Nemrég értem haza Budapestről. Jutalomkirándulás céljából ellátogattunk az állatkertbe, ahol nagyon jól éreztem magam. Ez a két mondat most olyan volt, mint valami újságcikk. De amúgy tényleg jó volt, csak az volt a rossz benne, hogy reggel 7re kellett menni, és kelhettem fél 6kor. Martin is jött (5-6-7-8.-ból jöttek a "jobbak"), és baromi jó volt. Nem is részletezném, mert már el is felejtettem a dolgokat amik ma történtek (?), úgyhogy ezt ugorjuk is át. Amúgy megnéztük a Dunát is, hát nem semmi. Borzasztó, hogy ilyen dolgok vannak.. parás. Volt kiszsiráf, nagyon édi volt!! Azt hittem lesz kiselefánt is, de nem volt.. Én viszont leragadtam a patkányoknál. (?) A buszozás elég uncsi volt, csak zenét hallgattunk Petrával meg beszélgettünk. Ja, és kajáltunk. Sokat. A haverok és Martinék hátul ültek, mi meg elől. Martinnal meg ott tartunk, hogy én tök jól érezem magam vele, egész nap   tök jól elvoltunk. Csomószor rámjött, hogy megcsókoljam vagy megöleljem, de ő nem vette az adást szerintem, vagy csak nem akart mások előtt.. De hazafele már volt csók, és mindig mikor megcsókolom, bizsereg az egész testem és fuh, le se tudom írni, olyan jó érzés. Szeretem. Azt hiszem. 

XOXO

Na heló népség! Annyi mindenről szeretnék hirtelen írni nektek, hogy hirtelen azt sem tudom hol kezdjem. Na, akkor lássuk szépen sorjában! Ma voltam Martinnál filmezni. Az éhezők viadalát néztük, amit én már kb. 4x láttam, de mint mindig, most is lenyűgözött, hogy mennyire zseniális ez a film! De könyvbe persze jobb. Nem smároltunk. Kezdjük ezzel. Volt rá alkalom, de valahogy nem tudom, nem jött ránk... bonyolult. Nagyon kedves és aranyos anyukája van. A szobája pedig rohadt jó! De most olyan furcsa fészen, mintha haragudna, amiért nem smároltunk. Megkérdeztem éppen az előbb, hogy haragszik-e rám, e azt írta hogy "miért haragudnék?" Hát jó. Nekem mindegy. Amúgy nem tudom miért paráztam annyit, rohadt jó volt, és a 2 óra - mint mindig - baromi gyorsan eltelt. Jövő héten ballagás és évzáró, de utána való héten áthívom én is, és akkor filmezünk nálam is. :) Azt mondta, megint én válasszak filmet, de basszus, ha én választok megint, akkor 99% hogy sírós/szerelmes lesz. Ő tudja, aztán majd ne fintorogjon ha a Szerelmünk Lapjait nézzük meg! :D Holnap megyünk Pestre, mármint azok, akik egész évben jól teljesítettek, sok versenyen voltak, stb. Kelhetek 5:30kor, hogy rendesen elkészülődjek.. remek. Mindegy, Martin majd legalább lát reggel is, kómásan, karikás szemekkel, mint egy zombi... Nembaj.. Majd csak hozzászokik. Arra gondoltam amúgy, hogy majd nyáron néha-néha írok részleteket  a naplómból, amit ugye saját kézzel írtam. Azokat soha, senki sem olvasta el (anyámat kivéve... no komment), szóval ez számomra nagy lépés. Furcsa, mert imádtam írni, pedig senki sem olvasta (anyámat kivéve), mégis írtam szorgalmasan, és imádtam! Most így vagyok ezzel a bloggal. A halál se olvassa (csak Laura, de azért mert megkérem rá) mégis írok, és imádom. :) Régen arra ment ki a játék nálam, hogy minél többen olvassák, híres blogger leszek meg ilyen valótlanszerű almok, de mostanra olyan szinten nem érdekel. Szeretek írni, és teszek rá hogy olvassa-e valaki. Magam miatt írok, nem más miatt. A nyárra egy halom tervem van. Íme néhány, ami most eszembejutott:

• Könyvet, novellát írni, (?) Sokszor belekezdtem már ilyenbe, egyszersem jött össze. Talán most.
• Sok-sok-sok könyvet elolvasni. Majd írok egy listát.
• Pénzt szerezni
• Elmenni Németországba
• Sok új ruhát beszerezni szeptemberre
• Hosszúéletű kapcsolatot Martinnal
• Tartani a kapcsolatot az összes haverral, baráttal
• Nem egész nap Simsezni (ezt úgysem fogom betartani. Hah.)
• Nem egész nap a laptop előtt ülni. (Ezt sem.)
• Önkénteskedni valamilyen állatvédő szervezetnél
• Buksit megtanítani sétálni (már most halott ügy)
• A városi könyvtárba elmenni
• Kiplakátolni a szekrényemet
• Gyereket szülni  - (nem hagyhattam ki, bocsi)
• Megismerkedni az új osztálytársaimmal
• Sok sorozatot és filmet nézni
• Sportolni

Ja, és ezeket nagy valószínűségszerint úgy sem fogom teljesíteni. Mindig ilyen világmegváltó terveket szövök a nyárra, aztán mindig ugyanaz lesz a vége, amit a mellékelt gif kép  tökéletesen ábrázol.



Hamarosan jövök. XOXO

A fejem fölött (szó szerint) Lali üvöltözik valami csávóval. Nem is nagyon nézem, csak háttérzajként működik. Idegesít hogy Krisztina itt ólálkodik körülöttem. Mostanság nagyon sok dolog idesít. Amúgy a tegnapi aggájaim (aggályaim?) eltüntek nagyjából. Ma találkoztunk ugye Martinnal, és nem volt semmi para. Nagyon örültem neki mikor végre megölelhettem, megcsókolhattam.. Nem smároltunk, de vasárnap megyek hozzá filmezni, és akkor gondolom fogunk. Azért tökre várom, mert akarok! Csak félek hogy elrontom satöbbi. Mindegy. Rájöttem hogy sokkal jobb blogolni, mint naplót írni, mert 5 perc alatt ezerszer többet írok laptopon, mint egy füzetbe, nem szakad le a kezem, és eltudom olvasni. (A saját írásomat néha magam sem tudom teljesen megérteni.) Jelenleg a Ke$ha - Crazy Kids megy. Mikor elősször hallgattam meg, nem igazán tetszett, de ez így szokott menni. Most tökre szeretem. Majd le akarom tölteni az albumot. Amúgy nem tudom minek akarok író lenni (az akarok lenni egyáltalán?) mikor olyan kifejezéseket használak, hogy "tökre", satöbbi. Összevissza írkálok megint, de nem baj. Nem nagyon érdekel. Ugye írtam, hogy csomó minden idegesít mondanában. Összeszedek pár dolgot, ami jelenleg aktuális (de hogy minek, azt nemtudom!). 

• Egész reggel vasalom a hajam, majd kimegyek a házból, és a pára seperc alatt tönkreteszi a - bent még tökéletesnek tűnt - hajamat. 
• Néha tök hülyeségeken tudok idegeskedni, és akkor egész nap és egész éjjel az jár az eszembe. 
• A sok pattanás. Egy ideig nem volt egy se, aztán a sok idegeskedés miatt, vagy fene se tudja mi miatt, megint kezdek ragyásodni. Egy hete (!) küzdök egy undorító pattanással. Bár, ha belegondolok, és nem nyomkodtam volna órákon keresztül, akkor nem lenne ilyen piros és gyulladt. Ez undorító. De igaz. A hátamon is van ám. Hogy ne lenne. Még a mellemen is!!! Persze azt is addig nyomkodtam, míg nem kezdett el ömleni belőle a vér.. Ja, és mielőtt elfelejtem, a mellkasom is teljes egészében. Hmm. Guszta. 
• Folytonos veszekedések anyámmal. 
• Folytonos veszekedések tesómmal.
• Petra. Laura. Ez az egész háromszög.
• Andris ballagtat. Nem akarok bunkó lenni, de elég kellemetlen szagot áraszt.
• Alig olvasok már. Se kedvem, se időm. Vagyis időm van, csak kedvem nincs.
• Nem akarok elballagni. Hiányozni fog azért mindenki, és néha csak megölelném az egész osztályt, és megmondanám nekik, hogy nagyon szeretem őket. A következő pillanatban meg Bartók felüvölt, hogy "epekő van az ujjamba!!!" nekem meg a röhögéstől elillan ez a "mindenkit megölelek" dolog. 
• És hogy most mi idegesít a legjobban? Hogy a blogomba gyűjtöm össze a dolgokat, amik a legjobban idegesítenek. LOL.
• Hatalmas fenék! Néha kicsinek, néha hatalmasnak tűnik, de ígyis úgyis undorító és fujj. Bár, ma Martin nagyon aranyos volt, idézem.
  Petra: (...) Szandinak van a legjobb segge.
  Martin: Szerintem is.
  Szandi: Nem is!!!!! 
• Satöbbi. Van még, csak lusta vagyok leírni. 

Majd írok. 
XOXO

Szeretek írni.
Szerda esti "írni-akarok-szóval-összehordok-valamit" szöveg, amit most megosztanék veletek: 
Villog a kurzor, és azt várja hogy gépeljek. Három perce ülök az üres, fehér WordPad oldal előtt, ami epekedve várja már, hogy megteljen fekete, Trebuchet MS betűtípussal gépelt szöveggel. Összeráncolt szemöldökkel gondolkodom. Én bizony írni akarok. Tetszik, ahogy villog a kurzor, tetszik a fehér oldal, tetszik az, hogy tőlem függ az egész. Akkor miért ülök csak itt előtte, és várom az ihletet? Írni akarok. Csak nem tudom mit. Bár, most is írok, az információ amit eddig begépeltem, nem jutott el az agyamig. Csak írok. Miért kinlódok ezzel akkor annyit, ha csak fejfájást okoz? Nehéz kérdés. Mert szeretem. Szeretem az írást, szeretek írni, szeretem a hatalmat a WordPad felett, és hogy én szabályozom meg amit írok. Senki sem szólhat bele, hogy mit, és hogyan csináljak itt. Most nem. Máskor igen, mindig belszólnak a dolgaimba. Itt azonban, a sötét szobában ülve, a WordPad előtt, a villogó kurzor előtt, úgy érzem magam lehetek. Írok és írok, és még többet írok. Egész nap írnék. Csak közben félek is: tudok-e egyáltalán írni? Van-e értelme? Szerintem nincs. De ha ez az egyetlen lehetőség, hogy felszabadultan és önfeledten csináljak valamit, akkor nem érdekel. Ezt a kis szöveget valószínűleg kihajítom a lomtárba. Vagy az is lehet, hogy felrakom a blogomra, vagy csak itt hagyom a gépen, hogy majd jót röhögjek rajta valamikor. Nem fontos, mert írok. És írni is fogok. Mert szeretek írni. 

Közel 4 hónapja írtam utoljára. Olyan furcsa rendes billentyűzetről írni. Az én gépemről. Ami az enyém. Úristen, leírni is hihetetlen. A csoda neve: Samsung Series 3. Imádom. Eddig. Aztán a végén úgyis az lesz, hogy utálni fogom, de jelenleg imádom. Közbe megy a Miley Cyrus - We can't stop. Nem tudom eldönteni, hogy utáljam vagy szeressem. Amúgy Window 8 van a gépen, és azt hittem nehéz lesz megszokni az XP és Vista után (a Win7 valahogy kimaradt az életemből), de elég gyorsan (5 perc?) hozzászoktam. Sőt, szerintem eddig ez a legjobb operációs rendszer. Amúgy azóta annyi minden történt, hogy le se írom. Amik most eszembejutnak: ugye sokáig nem írtam blogot. Ennek több oka is van. Ugye gép hiányában elment az egésztől a kedvem. Úgyhogy vettem egy kutyás naplót, és elkezdtem írni. És írtam. Nagyon sokáig írtam, teljesen megszerettem, az volt az új hobbim, az életem, mindenem. Aztán nemrégiben ott felejtettem az ágyamon, és anyám elolvasta az egészet. Ami azt illeti, elég sokszor szidtam őt, főleg veszekedések után. Mindegy, hosszú történet. Elég nagy balhé lett belőle, de azt hiszem mára már megbékélt. De én azért nem, hiszen elolvasta a naplómat. Amibe mindent leírtam, amit ő nem tud. Szóval behajítottam a naplót a szekrény mögé, és már egy ideje ott is van. Tökre elment tőle az egész kedvem. (Zene: Macklemore - Can't hold us). De kaptam laptopot ballagásra, és most megint blogolok. Valahogy sosem tudok leszakadni az írásról. :) Nem tudom mit írjak. A többi olyan lényegtelennek tűnik, hiszen én tudok róla - akkor minek írjam le? De azért összeszedek pár dolgot. Összejöttem Gergővel, aztán szakítottam vele. Beleszerettem (visszaszerettem?) Viktorba, majd sok csalódás és átsírt éjszaka után végleg eldöntöttem hogy nem érdekel. Aztán jött Martin, és most.. vele járok. Bár nem tudom... Én mindig jobban megvagyok a fiukkal míg nem járunk. Miután összejövünk, rohadt bizonytalan leszek, de nem tudom miért. Szeret, én is szeretem (?) de mégis olyan fura érzésem van. Míg nem jártunk, meghaltam érte, aztán járunk, és valahogy annyira nem érdekel. Szeretem, örülök ha ott van, de néha azt érzem hogy sokkal jobban megvoltunk míg barátok voltunk/flörtöltünk. Majd lesz valahogy. Vasárnap megyek hozzá filmezni. Mikor elősször lekapott a nyelvével, nem tudtam eldönteni hogy ez most jó vagy nem. Elég kellemetlen szituáció volt - számomra. De majd vasárnap gyakorlunk. Én nem szeretek a falun, a nyílt utcán smárolni, az annyira közönséges. Otthon, négyfal között oké, de ez full magánügy. Fészen se vagyunk kapcsolatba, mert ehhez senkinek semmi köze. Szerintem sokan még most sem tudják hogy együtt vagyunk, de ez így van rendjén. Legalább senki nem szól bele. Gergővel is csomót veszekedtünk a rohadt facebook miatt (Miért nem lájkoltad a képem? satöbbi.) (Zene - David Guetta - Play Hard). Szóval majd lesz valahogy vele is, én tényleg nagyon szerettem volna ezt a kapcsolatot, erre megkaptam: és nem érzem magam tulságosan boldognak. Lehet hogy nem akarom magam elkötelezni, vagy én nem tudom mi a bajom van, de nem szeretem ezt az érzést. Bizonytalanság. Félelem. Amúgy nem is szeretem ezt a számot, csak hirtelen nem tudtam mit hallgassak, és ha írok akkor kell zene. Beszélek amúgy Martinnal. Olyan furcsa végre laptopozni. Már lassan fél éve azt a rohadt telefont nyomkodom. Csoda hogy még nem szakadt le/rohadt le a kezem és nem folyt ki a szemem. Petra mondta, hogy írjak neki ha megjön a laptop, mert átjön. De nem írtam, mert nem akarom hogy átjöjjön. Mostanába nagyon idegesít a hülyeségeivel. Minden apró dolgától kezd kirázni a hideg. A szemembe ribancozza Laurát, a szemébe meg úgy nyalizik, hogy félő a szája szélén fog lefolyni a nyál, akárcsak a Niagara vízesés. Már nagyon kezdem unni. Persze én is jó fejeskedek Laurával szemben, de mégsem szidom mint a kutyát. Jó, néha azért rámjön hogy kibeszéljem - és meg is teszem. DE! Csak azért jópofizok vele, mert nem akarom az utolsó pár hetet úgy tölteni, hogy szúrós szemmel nézünk egymásra. (Zene - Calvin Harris - I need your love). Na most már tényleg nem tudom mit írjak, vagyis tudnék, de nem akarok. (???mivanvelem emberek azt setudommitakarok). Majd írok, és most már tényleg! :)  XOXO

 

Tudjátok mit érzek most? (Azonkivül hogy egy sámlin guggolok és rohadtul kényelmetlen?) Félelmet. Mert nagyon félek. És ennek most semmi köze ahhoz, hogy a tegnapi horrorfilm miatt nem merek kimenni éjszakánként WC-re. Oké, poénokat félretéve. Tényleg félek. Kezdem az elején.
Viktor meg Laura elvileg jártak. Fájt, de hozzászoktam. Erre ma, szünetbe oda jön Laura, és közölte velünk, hogy szakitott Viktorral, mert Viktor folyton hanyagolta és nem is beszélt vele. Megkérdeztük, hogy miért? Erre tudjátok mit mondott? Idézem. "Szerintem még mindig téged szeret, Szandi. Folyton rólad beszélt. Mikor beteg voltál is, folyton kérdezte hogy jöttél-e már suliba, beteg vagy-e még, stb. Már rohadtul elegem van ebből." Na képzelhetitek mennyire próbáltam visszatartani a vigyort. Ránéztem Petrára és nem birtam tovább elmosolyodtam. Pedig  végig ilyen mérges fejet vágtam, meg ecseteltem hogy engem mennyire nem érdekel már. Minél többet hazudok, annál jobban megy. De nem hiszem hogy magára vette, elég nyitott az a tény, hogy szeretem..Bent a teremben már másképp néztem Viktorra, és ő rám mosolyogtt. Elkezdődött.  A boldogság után, matek órán elgondolkodtam a dolgokon. És akkor tudatosult bennem a dolog. Mosolyog rám? Szmájlikat ir? Rám ir Facebookon és Skypeon? Kezdődik, ismételten. Mindig igy kezdődik. És akkor... ott.. matek órán.. rájöttem, hogy félek. Félek a csalódástól. Félek a boldogságól. Mert ha egy kicsit engedek a boldogságnak, tuti fix hogy pár nap alatt véget ér és akkor jön a sirás meg a melankólikus zene. (Bár ha boldog vagyok, akkor is azt hallgatok, de ez már más tészta.) Szóval. Ha ebbe megint belemegyek, hogy flörtölünk, barátkozunk, ölelkezünk meg egyebek (ami egyébként borzasztó jó lenne), és elbiznám magam, elhinném akár egy pillanatra is, hogy boldog lehetek vele, akkor jönnek sorba a pofonok. Mindig ez van, könyörgöm, tiszta tapasztalt vagyok már ilyen szempontból. A tény a következő: Flörtöl valaki mással (általában Laurával, újabban Petrával), jár vele pár napig, aztán szakitanak. Én boldog leszek, ráirok, foglalkozok vele. Ő észrevesz, flörtöl velem (ölelésen túl még sosem jutottunk, de az is csak azért volt mert adtam neki ajándékot szülinapjára), elhiteti velem hogy akár lehet szerelem is.. Aztán pofára ejt, és közli, hogy nem hiszi hogy működne, stb. Én eltörök, bőgök és belülről meghalok. Ezt eddig kétszer (!!) játszotta el, és most komolyan arra készülök, hogy megint lejátszom ezt? De szeretem... és ha fájni is fog, talán megéri.. vagy nem? Ha rámir, mosolyog, beszélgetünk, akkor akar valamit. Ha nem, akkor Laura csak túlreagálta a dolgokat, és csupán annyira szeretné birtokolni Viktort ,hogy már mindent beleképzel a dologba. Majd csak lesz valahogy, tulajdonképpen ha 5 év múlva lenne ugyanez a felállás, akkor is belemennék. De komolyan megéri? Megéri hogy játsszon velem? Hogy aztán eltörjön? Tudja, és tudom hogy tudja, hogy én örökké itt leszek neki, és azt hiszem ez a baj. Lehet az lenne a legjobb, ha eljátszanám hogy nem érdekel, nem irok rá stb, és akkor rájön hogy én nem vagyok egy hülye tyúk, akihez bármikor odafordulhat ha játszani akar valakivel. (Pedig de. Haha.)
Majd lesz valahogy. Csak félek, hogy arra a sorsra jutok mint Laura. Csók, ölelés, járás, egy hét múlva meg szarik a fejemre és már nem is köszön. Tudom milyen szar érzés, és Laura ezt még csak elsőnek tapasztalta, én viszont már elég sokszor.
Egyébként ha Laura ennyire firtatta, hogy ő annyira de annyira beleszeretett, akkor miért szakitott vele? Azért, mert nem szólt hozzá, kerülte? Könyörgöm hülyelány, akkor menj oda és beszéld meg vele, van aki a fél kezét odaadná hogy a te helyedbe legyen. (Ha nem lenne elég egyértelmű: Én.)
Fellépett Skypera, és most várok. Várok mig ir. De tudjátok mi lesz most? 10 perc után rájövök hogy ő ugysem fog, tehát ráirok én. Beszélünk 30 percet, kisebb nagyobb megszakitásokkal, aztán elköszön és megy aludni. Én meg csupán attól boldog vagyok hogy beszéltünk egy kicsit.
Amugy szerintem alkotói válságba vagyok. Nincs ihletem, nem tudok fogalmazni, mostanság olvasni sincs kedvem csak sorozatokat bámulok. Már zenét se hallgatok, nincs életem.

Ráirjak? Hogyne. Ő úgysem fog.
- 3 perccel később -
Addig vártam, mig lelépett. Gyönyörű. Pff, megyek és elásom magam.