BLOG
BELÉPÉS
KÉPEK
EDDIGI BEJEGYZÉSEK
SZERKESZTÉSEK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BLOG

#34

2013.07.08. 23:30, sophie

Nah. Ugyebár az előző bejegyzésben - ha jól emlékszem - éppen azt ecseteltem, hogy Bence számomra nem jelent semmit, teljesen ignorálni fogom, satöbbi. Namármost. Ez marhára nem jött össze. Kezdjük az elején. (Most leírom az egész napom, röviden. Ez ritkán szokott előfordulni úgyhogy örüljetek. Nemáám. :] ) 2 napig apumnál aludtam. Egész jó volt. Mikor unatkoztam, Vámpírnaplókat néztem. Kaptam egy marha jó laptop táskát, vadonatúj - 1500 ftért. Tök jó. Tegnap - vagyis ma - hajnali kettőkor mentem aludni, és reggel hétkor felébredtem. Egy hülye méhecske bejött az ablakon és ott zengett az ablaknál. Kiengedtem, majd délig aludtam tovább. Miután felébredtem rájöttem hogy rohadtul álmos vagyok még, de sietnem kellett haza, mert 2re jött Petra filmezni. [Miért érzem magam furán? Tökre nem szoktam a napomról írni mert A.) Nem érdekel senkit B.) Rohadt unalmasak C.) Leírva még unalmasabbak.) Húú, 20 perce belekezdtem amúgy ebbe, de annyian írnak és annyifélét, hogy összezavarodtam. Roli valami csatáról írkál, Petra azt próbálja bizonygatni hogy tetszek Bencének, Bence írta hogy elmegy vacsorázni, Laurával egy yaoi (? jól írtam?) meleg szex történetet írunk, Dávid pedig a fényképezőgépéről mesél. Na de tovább a sztorival. Megpróbálom ignorálni a facebook chat hangokat amik három másodpercenként rámtörtnek. Hol is tartottam? Elugrottam a boltba, vettem nasit meg ilyenek.. Ajj, ugorjunk, mert ez olyan marha unalmas hogy még rágondolni se birok. Megnéztünk kettő filmet (Mama, A hírnök). Az előbbin jókat sikítottunk, a második elég unalmasnak bizonyult. Elment, utána elugrottam apumhoz. Innentől válik "izgalmassá" a történet. (Amúgy eléggé nem.) (Már most érzem hogy ez valami irgalmatlanul szar bejegyzés lesz, nem is nagyon figyelek ide, mert nem tudok. Írnak sokaaaan. Valaki lőjön le.) Őhm. Utána elindultam haza. A butiknál észrevett balszerencsémre Levente. Elkezdett vadul integetni, hogy menjek oda. Odaintettem, és reméltem gyorsan eltekerhetek. De nem, elkezdett az a marha üvöltözni hogy GYEREMÁÁÁ' IDE. Vagy 30 kíváncsi szempár fordult felém nagyokat pislogva. Én meg mint egy csöves, felkötött hajjal, elkent szempillaspirállal - amit itthon vettem észre - odatekertem. Ott volt az exem. Gergő. Huu, úgy bámult majd kiesett a szeme. Tudjátok mi bánt nagyon? Kint volt a régi osztályom 3/4 része. Azok közül egy se szólt, egyszer se, hogy menjek ki velük, vagy menjünk ki velük (Petrával ugye). Egyszer sem hívtak ki. Laura se, pedig ő állítólag nagyon szeret minket. A faszt. Ki nem állhat szerintem. Whatever... Egyébként a társaság nagyrésze szúrós szemmel szugerált. Vagy csak beképzeltem? Elég rég nem voltam társaságban... Amúgy ma nagyon felbaszott Petra. Valaki kirakott facebookra egy olyan képet,  hogy: "Ha társaságban vagyok, általában csöndben lapulok. Azt hiszik azért, mert félénk vagyok, pedig igazából marhára leszarom mit pofáznak." Petra meg mondta, hogy ez teljesen én vagyok, mert én sosem beszélek társaságba. Hát kösz. Ennek nyilván van oka is. Ott volt a társaságban Bence is. Hát őhm. Annyira tényleg nem helyes. Most hogy így megvizsgáltam közelebbről. Régebben mintha helyesebb lett volna. Bár azért tett egy fura megjegyzést is. Amin összenéztünk és vigyorogtunk. Huha. Este ráírtam, vagyis az előbb, ugyanis Roli azt hitte vele filmezek... Mindegy, hosszú és értelmetlen történet, amit magam sem értek teljesen... Bencének elmondtam, ő meg írta, hogy "ez annyira nem hülyeség". Jel #1. Most jön a jel #2: Arról beszélgettünk, hogy tesóm annyit nyom mint én. 40 kiló ő is meg én is. Én 15, ő 8 éves. Huha. Hozzátettem, hogy rajtam is van felesleg, mire ő azt írta, hogy: "rajtad? felesleg? nem láttalak még úgy, de a képzeletemben tökéletes alakod van. " Na ez is egy olyan pillanat mikor kb könnyek közt válaszolok. Bár közrejátszik hogy hamarosan meg kell jönnie és minden szaron elbőgöm magam. De ez tényleg olyan jól esett.. alapból utálom a testem.. Mondta hogy elmehetnénk majd strandra. Hát persze Bence, menjünk. Kár hogy én nem fogok odáig eljutni, mert akkor a képzeletedet felváltja a valóság ami nem más mint ZSÍR és HÁJ. *Kuncog* Ezt a bejegyzést kb. egy órája elkeztem egyébként de a legfontosabbat kihagytam. XD Na, szóval Bence tök kedves megint velem, holnap meg 4kor jön hozzám, segít a GTA-ba. Kíváncsi leszek mi lesz ebből, holnap mindenképpen írok, és még egyszer bocsánat az ilyen undorítóan unalmas bejegyzésekért, mostanában nem telik tőlem több, lehet abba kéne hagynom egy kis ideig míg újra ihletet gyűjtök. Vagy csak nem kéne beszélgetnem vagy elterelnem a figyelmemet mással miközben írok. :/ Whatever, majd valamikor leszek. Holnap mindenképp, utána nem biztos.
XOXO

#33

2013.07.06. 01:47, sophie

Húha. Hajnali fél kettő van, én meg Bencével beszélgetek, Family Guyt nézek, hallgatom tesóm egyenletlen és már-már rémisztően egyenletlen szuszogását, illetve próbálom nem vakarni a fenekem. Too mutch information? Bocsi. Akkor szépen sorjában. Hajnali fél kettő van - ez nálam még korán van. Vagyis tegnap ilyenkor már aludtam. Vannak napok, amikor 3-ig unatkozok, gépezek, és van amikor már 1 óra fele alszok. Next one. Bencével beszélgetek. Naa, végre. Bár én írtam rá negyed kettőkor, hogy Family Guy! Végül kiderült hogy South Park megy. Majd kiderült hogy mégis Family Guy. Összezavarodtam basszátokmeg. De végülis FG megy, és visszajött az életkedvem. Az előbb közölte velem, hogy lehet mégis bepróbálkozik Liánál. Kedveli Liát. Talán szereti is, nem tudom. Egy évvel fiatalabb nála, Martin osztálytársa. Pár héttel ezelőtt elmondta Liának az érzéseit, mire Lia nem túl pozitívan válaszolt. Most azonban írta Bence, hogy Ádám beszélt Lia fejével, hogy egy próbát mindenesetre megérne, és lehet sokáig együtt lennének, satöbbi.. Bevallom kicsit szivenütött. Nagyon megkedveltem Bencét, bár kiakasztott azzal, hogy nem ír rám... Ennek ellenére tényleg megkedveltem, és bár tudtam hogy nem lesz köztünk semmi, ez azért kicsit hümm... fájt? Nem, annyira nem. Inkább meglepett. Véleményem szerint úgy sem lesznek sokáig együtt. Pozitív vagyok. Janem. De Bence is szeptemberbe más suliba megy, Lia meg marad itt... Azért szurkolok nekik, Bence megérdemelné a boldogságot végre, mondjuk én nem egy Liához hasonló lánnyal képzelném el... Lia tipikusan az a fajta lány, aki nagyon elhiszi hogy ő már felnőtt. Mindig üvöltözik. Idegesítő. Nem nagyon birom. Sőt, ami azt illeti, ki nem állhatom. Egyáltalán nem illik Bencéhez. Ezzel most nem azt szeretném mondani, hogy én igen, mert nem. Vagyis de, marhára. Szerintem fullra  nagyon  összeillenénk...Na mindegy. Írtam neki, hogy szurkolok, és még írtam ilyen közhelyeket... Ádámnak is a rákért kellett beleavatkoznia?! Húú de haragszom rá. Nem tudom miért vagyok megint ilyen antiszoc, hiszen úgysem jönnék össze úgy Bencével, főleg nem most... De Lia? Komolyan? Nemááár... Tovább. Tesóm szuszogása. Hát úgy volt hogy ma apumnál alszik, de végül kitalálta hogy mivel ott nincs rendes mese a német TV-be (?) ezért hazajön. Egy hete ezt a kifogást használja. Elég furán szuszog. Asztmás. Néha ijesztő, mert arra gondolok, bármikor megfulladhat, én meg észre se veszem... o.O A fenekem vakarását nem tudom hogy kifejtsem-e. Végülis miért ne? Rövide, tömören: megcsípett egy kibaszott pók. Legalábbis szerintem pók volt az. Akkora duzzadás (van ilyen szó?) van a bal oldalamon, hogy akkora mint egy...gombóc fagyi. Ugh, ez undorító. Borzasztóan viszket. Annyira utálom a pókokat. Ne higyjétek azt, hogy ilyen gusztustalan leprateleken élek, mert nem. Ma este már egy légycsapóval járkáltam a házba, és agyonvágtam vagy 3 pókot, mindegyik akkora volt mint a fejem. Jó, azért nem, de elég nagyok voltak. És tudjátok mi a legfélelmetesebb? Agyonvágtam őket, 100%, de a "tetemeket" sehol sem találtam. Szerintem éjjel bosszút állnak. Btw, eléggé bepánikoltam hogy sosem múlik el a csípés, és már olyanokon gondolkodtam, mint: "Én nem akarom, hogy levágják a fenekem!' satöbbi... Néha túlzásokba esek.. meg pánikba ugyebár. Öhm. Holnap apumnál alszok. Már elég régóta nem aludtam ott. Szerintem sokkal többet lennék ott, ha lenne benne annyi szeretet, hogy bekötné a netet. Állítása szerint semmi értelme, alig vagyok ott és ezért nem fog fizetni. Nem jutott el az agyáig, hogy oda is költöznék, ha lenne NET? Tiszta csípés vagyok amúgy. Bár a nagyrésze szúnyogcsípés. Megint visszatértem erre a témára, de nem tudok másra gondolni, mert ÉG a seggem. Bocsánat a stílusért de már nem birom. Holnap megkeresem a szúnyogriasztót. Az szerintem a pókokat is elriasztja. Belehalok, ha arra gondolok, hogy akár PETÉKET (!) is rakhattak valahol a szobában... vagy a számban/fülemben.... Gyűlölöm a pókokat, a szúnyogokat és a hangyákat. Tiszta szívből. Egész nyáron nem csinálok semmit. Pedig annyi tervem volt. Dolgozni is elakartam menni, de anyámnak nincs anniy lélekjelenléte hogy elmenjen megkérdezni a hivatalba, hogy  hordhatnék-e újságot. Én meg nem akarok elmenni, mert ez azért egy felnőtt dolga legyen.. amúgy nem, csak marha lusta vagyok. Belekezdtem egy jegyzettömbe, ééés oda szeretném összegyűjteni a "beszólásaimat". Ezek olyan aranyköpések úgymond, amiket általában Laurának vagy Petrának írkálok, mikor vagy nagyon jó, vagy borzasztóan szar kedvem van. Visszaolvasva szoktam rajtuk nagyokat röhögni... mert alapjáraton nem jut el az eszemig hogy miket írok, csak írom. Nem tudom, hogy nyilvánosság elé hozzam-e ezeket a furcsa dolgokat. Hát végülis, miért ne? Majd még gyűjtök össze. :) Amúgy nem vagyok egocentrikus, nem azért írom ezeket le mert én milyen marhavicces dolgokat szoktam írni, hanem azért, mert én jókat nevettem rajtuk vagy éppenséggel értetlenül bámultam rájuk, és szeretném majd 30 év múlva visszaolvasni őket, és elgondolkozni hogy hogy lehettem ekkora egy retardált barom. Na akkor lássuk. Jaj nem is, mekkora egy hülye vagyok. Vannak olyanok, amiket facebookon írtam, és vannak olyanok, amik ilyen hümm, párbszédek, szóval értitek. Ajj, bocsi, de ezzel legalább megmutattam hogy ha elrontom a bejegyzést nem törlöm ki, hanem utána kijavítom. xD Na mindegy. Késő van. Vagy korán.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
Szandi: Kriszta gyere nézd meg az új háttérképemet!
*Kattingatok össze vissza hogy a háttérképre jussak, de mikor ideér még a böngészőbe vagyok*
Kriszta: Jó kis háttér *cinikusan vigyorog*
Szandi: A kurva anyád

Szandi: omg beleállt egy kiló kenyér a talpamba :S
Laura: az gáz 
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Hőőőőőő, azt hittem több lesz. :( Jó, annyira nem viccesek. De akkor azok voltak, nagyon. xD Most azon agyalok, mit csináljaaaak. Még nem igazán vagyok álmos, de már unom a gépezést. A vámpírnaplók nézést mondjuk nem, de ma is megnéztem vagy 10 részt o.O Összefolyik az egész. Nagyon birom amúgy, amikor az egyik "barátnőmnél" ott vannak a másik barátai, és olyankor szarik rám. Jó, legyen velük, de azért visszaírhatna. Ha itt van Petra, én mindig visszaírok mindenkinek. Minimum annyit hogy pill. :/ Na mindegy. Megszoktam ettől a személytől. Multkor elment valamilyen másik faluba/városba, nem tudom mennyi ideig, 1 hét talán? És egész idő alatt annyit nem írt, hogy hogy vagy? Miújság? Pedig akkor tényleg szükségem lett volna egy igaz barátra. Aztán ugye kiderült hogy akiket nem hittem volna annak, azokról kiderült hogy mégis, akiről meg azt hittem hogy az, a barátom, arról meg kiderült hogy marhára nem. A bajban látszik meg az igaz barát, vagymi. Holnap, vagyis ma - ezen mindig összezavarodom!!! - apum megy hozzájuk, én is úgy volt hogy megyek, de áááááá, így már nem. :/ Vagy mégis. Nem tudom. Majd reggel eldöntöm. Most túl fáradt vagyok. Azt se tudom mit hordok itt össze. Ha befejeztem a blogot - és az most lesz - keresnem kell pár értelmetlen képet/gifet, amit beillesztek majd. Általában nincs is közük a bejegyzéshez, de mindegy. Jól mutat, és jobb ránézni az oldalra. Szerintem. Jaaaaj! A novellát eltolom. Itthon alszik tesóm, szóval felejtős, nem nagyon akartam előtte bőgni, ilyenkor meg már nem szeretek ilyeneket írni... Holnap sem fog menni, áá, fogalmam sincs. Egyszer talán megírásra kerül. XO

 

#32

2013.07.05. 12:51, sophie

Most szeretnék egy pár sort írni a sorozatokról. Nekem a sorozatok egyenlők a droggal. Sosem voltam igazán film-párti, általában mindig sorozatokat lestem kisebb koromban is. A filmeknek jobbesetben 2-6 részig terjedő folytatásaik vannak, míg a sorozatoknak 2-6-ig, vagy akár több évada is van! A filmeket borzasztó gyorsan ki lehet végezni, talán egy délután sem kell hozzá.  Nem is igazán marad meg bennem maga a film, vagy akár a történet. A sorozatok viszont teljesen mások. Akár hónapokig nézheted, mindig van folytatása. Egy rész végén mondhatod azt, hogy: "megnézek még egyet, mert érdekel a folytatása." A film esetében meg várhatsz rá akár 1 teljes évet is. Persze vannak olyan sorozatok, amelyek folytatására várni kell, de előtte simán kivégezheted a megjelent évadokat. Nos, én egy vagyok a sorozatokkal. Kapásból feltudnék sorolni 30 sorozatot amit láttam már, vagy szeretnék megnézni. Eddigi nyaraim nagyrészét úgy töltöttem, hogy a sötét szobába ülve, laptoppal az ölemben néztem a jobbnál jobb sorozatokat. 3 éve tart ez a sorozatmániám, hiszen 2010 nyarán fogtam elősször neki egy 8 évados sorozatnak, amit aztán éjjel-nappal néztem: A Bűbájos Boszorkák. Eleinte féltem belevágni, hiszen 8 évad az nem semmi, de végül kevesebb mint 2 hónap alatt - ha jól emlékszem -, kivégeztem. Azóta minden nyáron megnézek egy teljes sorozatot. Végül meguntam, hogy nyárig várjak egy újabbal, úgyhogy belekezdtem télen. Majd tavasszal. Végül nem volt olyan nap, mikor nem néztem volna bármilyen sorozatot. Össze is írnám őket. (Lentebb majd megis nézhetitek..) Persze előtte is néztem sorozatokat, a TV-ben például. Kiskoromban nagy megszállotja voltam a Szökés című sorozatnak, amit mai napig szeretek, és ismét szeretném megnézni. Michael Scofield aka Wentworth Miller egy szexisten. Bár azóta eléggé elhanyagolta magát, a nemrég megjelent képeket elnézve... :) Szóval igen. Jelenleg a Vámpírnaplókat nézem. 1 hete kezdtem el, és most tartok a 2. évad 6. részénél. Ha ezzel végeztem, akkor ugyebár várni kell őszig az 5. évadra, szóval majd bele kezdek egy másika. Természetesen régen nézett sorozatok újabb részeit is folyton figyelemmel követem, például a Pretty Little Liars, Glee, Kínos... Az eddigi megnézett sorozataimat (amiket a fenti felsorolásban említettem) talán a Gossip Girl volt a févörit. Komolyan. 6 évadot szerintem másfél hónap alatt végeztem ki, IMÁDTAM. Chuck Bass-sal, aka Ed Westwick-kel azóta is boldog házasságban élünk. Csak ő erről még nem tud. Most nem jellemezném az összes sorozatot egyenként, mert akkor estig itt ülnék, pontosabban feküdnék. A lényeg az, hogy nem bántam meg, hogy rájuk fecséreltem el az időmet. Most jut eszembe, hiszen még ezeken kívül egy csomó sorozatot néztem: A szökés, Skins USA, Jersey Shore, Family Guy satöbbi... Csak ezeket pontosan nem tudom mikor néztem... De mostanába az év bármelyik napján képes vagyok sorozatokat nézni, nekem ez jelenti körülbelül a hobbimat. És ezeket a listákat még szeretném bővíteni - Ó de még hogy! -, hogy minél terjedelmesebb legyen. Ezekmellett természetesen sokat tanulok is belőlük - amúgy nem, csak ezt jó volt leírni - és mindegyik kiváltott belőlem érzelmeket. Volt ahol sírtam, volt ahol nevettem.. volt, ahol sírva nevettem, vagy nevetve sírtam. Ha bármi bajom van, bekapcsolok egy XY részt, és elfelejtem a bajomat a rész végéig. Lehet, hogy csak én vagyok ilyenen betegesen mániákus ilyen téren, de egyáltalán nem bánom. Nemrég összeírtam egy listát, hogy milyen sorozatokat akarok majd megnézni (elősször úgy voltam vele, hogy nyáron, majd rájöttem hogy több mint 15-20 sorozatot úgy sem fogok tudni megnézni egy nyár alatt) az évek folyamán. A lista rendkívül hosszú, és most éppen azon gondolkozok, hogy írjam le, vagy töltsem fel egy tárhelyre. Éppen töltöm a tárhelyre, úgyhogy addig is pofázok tovább. Ömm. Lesznek a listában olyan sorozatok, amiket már láttam, de olyan jók voltak, hogy megnézem még egyszer. (???) A lista végén pedig azok vannak, amiket időközben nézek. A LISTÁÉRT KATTINTS IDE. Bocsánat ha elírtam egy vagy akár több sorozat nevét. Csak random összeírtam őket, 5 perc alatt.. fejből.Hát ennyi lenne a rövidke kis bejegyzésem a sorozatokról. Azon agyaltam, hogy a chatbe írhatntok ilyen témákat, én meg kivesézném őket, ha éppen nem tudok miről írni. Szóval nyugodtan írjatok. :) Ja, és ne felejtsetek el Tumblr-ön követni, oldalt megtaláljátok a linket. :3 Ma elvileg egyedül leszek itthon, szóval valószínűleg megírom azt a novellát... Bár lehet megint nem visz rá a lélek. De mindent megteszek ez ügy érdekében, mert tényleg szeretnék már túl lenni rajta. Ha megírnám, akkor végre lezárhatnám ezt a dolgot magamban. Ja, és nem Viktoros lesz. Bár majd olyat is szeretnék. Ennek ellenére most mégis egy teljesen más dologról írnék, csak félek, sőt inkább rettegek ettől a dologtól, mert feltépné a félig begyógyult sebeket. Aztán nyalogathatom megint őket. A végére még annyit írnék: Nézzetek sorozatokat. XOXO

 

#31

2013.07.03. 00:38, sophie
Jóestét :) Vagyis jó reggelt. Mindegy, részletkérdés. Húú, bele is vágnék a közepébe. Előre szólok, hogy ez egy ilyen össze-vissza blog lesz. Ja, és az előző bejegyzésért is bocsi, csak elég szar állapotomban voltam, visszaolvasva olyan mondatokat írtam amiket hosszas gondolkozás után sem értek teljesen. Roli, az egyik ex-osztálytársam kiírta facebookra, hogy küldj üziben egy számot, és kiírom mit gondolok rólad. Alapból beszélgettünk, meg szoktunk is.. bár a suliban keveset, facebookon annál többet, főleg mostanában. Miután kiírta a véleményét rólam, majdnem sírvafakadtam (mostanság előfordul). Idézem (a helyesírási hibákat kijavítom mert azokon is majdnem sírvafakadtam): "Szerintem te egy nagyon csinos, aranyos kis céltudatos és küzdő szellemű lány vagy aki sok olyat élt meg amit más nem. És szerintem te egy igazi főnyeremény vagy, mert te meg tudod magad értetni és megtudsz másokat tűrni." Ez annyira... IGAZ rám. Minden szava igaz rám. Azt hittem a szokásos "szép vagy jó fej vagy" dolgokat írja ki, de annyira meglepődtem. :O És tényleg szívbemarkoló volt. Bár most ez kicsit túlzás volt. De tényleg jól esett, mert furcsa egy kívülálló szemével nézni magam. Vagyis olvasni magamról. Azzal mondjuk nem teljesen értek egyet, hogy főnyeremény vagyok, mert nem. De a többi az full igaz. (Le kell szoknom arról a szóról, hogy "full", mert Martin szoktatott rá. És nem akarok rá gondolni. Nemnemnemnem.) Ugorjunk is egy másik témára, eddig úgysem zavartalak titeket eléggé össze. Bence. Az elmúlt 2-3 napban tök jól elvoltunk, beszélgettünk, már ott is tartottunk hogy szíveket irkálunk.. Jó mondjuk nem olyan "marhára bejössz" féle szív, hanem "köszi hogy mellettem vagy" féle szív. De szív - szív, nem mindegy? Este 10-től hajnali 2-ig beszélgettünk, Family Guyt néztünk (ugyebár facen, szóval megbeszéltük a rész tartalmát. Ami annyiból állt hogy: Én: XDDDD Bence: XDDD Én: ez nagy volt XD Bence: jaaa XD Én: aztakurvaaa ez beteg XD Bence: LOOOL LÁTTAD?) meg hasonló dolgok. Ő is írt rám, én is írtam rá... Aztán ma egész nap nem írt, most sem beszélünk, pedig fél egy van! És ilyenkor általában beszélünk. :( Mindegy, ha ő nem ír, akkor én sem. Tegnap is én írtam rá. Ha nem akar beszélni, hát jó. Lehet hogy nyomulásnak vette. Pedig tudom hogy ilyenkor marhára unatkozik, és olyankor sztorikat mesélünk amiket aztán jól kivesézünk. Ez a jó benne, hogy mindenről tudok vele beszélni, és ez fordítva is igaz. De basszus, nem értem magam. Nem rég dobtak, és annyira nem viselt meg.. komolyan többet voltam magam alatt a Szerelmünk Lapjai miatt, mint a szakítás miatt.. Eszembe se jut Martin, körülbelül soha. Ez bizonyítja, hogy nem szerettem... Bencével akkor le is zártam ezt a dolgot, ha ír örülök, ha nem ír, akkor ez van. Pedig megbeszéltük, hogy egyszer eljön és segít a GTA-ba. :( Mert mindig Martin segített, de most már ugyebár nem fog. Mondjuk ha megkérném rá, bíztos segítene, mert ő újra együtt akar lenni velem... de én nem. És senkivel se most. (A senki alatt Viktort is értem.) De komolyan! Ha most ideállna elém, letérdepelne és könyörögne hogy legyünk együtt, akkor max. pofánrúgnám. Olyan szinten kiakaszt mindig. Ugyebár szombaton együtt voltunk, aztán bebunkózott. Tegnap írtam neki, hogy otthon van-e, mert elvinném a pendrive-jét. Tudniillik, előtte festettem be a hajam ilyen szinezővel (csokibarna) és marhára tetszett, szépnek éreztem magam, kivasaltam a hajam, szóval magyarul: végre úgy éreztem hogy nem vagyok ronda. Visszaírt fészen, hogy "ja. gyere." Én: akkor elindulok Ő: ok. Hát nem kedves? :) Nem is értem miért akadok ki azon, hogy bunkó, hiszen olyan kedves velem! Ja, várjatok. Mégse. Úgyhogy elindultam magabiztosan (jó, annyira azért nem..) és odaadtam neki a pendirvejét. Ezer wattos mosoly, hajdobálás, stb. Ő a telefonját nyomkodta, elvette a pendirveját, rám nézett, aztán vissza a telóra. 5 percig álltam ott, hátha mond még valamit (netán szerelmet vall, vagy nagy sóhajok közepette megdicséri a hajamat), de mivel csendbe nyomkodta tovább azt a rohadt telefont, fogtam magam is eljöttem. Cseszd meg akkor. Nem értem mi a baja. Szombaton kedves volt, vicces, aranyos, törődő.. Aztán egykettőre bebunkózott. Én nem fogok írni neki, hogy mi a baj, vagy hogy haragszik-e (de. úgyis fogok heee), majd ha akar ír. Bár úgy sem fog. Marhára elegem van a pasikból. Legalább elterelik a gondolataimat 1-2 dologról. Például anyámról. Aki minden dologba beleköt amihez nekem közöm van. Előbb azért kezdett el üvöltözni, hogy állítása szerint én ESZEM a wc-papírt, mert olyan gyorsan elfogy (what?). Bocsmár, hogy kitörlöm. O_O Jézusom, komolyan, szerintem BETEG. Nem normális. Lassan az is baj lesz, hogy lélegzem vagy pislogok. SZANDRA ne pislogj! Bocsi anyu nem fordul elő többet. WATTAFAKK ahogy Bence írná. Jaa, amúgy tényleg. Befestettem a hajam. 24 mosás után kikopik. KATT. Egyébként tényleg fájt, mikor Viktornak fel se tűnt. 20 árnyalattal sötétebb lett a hajam, majdnem fekete, nem igaz hogy annyit nem bírt volna mondani hogy "mi lett a hajaddal?" vagy valami érdeklődést mutathatott volna mondjuk.. Bár lehet túl magasra tettem a mércét. :/ Mostanába sokan írnak a chatbe, köszi nekik! :) $ kért tőlem képet, és bár a chatbe azt válaszoltam, hogy megoldható, szerintem ezt most inkább kihagyom.. :) Talán ha lesz egy olyan kép amin elfogadhatóan nézek ki, akkor talán kirakom. :D Jaa, amúgy az az ötletem támadt, hogy az 50., vagy a 100. bejegyzéshez csinálok egy videót, amiben válaszolok az általatok feltett kérdésekre. (Ezeket a chatben, vagy egy külön modulban lehetne feltenni). Ez még nem biztos, attól függ vannak-e érdeklődők, mert ha nem, akkor sok értelme nem lenne. :) És akkor látnátok is. Most viszont megyek Vámpírnaplókat nézni. Bocsi a mostanában írt bejegyzésekért, tényleg nem jön rám az ihlet. Viszont pénteken vagy szombaton írok egy novellát, ami 100% igaz történet lesz. Már egy ideje szeretném megírni, de félek. Félek megírni, mert ha megírom, sírni fogok. És már marhára unom a sírást. Nagyon. 

#30

2013.06.30. 23:32, sophie

Már lassan egy órája megnyitottam ezt az ablakot, de valahogy nem jön rám most az írás.. De mindenféleképpen szeretném ezt leírni, még frissek az élmények (tegnapiak), és ha holnap írnám meg, már nem érezném túlságosan hitelesnek. Úgyohogy neki is fogok. A tegnapi napot szeretném nagyjából leírni. Délután negyed 5-kor beállítottak a Viktorék. Martinnal jött. Nem a pasimmal.. vagyis az expasimmal, hanem egy másikkal.. Mégcsak félig voltam kész, szóval míg én szempillaspiráloztam, ők a laptopomat vizsgálták. Ideadta Viktor a pendrive-jét, hogy feltudjak tenni egy videót a gépre, mert nem tudta elküldeni fészen. Elindultunk ki a faluba. Félúton megállnak hirtelen, én meg nem értettem miért.. Megfordultam, és Danival pacsiztak. Dani egy olyan fiú, aki egy másik faluba lakik, de régebben kavartunk, de én lepattintottam Viktor miatt. Pedig tényleg kedveltem. És borzasztóan helyes! Odajött, adott puszit.. fúúú, az a pasi.. Csak van barátnője. :/ Nekem akkor meg még volt pasim. Továbbmentünk, majd elváltak útjaink mert én mentem megkeresni Petrát. Petra meg Laura ilyen VIP emberek lettek, szóval ott meg is találtam őket. Én is leültem oda, Petrával beszélgettünk meg ilyenek. Voltak fellépők, táncosok meg ilyenek.. Volt 2 hostess csaj, akik kocsit mostak, és félpucéran dörgölőztek egymáshoz.. Guszta. Janem. Meg volt tékvandó verseny is, vagy bemutató, ahol ugye Martin is szerepelt. Nem néztem meg. Csak félig meddig. De pont akkor mentünk Petrával pisilni, mikor ő volt. Hát szarügy, most ezért hiába kapja fel a vizet, borzasztóan kellett pisilnem.. Azt hittem hogy a bemutató előtt/után oda jön, mert 100% hogy látott. De még köszönni sem jött oda. 8 óra előtt hazaugrottam kabátot hozni, mert kezdett hideg lenni. Mikor visszaérek, akkor láttam meg Martint a büfé előtt.. Odamentem Márkhoz (ott állt mellette) és elkezdtem vele beszélni. Martint levegőnek néztem. Aztán odajött és félrevonultunk beszélni. Elmondtam neki mindent. Vagyis majdnem mindent. De a nagyrészét elmondtam. Őszintén. Hogy mik idegesítenek, miben kéne változnia, miken kéne változtatni a kapcsolatunkon. 10 percig bíztos mondtam a mondandómat, ő nem modott semmit. Olyan ilyedt fejjel nézett, azt hittem mindjárt elrohan. Így is lett. Mondta, hogy hazaugrik de fél óra és jön. Fél óra múlva még mindig nem láttam sehol. Leültem egy padra Petrával, majd odajött Laura meg Viktor is. Beszélgettünk, röhögtünk.. Aztán megpillantottam Martint a büfénél, ahogy a többiekkel röhögcsél meg ilyenek. Míg Laura és Petra a habpartiba szórakoztak, én Viktorral beszélgettem. Vagyis próbáltam. Mert a nap elején még tök kedves volt meg minden, de este már alig szólt hozzám. Megkérdeztem hogy minden oké-e, és mondta hogy igen. Megkérdeztem tőle, hogy hazakisér-e majd (egyfele lakunk) és mondta hogy igen.. Fél tízkor mondta hogy hazakiséri Vivit, várjam meg mert jön és hazakisér. Negyed 11-kor meguntam a várakozást és hazajöttem. Írtam neki fészen, hogy "bocsi, hogy nem vártalak meg, de negyed 11kor meguntam." látta, és nem írt. Szerintem idegesítettem, vagy én nem tudom. Mindig olyan kiszámíthatatlan, minden szar miatt felkapja a vizet.. És most nálam van a pendrive-ja is.. el kell majd vigyem neki, de nem ír vissza. (Megkérdeztem mikor lesz otthon, hogy elvigyem). Mindegy, ugorjunk. Itthon láttam, hogy fent van Martin fészen. Nem írt rám (míly meglepő) és én sem. Végül rám írt. Vagyis 20 percen keresztül írt, láttam ahogy gépel. Aztán végre elküldte. Azt hittem egy regényt írt, erre 2 sort írt: szia. szerintem ezt nem kéne folytatnunk... Én meg kb röhögőgörcsöt kaptam. Ő szakít velem? Mégis miért? Milyen oka van rá? Ha még én szakítottam volna, az oké, mert van rá egy millió okom! De neki mégis mi? Írtam neki, hogy köszi, hogy megtisztelsz azzal, hogy a szemembe mondod.. A válasza: érezd magad megtisztelve. NORMÁLIS EZ? Még ő van felháborodva? Aztakurrrrrrva. Jól összevesztünk. Mert állítása szerint szólnom kellett volna abban a pillanatban mikor valami nemtetszett. Mégis mit kellett volna mondanom? "Figyu már, kapjál már le légyszives, vagy markold meg a seggem. Megmutassam hogy kell?" Ezeket magától kéne tudnia könyörgöm. Mivanveled barátom? Úristen. Elment szerintem az esze. Olyan bunkó volt mint még soha. És tudjátok mi a legszánalmasabb? Egész nap egy helyen voltunk. Nem bírta volna odatolni a képét és a szemembe mondani? Mekkora egy szánalmas, beszari alak! Ma reggel meg már írt, hogy megbánta és szeret, és szeretne visszakapni. OMG. Elküldtem a faszba. Engem ne nézzen hülyének, hogy egyik pillanatban szakít aztán meg már szeret. Beszarok ezen az emberen. Mindegy, jobb így nekem. Persze azért bánom, sírtam is.. Ha nem is szerelmileg, de szerettem. Fájt, szarul esett... de gyorsan túltettem magam rajta. Én nem vagyok egy játékbaba hogy kedve szerint játsszon velem. Nem volt elég tökös ahhoz, hogy a barátnőjeként tiszteljen, és még ahhoz se volt eléggé tökös, hogy a szemembe mondja hogy szakítani akar. Mindegy, nem érdekel. Viktor is bekaphatja, egész nap kedves volt velem, törődött velem, este meg bunkóskodott mint általában mindig! És megint bőgtem miatta, és már marhára elegem van belőle, hogy egy csettintésre eltudja hitetni az emberrel, hogy törődik vele és kedveli, majd egy pillanat alatt eltudja az egészet rontani. Ő tipikusan az az ember, aki csinálhat bármit, mondhat bármit, ugyanúgy szeretni fogom. Egyébként az utóbbi pár napban rájöttem, hogy annak ellenére, hogy vége a sulinak, és az osztálynak is, még mindig vannak olyan emberek, akikre bármikor számíthatok. És ezek az igaz barátok. Mégha nem is mindegyik a régi osztályomból való. Az elmúlt 2-3 napban annyi embernek önthettem ki a szívem, hogy az leírhatatlan. És nem panaszkodtak, hanem tanácsot adtak, nyugtattak, stb. Petra, Bálint, Roli, Bence, Patrik, és.. Viktor. Nagyrészükre nem számítottam volna, de bebizonyították hogy megérdemlik a becsületemet! Bármikor számíthatnak rám, komolyan. Feltudtak vidítani a legszarabb pillanatokban, megtudtak nyugtatni a legidegesebb perceimben, és megmutatták a szeretetüket a legmagányosabb napjaimban. Szeretem őket komolyan. Mindenkinek ilyen barátokat kívánok. Bár nem beszélek velük minden nap (csak párral), mikor baj van, tényleg számíthatok rájuk. Bájdövéj, ugye belesoroltam a listámba Bencét is.. Hát, Bence. Ő meg tipikusan az a pasi, aki jól néz ki, okos, és ilyen "jófiú" szerepben játszik. :D Nagyon kedvelem, az egyik legjobb fiúbarátom. Tegnap hajnali 2ig beszélgettünk, nagyon jó vele. Jajj, nem akarok megint pasit. De úgy belémvésődött az a gondolat, hogy vele jó lenne. Mert tud mindent rólam, mármint hogy miket szeretek egy kapcsolatban. Én is tudom hogy ő miket szeret. És tudom hogy egymásnak ezeket a dolgokat megtudndánk adni. De nem. Nekem nem kell most pasi. Hiszen tegnap dobtak. Bár ez nagyon nem rendített meg, ígyis-úgyis dobni akartam már. Most kegyetlennek hangozhatok, de ha valami nem működik, akkor az nem működik. Ez van. Nem tudok már mit írni. Ja, egy tipp: ne menjetek a kutyátokkal sétálni, csak ha tud is. Mert a végén nem te fogod őt, hanem ő fog téged sétálni. Majd jelentkezem.
XOXO

#29

2013.06.28. 14:31, sophie

Úgy felidegesített Martin. Komolyan mondom. Mostanába annyira más lett minden. Az elején még olyan jó volt, mikor még nem jártunk, csak ismerkedtünk. Mikor nem ismertem annyira, és azt hittem ő más, ő az igazi. Akkortájt eltudtam volna képzelni magamat mellette akár örökre is, de most, szerintem még jövőhétig sem tudom elképzelni magunkat együtt. Most éppen azon húztam fel magam, hogy meséltem neki, hogy az új osztályomba a 30 emberből csak 5 lesz fiú.  Ő erre azt írta, hogy az jó, én meg írtam, hogy annyira nem. Az ő válasza, vagyis kérdése a következő igen intelligens megnyilvánulás volt: mer? Mi ez az alpári, bunkó stílus velem szemben? Hm? Én meg  írtam neki, hogy : "mer" sokkal jobb lenne ha fele-fele arányban lennének a fiúk és a lányok. Ez egyébként hazugság, mert minél több fiú jár az osztályomba, annál több az esély hogy az egyik helyes lesz. Mert akik az új osztályomba járnak, és fiúk, hát, nem valami jók. Ez most annyira undorító megnyilvánulás volt tőlem, tudom. Hiszen pasim van. Csak az a kérdés, meddig? Utálom az ilyen undorító stílust.. Mi az, hogy "mer"? Talán miért? Látta, de nem ír. Felkapta a vizet, ebben biztos vagyok, de nem vagyok a kutyája hogy úgy beszéljen velem... Már 11 óra óta fent vagyok, és csak most jutott eszébe rám írnia. Pedig végig fent volt. És csak azután írt rám, miután ráküldtem Petrát, hogy írjon rá és kérdezzen rólunk.. szerintem így jutottam eszébe, alapjáraton eszébe se jutok. Multkor kérdezz felelekeztünk, amikor megkérdeztem, hogy miből gondolja, hogy szeret. Azt írta, hogy mikor nem találkozunk, hiányzom neki, amikor meg találkozunk meg akar ölelni. Szerintem ez nem szerelem! De komolyan. Furán hangozhat egy 15 éves lány szájából, de szerintem tudom, legalábbis sejtem hogy milyen az a szerelem. És az biztosan nem az, amit ő érez irántam. Bár az sem az, amit én érzek iránta... Az elején minden olyan TÖKÉLETES volt. Szerettem, legalábbis kezdtem megszeretni, ő kedves volt, aranyos, órákat beszélgettünk.. Mára ezek a beszélgetések megritkultak, éppen hogy rámír, éppenhogy találkozunk. Pedig elvileg járunk, vagymi.. Bár nem hiszem hogy sokáig. Még egy hónapja se vagyunk együtt, de már frász kerülget tőle. A történelem megismétli önmagát, ugyanez volt Gergővel is. Esküszöm, ESKÜSZÖM hogy még egyszer nem esek bele abba a hibába, hogy nálam fiatalabbal jövök össze. SOHA! Tapasztalatlan, unalmas, félénk.. Ha egy pár évvel idősebb pasival járnék, szerintem nem lennének ilyen problémáim, és nem azért hisztiznék, hogy nem smárol le, hanem azért, hogy folyton lesmárol. Mégha az osztályomba nem is fognak helyes pasik járni, lesznek évfolyamtársaim, akik között 100% hogy lesz nekem való. Bár, ha szakítunk is Martinnal, egy ideig nem szeretnék senkit... Túl gyors volt ez nekem, mármint Gergő után.. Maga Martinnal a dolog viszont kurva lassú volt, 2 hétig találkozgattunk, aztán éppenhogy lekapott, ami mellesleg - eddig senkinek sem mondtam el, még mamgamnak se mertem bevallani, annyira hittem benne hogy tökéletes - SZAR volt. Kimondtam! Leírtam! Kibaszott szarul csókol! Tiszta nyál lettem, az egész arcomról csorgott a nyál. Undorító volt, komolyan. Nekem a tökéletes csók nem ilyen... Az első csókomat mindig Viktorral képzeltem el, végül aztán nem vele, hanem egy másik Martinnal volt, ami mellesleg - míly meglepő - kurva nyálasra sikeredett. Komolyan, félek már bárkivel is smárolni, mert félek a nyálmérgezéstől. Miért nem lehet szépen, lassan, romantikusan? Miért kell ledugni a kurva nyelvét a kurva torkomon? Mindegy, tulajdonképpen örülök hogy nem szoktunk smárolni, mert baromi szar volt. Senkinek sem mondtam még ezt el, mindenkinek aki kérdezte, azt mondtam hogy tök jó volt, de valójában nem. És szerintem ezt ő is tudja, mármint Martin, mert utána 3-4 percig csak csöndben ültünk és jött az a bizonyos kínos csend. De most őszintén, mit vártam tőle? Tapasztalatlan.. nekem egy olyan pasi kell, aki kézben tartja az ügyeket, aki helyes, kedves, OKOS, nem félénk, bátor, romantikus...szóval egy szóval összegezve: Viktor. Bár ő is félénk, legalábbis annyiszor kavartunk, és egyszer sem kapott le, vagy ölelt meg, de majd középiskolában ez úgyis változik, és úgyis egy suliba megyünk, és.... és nekem kibaszottul van pasim. Miért van az, hogy minden pasimat egy időután megutálom? Nem utálom mondjuk őt, csak... marhára idegesítő. Ahogy szarik a fejemre, ahogy nem kap le, ahogy nem csinálunk SEMMI, de semmi olyat ami egy kapcsolatot jellemezne. Nem megyünk együtt sehova, nem smárolunk, nem hallgatunk csak úgy random zenét, nem lógunk, se semmi. Alig találkozunk. Meg hát ugye, szeptembertől másik suli... A naplómba azt írtam még 1 hónappal ezelőtt, hogy ő nekem a tökéletes, végre elfelejtem Viktort, stb. De komolyan, ez nem igaz. Csak mégjobban Viktor fele húz a szívem. Gergőt is és Martint is 1 hónap után meguntam, Viktort viszont közel két és fél év után is ugyanúgy... kedvelem? szeretem? Nem tudom.. a lényeg az, hogy még mindig érzek iránta valamit 2,5 év után, nem untam meg, nem utáltam meg, márpedig lett volna rá nem is egy okom. Szóval fogalmam sincs mit kezdjek a kialakult helyzettel. Szakítani lenne a legjobb, de nem akarom megbántani, a barátja akarok lenni. Erre még alszok párat, bár minden egyes nap elteltével csak még jobban biztos vagyok abba, hogy nem szeretem, és hogy nem hozzám való. Ha szakítani kéne vele, valami hasonlót kéne mondanom: "Figyelj, én nagyon kedvellek. Az elején azt hittem, szerelmes leszek majd beléd, de ez nem következett be. Az az igazság, hogy fiatal vagy hozzám, és egyszerűen nem illünk össze. Szeptembertől másik iskolába megyek, alig fogunk találkozni, egy héten egyszer maximum..Az se neked, se nekem nem lenne jó. Tudom, még messze van a szeptember, de már most, júniusba/júliusba (részletkérdés) úgy érzem, hogy ez nem megy. Nem működik ez a dolog. Lehet, hogy te nem így érzed. Én tudom, legalábbis sejtem hogy milyen az a szerelem. Amit te érzel irántam, az nem az. Amit én érzek irántad, az sem. Valóigaz, közrejátszik az is, hogy még nem teljesen felejtettem el egy személyt, aki sokáig kapott szerepet életem színházában. (Ez már túl hivatalos, ugye?). Tényleg sajnálom. Jó volt veled, sok szép pillanatunk volt, de az utóbbi időben érzem, hogy ez megváltozott, és már nem érezzük azt, amit az elején. Remélem barátok maradunk. Sokkal jobban passzolunk barátokként, mint eljátszott szerelmespárként." Szóval valami hasonlót. Úgy sem lesz rá merszem. Mit tegyek? 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77