltam igazán szeretve senki által, és most hogy tudom, hogy ő szeret, de valaki vagy valami miatt hirtelen megfeledkezik rólam vagy már nem én vagyok az első számú prioritása, ezáltal rögtön elszomorodok. Nem tudom énse megmagyarázni. A lényeg, hogy nem csak szimplán unalomból kapom fel a vizet, hanem tényleg, rendesen megbánt, és lehet hogy a legapróbb dolgokkal, de ez van, ez vagyok én, és ő ezt nem fogadja el. És amikor ezt megírtam neki szó szerint, azt írta rá, hogy ő ezt már tényleg nem tudja elfogadni, na, és akkor itt éreztem valahol azt, úton a meló felé a buszon, miközbe Lorde új szomorú száma szólt a fülembe, hogy akkor ennek itt már semmi értelme. Na de vissza a szerdához. Utána megpróbáltam jópofizni, vagy legalábbis tényleg nem megsértődni a semmin, de valahogy nem ment, főleg hogy vagy egy óráig összevoltam zárva az anyjával a kocsiba, aki teljesen lefárasztott és nem sokszor akarom megölni magam szó szerint, de akkor nagyon közel álltam hozzá. Na ez most egy hazugság volt, ugyanis naponta többször is eszembejut, hogy mindjárt begyógyszerezem magam aztán jóéjszakát, és vehetitek ezt poénnak is, de sajnos nem az, mert tényleg így van. De hát mit számít ez? Kit érdekel ez? Senkivel se tudtam még erről beszélni, mert hát kinek beszélnék. Na mindegy. Az út hazafele siralmas volt, mert Boldi próbált beszélgetni meg minden, de annyira nem volt kedvem hozzá, mert egyszerűen komolyan annyira nem volt képes, hogy LÁTJA hogy szarul esett valami, és ő is tudta hogy mi, és így folyt a dolog: 2 percig próbált jópofizni velem, a következő 5 percbe meg a kurva kocsijáról beszélt az apjával meg simogatta a hülye tetőt, amit valahogy sikerült bepasszírozni mellé. Igazából nem tudok ehhez a naphoz már mit írni. Valóban, nem tudom elviselni hogyha valamit vagy valakit elém helyeznek. És????? És akkor mi van? De tényleg...... Próbálok dolgozni ezen, de attól nem lesz jobb, hogy megkapom többször is, hogy nevetséges és szánalmas vagyok - TŐLE. Tudjátok, sokszor visszakívánom azt az időszakot amíg nem voltunk együtt. És ezt olyan szomorúnak tartom. Mert minden vágyam az volt évekig hogy együtt legyünk. De most hogy együtt vagyunk, tényleg azt kívánom bár ne lennénk. Bár maradtunk volna csak barátok és kész, mert akkor annyi mindentől megtudtam volna menteni magam. Persze a szép dolgoktól is sajnos, de jelenleg nem tudok azokra összpontosítani, mert annyira mérges vagyok. Vagy nem is tudom mi vagyok. Át térek a csütörtökre. Suli után Boldi hazahozott kocsival, és gondoltam akkor együtt töltjük kicsit a délutánt, mert pénteken úgysincs se nulladik, se semmi nagyon tanulós óra, mert kb. 5 óránk van és kész. Nem számítottam arra hogy estig ott lesz vagy valami, de eljött, evett, és ment haza. Komolyan ennyi volt. Tesómat elvitte egy körre, és ennyi. Mármint kocsival. De persze még az orrom alá dörgölte, hogy ő nem marad sokáig. Hát mondom jólvan. Megbeszéltük hogy este honfoglalózunk hárman (tesómmal), mert hát nekem tényleg olyan kurva nagy vágyaim vannak mint a csütörtök esti honfoglalózás, aztán még az se jött össze, mert igazából mi jönne nekem össze? Értem én, hogy a Justin Bieber koncert egy kissé meredek, de azért a honfoglalózásért hagy ne kelljen már kérlelnem Istent hogy adja már meg lécci. Szóval ami történt, az az volt, hogy írta, hogy megy kocsit szerelni. Na hát össze is raktam a képet gyorsan, hogy akkor valószínűleg ezért húzott el ilyen gyorsan itthonról, és mondhatjátok rám hogy már belebeszélem, de... szerintem nem. Ugyebár én már 8-kor alszok, mert nincs jobb dolgom és álmos is vagyok meg fáradt, nem úgy értem ezt hogy majd elalszok ülés közbe, hanem egyszerűen olyan szinten nincs kedvem élni és szenvedni, hogy minden nap 7 és 8 között már alszok. És igen Boldi, úgy volt hogy másnap nem megyek suliba, de mégis mentem, és tudod miért nem szóltam? Mert míg szereltél, nem tudom hány óra volt az, 2 vagy 3, de egyszer sem kérdezted meg hogy mi van velem. Oké, egyszer megkérdezted hogy mizu, de most erre mit írjak? Nem hívtál fel akár 3 percre is messengeren, nem érdeklődtél igazán, csak odavágtad, hogy mizu. Csak azért, hogy na, írok már valamit, meg ne sértődjön. Erre egyszerűen nem akartam azt írni, hogy "semmi, holnap mégis megyek, mert felhívtam az orvost, és blablabla...", mert egyszerűen úgy éreztem, hogy most mást csinálsz, kapnék rá egy mondatos választ talán, és ennyi. Tehát semmi beszélgetés nem lett volna belőle, pedig elég komoly témáról volt szó, de hagyjuk is. Folyton csak azt írta, hogy fúú de elfáradtam, fúú de leizzadtam, én meg ott ültem a gép előtt, megvolt nyitva a honfoglaló, és percenként küldtem ki tesómat, hogy "nem hiszem hogy ma lesz belőle valami". (Szerencsétlen azóta is minden nap megkérdezi hogy mikor honfoglalózunk hárman.) Aztán írta, hogy nem gondolta volna hogy ez így elfog húzódni, mire írtam hogy nembaj de én már alszok, jóéjt. Igen, Boldit idézve: valóban pofáraesés számomra a legkisebb dolog is, és igen, ez vagyok én, és igen, ő ezt nem tudja elfogadni. Hát, akkor ez van. Igenis pofáraesés ez nekem, hogy megbeszéltünk valamit, és a kocsija miatt nem lett belőle semmi, mert ő helyette azt szerelte. Most ez nem hiszem hogy annyira az én lelki betegségem lenne, hogy nekem ez szarul esett, mert ha megkérdezünk 10 lányt, abból 9-nek ez tuti valamilyen szinten szarul esett volna. Azt még hozzá kell tennem, hogy mellesleg megbeszéltük, hogy péntek délután én elmegyek barátnőmmel kajálni meg beszélgetni, ő meg addig szereli a kocsit Blaskóval, és akkor egy büdös szót sem szóltam volna. Tehát ott lett volna a péntek délutánja hogy Blaskóval megcsinálják azt amit ő úgy döntött, hogy megcsinálja ahelyett, hogy velem honfoglalózna. Tudom, szánalmas indok ez a honfoglalózás, de akkor is meglett beszélve. És nem csupán az. Minden este skypeolunk. Minden este. Eszébe se jutott hogy várom hogy beszélgessünk egy kicsit? Értitek valahol hogy mi a problémám? Legalább egy kicsit? 

Még aznap este kiléptem a messengerből és csak másnap a suliba léptem vissza. Akkor láttam a jóreggelt üzeneteit meg ezeket, és akkor írtam neki, hogy már a suliba vagyok. Igen, egész nap szar kedvem volt és csalódott voltam, és igen, bocsánatot kért, de. Na megpróbálom elmagyarázni. Boldinak van egyfajta stílusa... szóval akárhányszor bocsánatot kell kérni, nem bírja befejezni ott, hogy bocsánat. Nem. Tehát nem mondja azt hogy bocsi, tévedtem és ennyi. Mert szerintem itt igenis tévedett. Vagy ha nem is tévedett, itt nem én vagyok a szar. Nem én vagyok a szar azért, mert SZARUL esik, ami történt. De nem. Boldi bocsánatot kér, de aztán hosszú-hosszú percekig ecseteli, hogy de neki van igaza, méghozzá ezért és ezért, és azért vagyok szar, mert ez és ez. És ezek után ugorjak a nyakába, hogy semmi baj. Már annyiszor mondtam neki, hogy elég lenne bocsánatot kérnie és kééész!! De neeem. Nem bírja elfogadni ha hibázott. Csak nagyon ritkán. De ezzel mindig annyira felidegesít, hogy még én érzem magam a végén szarul, amiért rosszul esett valami, amit ő tett vagy mondott, mert lényegében "túl hisztis, túl ilyen, túl olyan vagyok" stb. HÁT SAJNÁLOM HOGY LÁNY VAGYOK!!!!!!!!!! Boldi nem bírja felfogni és elfogadni, hogy a lányok igenis érzékeny lelkek, akikkel törődni kell. Ő betudja ezt hisztinek. De nem fogja fel, hogy nekem ezek a dolgok őszintén rosszul esnek. És akkor megkapom a szemembe ezek után, hogy én szánalmas vagyok meg nevetséges, és akkor legyen még kedvem élni, amikor az egyetlen ember akit tényleg szeretek, az ilyet mond nekem. Ezek után ne érezzem úgy magam, hogy fölösleges élnem. Még Csenge is levolt teljesen döbbenve, hogy Boldi ilyet mondott nekem. Mert nem nézte volna ki belőle. És igazából én se. Vagy nem tudom. Egyszerűen csak nem tudok már mit írni erre. Nem tudom hovatenni ezt az embert. Mert egyik pillanatba ölelget meg szeretget, aztán közli velem hogy szánalmas vagyok. Na mindegy. Tehát egész nap ilyen szar kedvem volt, és minden szünetbe odajött, hogy beszélgessünk (szó szerint ezzel a szöveggel), én meg csak néztem magam elé, hogy mégis miről akar ez beszélni, amikor az előbb hordott el. Az egyik szünetbe leültem mellé a padra, és még csak rám se nézett, vagy 5 percig csak a mellette ülő Petivel beszélgetett, én meg levoltam szarva. Ez aztán a nagy kiengesztelés. Vagy nem is tudom mit vártam. Nem kiengesztelést. Csak mondjuk valamit. De mindegy. Aztán odafordult és mondta, hogy mizu, mire mondtam, hogy forduljon csak vissza beszélgetni, na és itt kaptam meg hogy nevetséges vagyok, mert tényleg nem birom elviselni ha nem én vagyok az első.

Na, kezdjük ott, hogy én mentem oda hozzá. És ha ő odajön hozzám, és éppen beszélgetek valakivel, akkor rögtön vele kezdek el foglalkozni.. és már számtalan ilyen alkalom volt. Nem pedig folytatom a beszélgetést és úgy csinálok mintha ott se lenne. De igen, tényleg én vagyok a nevetséges, amiért ismételten szarul esett valami, méghozzá az, hogy levegőnek nézett, mikor kifejezetten oda mentem hozzá. Talán akkor nem kelett volna anno december 10-étől kezdve minden egyes kurva órák közti szünetet együtt tölteni. Talán meglehetett volna akkor beszélni, hogy na, akkor az X. szünetbe mindketten leszünk a barátainkkal vagy valami. Nem mintha olyan sok lenne nekem, de értitek. De nem, megvan szokva hogy minden szünetbe együtt vagyunk, de azért szánalmas vagyok, ha rosszul esik, hogy odamegyek és levegőnek vagyok nézve. Annyira szeretném megérteni Boldit, próbálom nézni a dolgot az ő szemszögéből, de sehogysem értem. Tegyük fel ha az ő ötlete lett volna hogy honfoglalózzunk, én meg elkezdek mittudomén sorozatot nézni vagy olvasni. Hát rénézek a kurvára órára és látom, hogy pl. fél 8 van, rögtön eszembejut, hogy jé, az a balfasz mindjárt nyugovóra tér, de mi megbeszéltük hogy játszunk egy kicsit, és értitek, még csak nem is órás játékról van szó, mert egy kibaszott kör kb. 10 perc, de mindegy, most nem ez a lényeg. Hát akkor rögtön megállítom a sorozatot vagy félrerakom a könyvet (több lehetőség nincs, ezek az egyetlen hobbijaim), és felmegyek már arra a nyomorék 10 percre, merthát MEGBESZÉLTÜK. Nem pedig végignézem a sorozatot és nem mondom, hogy "na még egy fejezet", mikor TUDOM, hogy fél óra és már alszik a szerencsétlen. Akkor megadom már neki azt a kis örömet ebbe a tetves életbe, amit annyira nem élvez, hogy az már tényleg elkeserítő, hogy honfoglalózok a béna fejével egy kicsit, hadd örüljön már... Nem... "bocsi elhúzódott".. Hát jó.. De azért ne essen rosszul.. De azért legyek megértő, csináljak úgy mintha ez tök természetes lenne. Na mindegy.

Szóval pénteken suli után írtam neki, hogy anyum majd eljön értem és haza hoz a teszkóból, nem kell neki. Mert úgy beszéltük meg hogy eljön értem este és utána nálam alszik. De egyszerűen nem szerettem volna már ezt, úgyhogy írtam neki, hogy majd anyum elhoz. Ezen felkapta a vizet (?) és majdnem kerek 24 óráig nem írt semmit (?). Hát életem egyik legszarabb estéje volt, azt kell hogy mondjam, mert rég nem fordult elő olyan, hogy nem beszéltünk volna este SEMMIT. A facebookot lestem állandóan, és folyton írta: 4 órája nem volt aktív.. a végén már valami 7 óra volt. Na mondom én megyek aludni, mert már annyira megevett az ideg, hogy vajon mit csinálhat. Hát vajon mit. Vakon megtudnám mondani: valószínűleg átment Blaskó, szerelték a kocsit, aztán elmentek kocsmázni. Az utóbbiban nem vagyok biztos, de kajak van egy ilyen megérzésem. Ja, közbe meg persze én is szóba jöhettem valószínűleg, hogy én mekkora egy hisztis ember vagyok meg Blaskó is biztos mondott rólam szép dolgokat, de mindegy. Hát nem mondom szar volt így elaludni, éjszaka vagy 4x megébredtem kb. 20 másodpercekre, amik abból álltak, hogy megnéztem hogy írt-e, és nem, és utána úgy aludtam vissza, hogy nabazdmeg, mi lesz ebből. Aztán másnap szakadt az eső, ez már tegnap volt. 2-re mentem dolgozni, addig apumnál néztem a tévét és baszakodtam a telefonommal, mert véletlenül kitöröltem a messengert az okos fejemmel és a telónetem nem bírta letölteni, úgyhogy anyám pasijától kértem el a telóját hogy megosszam a netét és letudjam tölteni a messengert. Sikerült is, akkor írt Boldi, hogy szia, úgy nem is tudom hánykor, 11-12 körül. Hogy én miért nem írtam? Erre több magyarázat is van. - Kíváncsi voltam ő mikor ír. - Kiváncsi voltam mit ír majd. - Nem tudtam volna neki mit írni... Megkérdezte hogy jöjjön-e hozzám, mire írtam, hogy nem. Miért írtam ezt? Mert tényleg nem akartam hogy jöjjön. Az a legnagyobb problémám ezzel a találkozással, hogy komolyan nem tudnék mit mondani. Egy értelmes mondat nem jönne ki a számból, mert annyi mindent tudnék neki egyszerre mondani, hogy inkább nem mondanék semmit. Aztán írta, hogy hiányzom neki, mondom érdekesen mutatod ki, de mindegy, mert hogy nagyon nem úgy tünt.. Remélem érti mindenki mire gondolok itt... Aztán ugyebár jött a "szólj ha befejezted ezt a gyerekes viselkedést" dolog is... csak a szokásos. Na és itt jön egy nagyon fontos mondat: azt írta, hogy úgy kezelem őt, mint egy szerelmi rabszolgát. MINT EGY SZERELMI RABSZOLGÁT!!!!!!!!!!!! MINT EGY SZERELMI !!! RABSZOLGÁT !!!!

Hát komolyan nem kellett volna megnéznünk a szürke ötven árnyalatát. Szerintem onnan jutnak eszébe ilyen hülyeségek. 

Én nem tudom mi baja van ennek, de valamit nagyon félreértelmezett. 

Én nekem nincsenek nagy vágyaim ebben az életben. Tényleg nincsenek. Nem gyűjtök kocsira vagy házra, nem akarok híres lenni, nem akarom feltalálni a rák ellenszerét. Én nekem a legnagyobb vágyaim abból álnak, hogy egyszer az életbe lássam Justint élőbe és halljam ahogy énekel, hogy legyen egy Remington S8590 Keratin Therapy Pro hajvasalóm, hogy kiolvassam Stephen King összes könyvét mielőtt meghalok, és hogy legyen valaki (ugyebár Boldizsár) aki halálomig velem van és szeret, és én is szeretem őt, és minden okés.. Én szerintem nem kívánok olyan sokat. írhattam volna hogy író akarok lenni, de nem írom, mert úgy se leszek az, és ezt tudom. Írhattam volna, hogy akarok egy oroszlánt, de nem írtam, mert illegális és veszélyes. Írhattam volna hogy körbeakarom utazni a Földet, de nem írom, mert sose lesz annyi pénzem hogy ezt megtegyem. Tudom hogy hol vannak a határok. Nem kívánok soha lehetetlent. Nem ábrándozok olyanról, ami tudom, hogy 0,01% hogy megfog történni. Én nem értem Boldi miért hiszi azt, hogy én egy szerelmi rabszolgának tartom, amikor tényleg csak annyi a "feltételem", hogy szeressen tényleg, és hogy úgy is viselkedjen velem. Nem mondom neki soha, hogy ne menjen Blaskóval sehova, vagy hogy ne szerelje a kocsit, soha nem mondtam hogy ne csinálja. Nem is esnének nekem ezek szarul, ha nem tudnám, hogy amikor ezek a dolgok történnek, akkor én elvagyok felejtve. Attól hogy ő most nyakig olajos vagy éppen beszélget Blaskóval vagy valakivel, VALÓBAN olyan nagy kérés az, hogy legalább jussak eszébe és írjon valami kedves üzenetet vagy valamit? Tényleg olyan nagy kérés ez? Én csak a tapasztalatok miatt vagyok ezek ellen, mert eddig akárhányszor ezek bekövetkeztek, egyszerűen annyira éreztette velem, hogy én most nem számítok, hogy nagyon. Pl. mikor dolgoztam 6 órát, ő meg szerelt. Nagy vígan mentem fel facebookra meló után, hogy vajon mit írt, mert mindig irt legalább egy két kedves szót, és semmi. És akkor is én voltam a szar, mert "hozzászoktam hogy mindig ír" meg "elvárom tőle hogy írjon".. Hát erre inkább nem írnék semmit.. Nem tudom jobban örülne-e annak, ha leszarnám. Lehet jobban örülne neki. De szerintem az már nagyon rossz jel lenne a részemről, ha tényleg nem érdekelne ez. Ha úgy lennék vele, hogy leszarom, azt csinál amit akar. Annyiszor jön azzal, hogy én megváltoztattam őt meg ilyenek, meg hogy nem lehet önmaga. Én sose mondom neki, egyszerse mondtam még soha, de én is NAGYON megváltoztam mióta vele vagyok, és miatta. Mégse dörgölöm ezt az orra alá. Ez szerintem természetes hogy az idő elteltével mindketten változunk a másik hatására. Én szerintem mindig is egy figyelmes, kedves barátnő voltam. Persze oké voltak kivételek, amikor méreges vagyok vagy ilyenek, de az idő nagyrészébe mindig kimutatom hogy mennyire szeretem.. Ide most felsoroltam csomó dolgot, de kitöröltem. Én tudom miket csináltam. Ő is tudja. Minek írjam le. Semmit se számítanak amúgy se. Elvannak felejtve. 

Nem azt mondom hogy ő nem csinált ilyeneket , nem kedveskedett.. de valahol azt érzem és éreztem is mindig, hogy én őt sokkal jobban szeretem mint ő engem. 

Nem tudom mit írhanék még. Nem tudom van-e értelme folytatni azt ami köztünk van. Tényleg nagyon szeretem és nagyon hiányzik, de nem tudom. Nem tudom mi legyen, mert én amúgy se vagyok valami boldog ember, de vele azért az szoktam lenni. De mostanába már vele sem. Pedig kb. ő volt az egyetlen a hörcsögöm mellett, aki mellett kajak boldog voltam. De már egyre kevésbé, és egyre inkább érzem úgy, hogy ez csak egyre rosszabb lesz. És lehet hogy ezt most elküldöm neki, de lehet hogy nem. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elküldjem neki, mert valószínűleg minden egyes mondatomba  beletudna kötni, egyikkel sem értene egyet, egy kicsit sem világosodna fel és egy kicsit sem látná másképp a dolgokat. Én nem tudom hogy akarok-e továbbra is vele lenni. Mert annyira megbántott most, és olyan szomorú és mérges voltam az elmúlt pár napba. Hogy volt képes majdnem 24 óráig nem írni, de utána mégis azt írni, hogy hiányoztam neki? Az a vicces, hogy még mindig én vagyok az ő szemébe a szar. De 999% hogy akkor Blaskóval volt este, és azért nem írt, és erről van itt szó. Én majd megpusztultam hogy ne írjak neki semmit, de ő vígan el volt. Én meg itthon sírtam. Csak a szokásos. De ha én elmennék Csengével inni megint, vagy nem is inni, csak este a városba, hát eljönne a világvége, mert hogy merészelem. De ezekmellett mégis vele akarok lenni, mert tényleg szeretem, kajakra mondom hogy szeretem, és ha ennek vége lenne, belőlem egy élőhalott lenne, mert nem bírnám ki nélküle, de már lassan vele se. Na mindegy. Örülök hogy kiírtam ezt magamból. Okosabb nem lettem általa, de legalább kisírtam magam és leírtam mindent ami eszembejutott. Válaszokat nem tudtam meg, de kicsit jobb lett. Most megyek, és befejezem a Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei című filmet. Komolyan mondom, reggel 9 óta azt nézem, és délután 5 van. Időközbe mondjuk aludtam 3 órát, de amúgy nem tudom hogy bír egy ember ennyire elhúzni egy 2 órás filmet. Na, régóta nem írtam ilyen hosszút. Nem megírtam az előzőbe? Engem csak a szar dolgok visznek rá az írásra. Hát remélem jó sokáig nem írok ismét, de valószínűleg egyre gyakrabban fogok. 

Na, gondoltam írok, idén utoljára. Holnap Boldinál leszek, szóval nem lesz lehetőségem írni. Tudom, azt írtam, hogy majd leírom az évfordulós napot stb, meg igazából úgy volt, hogy ebben az utolsó bejegyzésben leírom az év összegzésését stb, de úgy gondoltam, hogy inkább felsorolásban összeszedek pár random dolgot. Imádok listákat készíteni, és sokat is gondolkoztam ezeken, úgyhogy tessék.

 

Vágyaim, terveim

- Az új Orange is the New Black évad, de nagyon (mégis mi történt??? MI???)

- Új Melanie Martinez album

- Ed Sheeran visszatérését 

- Új Lana Del Rey album

- Justin Bieber vagy Melanie Martinez (esetleg Lana, Demi) koncert

- ÚJ SZÖKÉS ÉVAD!!!!!!!!!!!!!!!!!! Annyira várom.

- Kylie Jenner rúzs

- Sziget fesztivál

- Elköltözni

- Leérettségizni

- Meglátogatni Németországot vagy valamilyen külföldi országot

- EDZENI HETENTE SOKSZOR

- Stephen King könyveket vásárolni és olvasni

- Nem levágni a hajamat 

- Újra normálisan írni

- Új Vans cipő

 

 

Jóslataim

- Zalfie vagy összeházasodik, vagy gyerekük lesz, vagy mindkettő

- Justin Bieber és Selena Gomez újra összejönnek (ez a vágyak alá is mehetett volna) 

 

Hát ez elég silány lett. Illik a mostani blogolási stílusomhoz. Visszaolvastam a tavalyit, és csomó sikerült. Egy lusta szar vagyok, szóval nem fogom azt bemásolni és elemezni, de azért jó tudni hogy van amit elértem. Mondjuk nem találkoztam idén se Jareddel se Justinnal, és még mindig nem tudom elreppelni azt a Chris Brown számot, de a többi viszonylag sikerült. Amúgy ledöbbentem, mert nincs túl sok vágyam vagy tervem az évre. Igazából mindenem megvan. Ezek jutottak csak eszembe hosszas gondolkodás után, szóval egész jó vagyok. Nekem tök jó volt a 2016-os évem, talán az egyik legjobb, úgyhogy nem igazán panaszkodhatok. A blogolást eléggé hanyagoltam, de jövőre többet fogok foglalkozni az írással, ez tuti. Legalábbis nagyon remélem. Tavaly összeírtam a top 70 számomat, de igazából még mindig ugyanazokat hallgatom (?), szóval ja. Sorozatokat is ugyanazokat nézem újra és újra, mondjuk új kedvencem lett a Scream Queens, imádom. Legjobb album közé pedig Ariana Grande - Dangerous Woman albumát írnám. De természetesen még mindig Melanie Martinez - Cry Baby albuma a favoritom. Film nagyon nincs, a Moana-t (azaz Vaiainat) néztem meg tegnapelőtt Boldival a moziba, az nagyon tetszett, azóta is a zenéit hallgatom (jelen pillatban is, igen, 18 vagyok). Az Énekelj is nagyon jó volt. Igen, Boldival csak ilyen meséket nézünk akár moziba, akár otthon. 

 

Na, hát akkor boldog új évet mindenkinek. Jövőre jövök. Ez azt jelenti, hogy majd valamikor július körül hallotok felőlem. Szeretlek titeket. Megkell szerkesztenem az új 2017-es képet az eddigi bejegyzések menübe. Nemtom az hogy fog menni, mert 2 éve csináltam az eddigieket, de valahogy megoldom. Na pá.